Meghatározatlan helyen és időben két csuklyás-köpenyes lovas közeleg a hegyeken át egy faluhoz. A falu elhagyatott, ablakai bedeszkázva, pusztítás nyomai mindenfelé. A romok között rongyosok osonnak, leskelődnek. A kocsmában katonák isznak, hangoskodnak. Egy erődítményszerű házban a tanító messzelátóval figyeli a jövevényeket, asztalt terít, kandallót fűt, megveti az ágyat. A két lovas mit sem sejtve lovagol a falu felé. Egy elhagyott udvarház elé érkeznek, a magasabb emlékezteti a kisebbet, hogy itt szálltak meg korábban az őrnaggyal. Bent mindent szétdúlva találnak, az egykori jegyző kötélen lóg felpeckelt szájjal. A Sánta Bőgős titkon követi őket, ahogy tovább mennek. Egy ház udvarán a Bivalyosra találnak, aki vállalja, hogy elvezeti őket a tanító házához. A messzelátós megfigyelő fogadja őket: egyikük szép fiatal nő, másikuk ifjú katonatiszt. Lassan öszszeállnak az emlékképek. A nő idős férjét, a tisztet erdei rongyosok megölték menekülés közben. A nő és a fiatal tiszt között szerelem ébredt, talán nem is csak a férj halála után. A nő most megfürdik, s megfüröszti a férfit is. Szeretkeznek a tiszta ágyban. A tanító története is felidéződik: felesége megszökött egy beszállásolt tiszttel, szépséges alakja látomásként kering az udvarban. A tanító a halott helybeliek kalapjait egy szobában őrzi, gyertyákat gyújt alattuk. Másnap a kapitány a jegyző házába megy, levágja a halottat a kötélről, felravatalozza a romtemplomban. A Sánta Bőgős gödröt ás a temetőben. A temetésre előmerészkedik néhány falusi, elénekelnek egy zsoltárt a tanító búcsúszavai után. A fiatal pár elköszön, a tanító hosszan néz utánuk, majd eltűnik az ablakból. Egy harmadik lovas halad a pár nyomában a hegyen.