Dr. Virág Teréz pszichológus meglepő feltételezés bizonyítására vállalkozott. Tapasztalatai azt mutatják, hogy a zsidóüldözést túlélők unokái is az idegrendszerükben hordozzák a Holocaust gyötrelmes emlékét. Ez az öröklött - átörökített félelem független attól, hogy a szülők, nagyszülők meséltek-e az elszenvedett megaláztatásokról, hiszen nagyon sokan igyekeznek távol tartani gyermekeiket, unokáikat a megtörtént eseményektől, míg mások különösen fontosnak tartják, hogy utódaik pontosan ismerjék a velük történteket. Ez az idegrendszeri rettegés különféle szomatikus tünetekben nyilvánulhat meg, illetve pszichés zavarokat okozhat. A tizenéves Szandra szervezete pszichés eredetű bőrkiütésekkel reagál a személyiségét ért negatív eseményekre, érzelmekre. A hatéves Lőrinc - szülei elbeszélése szerint - már csecsemőkorában sokkal többet sírt a szokásosnál. Az őt ért sérelmekre - pl. anyja távollétére, rossz álmokra - a légszomjig fokozódó zokogással reagál. A korát meghazudtoló intelligenciájú gyermek nem vagy csak nehezen viseli az óvodai közösséget. Visszatérő, halálfélelmet előidéző álmától - melyben egy hegyes szarvú impala átdöfi a testét - Virág Teréz értő-empatikus kezelési módszere szabadítja meg. A pszichológusnővel folytatott terápikus beszélgetések hatására Lőrinc még úszni is megtanult, noha egy hároméves korában szerzett negatív élménye alapján természetellenesen rettegett a víztől. A film első két részének esetleírását a KÚT címet viselő harmadik rész követi. A cím egyszerre metaforikus és konkrét, és jelenti azt a mozaikszót is, mely a Közös Út Találkozó elnevezésű nyitott közösséget jelöli. A minden formalitástól mentes találkozókon a hitleri holocaustot túlélő zsidók mesélik el, illetve hallgatják meg saját és mások elbeszéléseit. Egyfajta kollektív emlékezet ez, az események kollektív gyónása, amely szembesíti a zsidóság kétféle reakcióját az elszenvedett üldöztetésre: elhallgatni az utódok elől a történteket vagy teljes részletességgel eléjük tárni. A családonként, személyiségenként különböző álláspontok ezeken az estéken egységbe olvadnak - az elmondott történetek katartikus hatást gyakorolnak az elbeszélőre, hallgatóra egyaránt. A KÚT tehát választott a kétféle magatartás között: a gyötrő hallgatás helyett a feloldó-szembesítő emlékezést.