"Ahogy meggyalázzák a haldoklót, a holttestet, úgy gyalázzák meg, gyalázzuk meg életünket, létezésünket. A társadalom működése, halálképe, viszonya, elutasítása a haldoklóval, a halottal, pontosan tükrözi mindazt az embertelenséget, kiszolgáltatottságot, élet-, létezésnélküliséget, ami ittlétünkben, jelen nem levésünkben velünk megtörténik. S hűen tükrözi mindazt, amit mi követünk el egymás ellen..." A film az eutanázia magyarországi történetének bemutatásával a társadalom halálhoz való viszonyát vizsgálja, szakemberek - orvosok, pszichológusok, orvosetikusok és jogászok - megszólaltatásával. A magyar törvények szerint az aktív és passzív eutanázia egyaránt emberölésnek minősül. A napi gyakorlatban azonban az orvosok élnek ezzel a megoldással, ha - megítélésük szerint - a beteg érdeke úgy kívánja. A nemzetközi gyakorlattól eltérően nálunk a döntés felelőssége egyedül az orvosra hárul, az őszinteség, a felvilágosítás többnyire hiányzik az orvos, a beteg és a hozzátartozók kapcsolatából. Az eutanázia alkalmazhatóságának kérdése orvosetikai szempontból sem tisztázott, hiszen az orvos elvileg csak a gyógyuláshoz nyújthat segítséget. Felmerül azonban a kérdés, hogy cél lehet-e az emberhez méltatlan élet, a szenvedés, az agónia meghosszabbítása. Megfelelő jogi és etikai szabályozás híján az orvos csak saját lelkiismeretére hallgathat. A megoldást a "meghalni tudás" képességének felelevenítése, egyfajta "halálkultúra" kialakítása jelentené. "Az emberi méltósághoz hozzátartozik a haldoklás és a halál méltósága. Ehhez kell a jog segítsége, a nyílt, őszinte beszéd, a beteg és a hozzátartozók bevonása. Talán így teremhető meg az a helyzet, amelyben a döntés méltó lehet - a mindenkori egyedi és megismételhetetlen emberi élethez". (Jelenczki István) MKT6 9024 10350