"Ózd tipikusan olyan város, ahonnan csak elmenni érdemes. Ózd története - a gyár története." A Rima-Murány-Salgó-Tarjáni Vasmű 1882-ben alakult részvénytársasággá. A "Rima"- ahogyan a vasmű régi dolgozói nevezik - a szamárlétrára épült. Minden munkás az udvar sepregetésével kezdte, s lett inas, olvasztár, mester, főmester. Még a kezdő mérnököket is beosztották - igaz, létszámon felül - az olvasztárok mellé. Aki be tudott kerülni a gyárba és megállta a helyét, az nyugodt lehetett a jövőjét illetően. A Rima lakótelepeket épített munkásai és tisztviselői számára, kamatmentes kölcsönnel segítette dolgozóit, a vasműnek saját kórháza, gőzfürdője, fedett uszodája volt. A munkások természetbeni juttatásként ingyen szenet, áramot, tűzifát kaptak. Az Rt. nagy hangsúlyt fektetett a szakmunkásképzésre, 1892-től szakiskolát üzemeltetett, ahol a vasmű mérnökei tanítottak, de működött Ózdon 8 osztályos gimnázium is, ahonnan a legjobb diákokat ösztöndíjjal csábították a Rimába dolgozni. Volt kaszinó is: a bejárat felett márványtáblába vésték azoknak a nevét, akik jogosultak voltak belépni. A munkások, tisztviselők, mérnökök, a vasmű vezetői szinte törzsi közösségben éltek Ózdon, mindenki tudta, hová tartoznak, létezett "osztálykülönbség", ám ezt a társadalom természetes és szükségszerű velejárójának tartották. A világgazdasági válságot csökkentett termeléssel bár, de túlélte a gyár. A munkásokkal közmunkákat végeztettek, de senkit sem bocsátottak el. 1944-ben, a szovjet csapatok bevonulása után pár nappal, karácsonykor már megindult a termelés. 1946-ban a Nehézipari Központ ellenőrzése alá vonta a gyárat, 1947-ben pedig leváltották az Rt. igazgatóját és Valkó Márton kommunista pártmunkás lett az új igazgató. Az 1949-ben Kossuth díjat kapott Valkó helyükön hagyta a gyár régi vezetőit, s amikor 1950-ben - többek közt emiatt is - támadások érték, otthagyta az igazgatói széket. Utódja Somogyi Antal, közismert mozgalmi ember, volt KB-tag, az OTH elnökhelyettese lett. A legfontosabb a termelés mennyiségének növekedése lett. A tervelőírások egyre többet és többet követeltek, a minőség nem számított. A tervet csak a gépek és emberek túlterhelésével lehetett teljesíteni. Évente 4-5 halálos baleset történt. A gépek meghibásodását szabotázsnak minősítette a rendőrség. A tsz-esítés során a földjüktől "megszabadult" parasztok tömegestül álltak munkába Ózdon, őbelőlük lettek a legjobb káderek, minden szakképzettség nélkül. Az ózdi gyár Magyarország egyik legfontosabb beruházása lett, s nem számított, hogy csak kegyes csalásokkal érték el a tervszámokat. A "szakma elsikkadt", a gyárban túltengett az írásbeliség, az igazgatóság teljesen elszakadt a dolgozóktól. "Pártalapon acélt gyártani nem kifizetődő" - mondja Seffer Ferenc technikus, aki - bár több évtizede a gyárban dolgozik - még egyszer sem találkozott az Ózdi Kohászati Üzemek igazgatójával...