A recski internálótábor közvetlenül az Államvédelmi Hatóság felügyelete alatt működött 1950 és 1953 között. Létrejötte azon a minisztertanácsi határozaton alapult, amely 1950. január elsejével függetlenítette az Államvédelmi Hatóságot minden minisztériumtól - és a Magyar Népköztársaság törvényeitől -, hatalmának egyetlen tényleges korlátja maradt: a párt utasítása. A politikai, történelmi gyökerekig hatoló elemzésben volt rabok, volt ÁVH-s őrök vallomásaiból rajzolódik ki a tábor képe. A film első része bemutatja, hogyan építtették fel az első rabokkal néhány hónap alatt saját barakkjaikat, hogyan érkeztek meg közéjük a "valódi internáltak" a Kistarcsai Központi Internálótáborból, milyenek voltak a kezdeti állapotok. A második rész az embertelen bánásmódról, az éhezésről, a napi 1200 kalóriában megállapított étkezési fejadagról (kőtörés, favágás mellett), a gúzsbakötésről, a fogdáról szól, s beszámol az egyetlen sikeres szökési kísérletről is, aminek eredményeképpen - ha ez egyáltalán lehetséges - még nagyobb terror alakult ki a táborban. A harmadik rész az indokokat próbálja elemezni: a volt internáltak közül ki, milyen módon került Recskre. A modell-értékű, tragikusan egyedi és közös sorspályák között - ma már szinte hihetetlen, keserűen-komikus történetek is felidéződnek. Az egykori rabok és őreik vallomásai felelgetnek egymásnak, s az ellentmondásoknál csak az egybeesések torokszorítóbbak. 1953 őszén az internálótáborokat feloszlatták, a rabokat hazaengedték, s aláírattak velük egy nyilatkozatot, hogy arról, ami velük történt, nem beszélnek. A volt internáltakat máig nem rehabilitálták, a táborban töltött évek nem számítanak a nyugdíj megállapításánál. Talán az az idő nem is létezett... A tábor barakképületeit lerombolták, a területet fenyőfákkal ültették be. Ám ezek a fenyők még csak 34 évesek. Más a színük, mint az erdő többi fájának. A légifelvételen pontosan kirajzolják a tábor egykori szögesdrótjának vonalát. A film a rendezőpáros Történelmi portrék című sorozatának legújabb darabja.