Magyar életrajzi lexikon, 1967-1994

Jékey Aladár (Szászfenes, 1846. jan. 7. – Kolozsvár, 1919. okt.): költő. A kolozsvári egy.-en jogot hallgatott, majd tanulmányait félbehagyva körjegyzői hivatalt vállalt. Később járásbírósági írnok, majd 1885-től segéd-telekkönyvvezető Kolozsvárott. 1913-ban mint telekkönyvigazgató ment nyugdíjba. Költeményei a Képes Családi Lapok, Fővárosi Lapok, Keresztény Magvető és az Unitárius Közlöny c. folyóiratokban jelentek meg. Ady különös megbecsüléssel fordult az akkor már agg költő felé s ennek írásaiban is hangot adott. – F. m. Költemények 1879–1889 (Kolozsvár, 1891); Apró dalok (Kolozsvár, 1896); Versek (Cluj, 1919).

Romániai magyar irodalmi lexikon, 1981

Ferenczi Zoltán: J. A. költeményei. Kolozsvár (napilap) 1891. ápr. 7. — Ady Endre: Egy ifjú költő. Nyugat, Bp. I. 565. — Illyés Jenő: A beteg J. A. Erdélyi Szemle 1919/5–6. — S. Nagy László: J. A. Erdélyi Szemle 1919/33; uő: Ady Endre és J. A. barátsága. Magyar Szó 1920/1; uő: Harc a végeken. Az erdélyi irodalmi küzdelmek hőskorából. Kv. 1930. 41–46. Az elfelejtett költő. — Deák Albert: J. A.-hoz; Kovács Dezső: Jékey Aladárról Jékey Aladárnak. Erdélyi Szemle 1919/36. — Schöpflin Aladár: J. A. Nyugat, Bp. 1919. 1109. — Gergely Pál: Egy szelíd szavú költő emlékezete. Magyar Nemzet, Bp. 1980. jan. 22.Jékey Aladár (Szászfenes, 1846. jan. 7. — 1919. okt. 10. Kolozsvár) — költő, műfordító. Tanulmányait Kolozsvárt végezte, rövid ideig jogot tanult, majd közigazgatási pályára lépett: segédjegyző Vérmezőn édesapja mellett, írnok a bánffyhunyadi járásbíróságon, időközben az újságírással is megpróbálkozott Pesten. Az irodalmi élet perifériájára szorítva is “lelkileg benne élt az irodalomban, s figyelte jelenségeit” (Schöpflin Aladár). 1873-ban elküldte addigi verseit Gyulai Pálnak, aki — sajnos — kíméletlenül ledorongolta lírájának finom erotikájú hangvétele miatt. Az értetlen bírálat hatására minden kéziratát megsemmisítette, és eltökélte, hogy felhagy az irodalommal. 1877-ben a tekei telekkönyv-vezetőséghez helyezték át. Itt nősült meg s illeszkedett be a bohém vérmérsékletével szöges ellentétben álló tisztviselői életformába. Később visszakapta önbizalmát, s újabb versei budapesti folyóiratok (többek közt a Fővárosi Lapok, A Hét) hasábjain, valamint a kolozsvári sajtóban jelennek meg, főként azután, hogy 1886-ban Kolozsvárra nevezték ki, ahol 1913-ban mint telekkönyvhivatali igazgató vonult nyugdíjba. Az EIT 1888-ban tagjai közé választotta, s 1919. szept. 19-én megünnepelte az akkor már súlyos beteg költő működésének fél évszázados jubileumát. Alkotókedvének megőrzéséhez Ady Endréhez fűződő barátsága is hozzájárult. “Ama meg nem tévesztők közül való — írta róla 1916-ban Ady a Nyugatban megjelent Tavaszunk kérdez c. verse kapcsán —, akik nekünk örömünk és elégtételünk: megéreztek, bejelentettek, szeretnek bennünket, harcolnak értünk. Azok közül való, akiknek a művészi örök ifjúság igazán sajátjuk, s nem erőlködés vagy szemérmetlen csalás.” Három gyűjteményes kötete jelent meg. A Jékey Aladár költeményei 1879–1889 (Kv. 1891) a porig sújtott költői hivatástudat darvadozásának jegyében fogant. Az Arany Őszikéivel rokon vershelyzeteket egyéni látásmódján szűri át, úgyhogy “bárha nem fejez ki szokatlanul új, meglepő gondolatokat, az a mód […], mellyel elmondja, a hangulat, melyet kifejez, az előadás, mellyel kíséri, a háttér, melybe illeszti, meglep, s az ismert dolgok új bájt nyernek” (Ferenczi Zoltán). Ezt az újszerűséget merész szókapcsolataival és lírává szelídült Arany János-i balladasorok zeneiségével teszi hitelessé. Tudatos művészre vall a költő ciklusteremtő készsége is. Az Apró dalok c. kötetben (Kv. 1896) a saját költői hivatására rátalált lírikus vall a kisemberek világáról: a tisztes munkáról (Munka után; Sztrájk), a természettől való elidegenedésről (A fészek), az elsekélyesedett, csupán a talmi prosperitást hajhászó irodalomról (A szalon poétákhoz; Modus vivendi). Az addig használt tiszta népdalforma mellett egyre sűrűbben alkalmaz a modern témaválasztásával összhangban álló strófaszerkezeteket. A Versek (Kv. 1919) gyűjteményes kötet már a költő lírájának summáját nyújtja. A Főnix-dalok ciklusban cicomátlan egyszerűséggel költi újra ifjúsága kielégíthetetlen tüzének vágyait. Halk szomorúság lengi át a férfikor verseiből válogatott Igában ciklust is, midőn a robot “durva gép” módjára gyötörte le “a költő lelkéről a szárnyakat” (A műhelyben). A kötet második részét képező Öreg nóták életművét egyértelműen az Ady-nemzedékbeliekhez kapcsolják, akikkel A “Holnaposok”-nak c. ciklusban nyíltan is sorsközösséget vállal. Műfordítói tevékenységéből néhány francia és német szerző (Sully-Prudhomme, Paul Verlaine, ill. Goethe, Lenau) verseinek átültetése ad ízelítőt. Komolyan foglalkoztatták verstani problémák is; 1890-ben a Fővárosi Lapok hasábjain Petőfi Őrültjének versalakjáról folytatott hosszabb polémiát. Több versét megzenésítették. Legismertebb a Mezei bokréta (“Bokrétát kötöttem / Mezei virágból…”), Lavotta Rezső szerzeménye. Arcképei: az Erdélyi Írók és Művészek Almanachja 1892 c. kötetben (fénykép) és az 1919-es Versek-kötetben (Kodrean Kornél két rajza). (K. K.)

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái

1896. nov. Ujabb költeményeire hirdetett előfizetést.A Hét 1896. 47. sz.Erdélyi irók és művészek Almanachja. Bpest-Kolozsvár, 1892. 73. l. arczk.Jékey Aladár (porcsalmai)kir. segédtelekkönyvezető,kir. segédtelekkönyvezető, szül. 1846. jan. 7. Szász-Fenesen (Kolozsvárm.). Közjegyző, később járásbirósági irnok lett. 1885-ben a kolozsvári kir. törvényszékhez segédtelekkönyvvezetővé nevezték ki s jelenleg is e hivatalában működik.Költeményeket írt a kolozsvári Reménybe (1871.) a Képes Családi Lapokba (1882–83.), a Keresztény Magvetőbe (1883., 1886–87.), a Fővárosi Lapokba (1890. 61., 66., 72. és 77. sz. Kulcsár Endre és J. közt polemia Petőfi «Őrült»-jének versalakja fölött. Ism. Négyesy L. Irodalomtört. Közlemények 1891.), a Hétbe (1891-től), az Erdélyi irók és művészek Almanachjába (1892.).M. Könyvészet 1891.Munkája: Költeményei 1879–89. Kolozsvár, 1891. (Ism. Kolozsvár 77. sz., Főv. lapok 48. sz., Budapesti Hirlap 64. sz., Budapesti Szemle LXXVI.)Nagy Iván, Magyarország Családai V. 326.Pallas Nagy Lexikona IX. 894. l.szül. 1846. jan. 7. Szász-Fenesen (Kolozsvárm.).

• A Pallas nagy lexikona, az összes ismeretek enciklopédiája. 1-16 k. (17-18. pótk. Szerk. Bokor József). Bp., Pallas-Révai, 1893-1904., ()
• Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János. 19 db., ()
• Kozma Dezső: Erdélyi utakon. Régi kolozsvári arcok. Székelyudvarhely, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, 1997. 114 o., ()
• Leszler József: Nótakedvelőknek. Bp., Zeneműkiadó, 1986. 390, [1] o., ill., ()
• Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969. ill., ()
• Magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Benedek Marcell. Bp., Akadémiai Kiadó, 1963-1965. 3 db. ill., ()
• Magyarnótaszerzők, énekesek és népdalosok lexikona. Szerk. Dr. Kikli Tivadar. Szeged, Bába és társai Kft, 1999. 240 [8] o. (A Tisza Hangja No. 17.), ()
• Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. 16 db., ()
• Romániai magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Balogh Edgár, 3. kötettől Dávid Gyula. Bukarest, Kriterion, 1981-2010. 6 db., ()
• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp., 1891-1914. Hornyánszky Viktor 14 db., ()
• Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub. I. köt. A-Cs. 2001; II. köt. D-Gy. 2002; III. köt. H-K. 2002.; IV. köt. L-Ő. 2003; V. köt. P-S. 2004.; VI. köt. Sz-Zs. 2007., ()
• Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994. 3 db.; 2. jav., bőv. kiad. 2000. 3 db.; CD kiad. 2000., ()

• Falu végén kurta kocsma | Gandhi elindul | Gyermekdal | Hangverseny-paródia | Hány óra Zsuzsi? | Két dal (Köszönöm kicsikém, Ne haragudjon rám) | Két dal (Mezei bokréta, Rózsika) | Megmagyarázom a bizonyítványomat | Nagy Endre konferansziéja | Nevető Budapest | Volt egyszer egy boldog ország | Volt egyszer egy nagyon boldog szőke leány | Volt nekem két ökröm, két szép villásszarvú (r.: Kovács Gusztáv, 1930)