A román "forradalom" győzelme után néhány nappal egy székelyföldről menekült fiatal házaspár - Kolcsár Géza és felesége - hazaindul viszontlátni szüleiket, megtudni, miként vélekednek az emberek Erdély jövőjéről. Visszatérésük során az ifjú "hontalan" asszonyt a határon még kézcsókkal köszönti a román határ-őrnagy. Kolozsvárott még a román-magyar áldozatok tiszteletére rögtönzött emlékművek siratófalai előtt kegyeletüket lerovó magyarokat, románokat látnak. A Mátyás szobor tövében pedig az erdélyi népek megbékélése mellett együtt tüntető magyarok, románok szászok fogadják őket. De mind tovább járják térben és időben Erdély falvait, városait, annál kendőzetlenebbül bújik elő a Ceausescu örökség - a Vatra Romaneasca által mesterségesen szított, marosvásárhelyi véres eseményekbe torkolló nemzetiségi gyűlölködés. Tapasztalják, a "Román Nemzeti Állam" eszméje egyaránt sújt minden Romániában élő nemzetiséget. Az ifjú házaspár megretten, feladja visszatelepülési szándékát. Ismét Magyarországra távozik. Kolcsár Géza édesapját, Guszti bácsit szomorúsággal tölti el fiának véglegesnek tűnő távozása. Fájdalmára gyógyír másik fiának, a pappá szentelés előtt álló Andrásnak hitvallása, példamutatása. Guszti bácsi és András mellé meglepően nagy számban sorakoznak fel az emberek, kétkezi munkások, tanítók, papok, nem különben a román parlamentben a demokratikus átalakulásért, a magyarság jogaiért küzdő RMDSZ képviselő. Ezeknek az embereknek, tömegeknek látványos demonstrációja a csiksomlyói búcsú, amely egyházi jellegén túl lenyűgöző módon bizonyítja az erdélyi magyarság életerejét, élniakarását.