Egy világvégi szakszervezeti üdülőbe új fűtő érkezik, Franci. Nádirigó, az üdülő vezetőnője a ház mindenesére, Lólé Lászlóra bízza, tanítsa be Francit mindarra, amit tudnia kell. Lólé, az üdülő mögötti faházban lakik élettársával, a nála jóval fiatalabb Icuval. Lólé kiokosítja Francit, mit is kell tudnia új munkahelyéről, "ahol nagyon sok a rendszerellenes dolgozó", s neki kell ügyelnie, nehogy nagyobb baj legyen. Nagy a felelősség, hiszen kipihent dolgozókat kell visszaküldeni a gazdaságba, a termelő szférába. Lólé önmagát a munkásosztály gyermekének vallja, úgy érzi, osztályának felelőssége az ő vállán nyugszik. Franci boldogan merül el ezen idilli világban, ahol a szakácsnők velőscsontot főznek, s ahol a természet oly közel van az emberhez. Az üdülőn azonban mintha átok ülne, hol a színes TV romlik el a társalgóban, hol kilószám tűnik el a hús, a zöldség a konyháról, hol, pedig a kukába öntve találnak két láda málnát. Franci szeme lassan kinyílik, bár Lólé nem is titkolja, sőt büszkén meséli, hivatásos kártevőként hogyan tesz tönkre mindent, s hogyan tör borsot a szakácsnők orra alá. Franci egyes számú közellenségnek titulálja Lólét, akit azonban nem zavar ez az elnevezés. Egy napon azonban Lólénak sikerül elrontania a fűtőberendezést, s a vezetőnő által kihívott szerelők közlik Francival a hírt: több méter hosszan ki kell ásnia az olajvezetéket. Lólé csákányt nyom a méregtől majd szétpattanó Franci kezébe, s ő hiába tiltakozik, ki kell ásnia a csövet. Hősünk azonban fortélyos bosszút esküszik, kiüti egy melléképület külső világítását, s csirizt ken az épület melletti betonra. A tervet siker koronázza, Lólé hatalmasat zuhan a létrával, aikor ki akarja cserélni a kiütött villanykörtét. A bosszú tehát sikerült, a rend helyreállt, s Franci boldogan szundít egyet az üdülő melletti rét puha füvében.