A film az Ózdi Kohászati Üzemek privatizációját kíséri figyelemmel 1989 őszétől 1993-ig. A szocialista gyáróriás felbomlásának első lépéseként 1989-ben Petrenkó János vállalkozó megveszi a Durvahengerművet. A bányászcsaládból származó vállalkozó szeme előtt a város felemelkedése lebeg. A termelésben érdekeltté akarja tenni a munkásokat, a nyereséget vissza akarja forgatni a város fejlesztésébe. Ózd iránt külföldi érdeklődés is van. A legbefolyásosabb pályázó egy német üzletember, a baden-würtenbergi tartományi elnök bizalmi embere. A Korf Ag. 60 %-os tulajdonrészesedéséről szóló előterjesztést a szakszervezeti főbizalmi testületi ülés egyhangúlag elfogadja. Lotz Ernő, az addigi vezérigazgató a többségi német tulajdonba kerülő Acélmű Rt. Igazgatótanácsának elnöke lesz. Petrenkó is meg akarja venni a gyár egészét, hogy magyar tulajdonban maradjon. A külföldi partner azonban banki manőver révén ötmillió forintért jut hozzá a városnyi gyárhoz. A tárgyalások a munkások feje fölött folynak. Az Rt.-ben megkezdődik a leépítés. Az elbocsátottak között van Seffer Ferenc anyagvizsgáló is, aki indul az önkormányzati választáson és polgármester lesz. Az Rt. Továbbra is veszteséges, a készleteket felélik, a Finomhengerművet be kell zárni. A polgármester tehetetlen, a munkások tüntetést hirdetnek, de a vezetők nem reagálnak. Az Rt. csődöt jelent, a veszteség több mint másfélmilliárd forint. Lotz 1991 áprilisában lemond az elnökségről. A Petrenkó Művekben még folyik a munka, de nyersanyag és energiagondokkal küzd. A gyár - a Petrenkó Művek kivételével - üresen, romokban áll, de a munkásokat még mindig azzal hitegetik, hogy új tulajdonosi konstrukció kialakítása után újraindítják a termelést. Az Ózd privatizációjával kapcsolatos számvevőszéki jelentést titkosították. A városban 1993 januárjában gyakorlatilag munka nélkül van a munkaképes lakosság 60 %-a.