Andris és Pejkó nagyon jó barátok, a fiú el sem tudja képzelni nélküle az életet. Véletlenül fültanúja lesz apja és egy szekéren jött idegen beszélgetésének, miszerint másnap korán jönnek, s elviszik a lovat. Andris követi a távozó idegent, s megtudja tőle, hogy Pejkó nagyon öreg, segítenek neki a lómennyországba jutni. A két barát másnap hajnalban megszökik. Andris Szentgyörgyre, nagyapjához menekül Pejkóval. Útközben kijátsszák a lócsiszárt, majd napokig mennek hegyeken át. Egy erdészházban vendégül látják őket, Szentléleken a kovácsműhelyben a ló új patkót kap. Egy rendőr elfogja őket, de amikor megismeri a történetüket, inkább elmegy nyulakat etetni. Már csak egy hegycsúcson kell átjutniuk. Fent egy kalyibánál megpihennek, ahol az egyre nehezebben vánszorgó Pejkó kileheli lelkét. Andris elsiratja, leszerszámozza, majd lefekszik a kalyibában, hogy őrizze barátját. Véletlenül találják meg a lázas önkívületben fekvő gyermeket arra szekerező szentgyörgyiek, s ismernek rá benne András bácsi unokájára. Elviszik nagyapja házába, ahol az öregember ápolja. Amikor lábadozik, sokat beszélgetnek. Andris megérti, hogy a szülei nem akartak rosszat, csak azt, hogy barátja ne szenvedjen. Nagyapa segít Andrisnak életében először szembenézni a halállal: a szeretet a legnagyobb erő, s bár szeretteink halálát nem tudja megakadályozni, sohasem hiábavaló. Amikor felépül, édesapja hazaviszi, édesanyja boldogan öleli, s a szérűskertben egy gyönyörű barna ló várja. ő Pejkó - mondják a szülei. ő nem Pejkó, Pejkó halott - mondja Andris komolyan - de a szívünkben él. A hagyományőrző huszárcsapatban már büszkén lovagol új barátjával.