A haldokló Szindbád, tündérmesék lovagja lét és nemlét határán bolyongva keresi az élet értelmét. Az organikusan átlényegülő természetben, érzéki örömökben, kulináris élvezetekben véli megragadni a szépséget. Életre kelnek emlékei: megbarnult fényképek, elszáradt virágok, elsárgult szerelmeslevelek. Sorra látja a szívének kedves asszonyokat: Florentint, Lenkét, Fruzsinát, a kis virágáruslányt és a többieket. Felrémlik, hogyan mesélt a diszkrét Vendelin pincér a feleségéről velőscsont és fácánsült között, s hogyan átkozta az ismeretlen urat - őt, Szindbádot -, aki megszöktette és az öngyilkosságba hajszolta az asszonyt. Szindbádot autonóm szelleme, tökéletességvágyó keresése nem engedi egyetlen nő tartós szerelmében megállapodni, magánya csak az anyai Majmunka húslevese mellett oldódik. Utolsó útja a templomba vezet. Szindbád az orgonista Angyal átszellemültségében átérzi az élet teljességét, és ekkor éri a tényleges halál. FE