História TT

A nagybirtokos arisztokrata és katolikus Károlyi-család leszármazottja. A középiskolát magánúton végezte el, utána jogot tanult a budapesti egyetemen. Az első világháború kitörése Amerikában érte. Politikai pályáját a Szabadelvű Pártban kezdte, de az 1905. évi választásokon már Tisza István erőszakos módszereivel szembefordulva függetlenségi programmal indult, majd belépett a Függetlenségi és 48-as Pártba. 1909 és 1912 között elnöke volt az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek, a nagybirtokosok érdekvédelmi szervezetének. Az 1910. évi választásokon a kápolnai kerületben választották országgyűlési képviselővé. Fellépett a hármas szövetség, a német orientáció ellen, a szomszéd népekhez való közeledést, antantorientációt, szociális reformokat és általános választójogot sürgetett. A háború kitörése tovább erősítette politikai meggyőződését. 1916-ban, kilépett a háborút támogató Függetlenségi Pártból, és megalakította az ún. Károlyi Pártot. Saját pártja többségének nézeteit csakhamar meghaladta, ezért a polgári radikálisok és a szociáldemokraták körében keresett szövetségeseket. Egyre erőteljesebben hirdette a háborúból való kilépés és a békekötés szükségességét. Az 1918-as polgári demokratikus forradalom vezető egyénisége, legnépszerűbb politikusa lett. 1918. október 31-étől miniszterelnök és külügyminiszter; november 25-ig a Pénzügyminisztériumot is vezette. Decemberben rövid ideig a hadügyminiszteri tárcát is irányította. 1919. január 1-jétől a köztársaság kikiáltása után köztársasági elnök. A forradalmi Magyarország legmagasabb közjogi méltóságában elvei megvalósítására törekedett. A föderalizmus és az egyenjogúság alapján akarta a magyar köztársaság intézmény-rendszerét megteremteni. Vallotta, hogy a tulajdon szentsége nem maradhat sértetlenül, a demokratikus földreform első lépéseként 1919 februárjában felosztották kápolnai birtokát. A külső fenyegetettséggel – az újabb és újabb területek átadásának követelésével – és a belső jobb- és baloldali nyomással nem tudott megbirkózni. A kommunista hatalomátvétellel nem fordult szembe, de nem is érezte magáénak az új hatalmat, 1919. július 4-én emigrált. Csehországi, ausztriai és jugoszláviai tartózkodása után, 1925-ben családjával együtt Párizsban telepedett le. A Horthy-rendszer terrorja, személye ellen indított vad és hazug támadása – nemcsak vagyonától, de becsületétől is meg akarták fosztani – szembefordította a magyar arisztokráciával. A budapesti törvényszék 1923. február 1-jén hozott ítélete vétkesnek mondta ki hazaárulásban, és belföldön található vagyonát elkobozta. Fellebbezése után az ügy az összes lehetséges bírói fórumot megjárta, de az ítéletet minden esetben jóváhagyták. Emigrációjában új kötődését a kommunizmus irányában kereste. Régi elvbarátai – a polgári radikálisok, a szociáldemokraták – nem követték. 1930-ban, Amerikában, 1931-ben a Szovjetunióban tett hosszabb körutat. Emigrációjából tíz évet Párizsban töltött, 1934-ben, amikor felesége beteg lett, egy időre Svájcba mentek, de hét esztendeig Londonban is éltek. A Szovjetunió iránti lojalitását keményen próbára tették a Moszkvában rendezett koncepciós perek, majd az 1939. augusztus 23-án megkötött szovjet–német megnemtámadási szerződés. Sem a sztálini tisztogatást, sem a Hitlerrel való paktálást nem tudta elnézően kezelni, de az antifasiszta front jobb esélyeinek érdekében hallgatott. A fasizmus elleni küzdelemben maga is tevékeny szerepet vállalt, előbb az Új Demokratikus Magyarország Mozgalom keretében, majd az Angliai Magyar Tanács elnökeként. Elfogadta, hogy a németek ellen forduló horthysta politikusokkal kellett együttműködnie a németellenes küzdelemben. Hitt az antifasiszta háború sikeres kimenetelében, készült az új, demokratikus Magyarország politikai rendszerének kialakítására. Úgy vélte, hogy vissza kell térni az 1918-as kiindulóponthoz. Három ponton túl kívánt lépni akkori álláspontján: az agrárkérdésben, a szomszéd népekkel való együttműködésben és a reakció erőteljesebb visszaszorításában. Bár 1945. április 2-án a Budapesten tartott választói nagygyűlésen egyike volt annak a nyolc kiemelkedő politikai, közéleti személyiségnek, akiket pártállásra való tekintet nélkül jelöltek képviselőnek az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, jelentősebb politikai szerepet nem kapott, a köztársaság kikiáltásában sem jutott szerephez. Ünnepélyes fogadásának előkészítésére csak a köztársaság kikiáltása után, 1946. február 14-én került sor, amikor a nemzetgyűlés törvénybe iktatta történelmi érdemeit. 1946. április 25-én tért haza huszonhat évig tartó emigrációjából. 1946. május 10-én ünnepi ülést rendeztek tiszteletére a parlamentben. 1946–1947 telét visszavonultan töltötte a Rózsadombon, ahol egy villát béreltek. Bár a vezető politikusok gyakran felkeresték, politikai súlya továbbra sem volt. A dilemmát, hogy hogyan távolítsák el a hazai közéletből, a párizsi külszolgálat felajánlásával oldották meg. 1947. július 18-i keltezéssel rendkívüli követ és miniszter lett Párizsban, augusztus 27-én nyújtotta át megbízólevelét a francia elnöknek. 1948 augusztusában hatáskörét kiterjesztették Belgium, majd 1949 januárjában Luxemburg területére is. Az állandó követi megbízást azzal a megfontolással fogadta el, hogy nemzetközi összeköttetéseit jól hasznosíthatja majd a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok érdekében. Az 1947–1948-ban bekövetkezett hatalmi fordulat után elkedvtelenedett, passzivitásba vonult, és a fokozatos visszavonulás mellett döntött. Mindszenty hercegprímás letartóztatásának ténye nem lepte meg. A kormány nyugati országok előtti jó hírének megmentése érdekében felajánlotta, hogy közvetít a Vatikán és Budapest között. Visszavonulási szándékát is az ügy kimeneteléhez igazította, bár eleinte azt fontolgatta, hogy 1949. március 4-én, hetvennegyedik születésnapján nyújtja be lemondását. Március 5. és június 2. között magatartását a rendszer és a kormány iránti hűsége határozta meg. Részben hivatalában, részben szabadságon kivárta az 1949. május 15-i országgyűlési választásokat, majd május 30-án Rajk külügyminiszter még fogadta a budapesti francia követ társaságában, de a következő napra megbeszélt találkozójukon Rajk már nem jelenhetett meg. Meg volt győződve a külügyminiszter ártatlanságáról, s ezt a politikai vezetés tudomására hozta. 1949. június 2-án személyesen nyújtotta be lemondását a köztársasági elnöknek. Szakasits Árpád még azon a napon levélben nyugtázta a döntést, s egyben kitüntette az idős politikust. 1949. június 6-án visszatért Párizsba. Követi tiszte alól 1949. augusztus 16-án mentették fel. A szakításra 1949. október 13-án került sor, miután Rákosihoz intézett táviratában perújrafelvételt kért Rajk László ügyében, mivel nyilvánvaló hazugságon fogta a Rajk–per kiagyalóit. Rákosi nemcsak elzárkózott a kérés teljesítésétől, hanem meg is fenyegette. Október 16-án nyilvánosságra hozta a Rákosinak írt táviratot. Újra emigráns lett. Hamvait 1962 márciusában hazaszállították, és a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Magyar életrajzi lexikon, 1967-1994

Károlyi Mihály, gróf (Bp., 1875. márc. 4. – Vence, Franciao., 1955. márc. 19.): liberális, majd demokrata politikus, Magyarország köztársasági elnöke. A nagybirtokos Károlyi család leszármazottja. 1901-től a Szabadelvű Párt tagja, 1905-ben a Függetlenségi Párt ogy.-i képviselője. Rövid ideig az Orsz. Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) elnöke. 1910-ben pártonkívüli függetlenségi programmal szerzett mandátumot. 1912-ben a Justh Gyula vezette Függetlenségi Párthoz csatlakozott, melynek 1913-ban elnöke lett. Egyre határozottabban szembefordult az uralkodó osztályok politikai módszereivel, különösen a Tisza István-féle erőszakos irányzattal. Követelte az általános választójog bevezetését, helytelenítette a Monarchia háborús és a militarista Németo.-gal szövetséges politikáját. Már a háborús lelkesedés idején a béke mellett foglalt állást, s a háború utolsó évében határozott békeagitációt folytatott, amit összekötött a polgári demokratikus reformok követelésével. A Függetlenségi Pártból kivált balszárnyból megalakított Károlyi Párt vezetőjeként nagy népszerűséget szerzett a békére vágyó tömegek között. Az 1918. okt.-i polgári demokratikus forradalom vezető egyénisége, legnépszerűbb politikusa, a Nemzeti Tanács vezetője. A néptömegek nyomására IV. Károly kir. 1918. okt. 31-én miniszterelnökké nevezte ki (1919. jan. 11-ig töltötte be ezt a tisztséget), majd 1919. jan. 11-én köztársasági elnök lett. Megkezdte a polgári demokratikus reformok megvalósítását, a mérsékelt földreform bevezetéseként kiosztotta saját kálkápolnai birtokát. Minthogy a polgári demokratikus kereteket túllépni nem akarta és így a polgári demokratikus rendszert hatalomra segítő néptömegek jogos követeléseit nem tudta kielégíteni, s ugyanakkor kedvező békefeltételeket sem sikerült elérnie, egyre nehezebb helyzetbe jutott. Amikor a jelentős újabb területek átadását követelő Vyx-jegyzék (1919. márc. 20.) elfogadása és az ellenállás megszervezése között kellett volna döntenie, márc. 21-én lemondott és békés úton átadta a hatalmat a munkásosztálynak. 1919. júl. elején mint antantbarát politikus Ny-ra emigrált; hamarosan kiábrándult antantbarát illúzióiból. Szembefordult a Horthy-rendszer létrehozását és fenntartását segítő Ny-i hatalmakkal, számos cikkében és beszédében ostorozta a Mo.-i rendszer retrográd, népellenes politikáját. A győztes kormányzat vagyonát elkobozta, és felesége Andrássy Katinka grófnő jugoszláviai, ausztriai és cseho.-i tartózkodás után Párizsban telepedett le. Később nagy sikerű előadókörutat tett az USA-ban és meglátogatta az SZU-t is. A II. világháború éveit Angliában töltötte. – 1920-tól kezdve szorosan együttműködött a Kommunisták Magyarországi Pártjával, 1931-ben Tiétek a föld c. agitációs iratát itthon a magyar kommunisták terjesztették. Fellépett Sallai és Fürst érdekében, valamint az SZU mellett; élére állt a francian.-i, majd az angliai emigráns magyar antifasiszta szervezeteknek, nagy szerepe volt a haladó erők tömörítésében. 1946. máj.-ban hazatért, 1946-től 1949-ig Mo. párizsi követe volt. 1949-ben lemondott. Élete utolsó éveit a politikától visszavonulva Franciao.-ban töltötte. Írt egy drámát (Ravelszky). Hamvait 1962. márc.-ban hazaszállították és a Kerepesi temetőben mauzóleumban helyezték el. – M. Egy egész világ ellen (emlékiratok, München, 1922; Bécs, 1923; Bp., 1965); Faith without illusion Memoirs of M. K. (emlékiratok, London, 1956); K. M. válogatott írásai (I–II. Bp., 1964). – Irod. Hámori László: K. M. a földosztó (Bp., 1946); Dolmányos István: K. M. és a pétervári utazás (Bp., 1963); Hajdu Tibor: K. M. és az 1918–19-es forradalmak (Századok, 1963. 5. sz.); Vigh Károly: K. M. életművéről (Új Írás, 1964. 3. sz.); Varga József: K. M. útja (Kortárs, 1964. 12. sz.); Gárdos Mária: Kukoricán térdepelve (Emlékirat, Bp., 1964); Károlyi Mihályné: Emigrációban (Tiszatáj, 1965. 5. sz.). – Szi. Faludi György: K. M. (vers, Bp., 1947.); Major Ottó: Idők rostáján (r., Bp. 1955).

• Zálogjog törlés iránti kérvénye Gróf Károlyi Mihály és társainak - Babar Rókus és társai ellen. Végzés, 1906
• Szövetkezés és szocializmus, 1908
• Gróf Károlyi Mihály programmbeszéde a kápolnai kerület választóihoz, [1910]
• Királyi hitlevél. Mi IV. Károly, 1916
• Magyarország köztársaság. A Nemzeti tanács és a népkormány, 1918
• Die fünf ersten Tage einer Revolution, 1919
• On the sham parliamentary government instituted by a military dictatorship in Hungary and on the need of replacing it by true parliamentarianism, 1922
• A magyar állam nevében! A budapesti kir. ítélőtábla a m. kir. kincstári jogügyi igazgatóság által képviselt magyar állam, illetve a magyar kir. államkincstár felperesnek, ... gróf Károlyi Mihály, ... úgyis mint kiskorú gróf Károlyi Ádám törv. képviselője I. r. alperes ellen, ..., 1923
• Egy egész világ ellen, 1923
• Egy egész világ ellen, 1923
• Fighting the world: The struggle for peace, 1924
• Gegen eine ganze Welt, 1924
• Tiétek a föld!, 1931
• Duister Hongarije, [194?]
• Hungary, [194?]
• Október és ma, [1942]
• Az Angliai Magyar Tanács programja, [1944]
• In darkest Hungary, 1944
• In darkest Hungary, 1944
• Hungarian bulletin, 1944-1945
• In darkest Hungary, 1945
• Memoirs of Michael Karolyi, 1956
• Memoirs of Michael Károlyi, 1957
• Memorie di un patriota, 1958
• Károlyi Mihály válogatott írásai, 1964
• Egy egész világ ellen, 1965
• Az új Magyarországért, 1968
• Ravelszki, 1970
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• A nagy hazugság, [1971]
• Ravelszki, [1971]
• Ravelszki, [1971]
• Ravelszki, [1971]
• Ravelszki, [1971]
• Hit, illúziók nélkül, 1977
• Károlyi Mihály levelezése, 1978-2015
• Hit, illúziók nélkül, 1978, cop. 1977
• Történelem a jelenben, 1979
• Vjera bez iluzija, 1982
• Hit, illúziók nélkül, 1982, cop. 1977
• Hit, illúziók nélkül, 1982, cop. 1977
• Vera brez iluzij, 1985
• Hit, illúziók nélkül, 2013
• Hódolat Károlyi Mihálynak, cop. 2004
• A forradalom első hete,
• Faith without illusion,

• A szövetkezett balpárt arcképcsarnoka. Bp., 1905. Révai és Salamon ny. XV, 288 o., ill., ()
• Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. 4. bőv., jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 1992. 486 [1] o.; 5. bőv. jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 2004. 549 o., ()
• Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek 1938-1948. Bp., Európa, 1997. 517 o., ()
• Encyclopaedia Hungarica. Főszerk. Bagossy László. [Calgary], Hungarian Ethnic Lexikon Foundation, 1992-1998. 4 db., ()
• Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. Bp., 1990-1999. 5 db., ()
• Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János. 19 db., ()
• Hajdu Tibor: Károlyi Mihály. Kossuth, Bp., 1978., ()
• Iratok a magyar külügyi szolgálat történetéhez. Összeáll. és szerk. Pritz Pál. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994. 528 o., ()
• Ki kicsoda a történelemben? Szerk. Szabolcsi Ottó, Závodszky Géza. [Bp.], Laude, [1990]. 414 o.; Utánnyomás: 1995, 1996, 1998,, ()
• Koloman Mildschütz: Bibliographie der ungarischen Exilpresse. 1945-1975. (München, 1977), ()
• Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969. ill., ()
• Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-., ()
• Magyar politikai lexikon. Szerk. T. Boros László. Bp., Európa Irodalmi és Nyomdai Rt., 1929. 511 o., ill., ()
• Magyar prágaiak - prágai magyarok. Szerk. Gál Jenő. Praha, Pražská záklandí organizace Svazu Maďarů žijících zemích, 2002. 160 o., ill., ()
• Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. [Részben 2. jav. és bőv. kiad. + Álnévlexikon] Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000. XXII, 1132 o.[Folyamatosan bővülő internetes változata: opac.pim.hu], ()
• Országgyűlési almanach / Sturm–féle országgyűlési almanach; szerk. Sturm Albert et al.; Bp., 1886-1940, ()
• Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. 16 db., ()
• Századok (Bp.), ()
• Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub. I. köt. A-Cs. 2001; II. köt. D-Gy. 2002; III. köt. H-K. 2002.; IV. köt. L-Ő. 2003; V. köt. P-S. 2004.; VI. köt. Sz-Zs. 2007., ()
• Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994. 3 db.; 2. jav., bőv. kiad. 2000. 3 db.; CD kiad. 2000., ()

• Avarescu Gyorgye Kolozsvárott | Az Est Film 10. | Bokszmeccs és férfiizmok, 1919 | Bűntett színhelye | Buza Barna földművelésügyi miniszter | Janovics Jenő a kolozsvári nagygyűlésen | Kolozsvári nagygyűlés | Nyomozás | Sándor József felszólalása | Strenger Domjan felszólalása | Vértes Marcell (r.: , 1919)    
• Történelmi események - Nagy idők kis emberek - Hősök napjai (r.: , 1918)