keresés (regex):
keresési tartomány:
teljes
szavak
dolgok
jogszabályok
 keresés (id):
 keresés (idő):
Kányádi Sándor     ☰ Nagygalambfalva 1929.05.10   ☷ Budapest 2018.06.20   |   író, költő, műfordító
625823
Kanâdi, Šandor (998382 | - )
Kónya Gábor (998384 | - )
Kányádi Sándor (998383 | - )
 
kitüntetések

Kossuth-díj
1993.03.15
életrajzok

Kortárs magyar írók, 1945-1997

Az Utunk költészeti díja 1968; A Kolozsvári Írói Egyesület Díja 1968; A Jóbarát c. folyóirat Arany toll-díja 1976; A Ro. Írószövetség Díja 1970, 1978; Déry Tibor-jutalom 1986; Az Év Könyve Jutalom 1989; Az Európa Kvk. Nívódíja 1989; A Magyar Népköztársaság Zászlórendje 1989; MSZOSZ-díj 1990; Zichy Jenő-díj 1992; Fitz József-díj 1992; Látó c. folyóirat nívódíja 1992, 1994, 1995; Kossuth-díj 1993; Az EURÓPA 1968 pályázat díja 1993; Magyar Művészetért Díj 1993; Látó-díj 1994; Herder-díj [1994. évi] 1995; Látó-nívódíj [1995. évi] 1996; Kölcsey-emlékérem (Szatmárnémeti) 1997; Magyar Örökség Díj 1998.KÁNYÁDI SÁNDOR [írói név: Kónya Gábor][MIL,AKL,DKA,ROMIL,KMIK,KKMGY,MKK,VKE,KK92,KK94,KK96,KL,MIB8,ÚMIL,KKACs,RMKK,KATAL,MNBCD]Műford.: N. Labiş: Az őz halála, Bk., 1964; A. E. Baconsky: Néma pillanat, Bk., 1965; N. Labiş legszebb versei, Bk., 1970; T. Arghezi: A kócparipa, Bk., 1970; T. Arghezi: Kokó és a cica, Bk., 1970; T. Arghezi: A tolvaj, Bk., 1970; T. Arghezi: A nyúl és a ponty, Bk., 1970; T. Arghezi: Az első csalódás, Bk., 1970; T. Arghezi: Büntetés, Bk., 1970; T. Arghezi: Egy mozdony és egy állomás, Bk., 1970; T. Arghezi: A boríték, Bk., 1970; T. Arghezi: Hét jó testvér, Bk., 1970; Es sass ein klein Waldvögelein. - Egy kismadárka ül vala. Erdélyi szász népköltészet, vál., ford., bev., Bk., 1977; I. Alexandru: Szeplőtelen szerelem, Bk., 1985; A. E. Baconsky: Önarckép az időben, Bp.-Bk., 1988; Erdélyi jiddis népköltészet, vál., ford., utószó, 1989; R. M. Rilke: Ősz. - Herbst. Tíz lap a Képek könyvéből, Bk.-Bp., 1990.M.: Virágzik a cseresznyefa, v., Bk., 1955 ; Sirálytánc, v. és fordítások, Bk., 1957; Kicsi legény, nagy tarisznya, gyv., Bk., 1961; Harmat a csillagon, v., Bk., 1964; Fényes nap, nyári nap, gyv., Bk., 1964 <1965*KK96>; Három bárány, gyv., Bk., 1965; Kikapcsolódás, v., Bk., 1966; Függőleges lovak, v., Bk., 1968; Fából vaskarika, mesék, Bk., 1969; Kétszemélyes tragédia, d., 1969; Fától fáig. Versek 1955-1970, Bk., 1970; A bánatos királylány kútja, gyv., Bk., 1972; Kányádi Sándor legszebb versei, Bk., 1974; Egy kis madárka ül vala. Erdélyi szász népköltészet, ford., 1977; Szürkület. Versek 1970-77, Bk., 1978; Farkasűző furulya, gyv., , 1979; Fekete-piros versek, ögy. v., 1979; Kenyérmadár , mesék, Bk., 1980; Tavaszi tarisznya, gyv., , 1982; Virágon vett vitéz. Történetek a kisfiúról és a nagyfiúról meg a romos ház lakóiról, Bk., 1983 <1984*ÚMIL>; Világlátott egérke, meser., , 1985; Madármarasztaló, gyv., Bk.-Bp., 1986; Küküllő-kalendárium, gyv., 1989 <1988*ÚMIL>; Sörény és koponya, v., Debrecen, 1989; Kinyílott az idő, gyv., 1990; Költögető [ill. Keresztes Dóra], gyv., 1991; Vannak vidékek, vál. v., Kvár, 1992; Néma tulipán. Versek, mesék, történetek kicsiknek és nagyoknak [ill. Deák Ferenc], 1992; Billegballag, v., Pozsony, 1993 <1994*ÚMIL>; Kilenc kecske, gyv., 1993; Valaki jár a fák hegyén. K. S. egyberostált versei, Kvár-Bp., 1997; Talpas történetek és a kíváncsi Hold, mesék, Csíkszereda, 1997; Valaki jár a fák hegyén. Kányádi Sándor egyberostált versei, Kvár-Bp., 1997; 2. jav. kiad., 1998.(Nagygalambfalva, Udvarhely m., 1929. máj. 10.): költő, műfordító. [ROM]

Romániai magyar irodalmi lexikon, 1981

ASZT: K. S.: Válogatott találkozásaim. LM 2726.ÁVDolg: Evellei Ildikó: K. S. élete és költészete. 1971. — Tapodi Veronika Mária: Mondattagolási lehetőségek K. S. “Szürkület” c. kötetében. 1982. — Zoltán Emese Ildikó: K. S. “Szürkület” c. verseskötetének szófaji vonatkozásai. 1982.Földes László: Levél K. S.-hoz. Utunk 1956/9–10. — Gálfalvi Zsolt: Hangulat, érzelem, gondolat. Igaz Szó 1956/3; újraközölve Írók, könyvek, viták. 1958. 152–59. — Baróti Pál: Vívódások könyve. Utunk 1964/43. — Láng Gusztáv: A költő “ím… a férfikor nyarában”. Korunk 1965/7–8. — Sőni Pál: K. S. költői útja. Igaz Szó 1967/1; újraközölve Művek vonzása. 1967. 304–15. — Huszár Sándor: K. S.-ral a költészet válságáról. Utunk 1968/9; újraközölve Az író asztalánál. 1969. 267–74. — Székely János: Természetes költő. Igaz Szó 1969/3. — Veress Dániel: Egy szintézis körvonalai. Utunk 1969/27. — Szőcs István: Költői időhiány. Utunk 1969/42; uő: Vissza a lírához… Előre 1979. febr. 25; — Kántor Lajos: A mi utcánk. Utunk 1971/9; újraközölve Korunk: avantgarde és népiség. 1980. 384–400.; uő: A helyzetdal átértékelése. Utunk 1979/2. — Beke György: K. S. Interjú a Tolmács nélkül c. kötetben, 1972. 480–90. — Cs. Gyímesi Éva: Találkozás az egyszerivel. 1978. 65–93. — Egyed Péter: Mítosz és kísértetjárás között. Igaz Szó 1979/3. — Szakolczay Lajos: Szavakban őrzött tisztaság. Népszabadság, Bp. 1979. jún. 14. — Lászlóffy Aladár: Hajnali levél K. S.-hoz. Utunk 1979/19. — Veress Zoltán: Mindennapi kenyérmadarunk. Utunk 1981/15. — Szász János: K. románul. Előre 1983. márc. 23.Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. máj. 10.) — költő, műfordító. Apja, ~ Miklós gazdálkodó, ha csak fia révén kerül is be az irodalomtörténetbe, igazi írástudó ember volt, akinek számára a könyv létszükségletet jelentett, s akinek biztatása a költőt egész életében elkíséri. Anyját, László Juliannát viszont kora gyermekkorában elveszítette. Elemi iskoláit (öt osztályt) szülőfalujában végezte; 1941 ősze és 1950 nyara között Székelyudvarhelyen diák: 1944-ig a Református Kollégiumban, 1944–45-ben a Római Katolikus Főgimnáziumban (magántanuló), 1946-tól a Fémipari Középiskolában; itt érettségizik, és ennek az iskolának a faliújságján fedezi fel egy versét az akkor Ifjúmunkás-szerkesztő Páskándi Géza (1950-ben). 1950 őszétől él Kolozsvárt. Fél évig a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola hallgatója, majd a Bolyai Tudományegyetem filológiai karára jön át, ahol 1954-ben magyar irodalom szakos tanári oklevelet szerez. Közben (1951–53) segédszerkesztő az Irodalmi Almanachnál, pár hónapig 1953-ban az Utunk szerkesztőségében is dolgozik. 1955-től 1960-ig a Dolgozó Nő, 1960-tól a Napsugár belső munkatársa. Tevékeny részt vállal a közéletben, az irodalmi életben: iskolák és művelődési otthonok népes felnőtt és gyermekközönsége előtt olvassa fel műveit szerte az országban. Külföldi útjain — Ausztriában, Észak- és Dél-Amerikában — ugyancsak számos hívet szerzett a romániai magyar irodalomnak. Első kötete, a Virágzik a cseresznyefa (1955) versei sem témájukban, sem formai megoldásaikban nem sokban különböznek e korszak hazai sematikus költészetétől. A hangváltást a Sirálytánc (1957) jelzi, az olvasóközönség azonban e kötet verseinek nagy részét jószerint majd csak a Harmat a csillagon (1964) c. kötetben való újraközlésükkor ismerheti meg. Innen már töretlenül ível fel lírája: a Kikapcsolódás (1966), a Függőleges lovak (1968), a Fától fáig (1970 — az első három kötet anyagát megtoldva a “Szentjánoskenyér” ciklussal), a Szürkület (1978) ennek a magasba vezető költői útnak az új állomásai; a maguk módján ezek a kötetek ugyanúgy korjellemzőek, mint volt annak idején a Virágzik a cseresznyefa. A szülőföld a költő számára döntő, mindenek fölött álló elkötelezettség. A pályakezdés mutálásain a gyermekkor tájélményeinek kifejezésével jut túl, s a székelyföldi tájba a dolgozó ember is beleépül. E fejlődési szakasz jellemző műfaja az életkép — a vers végén sugallt vagy kifejtett tanulsággal; a Petőfi-hatás tehát nem kívülről jön, hanem egy rokon szemléletben leli magyarázatát. Egy-egy felvillantott képet részletezve használja ki a lírai hangulatot — és ezzel akaratlanul is az epikum irányába halad, “Arany János kalapjá”-hoz közeledve. Az életkép s a tájleíró vers változása viszont már a 60-as évek elején megfigyelhető nála; a Nyárfa (1962) kulcsfontosságú versnek tekinthető e folyamatban: a “Nem éppen mai verskellék” ironikus-önironikus megidézése, a remegő nyárfa “örök paranoiája” új szakaszt jelez e népi gyökerű, hagyománytisztelő költészetben. A tájélmény fokozatos átrendeződése az időélmény elmélyülésével, uralkodóvá válásával jár együtt, mint ahogy ezt egyik korai lírai remeklése, a Sárga kankalin hírül hozza. Nem a falu nosztalgiája, hanem most már a városi ember világmagyarázó keresése határozza meg költészetét. Az élményvilág átrendeződésével szükségszerűvé váló hangváltást a költőnek sikerül saját hangjához igazítania; a tájélményt nemegyszer az idő, sőt a történelem segítségével fejezi ki, a természetidézés pedig emberi, történelmi tragédia közvetlen érzékeltetésére alkalmas. A kidöntött fenyő látványa balladát indít el, de úgy, hogy a szubjektum kerül előtérbe (A fenyő úgy látta). A természetlíra és az ars poetica így ér össze, és olyan nagy hatású verset eredményez, mint a Fától fáig (1968), amely az éjszakai erdőben lovait kereső kisfiú és a félelmek, bizonytalanságok közt bolyongó költő azonosítását észrevétlenül éri el. Történelmi példázatai (Kufsteini grádicsok éneke, Panta rhei), a modern művészetet értelmező, tanúnak hívó költeményei (Pantomim, Húros és ütőhangszerekre, Legenda Brâncuşi Végtelen oszlopáról) szintén ars poetica-hangszerelésűek. De a költő nem adja fel a Petőfi-örökséget sem: modern helyzetdalokat ír, amelyekben egyén és közösség jellemző viselkedési formájának, gondolatkapcsolásainak sajátos formáját teremti meg. Vannak köztük már-már riportegyszerűségű, szinte prózai jelenítések (A ház előtt egész éjszaka), lírai villanások (Vernisszázs, Hajnal felé egy déli városban) és szimfóniaszerkezetű poémák, belső idézetekkel, mint amilyen lírájának egyik csúcsteljesítménye, a Halottak napja Bécsben. Korszerű helyzetdalok ún. “indián énekei” is, az 1982-es amerikai útja után született versek. Egyik értelmezőjének, Cs. Gyímesi Évának a megállapítása szerint “A lírai alany tárgyakba való áttűnésének vagyunk tanúi: jelkép, látomás, példázat jelzi az áttűnés fokozatait.” Gyermekek számára írt verseiből, prózájából szintén egész életmű állt össze. Kép- és gondolatgazdagság, a népi formák változatos kezelése, erős történelmi érzék jellemzi ilyen tárgyú munkásságát, a Napsugárban, ill. önálló kötetekben megjelent gyermekverseit, meséit, történeteit (A bánatos királylány kútja, 1972; Kenyérmadár, 1980). Más műfajokban is számottevő eredményt ért el. Esszében kiemelkedik a romániai magyar líráról írt összefoglalása (Líránkról, Bécsben, 1968). Az 1969-ben írt Kétszemélyes tragédia esztétikailag is jelentős nyitás az abszurd dráma felé. 1971-ben mutatták be a szatmári színházban előzőleg a Korunkban megjelent (1970/12) Ünnepek háza c. kétrészes társadalmi drámáját. Ő gondozta, rendezte sajtó alá Tamási Gáspár Vadon nőtt gyöngyvirág és a festő Nagy Imre Följegyzések c. önéletrajzi írását. Műfordításai a nagy erdélyi elődök — Áprily, Dsida, Jékely — munkásságának tudatos folytatásaként születnek. A román líra egyik legavatottabb tolmácsolója; külön-külön kötetekben adta ki Nicolae Labiş (Az őz halála, 1964; Legszebb versei, 1970), A. E. Baconsky (Néma pillanat, 1965; Önarckép az időben, 1979), Ioan Alexandru (Szeplőtelen szerelem, 1982) válogatott költeményeinek fordítását és Arghezi magyarra átültetett gyermekverseit (A világ szája, 1983). A romániai nemzetiségek népköltészetének magyar nyelvű bemutatását célzó nagy vállalkozása a szász anyag közzétételével indult meg (Egy kis madárka ül vala, 1977). Románul megjelent kötetei: Cai verticali (Haralambie Grămescu fordításában, 1969); Monolog interior cu uşa deschisă (Paul Drumaru fordításában, 1982). A Dincolo de formă c. antológiában (1981) Tudor Balteş és Constantin Olariu egy-egy Kányádi-versfordítása is megtalálható. Németül a Siebenbürgische Ungarische Lyrik c. antológia (Bécs 1977) öt versét közli. Magyar nyelvtanfolyamot hallgató finn diákok Táltosmadár–Skamaanilintu címen kétnyelvű amatőrkiadásban Kányádi-meséket és -verseket jelentettek meg (Joensuu-Pori 1983). A költő népszerűségét jellemzi, hogy a Korunk Bolyai-díja, Tőrös Gábor bronzplasztikája, verséből idéz; arcképét megrajzolta Balázs Imre és többször is Nagy Imre; meséivel indultak az Electrecord Napsugár-kislemezei s a Fekete-piros versek c. nagylemez 1981 óta van forgalomban. Versei Illyés Kinga, Réthy Árpád, Kiss-Törék Ildikó művészi műsorán szerepelnek. Egy zarándok naplójából c. alatt Znorovszky Attila Aradon “Kányádi-oratórium”-ot állított össze, melyben Kovács Nagy Borbála a költőnek és kortársainak verseit adja elő Kozma Ildikó gitárkíséretével. A rendezvény a Megéneklünk, Románia Fesztiválon I. díjat nyert. Egyéb munkái: Kicsi legény, nagy tarisznya (gyermekversek, 1961); Fényes nap, nyári nap (gyermekversek, 1964); Három bárány (gyermekversek, 1965); Fából vaskarika (mesék, 1969); Kányádi Sándor legszebb versei (Katona Ádám bevezetőjével, 1974; 2. kiadás 1977); Farkasűző furulya (gyermekversek, 1979); Fekete-piros versek (válogatás, 1979); Tavaszi tarisznya (gyermekversek, 1982). Írói álneve: Kónya Gábor. (K. L.)

könyvei

róla szóló könyvek

film
linkek
ISNI
MMA
PIM
PIM
VIAF
wikipedia
Amicus: 5304