ABCD - Ortutay Gyula

Ortutay Gyula ☰ Szabadka 1910.03.24 ☷ Budapest 1978.03.22 | akadémikus, etnográfus, férfi, irodalomtörténész, kultúrpolitikus, miniszter, néprajzkutató, politikus, tanár, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, néprajztudós

637830

Ortutai, Julij (1015176 | - )
Ortutay Gyula (1015175 | - )

kitüntetések

Állami díj
1975.08.20

archontológia

Ideiglenes Nemzetgyűlés
képviselő
1945.04.02 - 1945.11.04

Nemzetgyűlés
képviselő
1945.11.04 - 1947.08.31

Országgyűlés
képviselő
1947.08.31 - 1949.05.15

Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
miniszter
1947.03.14 - 1950.02.25

Országgyűlés
képviselő
1949.05.15 - 1953.05.17

Magyar Tudományos Akadémia
levelező tag
1945.05.30 - 1958.11.28

Országgyűlés
képviselő
1958.11.16 - 1963.02.24

Országgyűlés
képviselő
1963.02.24 - 1967.03.19

Országgyűlés
képviselő
1967.03.19 - 1971.04.25

Országgyűlés
képviselő
1971.04.25 - 1975.06.15

Magyar Tudományos Akadémia
rendes tag
1958.11.28 - 1978.03.22

Országgyűlés
képviselő
1975.06.15 - 1978.03.23

életrajzok

História TT

Értelmiségi családból származott, apja író, újságíró, a Szegedi Napló szerkesztője. 1934-ben a szegedi Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen magyar-latin-görög szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Még ebben az évben ugyanitt magyar néprajzlélektani témával bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Hallgatóként részt vett a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma megalapításában és munkájában. Szoros baráti szálak fűzték Radnóti Miklóshoz. 1935-ben az Állástalan Diplomások Országos Bizottsága gyakornoka a Magyar Nemzeti Múzeumban. 1935-től 1944-ig a Magyar Rádió munkatársa; az irodalmi osztály helyettes vezetője volt. Közben, az 1930-as évek második felében házitanító Kozma Miklós belügyminiszter gyermekei mellett. 1935–1937-ben, majd 1942–1943-ban a Magyarságtudomány című folyóirat szerkesztője. 1937-ben bekapcsolódott a munkásmozgalomba; az 1940-es évek elejétől az illegális KMP-vel is összeköttetése volt. 1942 tavaszán a Magyar Történelmi Emlékbizottság egyik szervezője. Ugyancsak 1942-ben csatlakozott a Független Kisgazdapárthoz. 1943-ban részt vett a párt polgári tagozatának a megalakításában; a közművelődési bizottság elnöke lett. Kapcsolatban állt Bajcsy-Zsilinszky Endre körével is, az ő megbízásából készítette el 1944-ben a kisgazdapárt művelődési-oktatási programját. A német megszállás után lemondott a Magyar Rádiónál betöltött állásáról, és a Grill könyvesboltban helyezkedett el. Bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, Bajcsy-Zsilinszky kérésére 1944 őszén részt vállalt az ifjúsági ellenállás szervezésében, többek között részt vett a Görgey-zászlóalj fegyveres diákalakulat megalakításában. 1945. január 18-tól 1947-ig a Magyar Központi Híradó Rt. (a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda) elnöke. Kezdettől a Budapesti Nemzeti Bizottság, majd 1945. október 7-től a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja. Részt vett a kisgazdapárt újjászervezésében; 1945 februárjától az ideiglenes országos vezetőség kulturális bizottságának elnöke, a párt budapesti szervezete intézőbizottsági tagja, a fővárosi központ kulturális osztályvezetője. Az 1945. augusztus 20-i nagyválasztmányi ülésen bekerült az FKGP Országos Intézőbizottságába. 1945. április 2-án Budapesten az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőjévé választották. 1945. november 4-től az FKGP országos listájáról nemzetgyűlési képviselő. 1945 szeptemberétől a néprajz egyetemi tanára, májustól akadémiai levelező tag. 1946. március 7-én egyik aláírója az FKGP balszárnya nyilatkozatának, amely támogatta a Baloldali Blokk követeléseit. 1946. május elejétől – a Magyar Kommunista Párt kívánságára – tagja lett az FKGP Politikai Bizottságának. Baloldali magatartása, a kommunistákkal fenntartott tulságosan szoros kapcsolatai miatt 1946 júliusában pártfegyelmit kapott, majd augusztus elején kizárták a politikai bizottságból. 1947 februárjától a kisgazdapárti népi kollégiumokat tömörítő Magyar Kollégiumi Egyesület elnöke. 1947. március 14-től 1950. február 24-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter. Nagy szerepe volt a Nagy Ferenc miniszterelnök 1947. június 2-i lemondatását előkészítő pártközi tárgyalásokon. 1947 júniusától szeptember 12-ig ismét a politikai bizottság tagja, június 29-től a polgári tagozat társelnöke. Az 1947. augusztus 31-i választásokon Veszprém megyéből újra mandátumhoz jutott; 1949. május 15-én a Magyar Függetlenségi Népfront Csongrád megyei listáról került be a törvényhozásba. A Magyar Nemzeti Gazdasági Bank Rt. elnöksége mellett számos társadalmi egyesület – többek között a Magyar Partizánbarátok Szövetsége (1946-tól), a Magyar Bélyeggyűjtő Egyesületek Szövetsége (alelnök 1946-tól), a Magyar–Szovjet Művelődési Társaság (társelnök 1946-tól) – tagja és vezetője. 1948. április 17-től ismét az FKGP Politikai Bizottsága tagja, a párt társelnöke. Miniszterként jelentős szerepe volt az iskolák államosításában, valamint az egyházak és az állam viszonyának a szabályozásában. 1948. december 14-től az MTA átszervezését végrehajtó Magyar Tudományos Tanács társelnöke. 1948 júliusában a „Dolgozók az iskoláért” mozgalom országos intézőbizottsági elnökévé választották. 1949 márciusától a Magyar Függetlenségi Népfront Országos Tanácsának, 1954. október 24-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának a tagja. 1950. február 24-én többszöri kérésére felmentették kultuszminszteri tisztségéből s kinevezték a Múzeumok Országos Központjának vezetőjévé. 1954. október 24-től az átszervezet Hazafias Népfront Országos Tanácsa tagja volt.eként a múzeumügy és a műemlékvédelem irányítója. Több mint fél évtizedes mellőzöttség után, a kádári konszolidációt támogatva, 1957-ben ismét bekapcsolódott a politikai életbe. 1957. október 22-én az újjászervezett Hazafias Népfront főtitkárává választották; tisztségét 1964. március 20-ig töltötte be. 1964-től haláláig a Hazafias Népfront Országos Tanácsának az alelnöke. 1958. november 26-tól az Elnöki Tanács tagja. 1958. november 16-án ismét országgyűlési képviselővé választották, a Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei listájáról, 1967. március 19-étől haláláig Bács-Kiskun megye 14. aszámú egyéni választókerületéből lett a parlament tagja. 1970-től haláláig a parlament kulturális bizottságának az elnöke. 1957-től 1963-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora. 1964-től a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke. 1958-tól akadémikus, 1967. március 1-jétől haláláig az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának az igazgatója. Közéleti szerepe mellett az 1930-as évektől kezdve jelentős tudományos tevékenységet fejtett ki. Kutatási területe a folklór, ezen belül a népmese és a népballada vizsgálata volt. Az Európa-szerte ismert magyar folklorisztikai iskola megteremtője. Vezető szerepet töltött be a magyar néprajztudományban; 1950-től haláláig szerkesztette az Acta Ethnographicát, 1949 és 1956 között az Ethnographia című folyóirat főszerkesztője. Főszerkesztőként ő irányította a Magyar néprajzi lexikon munkálatait is.

Kis Újság

A mi jelöltjeink Ortutay Gyula kultuszminiszter, a Független Kisgazdapárt társelnöke, 1910-ben született Szabadkán. Édesapja a Szegedi Napló szerkesztője volt. 1918-ban halt meg s 6 tagú családját a legnagyobb nyomorban hagyta hátra. Özvegy Ortutayné varrásból tartotta el gyermekeit. Ortutay Gyula iskolai, majd egyetemi tanulmányait súlyos anyagi gondokkal küzdve Szegedén végezte. Alapító tagja volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, amely a falukutatás terén úttörő munkát végzett. 1935-ben ÁDOB-gyakornok lett a Nemzeti Múzeumban, majd a Rádió irodalmi osztályán lektor, később osztályvezető-helyettes. A németek bevonulásakor azonnal felmondott, de felmondását az igazgatóság nem fogadta el, hanem eltávolította őt állásából. 1929-től kezdve a Szegedi Egyetemen állandó politikai munkát végzett, barátaival agitációs utakra járlak a szegényparasztság vidékeire, szeged-környéki tanyákra, Békés és Csanád vármegyébe, ő maga Szabolcsba is. A munkás ifjúság számára szemináriumokat, az értelmiség számára politikai előadásokat, kiállításokat rendeztek. Miután Budapestre került, itt egyre nagyobb mértékben vett részt a német politikai nyomás ellen megindult szervezkedésben. – 1942-ben belépett a Független Kisgazdapártba, ahová a fiatal haladó értelmiségiek jelentékeny csoportját tömörítetté 4 polgári tagozatban, mint helyettes elnök működött és vezette a közoktatásügyi bizottságot, kidolgozta a közoktatásügyi reformtervezetei, amit a párt elfogadott. Bajcsy-Zsilinszky Endréhez, különösen az utóbbi években, meleg barátság fűzte, memorandumát és beszédeit illegális úton terjesztette. Kállai Gyulán és Orbán Lászlón keresztül a Kommunista párttal, Szakosíts Árpádon keresztül a szociáldemokratákkal volt állandó kapcsolata. Egyik alapítója volt a történelmi emlékbizottságnak. 1944 október 15-e után egész családjával bujdosni kényszerült. Egészen a felszabadulásig részt vett az ellenállási mozgalom politikai munkájában. 1945 január 18-án a Magyar Központi Híradó vezetője lett és a Rádió, s a Magyar Távirati Iroda újjászervezésén, felépítésén dolgozott 1947 március 14-ig, amikor kultuszminiszterré nevezték ki. – 1942-ben belépett a Független Kisgazdapártba. ahová a fiatal haladó értelmiségiek jelentékeny csoportját tömörítette. A polgári tagozatban mint helyettes elnök működött és vezette a közoktatásügyi bizottságot, kidolgozta a közoktatásügyi reformtervezetet, amit a párt elfogadott. Bajcsy-Zsilinszky Endréhez, különösen az utóbbi években, meleg barátság fűzte, memorandumát és beszédeit illegális úton terjesztette. Kállai Gyulán és Orbán Lászlón keresztül a Kommunista párttal, Szakasits Árpádon keresztül a szociáldemokratákkal volt állandó kapcsolata. Egyik alapítója volt a történelmi emlékbizottságnak. 1944 október 15-e után egész családjával bujdosni kényszerült. Egészen a felszabadulásig részt vett az ellenállási mozgalom politikai munkájában. 1945 január 18-án a Magyar Központi Híradó vezetője lett és a Rádió, s a Magyar Távirati Iroda újjászervezésén, felépítésén dolgozott 1941 március 14-ig, amikor kultuszminiszterré nevezték ki. – Néprajztudománnyal foglalkozik, 14 könyve jelent meg. Kétszer nyerte el a Baumgarten nagydíjat. Könyvei révén nemzetközi tudományos körökkel tartott kapcsolatokat, köztük 1936 óta a szovjet néprajztudósokkal is. 1940-ben a Szegedi Egyetem magántanára, 1946 februárja óta a budapesti Pázmány-egyetem nyilvános rendes tanára. A tudományos Tanács társelnöke, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, ezenkívül több tudományos társaság elnöke, illetve választmányi tagja.

Kortárs magyar írók, 1945-1997

Baumgarten-díj 1936, 1942; az MTA lev. tagja 1945-től, r. tagja 1958-tól; Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozata 1946, ezüst fokozata 1947; Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal és nagykeresztje 1947; Kossuth Érdemrend II. osztály 1948; Magyar Népköztársasági Érdemrend I. osztály 1950; Munka Érdemrend 1955; Munka Vörös Zászló Érdemrendje 1960; Magyar Népköztársaság Zászlórendje I. fokozat 1970; Felszabadulási Jubileumi Emlékérem 1970; Herder-díj 1972; Állami Díj 1975; Akadémiai Nagydíj 1978.M.: Tömörkény István, Szeged, 1934; A szerelem Ajakon a házaséletig, Szeged, 1935; Székely népballadák, vál., 1935; Magyar népismeret, 1937; Parasztságunk élete [1937]; Rákóczi két népe, 1939; Fedics Mihály mesél, gyűjtés, 1940; Kis magyar néprajz [1940]; Magyar népművészet I-II., vál. [1941]; Művelődés és politika, 1949; Magyar népköltészet, 1955; Írók, népek, századok, 1960; Halhatatlan népköltészet, 1966; Hungarian folklore, 1972; Fényes, tiszta árnyak, 1973; posztumusz kötetek: Magyar néprajz [Balassa Ivánnal], 1979; A nép művészete, 1981; Magyar Néprajzi Lexikon I-V., 1977-1982.ORTUTAY GYULA(Szabadka, 1910. márc. 24.-Bp., 1978. márc. 22.): néprajztudós, irodalomtörténész, politikus.[ÚMIL,MÉL3]

Magyar életrajzi lexikon, 1967-1994

Ortutay Gyula (Szabadka, 1910. márc. 24. – Bp., 1978. márc. 22.): művelődéspolitikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter, néprajztudós, az MTA (l. 1945, r. 1958) tagja, Baumgarten-díjas (1937, 1942), Állami-díjas (1976). Tanulmányait a szegedi tudományegy.-en végezte. Részt vett a baloldali fiatal értelmiségiek csoportja, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma megalapításában és munkájában. Szoros baráti szálak fűzték Radnóti Miklóshoz. 1938-ban feleségül vette Kemény Zsuzsát. 1935–44-ben a Magy. Rádió, ill. az MNM munkatársa volt. Szerk. a Magyarságtudomány c. folyóiratot (1935–37, 1942–43). 1942-ben egyik szervezője és tagja a Magy. Történelmi Emlékbizottságnak. 1943-tól a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKgP) tagja, az ún. Polgári Tagozat egyik vezetője. Kapcsolatban állt Bajcsy-Zsilinszky Endre körével és az illegális kommunistákkal is. 1945 után a baloldali pártokkal való együttműködést szorgalmazó kisgazdapárti balszárny egyik vezetője. Az FKgP bp.-i szervezete Intéző Bizottságának, majd 1945. aug.-tól az Orsz. Intéző Bizottságnak, 1946–47-ben az FKgP Politikai Bizottságának tagja, 1948-tól az FKgP társelnöke volt. 1945–47-ben a Magy. Központi Híradó Rt. (Rádió, MTI, Filmhíradó) elnöke. 1947–50-ben vallás- és közoktatásügyi miniszter. Szerepe volt az isk.-k államosításában és az új tankönyvek kibocsátásában. 1950–52-ben a Múz.-ok Orsz. Központjának vezetőjeként a múzeumügy és műemlékvédelem irányítója. 1946–78-ban a bp.-i tudományegy. (ELTE) néprajzi, ill. folklór tanszékének egy.-i tanára, 1957-63-ban az ELTE rektora, 1967-től haláláig az MTA Néprajzi Kutató Csoport ig.-ja. Elnöke volt az MTA I. Osztályának. Ogy.-i képviselő (1945–53, 1958–78), az ogy.-i kulturális bizottság elnöke (1970–78), az Elnöki Tanács tagja (1958–78). A Hazafias Népfront főtitkára, e minőségében elősegítette a konszolidációt (1957–64), 1964–1978 között a Hazafias Népfront alelnöke, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) elnöke (1964–78). Vezető szerepet töltött be a magyar néprajztudomány különböző intézményeiben. Szerk. az Acta Ethnographicát (1950–78), főszerk.-je volt az Ethnographia c. folyóiratnak (1949–56). A Magy. Néprajzi Társ. elnöke (1949–78). A m. néprajztudomány képviseletében nemzetközi tisztségeket is viselt. Pályáját irodalomtörténeti tanulmányokkal kezdte, de figyelme hamarosan a népi kultúra felé irányult. Az 1930-as évektől tanulmányai és gyűjtései a modern m. folklorisztika kibontakozásában fontos szerepet játszottak. Kutatási területe a folklór ezen belül elsősorban a népmese és népballada vizsgálata. A népköltészetre vonatkozó alkotáslélektani tanulmányai a m. néprajz társadalmi érzékenységének és látásmódjának ösztönzőivé váltak. Népmesekutatói munkássága, amely a mesemondó egyéniségre nagy figyelmet fordít, Európa-szerte ismert m. folklorisztikai isk.-t alapított. Számos néprajzi sorozatot, m. és idegen nyelvű népköltési gyűjteményt, néprajzi kiadványt szerk. Főszerk.-je volt a Magyar Néprajzi Lexikonnak. Tudományos érdeklődési körébe tartozott a m. folklórkutatás története is. Művelődéspolitikusként kezdeményezte hazánk és más országok kulturális egyezményeinek megkötését. Mint publicista a közművelődés mindenkori időszerű kérdéseivel foglalkozott. Tudományos munkásságáért, ill. közéleti tevékenységéért számos hazai és külföldi kitüntetésben részesült: Akadémiai Nagydíj (1972), a Magy. Népköztársaság Zászlórendje (1970). A Finn Akadémia t. tagja (1969), a Helsinki Egy. díszdoktora. A Magyar Néprajzi Társaság emlékülésén idézte fel munkásságát (1979. márc. 20.). – F. m. Tömörkény István (Szeged, 1934); Magyar népismeret (Bp., 1937); Parasztságunk élete Bp., 1937); Székely népballadák (válogatás, Bp., 1937, 1940, 1948, 1978); Fedics Mihály meséi (Bp., 1940, 1978); Rákóczi két népe (Bp., 1939); Kis magyar néprajz (Bp., 1940, több kiadásban, németül: 1963); A magyar népművészet (I–II., válogatás, Bp., 1941); Magyar népköltészet (Bp., 1943); Művelődés és politika (Bp., 1949); Írók, népek, századok (tanulmányok, cikkek, Bp., 1960); Halhatatlan népköltészet (Bp., 1966); A nagy hegyi tolvaj. Magyar népballadák (válogatta és bev., Bp., 1971); Hungarian folklore. Essays (Bp., 1972); Fényes tiszta árnyak (tanulmányok, emlékek, vázlatok, Bp., 1973); Magyar néprajz (Balassa Istvánnal, Bp., 1979). – Irod. Kelemen Júlia: Látogatóban O. Gy.-nál (Magy. Hírlap, 1968. aug. 11.); Cs. F.: „A népi kultúra: örök forrás”. Beszélgetés O. Gy.-val (Tiszatáj, 1970. 7. sz.); O. Gy. (Acta Ethnographica, 1970; tanulmánykötet 60. születésnapjára, bibliográfiával); Radnóti Miklós: O. Gy. (Próza, Bp., 1971); Paku Imre: O. Gy. (Életünk, 1971. 4. sz.); Varga Mihály: O. Gy. műhelyében (Forrás, 1971. 3. sz.); Baróti Dezső: Töredékek O. Gy. arcképéhez (Tiszatáj, 1978. 5. sz.); Bognár József: Búcsú O. Gy-tól (Valóság, 1978. 5. sz.); Péter László: Búcsú O. Gy.-tól (Kortárs, 1978. 6. sz.); Szabolcsi Miklós: O. Gy. (Magy. Tud., 1978. 7–8. sz.). – Szi. Mátyás István: Halotti gyolcsban. O. Gy. emlékének (vers, Népszava, 1978. máj. 20.).

Politika CD

1910. március 24-én született Szabadkán. Etnográfus, népmesekutató. Múzeumigazgató. 1945-46-ban a Magyyar Rádió elnöke. 1946-tól egyetemi tanár. 1948-tól a Magyar Tudományos Tanács társelnöke. 1950-től a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának elnöke. 1957-63 között az ELTE rektora. 1957-64-ben a Hazafias Népfront OT főtitkára. Losonczi Pál 1970. április 4-én kitüntetést ad át Erdei Ferencnek, Ortutay Gyulának, Péter Jánosnak és Sík Endrének Az MTA Néprajzi Kutatócsoport igazgatója. 1945-től az MTA levelező, 1958-tól rendes tagja. 1967-70 között osztélytitkára, 1970-73-ban osztályelnöeke. FKgP parlamenti képviselő 1945-53, majd 1958-78 között. Vallás- és közoktatásügyi miniszter 1947. március 14. és 1950. február 25. között. 1958. november 26. és 1978. március 22. között az Elnöki Tanács tagja volt. 1978. március 22-én hunyt el Budapesten.

tudósportál

Az MTA tagja (l.: 1945. máj. 30.; r.: 1958. nov. 28.).

Veszprém megyei életrajzi lexikon

Értelmiségi családból származott, apja a Szegedi Napló szerkesztője. Tanulmányait a szegedi tudományegyetemen végezte, részt vett a baloldali értelmiségiek munkájában. Először gyakornok a Magyar Nemzeti Múzeumban, majd 1935 és 1944 között a Magyar Rádió irodalmi osztályának helyettes vezetője. Közben Kozma Miklós miniszternél házitanító és a Magyarságtudomány c. folyóirat szerkesztője. 1942 tavaszán csatlakozott a FKgP-hez, egyik szervezője a Magyar Történelmi Emlékbizottságnak. Kapcsolatban állt Bajcsy Zsilinszky Endre körével. A német megszálláskor lemondott állásáról, egy könyvesboltban helyezkedett el és részt vett az ellenállási mozgalomban, a Görgey-zászlóalj megalakításában. A felszabadulás után a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda elnöke. Aktív részese a kisgazdapárt újjászervezésének, a párt balszárnyán elhelyezkedő „O" csoport, illetve a Fórum Club egyik vezetője. 1946 tavaszán támogatta a Baloldali Blokk követeléseit, az év nyarán baloldali magatartása miatt pártfegyelmit kapott, majd kizárták a politikai bizottságból. Részt vett a Nagy Ferenc miniszterelnök lemondatását előkészítő tárgyalásokon. 1947. március–1950. február között vallás és közoktatásügyi miniszter. 1950 után különféle politikai és társadalmi pozíciókat töltött be. Néprajztudományi és más műveknek szerzője vagy társszerzője, folyóiratoknak, lexikonoknak szerkesztője. Tagja az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, 1945–1949 között országgyűlési képviselőként Veszprém megye kisgazdapárti listavezetője. A legmagasabb állami politikai kitüntetések mellett 1948-ban Kossuth-díjat, 1972-ben Akadémiai Nagydíjat, 1976-ban Állami Díjat kapott.I.: FKgPKv – RÚL XV. köt. – ÚMÉL IV. köt.néprajztudós, tanár, miniszterORTUTAY Gyula( Szabadka, 1910. március 24. - Budapest, 1978. március 22. )

könyvei