Néhány magyar nő, akiket a vészkorszakban Magyarországon, kisgyermekként megmentett, 1988-ban Padovában rátalált a már idős Giorgio Perlascára. Kiderült, hogy még az olaszok sem ismerik a történetét. Giorgio Perlasca olasz volt, nem spanyol és nem diplomata, bár 1944-ben spanyol állampolgárként, követségi alkalmazottként a spanyol menlevéllel rendelkező magyar zsidók ügyeit intézte. A nyilas hatalomátvétellel Budapesten minden felbolydult. November 30-án a budapesti gettó "spanyol házaiból" a védettség ellenére a nyilasok és a rendőrök elkezdik a zsidók deportálását. Sem a spanyol követség ügyvivője, sem a magyar belügyminiszter nem siet megmentésükre. Amikor Giorgio Perlasca meglátja a védelmük alatt álló emberek, családok teherautókra hurcolását, úgy dönt, hogy Budapesten marad, bár ő is alig tud elmenekülni az őt kereső nyilasok elől. Három hónapja van, hogy menleveleket és élelmet osszon, deportáltakat hozasson vissza, bújtasson, menekítsen, a spanyol király nevében tárgyaljon németekkel és nyilasokkal. Amikor az orosz csapatok megérkeznek Budapestre, megmentettjei elbúcsúztatják Perlascát, aki végre hazatérhet Olaszországba. Lili, egyike a megmentett gyerekeknek idézi fel a férfi hangját, s ő meséli el a bibliai történetet is, miszerint mindig akadnak igaz emberek, akik miatt nem pusztítja el Isten a világot. Senki sem tudja, hogy ők azok, hiszen még ők maguk sem tudják ezt magukról. Csak teszik, amit a szívük diktál. Peslasca 1992-ben halt meg, s azóta könyv is megjelent életéről.