ABCD - Nagy László

Nagy László ☰ Felsőiszkáz 1925.07.17 ☷ Budapest 1978.01.30 | költő, műfordító, szerkesztő

644554

http://dka.oszk.hu/036800/036818/20514078.jpg

kitüntetések

Kossuth-díj, III. fokozat
1966.03.15

életrajzok

Kortárs magyar írók, 1945-1997

(Felsőiszkáz, 1925. júl. 17.-Bp., 1978. jan. 30.): költő, műfordító, szerkesztő.JA-díj 1950, 1953, 1955; Kossuth-díj 1966; Cirill és Metód Díj; A Sztrugai Nemzetközi Költőfesztivál aranykoszorúja 1968; Botev-díj 1976.M.: Tűnj el fájás, v., 1949; A tüzér és a rozs, v., 1951; Gyöngyszoknya, v., 1953; Havon delelő szivárvány, v., 1954; A nap jegyese, v., 1954; Rege a tűzről és a jácintról, v., 1956; A vasárnap gyönyöre, v., 1956; Deres majális, v. 1944-1956, 1957; Himnusz minden időben, v., 1965; Arccal a tengernek, v. 1944-1965, 1966; Ég és föld, oratórium, 1971; Versben bujdosó, v., 1973; Válogatott versek, 1976; Csodafiú-szarvas, v., 1977; Jönnek a harangok értem, v. és önéletírás, 1978; Versek és versfordítások I-III., 1975 <1978*ÚMIL>; Kísérlet a bánat ellen, v., 1978; posztumusz: Adok néktek aranyvesszőt. Összegyűjtött prózai írások [vál., szerk.: Kiss Ferenc], 1979; Kísérlet a bánat ellen, kéziratok, rajzok, 1980; Szárny és piramis, v., reprodukciók, 1980; Didergő ezüstfiú, vál. v., Újvidék, 1981; Nagy László legszebb versei, Bk., 1982; Versben bujdosó. Képek és hangdokumentumok Nagy László életéből, 1984; Nagy László összegyűjtött versei, 1988 [Seb a cédruson címmel, 1995;]; Inkarnáció ezüstben, vál. v., 1993; Krónika-Töredék. Nagy László naplója 1975. február 14-től 1978. január 29-ig, 1994; Legszebb versei, 1995; Válogatott versek, 1995.Műford.: K. Pausztovszkij: Mesél az erdő, r. [Galló Árpáddal], 1949; M. Aliger: Zója, v., 1950; Szablyák és citerák. Bolgár népdalok és népballadák, 1953; Csü Jüan: Számüzetés, v., 1959; G. Milev: Szeptember, v., 1959; Lamar: A hős fia [részletek], v., 1960; Sólymok vére. A bolgár népköltés antológiája, 1960; Darázskirály, vál. műford., 1968; Babérfák. Délszláv népköltészet, 1969; H. Botev: Kenyér vagy golyó, v. [Képes Gézával], 1970; P. K. Javorov: A kék köd órájában, v. [Fodor Andrással], 1970; A. Dancsev: Őszi hazatérés, v. [Fodor Andrással, Kalász Mártonnal], 1974; Erdőn, mezőn gyertya. A bolgár népköltés antológiája, 1975; F. Garcia Lorca: Cigányrománcok, v., 1976.NAGY LÁSZLÓ [írói név: F. Nagy][ÚMIL,KMIK,MÉL3,MIB8,OSZKK]

Magyar életrajzi lexikon, 1967-1994

Nagy László (Felsőiszkáz, 1925. júl. 17. – Bp., 1978. jan. 30.): költő, műfordító, József Attila-díjas (1950, 1953, 1955), Kossuth-díjas (1966), Ágh lstván költő bátyja. Apja ~ Béla és anyja, Vas Erzsébet parasztok voltak. Szülőfalujának és a Bakonynak népdalkincsét, hiedelemvilágát, folklórját felhasználta költői kifejezésmódjában, képi világában. Iszkázon járt elemi isk.-ba. Tízéves korában csontvelőgyulladás következtében bal lábára megbénult. Tanulmányait a pápai ref. kollégiumban végezte. Magyar tanára Szatmáry Sándor volt. Ebben az időben keserű hangú, kamaszosan búsongó verseket írt. Festőnek készült és rajzolni tanult a pápai Képző Társulatban. 1946-tól népi kollégista Bp.-en. Az Iparművészeti Isk.-ban Borsos Miklósnál tanult alakrajzot, a Képzőművészeti Főisk. festőtanszakán Kmetty János növendéke volt. Végül magyar irodalom és filozófia szakos hallgató a bölcsészettudományi karon. Kollégista éveiben kötött barátságot Juhász Ferenccel, Simon Istvánnal, Kamondy Lászlóval, B. Nagy Lászlóval (hogy tőle különbözzék, kezdetben F. Nagy László néven publikált). Első verseit és lírai önéletrajzát a Valóság közölte 1947-ben, műveit erős népköltészeti hatás, József Attila-i ihletés jellemezte. A megváltozott világ új lehetőségeit ünneplő dalai a korszakra jellemző sematizmus egyes nyomai mellett is bizonyították jelentős képességeit. A kritika különösen verseinek zeneiségét és a versritmus megújítására való törekvését méltányolta. Első kötete, a Tűnj el, fájás 1949 könyvnapjára jelent meg. Ekkor ismerkedett meg Károlyi Mihállyal, Lukács Györggyel, Déry Tiborral, Vas Istvánnal, Füst Milánnal. Tanulmányait 1949 őszétől Szófiában folytatta. Ösztöndíjat kapott, hogy a bolgár nyelvet elsajátítsa. 1952-ig több ízben is hosszabb időt töltött Bulgáriában, 1952 nyarán végleg hazatért. Feleségül vette Szécsi Margit költőnőt. 1953-ban műfordításkötetet adott ki a bolgár népköltészet alkotásaiból. Műfordítói tevékenysége a következő évtizedekben a délszláv, az albán, a mo.-i cigány és a keleti finnugor népköltészet számos alkotását felölelte, tolmácsolta a spanyol, angol, francia, német, lengyel költők verseit is, kiemelkedők García Lorca fordításai. A műfordítói munka során szerzett élmények, hatások közül sokat beépített lírájába. A korszak közérzetét érzékelő költészete fokozatosan elkomorodott, bár a szocializmusba vetett hitét nem adta fel. 1953. aug.-tól 1957. febr.-ig a Kisdobos c. gyermeklap szerk.-je, majd főszerk.-je, 1959-től az Élet és Irodalom képszerk.-je, majd főmunkatársa volt. – Az ötvenes években költészetében a dal mellett megjelent az ún. hosszúének, a lírát az epikával ötvöző versforma. A hosszúversek sajátos, ritmikailag is új változatát munkálta ki. Idetartozó legjelentősebb művei a Gyöngyszoknya (1953), A vasárnap gyönyöre (1955), mely 1956-ban megjelent kötetének címadó verse lett. Gyűjteményes kötetébe (Deres Majális, 1957) besorolta legkorábbi, még nem publikált verseit is. Ezek a költemények a válságba jutott költő vívódásait érzékeltették, de igyekezett hinni egy eszményi, harmonikus világ létezésében. Így születtek meg az 1956-os Himnusz minden időben versei, melyekben egy eszményített világot szembesít az ellentmondásos valósággal. Hosszúénekei sorából a Búcsúzik a lovacska (1963) és szerelmi költészetének egyik csúcsa, a feleségének ajánlott A forró szél imádata (1963) emelkedik ki. 1957-től 1965-ig számítható második korszakában a legjelentősebb mű a Mennyegző (1964), hatalmas, egyetlen versmondatba sűrített vízió, magas szintű kifejezője erkölcs-centrikus világképének és az életművében főszerephez jutó őrzés-gondolatnak. Arccal a tengernek címmel 1966-ban gyűjteményes kötete jelent meg. Népszerűsége megnőtt a hatvanas évek végétől, a kortárs m. költészet élvonalába került. Egyre több fiatal költő tekintette mesterének. Életre szóló barátságot kötött Kondor Bélával. Számos dalszerű verse igényes megzenésítésében is közel került az ifjúsághoz. Csak a hatvanas-hetvenes évek fordulójától születtek nagyobb számban új művei. Alkotói pályájának e harmadik szakaszát az jellemzi, hogy a diszharmonikusnak látott valóság elől visszahúzódott a munkába, „versben bujdosó” lett. Verseiben a teljes tagadás (Balassi Bálint lázbeszéde) és a fölszabadult kedv (pl. a Vidám üzenetek-ciklus-ban) egyaránt teret kapott. Hűen költői egyéniségének törvényeihez, az őrzés-gondolat, a „holtig a hűségtől nem menekülsz” tudata, a szocializmus eszméihez való ragaszkodás jutott kifejezésre lírájában. Költészete a morálisan gondolkodó, a mindig tökélyre törekvő, kompromisszumot nem ismerő autonóm személyiség magatartásának és gondolatvilágának magas művészi színvonalú megfogalmazása. Munkák és tervek közepette, dúsan verstermő periódusában ragadta el a tragikusan korai halál. Műfordításaiért elnyerte a bolgár Cirill és Metód-rendet; 1968-ban a Sztugai Nemzetközi Költői Estek nagydíját. A Magyar Televízió portréfilmet készített róla 1975-ben. – M. A tüzér és a rozs (Bp., 1951); Szabályok és citerák (műford., Bp., 1953); A nap jegyese (Bp., 1954); Sólymok vére (műford., Bp., 1960); Darázskirály (válogatott műford., Bp., 1968); Babérfák (délszláv népköltészet, műford., Bp., 1969); Ég és föld (oratórium, Bp., 1971); Versben bújdosó (Bp., 1973); Erdőn, mezőn gyertya. A bolgár népköltés antológiája (válogatás és fordítás, Bp., 1975); Válogatott versek (Bp., 1976); Csodafiú-szarvas (versek, Pomogáts Béla utószavával, Bp., 1977); Jönnek a harangok értem (versek, Bp., 1978); Adok nektek aranyvesszőt. Összegyűjtött prózai írások (vál. és szerk. Kiss Ferenc, bibliográfiával, Bp., 1979). – Irod. Pályám emlékezete (Új Írás, 1974. 12. sz.); Déry Tibor: Egy fiatal költő (Útkaparó, Bp., 1956); Fülöp László: Vonások N. L. arcképéhez (Kritika, 1966. 9. sz.); Bata Imre: N. L. (Új Írás, 1967. 3. sz.); Az Élet és Irodalom látogatóban N. L.-nál (Kortárs magyar írók vallomásai, Bp., 1968); Varga Mihály: Egy délelőtt N. L.-nál (Forrás, 1971. 1. sz.); Zelk Zoltán: Kiapadhatatlan kút (Féktávolságon belül, Bp., 1973); Bertha Bulcsu; Interjú N. L.-val (Jelenkor, 1973. 2. sz.); Illés Lajos: N. L. (Kezdet és kibontakozás, Bp., 1974); Takács Imre: N. L. költészete (Kortárs, 1975. 7. sz.); Tandori Dezső: „Tisztának a tisztát őrizzük meg…” (Új Írás, 1975.); Czine Mihály: N. L. ötvenéves (Jelenkor, 1975. 7. sz.); Búcsú N. L.-tól (Élet és Irod. 1978. 5. és 6. sz.; Kortárs, 1978. 4. sz.; Tiszatáj, 1978. 4. sz.; Új Írás, 1978. 5. sz.; Napjaink 1979. 2. sz.); Cs. Varga István: Búcsú N. L.-tól (Hevesi Művelődés, 1978. 1. sz.); Faragó Vilmos: N. L. hétköznapjai (Népszabadság, 1978. febr. 5.); Hunyady Judit: Az utolsó nyilatkozat (interjú, Új Tükör, 1978. 7. sz.); Béládi Miklós: N. L. (Nagyvilág, 1978. 4. sz.); Héra Zoltán: N. L. és az orosz líra (Szovjet Irodalom, 1978. 5. sz.); Czigány Lóránt: N. L.-ról (Irodalmi Újság, 1978. 3-4. sz.); Orbán Ottó: N. L. (Alföld, 1978. 9. sz.); Csányi Sándor: N. L. szivárványai (Új Írás, 1979. 4. sz.); Kiss Ferenc: A lehetetlen képviseletében (Tiszatáj, 1979. 4. sz.); Csoóri Sándor: Három bevezető (Jelenkor, 1979. 10. sz.). – Szi. Zelk Zoltán: N. L.-nak (vers, Kortárs, 1974. 12. sz.); Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Zelk Zoltán versei (Új Írás, 1978. 5. sz.); Tornai József, Takács Imre versei (Kortárs, 1978. 4. sz.); Csoóri Sándor, Vári Attila, Zelk Zoltán versei (Tiszatáj, 1978. 4. sz.); Ágh István: Még csonkább családi kör (vers, Élet és Irod., 1978. 14. sz.); Veress Miklós: Dal négy Szenczi Molnár-sorra (vers, Élet és Irod., 1978. 16. sz.); Takács Imre: N. L. betlehemesei (vers, Kortárs, 1979. 9. sz.); N. L. Emlékszám (Alföld, 1986); Görömbei András: N. L. költészete (Bp., 1992); Tarján Tamás: N. L. tekintete (Bp., 1994).

könyvei

róla szóló könyvek

filmszereplés

linkek

PIM

Amicus: 5592