Elődnek látomása van. A szivárvány színeit fedezi fel a napban, a holdban, a fában, a télben, a tavaszban. Előd a tiszafürdi Református Gyermekotthonban lakik, ahol fogyatékos gyerekek és felnőttek élnek. Van. aki mozgássérült, van aki vak, van aki súlyos szellemi fogyatékos. Életüket nem a karrier, nem a pénz, nem a politika határozza meg, hanem a megszokás biztonsága. Az itt élők többsége soha nem ismerte a családját. Az intézet lakói egy sajátos kis társadalmat alkotnak. A film ebbe a zárt közösségbe viszi el a nézőt, hogy megismerhesse e kis sziget kívülről láthatatlan világát. Egy olyan világot, amelyben a béke és a nyugalom az elfogadás a meghatározó. A film szereplői többnyire gyógyíthatatlan betegségekkel élnek együtt. Nincs remény, nincs javulás. De az itt élők ösztönösen kiegészítik egymás hiányzó képességeit. A külvilág számára csak lassan nyílnak meg. Nem ismerik a gyűlölködést, a haragtartást. A külső világ alig jut be az intézetbe. Ami bejut az a szánalom, a távolságtartás és az elutasítás. Az alkotók remélik, hogy a film segít megérteni és elfogadni az öntörvényű megváltoztathatatlant, a másságot. A másság elfogadása csak akkor lehetséges, ha megismerjük azt, ha közünk lesz hozzá.