ABCD - Kodály Zoltán

Kodály Zoltán ☰ Kecskemét 1882.12.16 ☷ Budapest 1967.03.06 | akadémikus, férfi, zenepedagógus, zeneszerző, zenetudós, országgyűlési képviselő, népzenekutató, zenetörténész, Magyar Tudományos Akadémia elnök

626333

http://dka.oszk.hu/068800/068888/035.jpg

http://dka.oszk.hu/037800/037871/61723630.jpg

Kodály (2772416 | - )
Kodály Zoltán (999215 | - )

kitüntetések

Kossuth-díj, I. fokozat
1948.03.15

archontológia

Magyar Tudományos Akadémia
levelező tag
1943.05.14 - 1945.05.30

Magyar Tudományos Akadémia
rendes tag
1945.05.30 - 1946.07.24

Nemzetgyűlés
képviselő
1945.11.04 - 1947.08.31

Magyar Tudományos Akadémia
igazgatósági tag
1945 - 1949.10.31

Magyar Tudományos Akadémia
tiszteleti tag
1946.07.24 - 1949.10.31

Magyar Tudományos Akadémia
elnök
1946.07.24 - 1949.11.29

Magyar Tudományos Akadémia
rendes tag
1949.10.31 - 1967.03.06

életrajzok

História TT

A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen – az Eötvös Collegium tagjaként – magyar-német szakon, a Zeneakadémián Koessler János (zeneszerzés) növendékeként tanult 1900-1905-ben. Zeneszerzői oklevelet 1904-ben, a tudományegyetemen tanári, majd bölcsészdoktori oklevelet 1905-1906-ban szerzett. Zeneakadémia vizsgahangversenyét 1906-ban tartotta. 1905 nyarától kezdve rendszeres népdalgyűjtő utakat tett. Doktori értekezése révén ismerkedett meg, s kötött barátságot Bartók Bélával. A Zeneakadémián 1907-től a zeneelmélet, majd 1908-tól a zeneszerzés tanára, a főiskolai rangot kapott Zeneakadémia aligazgatója volt 1918. novembertől. A Nyugatban és a Pesti Naplóban a népzene jelentőségét, valamint Bartók műveit elemző cikkeket írt 1917–1919-ben. A proletárdiktatúra idején Bartókkal és Dohnányi Ernővel együtt a Zeneművészeti Direktórium tagja lett. A Tanácsköztársaság bukása után fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene, aligazgatói kinevezését érvénytelenítették; csak két év múlva taníthatott újra zeneszerzést a Zeneművészeti Főiskolán, 1921-től 1940-ig. Az 1920-as évek első felében bécsi, párizsi, torinói, budapesti,, new yorki folyóiratokban zenekritikákat publikált. Világhírét a Psalmus Hungaricus mellett a Paulini Béla és Harsányi Zsolt szövegére írt Háry János című daljáték 1926. október 16-i bemutatása illetve a belőle készített szvit 1927-es előadása alapozta meg. Népzenekutató és rendszerező munkájának tapasztalataira támaszkodva, a folklorisztika fejlesztése és a magyar népi zenekultúra terjesztése érdekében a budapesti tudományegyetemen zenefolklorisztikai és zeneelméleti szemináriumot vezetett 1930–1939-ben, emellett a Zeneművészeti Főiskolán – a zeneakadémiai rendszeres népzeneoktatás megindítójaként népzenét is előadott 1937 őszétől. 1940-ben az MTA-n létrehozta, s haláláig vezette a Népzenekutató Csoportot, amelynek fő munkája az összegyűlt népdalkincs rendszerezése és közreadása volt. A II. világháború előestéjén az elsők között tiltakozott a faji megkülönböztetésről benyújtott törvényjavaslat ellen, majd mentette az üldözötteket. 1945 után a közélet tevékeny részese volt; 1945. november 4-étől nemzetgyűlési képviselő, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola igazgatótanácsának elnöke 1945–1946-ban, a Magyar Művészeti Tanács és a Zeneművészetek Szabad Szervezetének elnöke 1945-től 1949-ig. Az MTA Népzenekutató Csoportjában, 1951-ben megindult a Bartókkal tervezett nagy rendszerező munka, a Magyar Népzene Tára kiadása. Az 1956. évi forradalom és szabadságharc idején a Petőfi Párt az ideiglenes államfői testület élére javasolta. A forradalmat követő megtorlások idején, 1957-ben szót emelt az eseményekben résztvevők amnesztiájáért. Haláláig a magyar zenei és közélet megfellebbezhetetlen tekintélyű személyiségének számított. A Magyar Tudományos Akadémiának tagja 1943-tól, elnöke 1946–1949-ben volt.

Magyar életrajzi lexikon, 1967-1994

Kodály Zoltán (Kecskemét, 1882. dec. 16. – Bp., 1967. márc. 6.): zeneszerző, zenetudós, népzenekutató, zenepedagógus, az MTA tagja (l. 1943, r. 1945, t. 1946), Kossuth-díjas (1948, 1952). Atyja ~ Frigyes MÁV-tisztviselő; anyja: Jaloveczky Paulina; mindketten műkedvelő muzsikusok. A nagyszombati érseki gimn. tanulója volt, emellett zenei tanulmányokat (zongora, hegedű, gordonka) is folytatott. 1900-tól Bp.-en a tudományegy.-en – mint az Eötvös-kollégium tagja – a magyar és a német szakot hallgatta, a Zeneak.-án Koessler János zeneszerzés-növendéke volt. Az egy.-en 1906-ban doktorált A magyar népdal strófaszerkezete c. disszertációval, és ugyanebben az évben volt akadémiai vizsgahangversenye is. 1906–1907-ben tanulmányutat tett Berlinben és Párizsban. A francia fővárosban érte életének egyik legdöntőbb zenei élménye: megismerkedett Debussy muzsikájával. Már 1905-től kezdődően rendszeres népdalgyűjtő utakat tett, és ezt a működését – kisebb megszakításokkal – egészen 1925-ig folytatta, de még 1950-ben is gyűjtött Mohácson. Gyűjtése, Bartókkal ellentétben, szinte kizárólagosan a m. nyelvterületre irányult. Zenei élményeinek hatása alatt 1907–1909 táján szinte már teljesen készen van egyéni zenei nyelve és stílusa. Első önálló szerzői estje 1910. márc. 17-én volt, műsoron többek között az I. vonósnégyessel, amelyet még ugyanebben az évben Párizsban és Zürichben is bemutattak, nem sokkal később (az I. világháború alatt) pedig az USA-ban is ismertté vált. 1907-ben lett a Zeneak. zeneelmélet-, 1908-ban zeneszerzéstanára. 1919 elején alig.-nak nevezték ki, és ebben a minőségben vezette az intézetet a Tanácsköztársaság idején. Ezért utóbb fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene, melynek eredményeként visszafokozták tanári beosztásába és egy évre szabadságolták. 1921-től tanított újra, és 1940-ig a Főisk. zeneszerzés-tanára. – A húszas évek hozták meg ~ számára a már régtől megérdemelt igazi világhírnevet. 1923-ban a székesfőváros fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi programra komponálta alkotóművészetének egyik csúcsát, a Psalmus Hungaricust, ez a mű hamarosan az egész világot bejárta. 1926-ban Zürichben, 1927-ben Hollandiában, Angliában, Németo.-ban és az USA-ban is bemutatták. A Psalmus diadalútja jelentette egyúttal ~ karmesteri működésének a kezdetét is. 1926-ban került bemutatásra a Paulini Béla és Harsányi Zsolt szövegére írt daljáték, a Háry János; zenéjéből ~ zenekari szvitet készített, amely ugyancsak világszerte játszott hangversenydarab lett, Amerikában Mengelberg szólaltatta meg 1927-ben. Ezekben az években alakult ki meleg barátsága Arturo Toscaninivel, neki ajánlotta az 1929-ben átdolgozott Nyári este című zenekari kompozícióját; a nagy olasz karmester Amerikában számos művét vitte diadalra, és jelentős alkotások megírására ösztönözte a m. zeneszerzőt. – 1925 táján irányult ~ figyelme a gyermekénekkarokra s egyúttal az iskolai ének-és zenetanításra. Megvilágosodott előtte, hogy a zenei közoktatás nem kielégítő és idegen szellemben történik. Az iskolai énekkarok működését általánossá és magas színvonalúvá kell tenni, hogy zeneileg művelt fiatalság nevelkedhessen fel. Ennek a célkitűzésnek a megvalósítására ezentúl tevékenységének igen jelentős hányadát szentelte, mindenekelőtt azáltal, hogy remekbe szabott gyermekkarai révén megfelelő magas színvonalú, nemzeti gyökerekből táplálkozó zenei anyaghoz juttatta az iskolai énekkarokat. – Népzenekutatásának és rendszerező munkájának tapasztalataira támaszkodva, a folklorisztika fejlesztése és a magyar népi zenekultúra terjesztése érlékében 1930-tól a bp.-i tudományegy.-en zenefolklorisztikai és zeneelméleti szemináriumot indított, amelyet 1939-ig vezetett. 1937 őszétől a Zeneművészeti Főisk.-án népzenét adott elő, fáradozásainak eredményeképpen indult meg a rendszeres népzeneoktatás felsőfokú zenei tanintézetünkben. 1940-ben, miután a Főisk.-n beszüntette a zeneszerzésoktatást, az MTA-ra került, ahol a Magyar Népzene Tárának szerkesztését vezette. Irányítása alatt jelent meg később a sorozat első öt kötete (1951, 1953, 1955–56, 1959, 1966). Még ugyanebben az évben lett a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja. ~ ez időben már a m. zenei élet egyik legismertebb személyisége. 1942-ben, 60. születésnapján országszerte ünnepelték. Jelentőségének méltó elismerésére a felszabadulás után került sor. 1945-ben a Zeneművészeti Főisk. igazgatói tanácsának lett az elnöke. 1946–49-ben az MTA, 1951-től a megalakuló Zenetudományi Bizottságnak az elnöke. 1952-ben és 1957-ben, 70. és 75. születésnapja alkalmából nagyszabású jubileumi ünnepségekkel, emlékkönyvekkel és egyéb kiadványokkal tisztelték meg. Zeneszerzői tevékenysége életének ebben az utolsó korszakában főképpen a kórusművészet felé irányult, ugyanakkor nagy számban adott ki zenepedagógiai jellegű, az ének- és szolfézsoktatást szolgáló műveket. Gyakran megfordult külföldön (különösen: USA, Anglia, SZU), személyét és műveit mindenütt nagy megbecsüléssel fogadták: 1960-ban az oxfordi egy., 1964-ben a berlini Humboldt Egy. díszdoktorává avatta, a Nemzetközi Népzenei Tanács (CIFMC) elnökévé, a Nemzetközi Zenepedagógiai Társulat (ISME) díszelnökévé választotta. 1963-ban Moszkvában a Háry Jánost mutatták be nagy sikerrel. ~ – Bartókkal karöltve a magyar népzenére támaszkodva alakította ki egyéni magyar stílusát, művészetével a legmagasabb világszínvonalon képviselte a magyarság zenekultúráját. Életműve a zeneművészetnek jóformán minden ágára kiterjed, mégis külön ki kell emelni kórusművészetét, amely a 20. sz. zenetörténetében egyedülálló, korszakos jelentőségű. A reneszánsz vokálpolifónia mesterei óta nem volt zeneszerző, aki hasonló súllyal és színvonalon kezelte volna az énekkart. Fáradozásai a m. zenei műveltség felvirágoztatásáért felmérhetetlen értékűek. Síkraszállt az iskolai énekoktatás megújításáért, pedagógiai jellegű műveivel és írásaival egy műveltebb, tartalmasabb muzsikusgeneráció felnevelésén munkálkodott, fáradhatatlanul küzdött a helyes m. nyelv és általában a nemzeti tradíciók megőrzéséért. Mint tudós módszeresen gyűjtötte, feldolgozta és rendszerezte a m. népdalokat és a népi zenekultúra egyéb elemeit, tudományos tevékenységével az összehasonlító népzenetudomány nemzetközileg elismert, úttörő jelentőségű képviselője lett. – Egyéb fontosabb m. Zeneművek. Adagio (hegedű v. brácsa v. gordonka és zongora, 1906); Nyári este (zenekar, 1905, átdolg. 1929–30); Magyar Népdalok (Bartókkal együtt, 1906); Meditation (zongora, 1907); Énekszó (dalok népi, versekre, 1907–09); Négy dal (1907–17); I. vonósnégyes (op. 2. 1908–09); 9 zongoradarab (Op. 3. 1909); Szonáta (gordonka-zongora, Op. 4. 1909–10); 7 zongoradarab (Op. 11. 1910– 18); Két ének (A közelítő tél – Sírni, sírni, Op. 5. 1913–16); Megkésett melódiák (7 dal, Op. 6. 1912–16); Szonáta (Op. 8. szóló-gordonka, 1915); Öt dal (Op. 9. 1915–18); II. vonósnégyes (Op. 10. 1910–18); Marosszéki táncok (zongora, 1927; zenekari változat, 1930); 3 ének (Op. 14. 1924–29); Pange lingua (vegyeskar-orgona, 1929); Székelyfonó (daljáték, 1924–32); Magyar népzene (ének-zongora, 1–10. füz. 1924–11. füz. 1964); Galántai táncok (zenekar, 1933); Budavári Te Deum (1936); Kállai kettős (ének-zongora, 1937; zenekari változat, 1950); Felszállott a páva (variációk zenekarra, 1938–39); Concerto (1939); Csendes mise (orgona, 1942); Missa brevis (vegyeskar-orgona v. zenekar, 1944); Czinka Panna (daljáték, 1946–48); Szimfónia C-dúr (1961); Epitaphium Joannis Hunyadi (ének-zongora, 1965); Magyar mise (ének-zongona, 1966); továbbá: kórusművek a cappella (gyermekkarok: Villő, Túrót eszik a cigány, Gergelyjárás, Juhásznóta, Pünkösdölő stb., férfikarok: Karádi nóták, Huszt, Felszállott a páva, Rab hazának fia stb., női karok: a Két zoborvidéki népdal, Hegyi éjszakák, 4 olasz madrigál stb., vegyeskarok: Mátrai képek, Öregek, Jézus és a kufárok, Liszt Ferenchez, Norvég leányok, Békességóhajtás, Zrínyi szózata stb., kánonok: A magyarokhoz stb.); zenepedagógiai művek. Írások: Zoborvidéki népszokások (Ethnographia, 1909); Ötfokú hangsor a magyar népzenében (Zenei Szle, 1917); Béla Bartók (La Revue Musicale, 1921); Erdélyi magyarság. Népdalok (Bartókkal együtt, Bp., 1923); Gyermekkarok (Zenei Szle, 1929., 2. sz.); Sajátságos dallamszerkezet a cseremisz népzenében (Pécs, 1935); A magyar népzene (Bp., 1937; Vargyas Lajos példatárával: 1952); A folklorista Bartók (Új Zenei Szle, 1950. 4. sz.); Arany János népdalgyűjteménye (Gyulai Ágosttal együtt, Bp., 1953); A zene mindenkié (Szöllősy András szerkesztésében, Bp., 1954) Visszatekintés (Bónis Ferenc szerkesztésében, Bp., 1965). – Irod. Molnár Antal: K. Z. (Bp., 1936); Szabolcsi Bence: K. Z. hatvan éve (Magyar Csillag, 1942. 13. sz.); Horusitzky Zoltán: K. Z. életútja (A Zene, 1942); Gárdonyi Zoltán: K., a zenepedagógus (Zenei Szle, 1942. 12. sz.); Emlékkönyv K. Z. hatvanadik születésnapjára (Szerk.: Gunda Béla, Bp., 1943); Szöllősy András: K. művészete (Bp., 1943); Haraszti Emil: Z. K. et la musique hongroise (La Revue Musical, 1944. febr.); Emlékkönyv K. Z. 70. születésnapjára (Zenetud. Tanulm. I, Bp., 1953); Eősze László: K. Z. élete és munkássága (Bp., 1956; angolul Z. K. His Life and Work, Bp., – London, 1962, németül: Z. K. Sein Leben und sein Werk, Bp., – Bonn, 1964); Eősze László: K. Z. élete képekben (Bp., 1957); K. Z. 75. születésnapjára (Zenetud. Tanulm. VI. Bp., 1957); Vargyas Lajos: K. Z. mint rokonnépeink kutatója (Nyelvtud. Közl. 1958); A Magyar Zene K.-száma (1962. dec.); Bárdos Lajos: Heptatonia secunda. Egy sajátságos hangrendszer K. műveiben (Magyar Zene, 1962. 6. sz. – 1963. 1. sz.); Percy Young: Z. K. (London, 1964); Z. K. Mein Weg zur Musik (Fünf Gespräche mit Lutz Besch, Zürich, 1966); Megemlékezések K. Z.-ról (Új Írás, 1967. 4. sz.; Kortárs, 1967. 5. sz.; Muzsika, 1967. 5. sz.).

Magyar színházművészeti lexikon, 1994

(Kecskemét, 1882. dec. 16.–Bp., 1967. márc. 6.): zeneszerző, népzenekutató. 1900–1905 között a Zak-n Koessler János zeneszerző növendéke volt. 1906-ban diplomát szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakán. Bartók Bélával együtt széles körű népdalgyűjtő munkába kezdett, amelynek érzelmi és tudományos eredményei egyaránt beépültek életművébe. Háry János c. népies daljátékának operaházi bemutatója 1926. okt. 16-án új hangot szólaltatott meg a m. zenés színpadi művek világában. Ezt követte az operai szintre emelt Székelyfonó (1932. ápr. 24.), majd Kuruc mese c. 1935. márc. 13-án egy táncjáték Miloss Aurél koreográfiájával. Koreográfiát készített Lamentation c. darabjára Marta Graham (New York, 1930); a Missa brevis in tempore bellire José Limón (New York, 1958). Kodály Zoltán írta Balázs Béla szövegére a Cinka Panna balladája c. színjáték zenéjét, amely azonban az 1948. márc. 15.-i bem. alkalmából súlyos politikai bírálatban részesült. A vegyeskarra és népi zenekarra írt Kállai kettőst a Magyar Állami Népi Együttes vitte színpadra. Eck Imre a Pécsi Balett számára alkotott táncokat a Nyári este (1970), a Felszállott a páva (1971), és a Gordonkaszonáta op. 8 zenéjére (1972). Kodály Zoltán 1946-tól 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. Megkapta a Corvin-láncot; háromszor kapott Kossuth-díjat (1948, 1952, 1957); kiváló művész (1948).Kodály Zoltán

tudósportál

Az MTA tagja (l. 1943. máj. 14.; r.: 1945. máj. 30.; t.: 1946. júl. 24.; ismét: r.: 1949. okt. 31.).

könyvei