Az erdélyi menekültek élete 1985-től 1990 januárjáig. A menekültek tömegéből két egyéniség kerül itt az előtérbe. Bálint Dénes, a romániai kommunista ifjúsági szövetség központi bizottságának titkáraként a politikai elithez tartozott, mígnem áttelepülését kérte, s megkapta. Magyarországon a menekültek sorsának önkéntes nyilvántartását is szervezi évekig amellett, hogy a zselici dombvidék mezőgazdasági háztáji modelljének kimunkálásával foglalkozik. A másik főszereplő egy székely fiatalember, Kolcsár Géza. Míg Bálint a megfontolt józanság képviselője, ő a forrófejű politizálásé. Meggyőződése szerint Erdély önállóságát és függetlenségét kell célul tűzni. Sokan provokátornak tartják, a rendőrség őrizetbe veszi. A film végén, ahogy jött, gyalog megy vissza Romániába, feleségével, akivel itt házasodott össze. E két sors köré számos interjú és riportjelenettel, valamint néprajzi jellegű erdélyi fölvételekkel rajzol tartalmi és hangulati kiegészítést adó "keretet" a film. Előbb a fogadóállomások, a menekülteket segélyező szervezetek irodái a legfontosabb színhelyek, majd a menekültek ügyeinek intézésében jelentékenyebb szerepet játszó autoritások nyilatkoznak meg, Gál Zoltán belügyminiszterhelyettestől Pánczél Tivadar rákosszentmihályi lelkészig, dr. Szegvári Péter fővárosi vb-titkártól Bodor Pál íróig. S minthogy Kolcsár Géza jó barátja és egykori zenésztársa, László Balázs Amerikába vetődött, az ő sorsára is pillantást vetünk, tanúi vagyunk ünnepélyes állampolgárrá fogadásának egy amerikai városban, s egyúttal az American Hungarian Action Committee díszes gyűlését is láthatjuk, ahol magyarországi énekesnő, színész közreműködésével Erdélyről emlékeznek meg, s akárcsak Kolcsár, az amerikai magyarok is Erdély önállóságát követelik.