Az elmegyógyintézet kétágyas luxusszobájában a középkorú Viktória társat kap: egy szótlan, riadtszemű lányt. Jakobi, az intézet főorvosa rejtett kamerával figyeli őket. A dúsan felékszerezett asszony elveszi a lány nyakában lógó zöld követ. Folyton beszél az újonnan érkezetthez, hol úriasszony, hol prostituált szerepet játszva, hol cselédjének, hol férjének szólítva. Színjátékaiból kiderül, hogy férje megalázta, megcsalta, s szenved élete feldolgozhatatlan kudarcától. A lány sokáig menekül előle, s csak akkor kezd rá figyelni, amikor az asszony mozdulatokkal jelzi közeledési szándékát. A lányból is kibuggyan a vallomás: nyakon szúrta Jakobi professzort, ezért került a nehezebb esetek osztályára, ahol állandó a zűrzavar, a piszok, nemrég a romlott étel miatt zendülés tört ki. őt János, az ápoló mentette ki onnan, tőle kapta a zöld követ. Beismeri, hogy előző életében, amikor állandó hazugságban élt, mindig beszélt. Jakobi professzort felkeresi egy fiatal barátja, aki szorong, hogy érzelemnélküli, szexusra épülő házasságának gyilkossággal fog véget vetni. Jakobi diktafont ad Péternek: mondjon rá mindent, ami eszébe jut. A férfi érzi, hogy az orvos nem veszi őt komolyan. Jakobi másnap egy telefonhívás nyomán talál rá barátjára, aki nem mozdul egy meggyilkolt prostituált mellől. Az orvos diktafonra mondja, hogy Pétert behozatta az intézetbe, s amíg kezeli, leállíttatja a jogi eljárást. A szobában a két nő szavak helyett táncoló mozdulatokkal beszélget egymással, a zöld kő már mindkettőjüké. A professzor a monitoron keresztül hiába nézi, nem érti őket. Magára marad dilemmáival.