ABCD - Bartók Béla

Bartók Béla ☰ Nagyszentmiklós 1881.03.25 ☷ 1945.09.26 | akadémikus, férfi, zene, zenepedagógus, zeneszerző, zongoraművész, országgyűlési képviselő, népzenekutató

569285

http://dka.oszk.hu/068800/068899/046.jpg

http://keptar.oszk.hu/061200/061254/bartok_bela2.jpg

http://dka.oszk.hu/068900/068917/064.jpg

Bartók Béla (930735 | - )
B. (930736 | - )

kitüntetések

Kossuth-díj, posztumusz, I. fokozat
1948.03.15

archontológia

Magyar Tudományos Akadémia
levelező tag
1935.05.16 - 1945.05.30

Magyar Tudományos Akadémia
rendes tag
1945.05.30 - 1945.09.26

Ideiglenes Nemzetgyűlés
képviselő
1945.04.02 - 1945.11.04

életrajzok

História TT

Apja mezőgazdasági iskola igazgatója volt. Középiskolába Nagyváradon járt, majd Pozsonyban érettségizett. 1899-ben beiratkozott a budapesti Országos Magyar Királyi Zeneakadémiára zongora és zeneszerzés szakra. 1903-ban mutatkozott be zongoristaként Berlinben, Bécsben és Budapesten, 1907-ben a Zeneakadémia zongoratanárává nevezték ki. Az 1905-1906-os évektől figyelme a népzenére irányult, rendszeres gyűjtőutakat tett az akkori Magyarországon. Az őszirózsás forradalom győzelme után támogatta a Károlyi és a Berinkey-kormány nemzetiségi és kultúrpolitikáját. A Tanácsköztársaság idején a zenei életet irányító kuratórium tagja volt. A nemzetközi sikereket 1922 után gyakori koncertjei biztosították. A hivatalos kultúrpolitika 1926-ban a felsőház póttagjává választotta, 1930-ban Corvin-koszorúval tüntette ki. 1935-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1937. novemberben aláírta a parlamentben felolvasott deklarációt, amelyben magyar írók mellett tiltakozott a perbe fogott népi írók védelmében. 1938. májusban felemelte szavát az első zsidótörvény ellen. 1934-ben felhagyva a zeneakadémiai tanítással átvette az MTA népzenei gyűjteményének rendezését és kiadásának előkészítését. 1940. októberben elhagyta Magyarországot és Amerikában telepedett le. Távollétében, 1945. április 2-án Budapesten a nyolc közéleti személyiség egyikeként beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe.

Magyar életrajzi lexikon, 1967-1994

Bartók Béla (Nagyszentmiklós, 1881. márc. 25. – New York, 1945. szept. 26.): zeneszerző, zongoraművész és zenetudós, az MTA tagja (l. 1935, r. 1945). Apja ~ Béla, földművesisk.-i ig., anyja Voit Paula, zongorista és pedagógus. 1892-1896 között Erkel Lászlónál, a neves m. operakomponista fiánál tanult zongorát és elméletet Pozsonyban. 1899-ben felvételt nyert a bp.-i Zeneak.-ra Thomán István zongora- és Koessler János zeneszerzés osztályába. Tanulmányait kitűnő eredménnyel fejezte be 1903-ban, és még ugyanezen év folyamán más nagyobb városokban (Pozsony, Bécs, Berlin) is bemutatkozott mint zongorista. Zeneszerzői munkásságát Brahms zenei örökségének jegyében kezdte meg, a század elején pedig R. Strauss lett döntő hatással fejlődésére. Korai korszakának legfőbb művei (Kossuth-szimfónia, 1903; I. Szvit, 1905) közvetlen folytatását jelentik a 19. sz.-i m. romantikus muzsikának, nemzeti hangvételüknek a verbunkos és a népies műdalirodalom a forrása. A döntő fordulatot az 1905–06-os esztendők hozták meg zeneszerzői pályáján: figyelme ráirányul a népzenére. 1906-ban, Kodály baráti segítségével és tanácsaival megkezdte módszeres gyűjtőmunkáját. Mintegy jó évtizeden keresztül bejárta az ország legkülönbözőbb vidékeit (főképp Erdélyt), hamarosan pedig kiterjesztette munkásságát más népek zenekultúrájára is. 1906–09 között több ízben kutatott szlovák nyelvterületen, 1909 után – amíg a háború meg nem akadályozta munkájában – Romániában gyűjtött. 1913-ban É-Afrikában (Biskra) az arab népzenét tanulmányozta. A népi-nemzeti zenei forrásra támaszkodva, Kodállyal karöltve alkotják meg az új m. zenei stílust, egyben egyéni zenei nyelvüket. 1906-ban adták ki közös népdalfeldolgozás-gyűjteményüket (Magyar népdalok), 1910-ben két egymást követő koncerten mutatták be több más művük között egy-egy vonósnégyesüket a később világhírűvé vált Waldbauer-kvartett tolmácsolásában. A fogadtatás ellenséges, vagy legfeljebb közönyös volt. A közönség megnyerésére, műveik hitelesebb tolmácsolása érdekében 1911-ben több fiatal muzsikussal együtt létrehozták az Új Magyar Zeneegyesületet, amely azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. ~ ezt követően visszavonult a nyilvánosságtól. A válságból a kiutat csak a Balázs Béla szövegére komponált táncjátékának (A fából faragott királyfi, 1914–16) és operájának (A kékszakállú herceg vára, 1911) 1917-es, ill. 1918-as bemutatója, melegebb fogadtatása hozta meg. 1919-re befejezte harmadik, egyben utolsó színpadi művét, A csodálatos mandarint Lengyel Menyhért szövegkönyvére. A Tanácsköztársaság idején Kodállyal együtt a zenei direktóriumban működött. Az I. világháborút követő évtized sorozatos külföldi hangversenyutak jegyében telik el. 1920-ban Berlinben vendégszerepelt, 1922-ben Angliában és Párizsban, majd Hollandiában, 1925-ben pedig Olaszo.-ban. Az 1928-as év első hónapjait az USA-ban töltötte, és még ugyanezen év végén az SZU-ba utazott hangversenyezni. Világszerte elismertté és megbecsültté vált mint előadóművész és mint komponista. Ezenközben idehaza 1923-ban megbízást kapott Bp. székesfőváros fennállásának 50. évfordulója alkalmából ünnepi zenemű komponálására. Így született meg a Táncszvit, amelyet a nov. 19-i ünnepi hangversenyen mutattak be Kodály Psalmus Hungaricusával együtt. E kis epizódtól eltekintve a hivatalos vélemény . ~kal szemben egyre ellenségesebb. Az erősödő soviniszta szélsőjobboldali körök gyakran támadták a környező népek (szlovák, román) iránti szimpátiájáért. Emberi-világnézeti nagyságának legfényesebb megnyilatkozása, hogy a két világháború közötti szélsőséges nacionalista légkörben meg tudta őrizni tiszta magyarságát, amely nemzeti érzéseit nem más népek rovására táplálta, hanem a „népek testvérré válásának eszméjét” hirdette. Ennek az eszmének a jegyében komponálta meg 1930-ban Cantata profanáját, de közvetve v. közvetlenül egész életművét áthatja ez a vezérgondolat. – Folklorisztikai szempontból az 1920–30-as évek a már korábban összegyűjtött hatalmas népdalkincs tudományos feldolgozását, értékelését jelentették munkásságában. 1921-ben fejezte be első összefoglaló jellegű tanulmányát, A magyar népdal c.-t (megjelent 1924-ben). 1932-ben arab zenei kongresszuson vett részt Kairóban. 1934-ben – miután 27 éven át tanára volt – megvált a Zeneak.-tól, és az MTA-n dolgozott tovább a m. népzene sajtó alá rendezésén. 1936-ban ment utoljára gyűjtőútra Töröko.-ba. Tanulmánya: a Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje (1934) – ha néhány pontján már túlhaladott is – mindmáig imponáló kezdeményezés maradt az összehasonlító népzenetudomány területén. – Alkotó művészete az 1926 és a II. világháború közti időszakban ért el delelőjére. A szerkesztés fegyelmezettsége, a klasszikus formai egyensúly és a magasrendű művészi mondanivaló összhangja e korszak műveiben jut el a legteljesebb megvalósulásig. Legfőbb állomásai: három vonósnégyes (III–V.), az I. és II. zongoraverseny (1926; 1930–31), a Zene húroshangszerekre, ütőkre és celestára (1936), a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre (1937) és a II. hegedűverseny (1937–38). – A fasizmus növekvő térhódítása tiltakozásra és ellenakciókra késztette őt is, Kodályt is. ~ megtiltotta művei megszólaltatását a német és olasz rádiókban, majd fokozatosan felszámolta német zenei kapcsolatait. A háború kitörése egyre jobban érlelte benne az emigráció gondolatát, végül 1940-ben feleségével (Pásztory Ditta, 1923-ban kötöttek házasságot) együtt az USA-ban telepedett le. Amerikai évei állandó és egyre súlyosbodó betegeskedés közepette teltek el. 1943-ban Kuszevickij, a Bostoni Szimfonikusok karnagyának felkérésére megírta a Concertót, amelyet a következő évben mutattak be. Személyes ismeretséget kötött Yehudi Menuhinnal, az ő számára írta 1944-ben Hegedű-szólószonátáját. 1945-ben, élete utolsó évében Brácsaversenyén dolgozott, azonban már nem tudta befejezni. Az elkészült vázlatok alapján Serly Tibor állította össze és hangszerelte meg a művet. – ~ életműve mind a m., mind az egyetemes zenetörténet szempontjából korszakalkotó jelentőségű. A K-európai népek, de elsősorban a magyarság népzenéjében megtalálta azt a tiszta és nemes forrást, amelyből táplálkozva megújíthatta és világszínvonalra emelhette zenekultúránkat. Liszt muzsikájában saját zenei elképzeléseinek és törekvéseinek legfőbb előzményét fedezte fel. Századunk sokágú művészeti (zenei) irányzataira szünet nélküli érzékenységgel reagált, eltanult kifejezési eszközöket anélkül, hogy azok bármilyen egyoldalúság felé torzították volna el művészetét. A 20. sz. első felének ellentmondásai, útvesztői, buktatói között a zenevilág területén neki sikerült a legteljesebb, legegyértelműbb megoldást megtalálnia és kiharcolnia mind eszmei, mind művészi tekintetben. – F. m. I. hegedűverseny (1907–08); Két portré (1907–08, Zenekar, előző mű átdolgozása); 14 Bagatell (1908, zongora): 10 könnyű zongoradarab (1908); Gyermekeknek (1908–09, zongora); 2 román tánc (1910, zongora); Vázlatok, Op. 9/b (1908–10, zongora); Két kép (1910, zenekar, átirat zongorára); Allegro Barbaro (1911, zongora); Négy zenekari darab (1912, hangszerelés: 1921); Szonatina, Román népi táncok, Román kolindadallamok (1915, zongora); Szvit, Op. 14 (1916, zongora); Tizenöt magyar parasztdal (1914–18, zongora); Improvizációk, Op. 20 (1920, zongora); I–II. Hegedű-zongora szonáta (1921, ill. 1922); Szonáta (1926, zongora); Szabadban (1926, zongora); I. Rapszódia (1928, hegedű-zongora; átirat: gordonka-zongora, ill. hegedű-zenekar); II. Rapszódia (1928, átdolgozása 1944, hegedű-zongora; átirat: hegedű-zenekar); Magyar képek (1931, korábbi zongoradarabok átirata zenekarra); Kontrasztok (1938, hegedű-klarinét-zongora); Mikrokozmosz (1926–39, zongora); Divertimento (1939, vonószenekar); III. zongoraverseny (1945); Vonósnégyesek, Nr. 1–6 (1908, 1915–17, 1927, 1928, 1934, 1939). – Írások: Cântece popolare româneşti din comitatul Bihor (Bucureşti, 1913); Die Volksmusik der Rumänen von Maramures (München, 1923); Die Melodien der rumänischen Colinde (Weihnachtslieder, Wien, 1935); Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét? (Bp., 1936); B. B. összegyűjtött írásai (közreadja: Szöllősy András, Bp., 1966). – Irod. B. jelentőségéhez méltón a tudományos kutatómunka, vele együtt az irodalom világszerte évről évre mind nagyobb méreteket ölt. Központi jelentőségű e munkában az MTA keretében 1961 óta működő Bartók-Archívum; anyagközlő kiadványa a Documenta Bartókiana (1–2. füz., 1964); Demény János tanulmánysorozata a Zenetud. Tanulm. II. (1954), III. (1955), VII. (1959) és X. (19622) kötetében; Kodály Zoltán: B. B. (La Revue Musicale, 1921); D. Dille: B. B. (Bruxelles, 1947); B. B. az ember (Zenei Szle., 1947); A folklorista B. (Új Zenei Szle, 1950); H. Stevens: The Life and Music of B. B. (New York, 1953); Szabolcsi Bence: B. B. élete (Csillag, 1955); Újfalussy József: B.-Breviárium (Bp., 1958); A. Fassett: B. B.’s American Years (Boston, 1958, magyarul: B. B. amerikai évei, Bp., 1960); Kroó György: B. színpadi művei (Bp., 1962); Lendvai Ernő: B. dramaturgiája (Bp. 1964); B. B. (Bp., 1965); Bónis Ferenc: Mégegyszer az elfelejtett B. önéletrajzáról (Tiszatáj, 1966. 2. sz.). – Szi. Asztalos Sándor, Balázs Béla, Devecseri Gábor, Fodor András, Hegedűs Géza, Illyés Gyula, Jobbágy Károly, Juhász Gyula, Kassák Lajos, Képes Géza, Vészi Endre, Márki Zoltán, Somlyó György, Takács Tibor, Zelk Zoltán stb. (versek); Szegő Júlia: Embernek maradni (B. B. életregénye, Bp., 1965.); Székely Júlia: Elindultam szép hazámból (életrajzi r., Bp., 1965).

Magyar színházművészeti lexikon, 1994

Bartók Béla(Nagyszentmiklós, 1881. márc. 25.–New York, 1945. szept. 26.): zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus, népzenekutató. Nagyváradon, majd Pozsonyban folytatott zenei tanulmányok után 1899 őszén iratkozott be a bp.-i Zak-ra, ahol 1903-ban fejezte be zongora- és zeneszerzés-tanulmányait. 1907 őszén nevezték ki zongoratanárnak, egykori tanára, Thomán István utódaként. 1911-ben az Új Magyar Zeneegyesület (ÚMZE) létrehozásával néhány fiatal zeneszerzővel és előadóművésszel a m. zenei élet megreformálását tervezték, de hivatalos támogatás híján és a közönség érdektelensége miatt csak néhány kamarazenei hangversenyt sikerült megrendezniük. Ugyanekkor, Balázs Béla szövegére készült egyfelvonásos operája, A kékszakállú herceg vára, sikertelenül szerepelt a Lipótvárosi Kaszinó pályázatán. Az eredménytelenségek láttán Bartók visszavonult a koncertezéstől, műveivel sem lépett évekig a nyilvánosság elé. Továbbra is folytatta azonban népzenekutatói tevékenységét, Kodály Zoltánnal együtt. Ebben az időben az új m. irodalom és képzőművészet jelentős személyiségeivel is közelebbi kapcsolatba került. Balázs Bélával közös táncjátékát, A fából faragott királyfit, 1912. máj. 12-én Egisto Tango vezényletével mutatta be az Operaház. 1917-től a bp.-i közönség magatartása megváltozott Bartók műveivel szemben. Az ismét koncertező Waldbauer-kvartett bemutatta a II. vonósnégyest, május 24-én az Operaház műsorra tűzte A kékszakállú herceg várá-t. A Tanácsköztársaság idején Bartók Dohnányi Ernővel és Kodály Zoltánnal együtt részt vett a Reinitz Béla vezette zenei direktórium munkájában. Egyidejűleg dolgozott a Lengyel Menyhért szövegére készült A csodálatos mandarin c. pantomimján, amelynek többször kitűzött premierjét különböző ürügyekkel halasztották el, így a művet Bartók sohasem láthatta Bp.-en. A pantomim ősbemutatójára végül Kölnben került sor, 1926-ban Szenkár Jenő vezényletével. 1934-ben Bartók a Zak-n felhagyott zongoratanári tevékenységével, hogy a Magyar Tudományos Akadémián lejegyezze és rendezze népzenei gyűjtését. Ebben az időben támadt első ízben összeütközése a fasiszta rendszerekkel, amelyekkel szemben ellenszenve olyannyira fokozódott, hogy édesanyja halála (1939) után 1940. okt.-ben, ideiglenes emigráció szándékával második feleségével, Pásztory Dittával az USA-ba távozott. Amerikai tartózkodása során tovább folytatta népzenei kutatómunkáját és előadásokat tartott. A Columbia Egyetem díszdoktorává fogadta. Utolsó teljes partitúrája a zenekarra írott Concerto, amely a Koussevitzky Alapítvány felkérésére keletkezett. Halála évében három mű komponálásába kezdett, ezek közül azonban – az utolsó 17 ütemtől eltekintve – csak a feleségének szánt III. Zongoraversenyt sikerült befejeznie.

Veszprém megyei életrajzi lexikon

A közép-európai népzene gyűjtője, a Zeneakadémia tanára, a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője. Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű. Stílusának kialakulásában meghatározó szerepe volt a német klasszicizmusnak és romantikának, különösképpen Brahms művészetének. Kodály Zoltán támogatásával behatóan foglalkozott a magyar népzenével, illetve összehasonlító kutatások végett, a szomszéd népek népzenéjét is górcső alá vette. A parasztzene megismerésének hatására kompozíciós stílusa a népzene stílusjegyeire támaszkodott. 1940-ben a háború borzalmai elől hosszabb időre az Egyesült Államokba utazott és a Harvard Egyetemen tartott előadásokat a magyar zene kérdéseiről. Posztumusz Kossuth-díjjal 1948-ban jutalmazták. Életrajzát fia, ifj. Bartók Béla írta meg. 1937. február 22-én a pápai Arany Griff szállóban koncertezett, ezt az épület falán emléktábla tudatja. A város lakói erősödő szeretettel ápolják az egyetlen látogatás számukra fontos és szép emlékét. Pápán a ligeti szoborparkban kőből készült mellszobra (Marton László alkotása) látható.BARTÓK BélaI.: RÚL II. köt. – ÚMÉL I. köt. – ÚMIL 1. köt. – ZnL I. köt.( Nagyszentmiklós [Románia], 1881. március 25. - New York, 1945. szeptember 26. )zeneszerző zongoraművész, népzenekutató

könyvei