Hét férfi emlékezik életének utolsó negyven esztendejére, hét emlékezet szavai beszélgetnek, vitatkoznak egymással, egészítik ki egymás törékeny mondatokból, mosolyokból, mulatságos és tragikus pillanatokból összekovácsolódó negyvenévnyi történetét, egy alföldi falu legújabbkori történelmét. Ha csak egyikük vagy másikuk mesélne, ha csak egyetlen kiválasztott mondaná el az életét, akkor is tudnánk, hogy valódi történetet hallunk, egy ember igazát, szinte mindegy, hogy melyikükét, mert összekapcsolja őket sajátos emberi minőségük, a múltjukból és személyiségükből eredő iparkodás, képességük a rendre meg a tapasztalatok diktálta tisztított kapcsolatokra, miként mondják: a "böcsületre". Hanem mert többen mondják, ezért személyes igazságuk hasonlósága vagy éppen különbözősége egy széles paraszt-polgár réteg közös igazát fogalmazza meg. Azt, amelyről ritkán ír újság, alig tudósít híradás, nem tanít az iskola. Nemcsak a filmbeli férfiak, hanem sokunk életének sajátja, hogy sorsunk meghatározó, irányt szabó állomásának tekintjük 1956 októberét. Az ő életük is fordulóponthoz ér ezekben a napokban, a maguk módján megállják a próbát, de az utak szétválnak. Későbbi sorsukat megszabja az akkori döntés, megszabja még akkor is, ha abban több szerepe volt a külső tényezőknek, mint saját elhatározásuknak. Az októberi napokban megegyezésre törekednek, a község minden rétegét képviselő vezető testületet választanak, csillapítják a szélsőségeseket, őrzik a közös életet. Egyikük elhagyja Magyarországot, Amerikában telepedik le. 1956 után az ő életükben is gyorsabban telnek az évek, a film is nagyobb léptekkel meséli tovább történetüket, megtépázott méltóságuk visszaszerzéséért folytatott küzdelmüket, beilleszkedésüket a megváltozott viszonyok rendjébe. A sorsok jól-rosszul - ahogy lehet - elrendeződnek, még az Amerikába szakadt - amúgy karriert csinált és meggazdagodott - hazánkfia is egyre többet van idehaza, újra felépíti házát a faluban. Életkoruk és a körülmények nyugalomba parancsolják őket, azt teszik, amihez még tehetségük van: dolgoznak egy keveset odahaza, régi szenvedélyüknek élnek, mesélnek a nagyvilágról, versbe szedik a "nagy időket", és ahogyan egyikük mondja: "Megbocsátanak az ellenük vétkezőknek..."