A fiatalok között veszélyesen terjedő kábítószerfogyasztás jelenségét a magyar társadalom hivatalosan nem létezőnek minősítette, ennek megfelelően a kérdés bármilyen formában (újság, könyv, film) történő publicisztikai felvetése lehetetlen volt. A dokumentumfilm az úgynevezett "halmozottan hátrányos helyzetű" fiatalok sorsának kutatására vállalkozik, amiben a kábítószernek döntő szerep jut. A film gerincét a Cseke Attilával készült beszélgetések képezik. Anyja, hogy lakáshoz jusson, elhozza a nevelőotthonból, majd amikor terve sikerül, fiát egyszerűen nem engedi be többé a lakásba. Attilának nincs hova mennie: nincstelen, földönfutó, hajléktalan. A rosszul kezelt, soha be nem gyógyuló sebek, tyúkszemek miatt egyik lábára megsántul, a Blaha Lujza téri padokon vagy haverok szükséglakásaiban alszik. Az egyetlen közösséget és ideált a Beatrice együttes jelenti számára, világképe az ő dalaikból és a nácizmus eszméiből áll. (A film kezdetén egy Hitler-képet akart a hátára tetováltatni.) Attila kábítószeres, ha nem jut megfelelő szerhez, alkoholt fecskendez be magának. Feltűnnek más arcok, más sorsok is, más fiatalok, akik ugyancsak csöveznek, ugyancsak kilátástalannak tartják helyzetüket, ugyanúgy kábítószeresek. Megszólalnak az illetékesek is: a Belügyminisztérium osztályvezetője, aki elmondja, hogy "sokáig hallgattunk ugyan a problémáról, de ennek megvolt a maga oka", a pszichológus-főorvos: "a Budapesti Fővárosi Tanács Művelődési és Egészségügyi Osztálya közösen létrehozott egy kooperatív bizottságot... Tenni nem sokat tettünk. Írtunk egy körlevelet az iskoláknak, hogy amennyiben drogos fiatalokkal találkoznak, akkor mi a teendő. Mondanom sem kell, hogy nem teljesítették az iskolák". Megszólal a nevelőotthon-igazgató, aki szerint a kábítószeres, bűnöző fiatalokkal szemben alkalmazott elzárás, elszigetelés nem lehet megoldás, és Nagy Feró, a Beatrice együttes vezetője, aki talán a legtöbbet tud ezeknek a fiataloknak a kiszolgáltatottságáról, manipulálhatóságáról. Ezekből az interjúkból döbbenetes, ám ismert kép áll össze: a társadalmi segítségként létrejött szervezetek, hivatalok, bizottságok általában nem a megoldásra váró problémára koncentrálnak. Igazán hatékony segítséget ma az egyházi szervezetek nyújtanak, egyszerűen azért, mert ők a konkrét segítségre összpontosítanak és nem szervezetekre, programokra.