Magyar életrajzi lexikon, 1967-1994

Kovács György (Kolozsvár, 1910. febr. 22. – Bukarest, 1977. nov. 9.): színész. 1933-ban Kolozsvárott kezdte pályáját, Onnan Bp.-re, majd Nagyváradra szerződött. A II. világháború alatt Kolozsvárott az Építőmunkás Otthonban működő Zsidó Színházban játszott annak betiltásáig, utána Svájcban élt. 1945 után egy ideig Marosvásárhelyen működött, majd ismét a kolozsvári Magyar Színházhoz került és a Szentgyörgyi István Színművészeti Főisk. tanára volt nyugdíjazásáig. 1957-től rendszeresen filmezett és rendezett a televízióban. A Dákok c. román-francia filmben Domitianus császárt alakította nagy sikerrel. Utoljára Kolozsvárott Pirandello Negyedik Henrik c. darabja rendezésére készült, de a bemutatót már nem érte meg. A bukaresti televízió román nyelvű portréfilmben mutatta be pályáját. A Román Népköztársaság Állami díjas népművésze. – F. sz. Agárdi Péter (Heltai J.: Néma levente); Szakmáry Zoltán (Móricz Zs.: Úri muri); Ifjú Nagy István (Bródy S.: A tanítónő); szobrász (Lovinescu: Egy művész halála); Rómeó (Shakespeare: Rómeó és Júlia); Tartuffe (Moliére); Lucifer (Madách I.: Az ember tragédiája); Biberach (Katona J.: Bánk bán); Trigorin (Csehov: Sirály); Szatyin (Gorkij Éjjeli menedékhely); Kossuth (Illyés Gy.: Fáklyaláng). – Irod. Jordáky Lajos: K. Gy. Adalékok egy kortárs alkotásaihoz (Utunk, 1963. 23. sz.); Hajdú Győző: Egy színész – négy Tartuffe (Igaz Szó, 1963. márc.); Gách Marianne: Az élő színháznak az író meg a színész a lelke (Film, Színház, Muzsika, 1968. szept. 14.); Gách Marianne: „Súgó nélkül” (Film, Színház, Muzsika, 1972. aug. 12.); Illés Jenő: K. Gy. jubileuma (Film, Színház, Muzsika, 1973. márc. 31.); Kötő József: Örökké (Utunk, 1973. dec. 7.); Sütő András: Költő és színész szövetsége (Népszabadság, 1976. febr. 7.); Huszár Sándor: Halotti beszéd magamban, magunknak (A Hét, 1977. nov. 11.); E. F. P.: K. Gy. halálára (Népszabadság, nov. 11.); Sztojka László: A színész halála (Magy. Nemzet, 1977). – Szi. Thury Zsuzsa: Barátok és ellenfelek (r., Bp., 1979).

Magyar színházművészeti lexikon, 1994

(Kolozsvár, 1910. febr. 22.–Kolozsvár, 1977. nov. 8.): színész, rendező. 1933-ban kezdte színészi pályáját a kolozsvári Magyar Színházban. 1934-ben már Lucifert játszott Az ember tragédiájában. 1934–1940 között a bp.-i színházakban is fellépett. A marosvásárhelyi Székely Színház alapító tagjai közé tartozik. 1965-ben a kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződött. A kolozsvári Magyar Művészeti Intézet, később a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára, majd tanulmányi ig.-jaként jelentős szerepet játszott a háború utáni színészképzésben. Drámaírással is megpróbálkozott, a Székely Színház 1957-ben mutatta be Eugen Mirceával közösen írt darabját, Az utolsó vonatot. Életének utolsó szakaszában főként filmszerepeket és rendezést vállalt. Az erdélyi m. nyelvű színjátszás egyik legnagyobb és legsokoldalúbb tehetsége volt. Klasszikus és modern darabokban hősi, karakter- és vígjátéki szerepeket játszott. Szép szövegmondása, egyénien tagolt beszéde, ironikus modora sajátos színezetet kölcsönzött alakításainak és rendezéseinek. 1976-ban A kor falára c. verslemeze jelent meg. Kétszer tüntették ki Állami díjjal, majd érdemes művészi, később népművészi címmel. F.Sz. Rómeó, Hamlet (Sh.); Móka (Tamási Á.: Énekes madár); Szakhmáry Móricz Zs.: Úri muri); Kossuth (Illyés Gy.: Fáklyaláng); Tyetyerev (Gorkij: Kispolgárok); Starbuck (Nash: Az esőhozó ember); Manole Crudu (Lovinescu: Egy művész halála); Cipriani professzor (Örkény I.: Tóték). F.R. Móricz Zs.: Úri muri; Pirandello: IV. Henrik; Euripidész–Sartre–Illyés Gy.: A trójai nők; Gyurkó L.: Szerelmem, Elektra.Kovács György

Romániai magyar irodalmi lexikon, 1981

Jordáky Lajos: Két nagy színészi alakítás. Igaz Szó 1956/2. – Oláh Tibor: Az utolsó vonat. 1958/4; uő. K. Gy. A Hét évkönyve 1982. 24–27. – Hajdu Győző: Egy színész – négy Tartuffe. Igaz Szó 1971/11; uő. Köszöntjük K. Gy.-öt. Igaz Szó 1975/2. – Marosi Ildikó: Kimondom a kimondhatatlant. Beszélgetés K. Gy.-gyel. A Hét 1974/32. – Sütő András: A költő és a színész szövetsége. Igaz Szó 1976/1. Újraközölve Évek – hazajáró lelkek. 1980. 122–25. – Kötő József: Fejezetek a romániai magyar dráma történetéből. Kv. 1976. – Krizsán Zoltán: Művészi végrendelet. K. Gy. utolsó rendezéséről. Igazság 1977. nov. 10. – Ruffy Péter: Emléksorok K. Gy.-ről. Magyar Nemzet, Bp. 1977. nov. 11. – Páll Árpád: Ceruzavonások K. Gy. portréjához. Közli Loreley sziklája. Kv. 1981. 167–75. ASZT. K. Gy. és Koós Zsófia. 40 év színpadon. IM. 1225.Kovács György (Kolozsvár, 1910. febr. 22. – 1977. nov. 8. Kolozsvár) – színművész, drámaíró, előadóművész. A kolozsvári Unitárius Kollégiumban érettségizett, művészi pályafutását szülővárosában a Magyar Színházban kezdte, s erdélyi szerzők műveiben nyújtott kiváló alakításaival, a két világháború közt divatos társalgási színművek szerepeinek megformálásával a vezető színész-személyiségek közé emelkedett. Versmondó művészete is népszerűvé tette. Stílusteremtő korszaka a 40-es évek második felében kezdődött, amikor a marosvásárhelyi Székely Színház alapító tagjainak egyike. Az együttes vezető művészeivel, Tompa Miklóssal, Szabó Ernővel, Delly Ferenccel együtt az erdélyi színjátszás realista hagyományaira, a szép beszéd kultuszára alapozva színjátszó stílusát az értelmi hatásfok növelése és a modern lélektan felfedezéseinek hasznosítása irányába fejlesztette. Ezt a színházszemléletet oltotta be számos színésznemzedékbe 1950-től a kolozsvári, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola tanáraként. A 70-es években ismét Kolozsvárra szerződött, s Pirandello IV. Henrik c. darabjának rendezése közben érte a halál. Híres alakítása volt Metternich, Cyrano de Bergerac, Lucifer, Hamlet, Tartuffe, Móka (Tamási Áron Énekes madár c. darabjában), Biberach, Szatyin (Gorkij Éjjeli menedékhelyében), Szakhmáry Zoltán, Kossuth (Illyés Fáklyalángjában), az ostoba Li (Bánffy Miklós darabjában), Caţavencu (Caragiale-darabban), Mamlock (Wolf-darabban), Manole Crudu (Lovinescu Egy művész halála c. drámájában). Számos román filmalkotás főszereplője. Munkásságát kétszeres Állami Díj és “a nép művésze” cím jutalmazta. Színházi irodalmunkat tollal is szolgálta. 1957-ben mutatta be a Székely Színház Eugen Mireával közösen írt Az utolsó vonat c. színművét. A nemzeti előítéletek ellen küzdő dráma tematikai erényeit, dramaturgiai megoldásait üdvözölte a kritika, de mindez nem feledtette a túlzó melodramatikus helyzeteket. Egy 23 szavalatát rögzítő Electrecord verslemeze A kor falára címmel 1975-ben jelent meg; erről Sütő András értékelése szerint “a kornak irtózatos fémdörejében is hallható még az örök humánum hangja”. (K. J.)

• Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Szerk. Fonó Györgyné, Kis Tamás. Bp., Kossuth, 1969. 617 o., ()
• Kötő József: Közhasznú esmeretek tára. Színjátszó személyek Erdélyben (1919-1940). Kolozsvár, Polis, 2009. 245 o., ill., ()
• Magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1981. XV, 900 o., ill. (Kiegészítések és helyesbítések az 1. és 2. kötethez 871-900. l.) 2. változatlan kiadás. 1985. XV, 956 l. (Függelék: Kiegészítések és helyesbítések a Magyar Életrajzi Lexikon I., II. és III. kötetéhez 871-956. l.), ()
• Magyar filmesek a világban - Hungarians in film. Szerk. Gelencsér Gábor. Bp., Magyar Filmunió, 1996. 716 o., ill., ()
• Magyar filmlexikon. Szerk. Veress József. Bp., Magyar Nemzeti Filmarchivum, 2005. 1571, [6] o., ()
• Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-., ()
• Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994. 882 [4] o., ill., ()
• Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. 16 db., ()
• Romániai magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Balogh Edgár, 3. kötettől Dávid Gyula. Bukarest, Kriterion, 1981-2010. 6 db., ()
• Színházi kislexikon. Főszerk. Hont Ferenc, szerk. Staud Géza. Bp., Gondolat, 1969. 535 o., 38 t., ()
• Új filmlexikon. Főszerk. Ábel Péter. Bp., Akadémiai Kiadó, 1971-1973. 2 db., ()
• Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub. I. köt. A-Cs. 2001; II. köt. D-Gy. 2002; III. köt. H-K. 2002.; IV. köt. L-Ő. 2003; V. köt. P-S. 2004.; VI. köt. Sz-Zs. 2007., ()

• Nápolyt látni, és … (r.: Bácskai Lauró István, 1972)