ABCD - Jakó Zsigmond

Jakó Zsigmond ☰ Biharfélegyháza 1916.09.02 ☷ Kolozsvár 2008.10.26 | akadémikus, férfi, levéltáros, történész, történetíró, könyvtörténész

644521

kitüntetések

Széchenyi-díj
1996.03.15

archontológia

Magyar Tudományos Akadémia
tiszteleti tag
1998.05.04 - 2008.10.26

életrajzok

Kortárs magyar írók, 1945-1997

(Biharfélegyháza, Bihar vm., 1916. szept. 2.): könyvtörténész, történetíró. [ROM]JAKÓ ZSIGMONDM.: Bihar megye a török pusztítás előtt, 1940; Az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárának múltja és feladatai, Kvár, 1942; A gyalui vártartomány urbáriumai, kiad., Kvár, 1944 ; Adatok a torockói jobbágylázadások történetéhez, Kvár, 1945; Az erdélyi vajda kancelláriájának szervezete a XVI. sz. elején, Kvár, 1947; A magyarpataki és a kalini hamuzsír-huta története, Nagyvárad, 1956; Rettegi György: Emlékezetre méltó dolgok 1718-1784, kiad., Bk., 1970; Erdélyi féniks. Misztótfalusi Kis Miklós öröksége, bev., jegyz., közzéteszi, Bk., 1974; Írás, könyv, értelmiség. Tanulmányok Erdély történelméhez, Bk., 1976; Nagyenyedi diákok 1662-1848 [Juhász Istvánnal], Bk., 1979; A latin írás története [Radu Manolescuval], 1987; A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei (1298-1556) I-II., kiad., bev., 1990; Társadalom, egyház, művelődés, 1997.MTA-jutalomdíj 1942; MTA Kőrössy Flóra-jutalomdíj 1949; A román akadémia r. tagja 1970-től; A M. Történelmi Társulat tb. tagja 1986-tól; Az MTA tb. tagja 1988-tól; A Ráday Akadémia díszdoktora 1990-től; Az ELTE díszdoktora 1991-től; Lotz-emlékérem 1991; Pro Cultura Hungarica Emlékérem 1991; Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Kemény Zsigmond díja 1995; Kriterion-koszorú 1995; Széchenyi-díj 1996; Pro Scientia Hungarica-díj 1996.Műford.: Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája [Tóth Istvánnal, Weöres Sándorral, s. a. r. Kulcsár Péter], 1978.[ROMIL,MTAA,KK94,KK96,ÚMIL,K-L,KKACs,RMKK]

Romániai magyar irodalmi lexikon, 1981

Jakó Zsigmond (Biharfélegyháza, 1916. szept. 2.) — történetíró. A középiskolát a hajdúböszörményi Bocskai-főgimnáziumban végezte (1934). Főiskolai szakképesítését a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem történeti–nyelvtudományi karán szerezte (1939), ahol 1940-ben doktorált. Disszertációját (Bihar megye a török pusztítás előtt. Bp. 1940) az MTA Kőrössy-díjjal tüntette ki. Előbb Bécsben, majd Innsbruckban és Salzburgban volt tanulmányúton. Kezdetben a budapesti egyetemen, később a Magyar Országos Levéltárban dolgozott mint gyakornok. 1941-ben Kolozsvárt telepszik meg, és az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának szolgálatában előbb levéltáros, majd igazgató (1948–50). A háború végső szakaszában és azután a múzeumi és levéltári gyűjtemények biztonságba helyezése, majd újjárendezése terén szerez érdemeket. Már 1942-től egyidejűleg a kolozsvári magyar egyetem tanársegéde, 1945-től a Bolyai Tudományegyetemen előbb helyettes, majd rendes tanár, utóbb a Babeş–Bolyai Egyetem történelmi tanszékének professzora 1981-ben történt nyugdíjba vonulásáig. Közben 1949-től kezdve a kolozsvári akadémiai Történeti Intézet munkatársa, docens doktor, 1970-től a Politikai és Társadalomtudományi Akadémia rendes tagja. Írásait a budapesti Levéltári Közlemények, Levéltári Híradó, Magyar Könyvszemle, Századok, Acta Historiae Litterarum Hungaricarum, Romániában a Hitel, NyIrK, Studia, Korunk, Művelődés, Könyvtári Szemle, ill. a Revista Arhivelor, Hrisovul, Studii şi Cercetări Istorice, Anuarul Institutului de Istorie, Acta Musei Napocensis, Revista Bibliotecarilor, Studia Bibliologica, Forschungen zur Volks- und Landeskunde, Revue Roumaine d'Histoire, Csehszlovákiában a Historicky Časopis közli. 1957-ben a Kelemen-emlékkönyv, 1979-ben a Művelődéstörténeti tanulmányok szerkesztőbizottsági tagja. Súlyában és arányaiban jelentős történetírói munkássága érinti a társadalom-, gazdaság- és művelődéstörténet kérdéseit, de leginkább művelt szakterülete a történeti segédtudományok. A társadalomtörténetnek főleg erdélyi közép- és újkori települési vetületét érintette gyűjteményes kötetben és tanulmányban (Erdély és népei. Bp. 1941; Románok és magyarok I. Bp. 1943; Siebenbürgen und seine Völker. Leipzig 1943; Szolnok-Doboka magyarsága. Dés–Kv. 1944). A társadalom- és művelődéstörténet szempontjainak összekapcsolása jellemzi a középkori erdélyi értelmiség kialakulásáról írott tanulmányát (Korunk 1967/1, 2). Társadalomtörténeti kutatásai során eljut az erdélyi feudalizmus egyik alapvető kérdése, a parasztmozgalmak kutatásához (Adatok a torockói jobbágylázadások történetéhez. Kv. 1945). A gazdaságtörténet terén kitűnt nagyarányú uradalomtörténeti forráskiadványával (A gyalui vártartomány urbáriumai. Kv. 1944). Úttörő munkát végzett a hazai üzemtörténeti kutatásban (A magyarpataki és a kalini hamuzsír-huta története. 1956; román változata a Studii şi Cercetări Ştiinţifice 1953-as évfolyamában). Már a 40-es évek elején érdeklődött a levéltártan és levéltárügy iránt. Tanulmányt írt Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának múltja és feladatai (Kv. 1942) címen, és Jelentésben számolt be annak 1942. és 1943. évi működéséről (Kv. 1943, 1944). A történeti kutatások elősegítése végett bemutatta az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárába bekerült, ill. magánosoknál őrzött különböző forrásgyűjteményeket (Erdélyi Múzeum 1943, 1944, 1945). A középkori oklevélanyag feltárását célzó tervei keretében Valentiny Antallal együtt külön füzetben ismertette a Thorotzkay család levéltárát (Kv. 1944). Hasonló tárgykörből való az erdélyi szász levéltárügy két évtizedéről (Levéltári Közlemények 1940–41) és a naszódi határőrmúzeum iratgyűjteményéről (Erdélyi Múzeum 1944) írott beszámolója. Levéltári kérdésekre később is szívesen visszatért; közölte az erdélyi hatósági levéltárak rendezésére vonatkozóan kiadott egykori utasításokat (Revista Arhivelor 1958), felhívta a figyelmet a Kolozsvárt őrzött családi levéltárak szlovákiai vonatkozású anyagára (Historicky Časopis 1957). Középkori kutatásai során közeli kapcsolatba került az intézménytörténettel (Az erdélyi vajda kancelláriájának szervezete a XVI. század elején. Hrisovul 1946, Erdélyi Múzeum 1947). Idevág a Gróf Mikó Imre-féle Erdélyi Történelmi Adatok felújítását célzó kísérlete (Adatok a dézsma fejedelemségkori adminisztrációjához. Kv. 1946). A történeti segédtudományok terén az írásbeliség, az oklevéltan és a paleográfia kérdéseivel foglalkozott (A laikus írásbeliség kezdetei a középkori Erdélyben. Levéltári Híradó, Bp. 1956/2–3; megjelent román és francia nyelvű változata is). Az erdélyi latin paleográfia és középkori pecséttan kérdéseit a Román Akadémia középkori oklevélkiadványának bevezető köteteiben mutatta be részletesen (Documente privind istoria României. Introducere I–II. 1956). Tanulmánya az erdélyi oklevélírások XII–XV. századi fejlődéséről magyarul is megjelent (Levéltári Híradó, Bp. 1958). Végül paleográfiai kutatásainak eredményeit Radu Manolescuval együtt külön kötetben, s a hozzá csatolt hasonmás-albumban foglalta össze (Scrierea latină în evul mediu, 1971). Ezzel megteremtette az alapokat a latin paleográfia korszerű hazai oktatásához és műveléséhez. Az utóbbi két évtizedben az erdélyi könyv- és könyvtártörténet kérdéseit kutatta, ezen belül a nyomdászat, papírmalmok, kodikológia, filigranológia (vízjegykutatás) múltját és feladatait. Először Heltai Gáspár és Hoffgreff György kolozsvári nyomdájának történetére vonatkozó ismereteinket gazdagította új adatokkal, azután a Hoffhalterek váradi és gyulafehérvári nyomdájának múltját tárta fel (Magyar Könyvszemle, Bp. 1961, 1965; Művelődéstörténeti tanulmányok 1979), felfedte a balázsfalvi nyomda kezdeteit (Sub semnul lui Clio. Kv. 1974; Művelődés 1974/12). A nagyszebeni nyomdával kapcsolatos kutatásai során nyomára bukkant a legrégibb létező román nyelvű nyomtatványnak (Korunk 1964/11; Magyar Könyvszemle, Bp. 1965; jelent meg román és német nyelvű változata is). Könyvtörténeti, segédtudományi vizsgálódásai elvezették az erdélyi papírmalmok feudalizmus kori történetéhez (Studia 1962, 1964; Revista Bibliotecarilor, 1969, 1970). Számba vette a romániai papírgyártás múltját, papírtörténeti irodalmát és a kutatások feladatait (Studia 1969; Könyvtári Szemle 1966; Revista Bibliotecarilor 1969), kiadta a XVI. századi erdélyi vízjegyeket (Studia 1968). Korábbi könyvtörténeti eredményei közül felemlíthetjük, hogy Váradi Péter könyvtárának kolozsvári töredékére, Mátyás király törvénykönyvének újabb maradványára sikerült rábukkannia (Magyar Könyvszemle, Bp. 1958) s fényt derítenie a Corvina és Erdély kapcsolatára; bemutatta a kolozsvári könyvtárak középkori latin kódexeit, elkészítette az erdélyi magyar könyvtártörténet vázlatát (Magyar Könyvszemle, Bp. 1966; Könyvtári Szemle 1967; Korunk 1972). Az erdélyi bibliofilia nagy egyéniségei közül Batthyány Ignác, T. Cipariu és mások tevékenységét kutatta, s eredményeit több tanulmányban közölte (Anuarul Institutului de Istorie Cluj 1967; Revista Arhivelor 1967; Revista Bibliotecarilor 1968; Studia bibliologica 1969). A tudománytörténet területéről kiadta az 1803–1804. évi gredistyei régészeti ásatások iratanyagát (Acta Musei Napocensis 1966, 1968, 1971, 1972), több drámatörténeti emléket tárt fel (NyIrK 1962, 1965). Jelentősek Köleséri Sámuel és a román tudományosság kapcsolatait tisztázó eredményei (Könyvtári Szemle 1968; NyIrK 1969; Revista Bibliotecarilor 1969; Revue Roumaine d'Histoire 1969). Az Istoria României II. és III. kötetében (1962, 1964) felvázolta a X–XVII. századi erdélyi magyar művelődést. A 70-es évektől kutatásainak eredményeit több kötetben mutatta be. Közzétette Rettegi György visszaemlékezéseinek általa felfedezett kéziratát (Emlékezetre méltó dolgok. 1718–1784. 1970), kötetbe foglalta össze a nagy kolozsvári nyomdász és betűmetsző, Misztótfalusi Kis Miklós írásait, és tisztázta művelődéstörténeti helyét (Erdélyi féniks, 1974). Az erdélyi művelődéstörténet, az erdélyi írásbeliség múltjára, a levéltártörténetre, könyv-, könyvtár- és nyomdatörténetre vonatkozó kutatásaiból tanulmánykötetet tett közzé (Írás, könyv, értelmiség, 1976; román változata Philobiblon transilvan. Virgil Cândea előszavával, 1977). Egy Téka-kötetben az európai bibliofilia legrégibb középkori emlékét közölte Bodor András fordításában (Richard Bury: Philobiblon. 1971). Művelődéstörténeti foglalatosságai vezették el az iskolatörténethez. Így adta ki és dolgozta fel a Bethlen Kollégium diákmatrikuláit (Nagyenyedi diákok 1662–1848. Juhász Istvánnal, 1979). Munkatársként részt vett a romániai középkori oklevélanyag közzétételében (Documente privind istoria României. C. Transilvania I–IV. 1951–55; X, XI. 1977, 1981). Több ízben is foglalkozott a romániai magyar nemzetiségtörténet sajátságainak és feladatainak meghatározásával (A hazai magyar történetírók szerepe. Korunk 1970/4; Kelemen Lajos üzenete. Korunk 1978/5). Egyik tanítványa, Tonk Sándor “a romániai magyar marxista történetírás legnagyobb alakjáról” szólva kiemeli, hogy ~ munkássága túlszárnyalja a történetírás kereteit, s történetíróink nesztora valóban a szocialista nemzetiségi önismeret és a román néppel való állami együttélés kapcsolatrendszerére építi tudományos szakmaiságát. Saját maga erről így vall 1974-es Korunk-cikkében: “Indokolt és jogos […] az együttélő nemzetiségeknek az az igénye, hogy az ország történetével és a közös hagyományokkal való találkozásokon túlmenően saját tömegeik múltjának különleges vonatkozásaival szintén megismerkedhessenek, és így teljesíthessék ki önmagukat. Ha ezt nem tennék, ideológiailag is elmaradnának országunk általános fejlődésétől, visszahúzó erőt alkotnának a szocialista nagycsaládban, ami semmiképpen sem lenne kívánatos az újszerű hazafiság kialakulása szempontjából sem. A nemzetiségek múltjuk feltárásában, hagyományaik ápolásában és közös célok elérésében is együtt kívánnak haladni az ország egészével.” (Cs. E.)Szabó T. Attila: Három akadémiai kitüntetés. Erdélyi Múzeum 1942/2; uő: Egy tanulmánykötet és ami előtte történt. Korunk 1977/5. — Répertoire international des médiévistes V. Poitiers 1971. — Kovács Erzsébet: Mit üzennek a mának a régi írásos emlékek? Előre 1972. ápr. 13. — Csetri Elek: J. Zs. 60. születésnapjára. Utunk 1976/37. — Tonk Sándor: J. Zs. köszöntése. Korunk 1976/8. — Virgil Cândea: Az írásbeliség műemlékei. A Hét 1976/51. — Fügedi Erik: J. Zs.-ról, legfrissebb könyve nyomán. Századok, Bp. 1977/6. — Szabó Zsolt: J. Zs. Interjú. Brassói Lapok 1977/3. — Nagy Pál: Kettős szolgálat vonzásában. Igaz Szó 1977/12. — Demény Lajos: Nemzetiségtörténeti kutatás a szocialista Romániában. A Hét 1980/32. — Sebestyén Mihály: Valóság és lehetőség a romániai magyar történetírásban. Korunk 1980/7–8. — Profesorul Jakó Sigismund. Imreh István és Pompiliu Teodor bevezető tanulmányával, J. Zs. munkáinak jegyzékével. Kv. 1981. — Balázs Sándor–Bodor András: A társadalomtudományi gondolkodás a népi hatalom évtizedeiben. Közli A romániai magyar nemzetiség. 1981. 256–258. — Páll Árpád: A kor emberéhez akarunk eljutni. Beszélgetés J. Zs.-dal. Új Tükör, Bp. 1982/21. — Beke György: “A történészkedés nemes szakma, de egyben erkölcsi kérdés is”. Beszélgetés J. Zs. professzorral. A Hét 1983/58.

tudósportál

A Pázmány Péter Tudományegyetemen történelem–latin szakos tanári okl. (1939), bölcsészdoktori okl. szerzett (1940). Az MTA tagja (t.: 1988. máj. 9.).

könyvei