A film a II. világháború történetének - Magyarországon szinte ismeretlen - szeletét deríti fel: a nyugati, nevezetesen az amerikai és francia hadifogságba esett magyar katonák sorsát. Az egykori hadifoglyok emlékei szerint a nyugati hadifogság - a tévhitekkel ellentétben - legalább olyan nehéz volt, mint a szovjet fogság. Az amerikai katonák viselkedése talán "Iezserebb", ám legtöbbjük ugyanúgy bánt kiszolgáltatott helyzetbe került embertársaival, mint minden más nemzet katonái hasonló esetében. Egy emlékező szerint még az órákat is ugyanúgy lecsatoltatták, mint a szovjet katonák ... A hadifogolytábor embertelen viszonyai között csak kevesen maradtak életben, az ellátás hiányos volt, s aki keksz vagy kenyéradagját cigarettára cserélte, többnyire nem élte túl a fogságot. A tábor területére betévedt állatokat élve széttépték és megették a foglyok. Vérhas, tífusz pusztított. 1945 júniusában az amerikaiak átadtak néhány magyar hadifogoly egységet a franciáknak. A "Prisoner of War" felirat helyébe a "Prisonnier de Guerre" felirat került. A franciák sem voltak különbek az amerikaiaknál. A foglyokat módszeresen megszabadították a még meglévő jobb ruháiktól, bőrcsizmáiktól. Július 14-én, a francia nemzeti ünnep tiszteletére belődöztek a szabad ég alatt fekvő hadifoglyok közé, sokakat ért halálos lövés. A környék lakosai mint a majmokat az állatkertben, úgy etették a foglyokat, a kerítésen keresztül. Már aki jött, mert nagyon sok francia háborús bűnöst látott a magyarokban, mivel a németek szövetségesei voltak. A foglyokat kivitték a Maginot-vonalba aknát szedni. A menetet gépfegyveres őrszem kísérte. Aki kilépett a sorból vagy kidőlt, azt lelőtték. Sok hadifogoly választotta - menekülésképpen - a francia idegenlégiót, hiszen aki belépett, már aznap több fogásos ebédet kapott. Később néhányukat - akik jobb erőben voltak - kiadták segítségnek parasztgazdák mellé; náluk többnyire emberi bánásmódban volt részük. A táborban nem volt kórház, nem volt orvos, aki megbetegedett, az meghalt. A legtöbben alig 40 kilósan szabadultak. Nagy részüknek a hadifogság embertelen körülményeinél is jobban fájt és fáj ma is, hogy hazatérve nem kapták meg azt a tiszteletet, emberi elismerést, ami a nehéz évekért részben talán kárpótolta volna őket, ehelyett megvetés, bizalmatlanság lett az osztályrészük ...