Egykori szülővárosában Pék Zsolt, a neves író avatja fel Csocsó, azaz Csomai Gusztáv, a rendíthetetlen humanista emlékművét. Az avatási ünnepséget szétugrasztó szélvihar felidézi a gyermekkorát: az 1952-es esztendőt, amikor ugyanilyen szélvihar zavarta meg a május elsejei ünnepséget. Zsolti, Acélváros párttitkárának fia akkor volt hatodikos, s naplót írt. A munka ünnepének előkészületei a teljes csőd felé haladtak, mert Csocsót Gubinyi elvtárs, az ÁVH helyi parancsnoka átnevelő táborba vitette egy tiltott dalocska miatt. A párttitkár, Pék Antal azonban ragaszkodik Csocsóhoz, mert szinte kizárólag rajta múlik az ünnepségek sikere, ért mindenki nyelvén, még a párttitkár apósáén is. Az öreg a városi élet helyett folyton hazaszökne Tokajba, kapálni, szőlőt művelni. Pék és Gubinyi között láthatatlan harc dúl, mert Pék tud Gubinyi nyilas előéletéről, amit most fokozott éberséggel igyekszik feledtetni. Péknek viszont gyenge pontja Csocsó, a gyerekkori jóbarát, aki folyamatosan fesztelenül kritizálja az épülő szocializmust. A város vezetői az aranylábú Verébbel be akarják juttatni focicsapatukat az NB1-be. Csakhogy a csapat sztárja szerelmes, s éppen Gubinyi elvtárs szép feleségébe, Lidibe. Verébbel is csak Csocsó tud bánni. Csocsót tehát Gubinyi és Pék hazahozza a "szanatóriumból". Neki köszönhető, hogy megfelelő módon fogadják a fővárosból érkező új dolgozókat, jól végződik a szovjet-magyar baráti találkozó, s a csapat megnyeri a döntő mérkőzést. A meccs után azonban Veréb és Lidi megszöknek. Csocsó emberségből megakadályozza a felszarvazott férj, Gubinyi öngyilkosságát, ezért megint bajba kerül, s ismét csak Pék menti meg. Sikerül a tatát feltenni a tokaji vonatra, s majdnem mintaszerűen lezajlik a május elsejei ünnepség is. Csocsó ismét "elutazik", de tudjuk, hogy Pék elvtárs előbb-utóbb érte megy, és hazahozza.