Az I.rész egy eszme, a kommunizmus tükröződését tárja a nézők elé, a szovjet és az ún. népi demokratikus országok építészetében és köztéri szobrászatában. A Szovjetúnióban a 20-as évek konstruktivista-avantgard művészetét csakhamar formalizmusnak bélyegezték, s a kialakuló új stílus már valóban a diktatúra pontos képmását hordozta. A szocialista realizmus, melynek építészeti vetületét Sztálin-barokknak, ill. cukrász-stílusnak is csúfolták, az építészetben páratlan mértékű gigantomániát jelentett, (amely szerves rokonságot mutat a hitleri Harmadik Birodalom művészeteszményével). A köztéri szobrászatban nagyrészt ugyanazok az alakok, figurák hasonló pózban - munkás, paraszt, katona - ismétlődnek nemcsak a Szovjetúnión belül, hanem a kelet-európai országok szobraiban is. Az eszme önarcképéhez szervesen hozzátartoztak a gigantikus tornaünnepélyek is, melyeknek különösen Csehszlovákiában és az NDK-ban voltak hagyományai. Az eltelt idő azonban furcsa módon átértelmezi a szovjet típusú építészet alkotásait, a posztmodern egyfajta különös, markáns érdekességet talál ezekben a művekben - s talán nem is alaptalanul.