Az I. rész - Sztálin-barokk önarckép - egy eszme, a kommunizmus, tükröződését tárja a néző elé, a szovjet és az ún. népi demokratikus országok építészetében és köztéri szobrászatában. A Szovjetunióban a 20-as évek konstruktivista-avantgard művészetét csakhamar formalizmusnak bélyegezték, s a kialakuló új stílus már valóban a diktatúra pontos képmását hordozta. A szocialista realizmus, melynek építészeti vetületét Sztálinbarokknak, ill. cukrász-stílusnak is csúfolták, az építészetben páratlan mértékű gigantomániát jelentett, (amely szerves rokonságot mutat a hitleri Harmadik Birodalom művészeteszményével). A köztéri szobrászatban nagyrészt ugyanazok az alakok, figurák hasonló pózban - munkás, paraszt, katona - ismétlődnek nemcsak a Szovjetunión belül, hanem a kelet-európai országok szobraiban is. Az eszme önarcképéhez szervesen hozzátartoztak a gigantikus tornaünnepélyek is, melyeknek különösen Csehszlovákiában és az NDK-ban voltak hagyományai. Az eltelt idő azonban furcsa módon átértelmezi a szovjet típusú építészet alkotásait, a posztmodern egyfajta különös, markáns érdekességet talál ezekben a művekben - s talán nem is alaptalanul. A II. rész - Azok a május elsejék!... és az utolsó ... - a kommunizmus egyik kultikus ünnepnapját vizsgálja. A hivatalos szertartás kezdete 1917-re tehető, s a kezdetben még nagyrészt spontán örömünnep-népünnepély hamarosan kötelezővé vált, s pontosan jellemezte a hatalom és a tömegek viszonyát. Természetesen más jelentéssel bírt a rövid életű magyar Tanácsköztársaság ideje alatt tartott ünnepség, és más a II. világháború befejezését követő, amikor egy ország ünnepelte nemcsak a május elsejét, hanem sokkal inkább az életet, a tavaszt és az új reményeket. A "Munka ünnepe" a birodalom minden tartományában egyforma volt: zászlók, léggömbök, teherautón guruló dekorációk, jelszavak a hangosbeszélőből, a tribünről integető hatalmasságok. Lehetséges, hogy az utolsó május elsejét ünnepelték l990-ben Moszkvában is? A III. rész - A Rendszerzáró házibuli. Az Országház kupolájának tetejéről leszerelik a vörös csillagot. Nagy Feró bosszankodik, ő négy embermagasságú Vöröscsillagot szerzett egy koncert díszletéhez, de egyet már elloptak. Néhány vörös csillagot - akárcsak a budapesti Sztálin szobrot 1956-ban - lángvágóval szétvágtak, ki-ki vihet haza belőle egy-egy darabot emlékbe. A rendszer metaforája, a berlini Fal is leomlott, darabkái ma már emléktárgyak, ahogyan a határőr egyenruhák, sapkák, jelvények, NDK címeres zászlók is. A szobordöntés internacionalista szokás lett a birodalom volt államaiban, Csehszlovákiában karneváli hangulatú happeningekkel búcsúztatják a diktatúrát, a vörös ruhás gonoszt jelképesen felakasztják. Kelet-Európa búcsúzik történelmének utolsó 40 évétől.