Buda, 1851. Az óbudai bábkészítő mesterrel, Hétszáz Jeromossal egy reggel különös dolgok történnek. Párjával, Ógusztával gyermektelenek lévén befogadták a szabadságharcban elesettek és bebörtönzöttek árváit. A szénakazalban talált fiúcskával, Pállal, majd egy kislánynyal, Borbálával ezen a reggelen tovább szaporodik a házban a gyerekek száma. Nagy az öröm, amikor a rendőrfőnök titokban ötven szalmabábut rendel Jeromostól. Hamarosan betoppan Szabadkai Fidél, az árvaházi ellenőr, és felfedi a titkot: a bábukat Kossuth Lajos és a szabadságharc más vezetői helyett fogják nyilvánosan felakasztani. Fidél és Jeromos a forradalom hívei, ezért megkísérlik az elkészült bábuk kimentését, de akciójuk sikertelen. Mire azonban a rendőrfőnök megérkezik a bábokért, azok tényleg eltűnnek. A rendőrfőnök újabb három bábut készíttet, s a városháza tömlöcébe záratja őket. Éjjel Pál és Borbála megpróbálja kiszabadítani a fogoly bábukat. A lány saját készítésű szalmamadara megelevenedik, s két bábuval meg a gyerekekkel együtt Szalmaországba repül, ahol rátalálnak az eltűntekre is. A gyerekek története megindítja Szalmaország népét, s önkéntesek verbuválódnak megvédeni a becsületet. Buda főterén éppen fel akarják akasztani a Kossuth Lajost jelképező bábut, amikor megérkezik a szalmahadsereg, s megfutamítja az osztrák katonaságot. A túlerő mégis felszorítja őket a vérpadra. Mielőtt a rendőrfőnök mindőjüket felakasztathatná, Jeromosék felgyújtják a vérpadot. Így halnak a szalmabábuk vértanú-halált a szabadságharc hősei helyett. Jeromosék a gyerekeiknek olyan korról mesélnek, amelyben a szalmabábokat játékra s nem háborúskodásra használják.