História TT

Értelmiségi családban született, apja romániai magyar író, újságíró, szerkesztő és színházigazgató volt. Általános és középiskoláit Kolozsvárott végezte, 1966-ban a volt unitárus kollégiumban érettségizett. Az 1966-67-es tanévtől Kolozsvárott kezdte meg egyetemi tanulmányait. A következő négy szemeszterben a bukaresti egyetemen klasszika-filológiát hallgatott. Filozófiai tanári oklevelet a kolozsvári Babes-Bólyai Tudományegyetemen szerzett 1972-ben. 1972-1978 között az Utunk c. kolozsvári hetilapnál volt belső munkatárs. Kezdetben szerkesztő, de 1975-ben politikai konfliktusai miatt visszaminősítették nyomdai korrektorrá, a publikálástól pedig eltiltották. 1978-ban áttelepült Magyarországra, 1981-ben kiutasították Romániából. Áttelepülésétől 1982 januárjáig az ELTE Bölcsészettudományi Karán, a Filozófiatörténeti Tanszéken volt tudományos munkatárs. Állásából, politikai okokból elbocsátották. Ezután néhány hónapig egy csepeli közkönyvtárban dolgozott. 1982-ben útlevelét bevonták, publikációs tilalom alá helyezték, értelmiségi munkakörtől eltiltották, 1989-ig munkanélküli volt. Előadónak hívták meg New Yorkba, Párizsba, Oxfordba, Londonba, Bécsbe. A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) által 1988-ban kezdeményezett és végigvitt tudós-rehabilitáció során kapta vissza filozófiatanári katedráját 1989 szeptemberében. Előbb egyetemi docens az ELTE ÁJTK Filozófiai Tanszékén, 1991-től az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója, a tudományok doktora és a Magyar Filozófiai Társaság alelnöke lett. Az 1979-től egyre nyíltabban szervezkedő demokratikus ellenzékhez írásaival és szervező munkájával csatlakozott. Az ellenzék létezésének egy évtizede alatt a Kis János által vezetett Beszélő-körbe nem vonták be, a Demszky Gábor által szerkesztett Hírmondóban publikált gyakrabban. További szamizdat füzetekben és önálló kötetekben jelentek meg művei itthon és külföldön. 1982-1984 között a fiatal írók szervezetének (JAK) egyik szervezője volt. 1985-ben, a fővárosban szerveződő ellenzék az akkori belvárosi (Budapest 14. számú) választókerületében független jelöltként elindította a választásokon. Csalással, hatalmi eszközökkel megakadályozták, hogy felkerülhessen a jelöltlistára. 1988-ban részt vett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának szervezésében és szóvivőséget vállalt. Az SZDSZ alapító tagja, az első program kidolgozóinak egyike, az Országos Tanács és az ügyvivői testület (1988-1990) tagja. A budapesti időközi választáson (1989. december 9-én, majd 1990. január-én ugyanott indult, mint 1985-ben. Előbb az ötpárti egyesült ellenzék támogatta, utóbb az MDF visszalépett jelölésétől. A választás második fordulójában szerezte meg a 14. számú egyéni választókerület mandátumát; mandátumát 1990. január 23-án igazolták. A parlamentben Balla Éva 1985-ben megválasztott képviselővel megalakították az SZDSZ frakcióját. Az 1990. évi országgyűlési választásokon Budapest 7. számú (V. és XIII. kerület) választókerületében a második fordulóban második lett. Az SZDSZ Csongrád megyei listájáról szerzett mandátumot. 1990. május 3-tól 1992. február 18-ig a külügyi állandó bizottság tagja, júliustól az IPU magyar csoportjának alelnöke. A választási harcok során konfrontációs jelképpé vált személye, ezért országos vezetőségi tagságáról lemondott. A Budapest V. kerületi SZDSZ szervezetnek lett vezetőségi tagja. 1991. januártól az SZDSZ parlamenti frakció vezetőségének tagja. 1992. január 25-én az SZDSZ Országos Tanácsának elnökévé választották. 1991. decemberétől az SZDSZ frakción belül megalakult Konzervatív–Liberális Unió alapítója és egyik szóvivője.

Kortárs magyar írók, 1945-1997

A filozófiatud. doktora 1991; A Soros Alapítvány Alkotói Díja 1996.[KK92,KK94,KK96,ÚMIL,OSZKK](Kolozsvár, 1948. nov. 28.): filozófus. [ROM, 1978-tól MO]M.: A teória esélyei, esszék, bírálatok, Bk., 1975; René Descartes: A módszerről, bev., magyarázta, Bk., 1977; A szem és a kéz, 1983 [franciául: Genf, 1985]; Idola tribus, esszék, Malakoff, 1989 [franciául: Párizs, 1991]; Másvilág, esszék, 1994; Csatairatok, elb., 1994.Műford.: Descartes: A módszerről [Alexander Bernáttal, Szemere Samuval], bev. és magyarázta, Bk., 1977.Szerk.: Aiszkhülosz: Perzsák. - Heten Théba ellen, utószó, Bk., 1972; H. E. Nossack: A D'Arthez-ügy, utószó, Bk., 1973; J. Conrad: A Narcissus négere, utószó, Bk., 1973; G. Keller: A seldwylai emberek, utószó, Bk., 1974; Füst Milán: A feleségem története, utószó, Bk., 1975; W. Faulkner: A hang és a téboly. - Míg fekszem kiterítve, utószó, Bk., 1976; Ottlik Géza: Iskola a határon, utószó, Bk., 1977.TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS

Országgyűlési Almanach, 1990-94

1948. november 28-án született Kolozsvárott (ma: Cluj-Napoca, Románia). Édesapja, Tamás Gáspár romániai magyar író, újságíró, szerkesztő és színházigazgató. Édesanyja Krausz Erzsébet. 1969-től házas, első felesége Fränkel Anna tanár, sinológus. 1987-ben újraházasodott. Felesége Georgina Mary (Nina) Elston, a BBC egykori újságírója. Gyermekei: Ábel (1981), Rebecca (1988) és Jonathan (1991). őltalános és középiskoláit Kolozsvárott végezte, a volt unitárius kollégiumban érettségizett (1966). Az 1966-67-es tanévtől Kolozsvárott kezdte egyetemi tanulmányait. A következő négy szemeszterben a bukaresti egyetemen klasszika-filológiát hallgatott. Filozófia tanári oklevelet a kolozsvári Babes-Bólyai Tudományegyetemen szerzett 1972-ben. 1972-1978 között az Utunk című kolozsvári hetilapnál volt belső munkatárs. Kezdetben szerkesztő, de 1975-ben politikai konfliktusai miatt visszaminősítették nyomdai korrektorrá, a publikálástól pedig eltiltották. 1978-ban áttelepült Magyarországra. 1981-ben kiutasították Romániából. Áttelepülésétől 1982. januárig az ELTE Bölcsészettudományi Karán a Filozófiatörténeti Tanszéken volt tudományos munkatárs. Állásából politikai okokból bocsátották el. Ezután néhány hónapig egy csepeli közkönyvtárban dolgozott. Útlevelét bevonták (1982), publikációs tilalom alá helyezték, értelmiségi munkaköröktől eltiltották, 1989-ig munkanélküli volt. 1986-ban azonban már Angliában és az Amerikai Egyesült Államokban taníthatott. Előadónak hívták meg New Yorkba, Párizsba, Oxfordba, Londonba, Bécsbe. A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) által 1988-ban kezdeményezett és végigvitt tudós-rehabilitáció során kapta vissza filozófiatanári katedráját 1989. szeptemberben. Előbb egyetemi docens az ELTE ÁJTK Filozófia Tanszékén, 1991-től az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója, a tudományok doktora és a Magyar Filozófiai Társaság alelnöke lett. Több mint hatszáz publikációja jelent meg 11 nyelven különböző folyóiratokban. Főbb könyvei: A teória esélyei (1975), Descartes a módszerről (1977), A szem és a kéz (1983), Idola tribus (1980). A nyolcvanas évek szamizdat irodalmában saját néven illetve Garzó Kálmán és Tarr-Csiky álnéven publikált. Az 1979-től egyre nyíltabban szervezkedő demokratikus ellenzékhez írásaival és szervező munkájával csatlakozott. Az ellenzék létezésének egy évtizede alatt a Kis János által vezetett Beszélő-körbe nem vonták be, a Demszky Gábor által szerkesztett Hírmondóban publikált gyakrabban. További szamizdat füzetekben és önálló kötetekben jelentek meg művei itthon és külföldön. 1982-1984 között a fiatal írók szervezetének (JAK) egyik szervezője volt. 1985-ben a fővárosban szerveződő ellenzék az akkori belvárosi (Budapest 14. sz.) választókerületben független jelöltként elindította a választásokon. Csalással, hatalmi eszközökkel megakadályozták, hogy felkerülhessen a jelöltlistára. 1988-ban részt vett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának szervezésében és szóvivőséget vállalt. Az SZDSZ alapító tagja, az első program kidolgozóinak egyike, az Országos Tanács és az ügyvivői testület (1988-1990) tagja. A budapesti időközi választáson (1989. december 9., 1990. január 15.) ugyanott indult, mint 1985-ben. Előbb az ötpárti egyesült ellenzék támogatta, utóbb az MDF visszalépett jelölésétől. A választás második fordulójában szerezte meg a 14. sz. választólerület mandátumát. A parlamentben Balla Éva 1985-ben megválasztott képviselővel megalakították az SZDSZ frakcióját. Az 1990. évi országgyűlési választásokon Budapest 7. sz. (V., XIII. ker.) választókerületében a második fordulóban második lett. Az SZDSZ Csongrád megyei listájáról szerzett mandátumot. 1990. május 3-tól 1992. február 18-ig a külügyi állandó bizottság tagja, júliustól az IPU magyar csoportjának alelnöke. 1990. augusztus 3-tól az IPU magyar-francia, szeptember 3-tól a magyar-latin-amerikai, 10-től a magyar-brit csoportjainak munkájában vesz részt, utóbbinak elnöke. A választási harcok során konfrontációs jelképpé vált személye, ezért országos vezetőségi tagságáról lemondott. A Budapest V. kerületi SZDSZ szervezetnek lett vezetőségi tagja. 1991. januártól az SZDSZ parlamenti frakció vezetőségének tagja. 1992. január 25-én az SZDSZ Országos Tanácsának elnökévé választották. 1991. decembertől az SZDSZ frakción belül megalakult Konzervatív-Liberáls Unió alapítója és egyik szóvivője.

• Perzsák, 1972
• A feleségem története, 1975
• A teória esélyei, 1975
• A módszerről, 1977
• Iskola a határon, 1977
• Karátson Gábor kiállítása 1979 március 29 - április 22, 1978
• A csöndes Európa, 1982
• A magyar kérdés, 1982
• A nacionalizmus mint rejtjel és metafora, 1982
• A nacionalizmus mint rejtjel és metafora, 1982
• Bretter György sírjánál, [1983]
• A szem és a kéz, 1983
• Reneszánsz etikai antológia, 1984
• Reneszánsz etikai antológia, 1984
• L'oeil et la main, 1985
• Idola tribus, 1989
• Les idoles de la tribu, 1991
• Másvilág, 1994
• Törzsi fogalmak, 1999
• A nyomor börtönei, 2001
• A helyzet, 2002
• A módszerről, 2002
• RAF: búcsúszimfónia, 2009
• A polgári engedetlenség a nyilvánosság korában,
• A Szovjetunióban és Jugoszláviában történtek és azok hatása Magyarországra,
• Egy kérdés - két válasz,
• Fichte's "Die Bestimmung des Gelehrten",
• Gondolatok a rendszerváltásról,
• Hangképes összeállítás az SZDSZ kongresszusáról,
• Interjú Tamás Gáspár Miklóssal,
• Liberalizmus és nacionalizmus,
• On depth and greatness,
• Post-scriptum philosophique: les vieux et les nouveaux ennemis,
• Republikánus elmélkedések,
• Socialism, capitalism, and modernity,
• Új társadalmi mozgalmak és a szakszervezetek,
• ,

• A magyar irodalom évkönyve 1988-2008; változó szerk.; Széphalom Könyvműhely, Bp., 1989-2009, ()
• Az 1990-ben megválasztott Országgyűlés Almanachja. Főszerk. Kiss József. Bp., Magyar Országgyűlés, 1992. 606 [1] o., ill., ()
• Életrajzi adatok. Marosvásárhely, 1977. = Igaz Szó 1977. 8. sz. 213-216. o., ill., ()
• Erdélyi magyar ki kicsoda 2000. Igazgató főszerk. Stanik István. [Bukarest]-Nagyvárad, Romániai Magyar Demokrata Szövetség-Scripta Kiadó, [2000]. 847 o., ()
• Erdélyi magyar ki kicsoda 2010. Főszerk. Stanik István, vezetőszerk. Bércesi Tünde, szerk. Fodor Judit et al. [Nagyvárad], Romániai Magyar Demokrata Szövetség–BMC Kiadó, 2010. 800 o., ()
• Kortárs magyar írók 1945-1997. Bibliográfia és fotótár. Szerk. F. Almási Éva. Bp., Enciklopédia Kiadó, 1997, 2000. 2 db., ()
• Magyar és nemzetközi ki kicsoda; főszerk. Hermann Péter; Biográf, Bp., 1991-2001, ()
• Magyar ki kicsoda 1990. Több mint 6000 élő magyar életrajza. Főszerk. Hermann Péter, szerk. Markóczy Mária. Bp., Láng Kiadó–TEXOFT Kft., 1990. 667 o., ()
• Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-., ()
• Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. 16 db., ()
• Romániai magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Balogh Edgár, 3. kötettől Dávid Gyula. Bukarest, Kriterion, 1981-2010. 6 db., ()
• Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994. 3 db.; 2. jav., bőv. kiad. 2000. 3 db.; CD kiad. 2000., ()

• A szegénységről három tételben (r.: Szobolits Béla, 2009)
• A kétségbeesés méltósága (r.: Erdélyi János, Matkócsik András, 1998)