A film látszólag két, - egyaránt apa nélkül felnőtt - ember szerelméről, annak örömeiről, buktatóiról, nehézségeiről szól. Arról, hogy képesek, mernek-e másképpen élni, mint korábban ők, elődeik vagy mások: felelősséggel, megfelelően. Azonban ez csak ürügy, mert spirituális film. Szimbolikus, mondhatnók: belső. Az önismeretről, énünk, önvalónk ismeretéről szól. Ott játszódik, hol érzelmeink és gondolataink vannak, - ami ma már a modern kvantumfizika eredményei nyomán kimondható: befolyásolják, meghatározzák a külső, fizikai világ eseményeit. Ez a mozgóképzelet valójában a mindenkori néző lelkében játszódik. A gyorsított, lassított és akár meg is állított képeknek köszönhetően nemcsak a szokványos filmtér, hanem filmidő kereteiből is kilép: a mindenkori "Itt és Mostban" játszódik. A dramaturgiailag egymáshoz illesztett lírai klippek szkeccsfilm-, musicalszerű szálait a két főhős epikus történéseinek pillanatai szövik egységes szövetbe, hogy a néző személyes (feldolgozott, elfojtott, hárított) élményei révén személyre szabott drámai formát is ölthessen, amit aztán szabad elhatározása révén a lelkében magával vihet, adaptálhat, hordhat. Mert nem az a fontos, hogy mit teszünk, hanem, hogy azt milyen szívvel tesszük.