ABCD - Illyés Gyula

Illyés Gyula ☰ Felsőrácegrespuszta 1902.11.02 ☷ Budapest 1983.04.15 | akadémikus, drámaíró, férfi, író, költő, műfordító, szerkesztő, országgyűlési képviselő

646363

http://dka.oszk.hu/056900/056914/nov7_12.jpg

I. G. (1029629 | - )
Iješ, Dûla (1029628 | - )
Ilǰeš, Ǵula (1029627 | - )
Illés Gyula (1029632 | - )
Illyés Gyula (1029630 | - )
I. Gy. (1029631 | - )

kitüntetések

Kossuth-díj, I. fokozat
1948.03.15

archontológia

Ideiglenes Nemzetgyűlés
képviselő
1945.04.02 - 1945.11.04

Nemzetgyűlés
képviselő
1945.11.04 - 1947.08.31

Országgyűlés
képviselő
1947.08.31 - 1948.11.16

Magyar Tudományos Akadémia
levelező tag
1945.05.30 - 1949.11.29

életrajzok

História TT

Ősei uradalmi juhászok és mesteremberek voltak, apja uradalmi gépész. Az elemi iskola négy osztályát Rácegrespusztán, a felekezeti népiskolában végezte. Családja 1912-ben elköltözött Simontornyára, az elemi iskola ötödik osztályát ott járta ki. 1913–1914-ben a dombóvári Állami Katolikus Főgimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait, majd két évig a bonyhádi Evangélikus Főgimnáziumban tanult. 1916-ban édesanyjával Budapestre költözött. A Munkácsy Mihály utcai gimnáziumban folytatta tanulmányait, 1917-ben átiratkozott az Izabella utcai kereskedelmi iskolába, ahol 1921-ben érettségizett. Az 1918–1919-es forradalmak magukkal ragadták. Eljárt a Galilei Kör előadásaira. A Tanácsköztársaság idején a Közoktatási Népbiztosság által szervezett agitátorképző iskola hallgatója. Szolnoknál csatlakozott a csepeli 22. vasasezred katonáihoz, velük együtt vonult vissza a románok elől Budapestre. A kommün bukása után a Vörös Segély kérésére vállalta, hogy pénzküldeményeket oszt szét a letartóztatott kommunisták családtagjai között. Az érettségi után a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára iratkozott be, filozófia–művészettörténet szakra. 1921 végén arról értesült, hogy a segélyakciókban való részvétele miatt letartóztatás fenyegeti, emigrált; 1922-től 1926-ig Párizsban élt. Alkalmi munkákból tartotta fenn magát, kitanulta a könyvkötőmesterséget. Bölcsész akart lenni, ezért beiratkozott a Sorbonne-ra, ahol irodalmat, lélektant és szociológiát hallgatott; elvégzett egy újságíró tanfolyamot is. Kapcsolatba került Károlyi Mihállyal, Déry Tiborral és más magyar emigránsokkal, megismerkedett a francia szürrealizmus vezéralakjaival, Paul Éluard-ral,Tristan Tzarával és Louis Aragonnal; eljárt kávéházi asztalukhoz, részt vett tanácskozásaikon. 1926-ban tért haza, a Phoenix Biztosító Társaságnál helyezkedett el, majd 1938-tól a Magyar Nemzeti Bank sajtóreferense volt. A megélhetést biztosító tisztviselői munka mellett minden idejét az irodalomnak szentelte. Kassák, Déry és mások társaságában részt vett a Dokumentum című folyóirat szerkesztésében. 1928-ban jelent meg első verseskötete, a Nehéz föld. 1928-tól rendszeresen publikált a Nyugatban, de gyakran hozta írásait a kommunista szellemiségű Társadalmi Szemle és az erdélyi Korunk is. Egyik kezdeményezője és meghatározó személyisége volt a népi írók mozgalmának. 1933-ban Tolnában és Baranyában tett körútja alapján írt cikksorozatában beszámolt a dunántúli magyarság pusztulásáról, felhívta a figyelmet az egykézés mellett a német kisebbség körében terjedő birodalmi német befolyás veszélyeire is. Szintén személyes tapasztalatai nyomán írta meg a Puszták népe című szociográfiáját, amely először 1934-ben az akkor induló Válasz című baloldali folyóiratban jelent meg. 1932-ben perbe fogták, mert József Attila oldalán részt vett a kommunista Sallai Imre és Fürst Sándor halálos ítélete ellen tiltakozó röpirat szerkesztésében. 1934-ben Moszkvában részt vett a szovjet írók első kongresszusán. 1935-ben Móricz Zsigmond, Németh László és mások társaságában elment a Gömbös Gyulával való találkozóra, az „új szellemi front” jelszava azonban nem tévesztette meg, a náci Németország felé forduló hivatalos politika támogatására nem lehetett megnyerni. 1937. március 15-én jelen volt a Múzeumkertben a Márciusi Front megalakulásánál. Erdei Ferenccel, Féja Gézával, Kovács Imrével és Veres Péterrel aláírta a front Makói kiáltványát. Ez év őszén csatlakozott azokhoz az írókhoz, akik a parlamentben felolvasott nyilatkozatban tiltakoztak a népi írók, mindenekelőtt Féja és Kovács Imre bíróság elé állítása miatt. A második világháború alatt bekapcsolódott a függetlenségi és népfrontmozgalomba. 1941. november 1-jén részt vett a Kerepesi temetőben, a Kossuth-mauzóleumnál rendezett tömegtüntetésen. 1942-ben tagja volt a Magyar Történelmi Emlékbizottságnak, aláírta annak felhívását. Rendszeresen írt a Szabad Szóba, tagja lett a szerkesztőbizottságnak. Támogatta azt a törekvést, hogy a Magyar Parasztszövetségnek legyen földmunkás szakosztálya. 1941 és 1944 között ő szerkesztette a Nyugat utódát, a Magyar Csillagot. 1944-ben, a német megszállás alatt, bujkálni kényszerült. A főváros ostromát Budán élte át. Nyomban bekapcsolódott a meginduló politikai életbe. 1945 áprilisától 1946 márciusáig tagja volt a Nemzeti Parasztpárt országos vezetését ellátó intézőbizottságnak. Ő irányította a párt budapesti szervezetének munkáját. 1945. április 2-án a budapesti népgyűlésen a nyolc kiemelkedő közéleti személyiség egyikeként, beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. 1945. november 4-től 1948. november 16-ig a Nemzeti Parasztpárt országos listájáról nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselő. 1946 tavaszán visszavonult a gyakorlati politizálástól mert júliusban kinevezték a Magyar Népi Művelődési Intézet elnökévé. Céljai megvalósításához nem voltak meg a feltételek, ezért 1948 májusában lemondott. Az irodalomban továbbra is jelentős szerepet játszott. 1945 tavaszán részt vett a Magyar Írók Szövetségének létrehozásában, amelynek 1957-ig elnökségi tagja is volt. 1945-ben az írók szakszervezetének vezetőségében is helyet kapott. 1946-ban Sárközi Mártával újraindította, és 1949-ig, megszűnéséig szerkesztette a Válasz című folyóiratot. Riportsorozatot írt a dunántúli földosztásról. Három kötetben megjelentek összegyűjtött versei. 1948 végétől már nemcsak a pártpolitikától, hanem mindenfajta közéleti szerepléstől távol tartotta magát, a kiépülő politikai önkényuralom körülményei között az alkotómunkát tartotta fontosabbnak. Ekkor fordul érdeklődése a színpadi művek felé. Sorozatban születtek történelmi drámái, az Ozorai példa, a Fáklyaláng és a Dózsa György, amelyekkel a nemzettudatot kívánta ébren tartani és formálni. 1953-ban a fordulat, az új szakasz politikájának meghirdetése reményekkel töltötte el. 1954-ben szerepet vállalt az újjászervezett, a nyitottabbá váló Hazafias Népfrontban, tagja lett az országos tanácsnak. 1956 nyarán – az enyhültebb légkörben – Bibó és mások lakásán időről időre összejött a régi parasztpárti vezetőkkel. 1956 októberében részt vett a Nemzeti Parasztpárt újjászervezésében, tagja lett a Petőfi Párt szellemi irányító testületének. Az Irodalmi Újság 1956. november 2-án leközölte Egy mondat a zsarnokságról című, 1950-ben írt versét. Az 1956. november 4-i szovjet katonai beavatkozás után a hallgatás évei következtek. Az MSZMP 1958. évi, a népi írókról szóló elítélő határozatában név szerint is keményen megbírálták. Később, ahogy enyhült a megtorlás, s a Kádár-rendszer is engedményeket tett, újra szerepet vállalt az irodalmi életben. Az 1960-as évektől a helyes nemzettudat, a nemzeti sorskérdések problémáival és a környező országok magyar kisebbségének gondjaival foglalkozott irodalmi alkotásaiban és publicisztikájában. A Szépirodalmi Könyvkiadó megkezdte életművének kiadását. A Magvető Könyvkiadó gondozásában elkészült Szellem és erőszak című, cikkeket és tanulmányokat tartalmazó kötetének terjesztését internacionalista megfontolásból életében betiltották, a könyv csak az 1980-as évek végén került a raktárakból a boltokba.

Kortárs magyar írók, 1945-1997

Baumgarten-díj 1931, 1933, 1934, 1936; Kossuth-díj 1948, 1953, 1970; JA-díj 1950; A Le Grand Prix International de Poésie díja 1966; Knokkei Irodalmi Nagydíj 1966; Tanácsköztársasági Emlékérem 1969; Herder-díj 1970; Batsányi-díj 1971; Az Ordre des Arts et des Lettres parancsnoki fokozata 1971; Batsányi-díj 1971; A Munka Vörös Zászló Érdemrendje 1972; A Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje 1977; [Fr. Költők Társaságának Pegazus Érdem Nagydíja] Prix des Amitiés Françaises díj 1978; Mondello-díj 1981; Pro Urbe Pécs 1982; A Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje 1982; Az MTA tagja 1945-49, 1989-ben visszaállították MTA tagságát.(Felsőrácegrespuszta, 1902. nov. 2.-Bp., 1983. ápr. 15.): író, költő, műfordító, szerkesztő.ILLYÉS GYULA[MIL,ÚMIL,KMIK,HungÉrt1990-93,MÉL4]M.: Nehéz föld, v., 1928 [bolgárul: Szófia, 1976]; Sarjúrendek, v., 1930 <1931*KMIK>; Három öreg, költemény, 1932; Hősökről beszélek, költemény, Kvár, 1933; Ifjúság, költemény, Debrecen, 1934; Oroszország, útleírás, 1934; Szálló egek alatt, v., 1935; Petőfi, tan., 1936 [átdolg. kiad. 1956, bolgárul: Szófia, 1950; bővített kiad.: Petőfi Sándor, 1963]; Puszták népe, szociogr., 1936 [bolgárul: Szófia, 1954]; Rend a romokban, v., 1937; Magyarok, 1938; Ki a magyar?, tan., 1939; Külön világban, v., 1939; Lélek és kenyér [Kozmutza Flórával közös kötetben], szociogr., 1939; Összegyűjtött versei, 1940; Csizma az asztalon, szociogr., 1941; Kora tavasz, r., 1941; Mint a darvak, rajzok, visszaemlékezések, 1942; A nép nevében [József Attilával közös kötetben], vál. v., 1942; Válogatott versek, 1943; A tű foka, d., 1944; Egy év, v., Kvár, 1945; Honfoglalók között, riportsorozat, Kvár, 1945; Hunok Párisban, r., 1946; Kiáltvány a parasztság művelődése ügyében, 1946; Franciaországi változatok, karcolatok, 1947; Összes verse, 1947; Szembenézve, v., 1947; Tizenkét nap Bulgáriában, v., 1947; Lélekbúvár, szatíra, 1948; Két férfi, filmr., 1950; Egy mondat a zsarnokságról [1950], 1956; Két kéz, költemény, 1950; Ozorai példa, d., 1952; Tűz-víz, d., 1952; Válogatott versei, 1952; Fáklyaláng, d., 1953 [bolgárul: Szófia, 1975]; Tűvétevők, színmű, 1953; Hetvenhét magyar népmese [~ feldolgozásában], 1953; A csodafurulyás juhász, verses mesék és műfordítások, 1954; Kézfogások, v., 1956; Dózsa György, d., 1956; Kilenc, mese, Bk., 1956; Három dráma [Ozorai példa, Fáklyaláng, Dózsa György], 1957; Új versek, 1961; Balaton [kísérőszöveg Reismann János felvételeihez], 1962; Ebéd a kastélyban. Egy életregény fejezetei, r., 1962; Nem volt elég, vál. v., 1962; Másokért egyedül, színművek, 1963; Különc, d., 1963; Malom a Séden, d., 1963; Kegyenc, d., 1963; Ingyen lakoma, tan., vallomások, 1964; Dőlt vitorla, v., 1965; Az aranyköles, mesék, Bk., 1965; Bolhabál. Tűvé-tevők, színművek, 1966; Legszebb versei, Bk., 1966; A költő felel, vál. v., 1966; Szíves kalauz, útirajzok, 1966; Poharaim, ögy. v., 1967; Az Éden elvesztése [Déry Tiborral közös kötetben], oratórium, 1968; Fekete-fehér, v., 1968; Kháron ladikján, esszér., 1969; Világszerzés, vál. v., Bk., 1969; Tiszták, d., 1971; Abbahagyott versek, töredékek, 1971; Hajszálgyökerek, esszék, útirajzok, interjúk, tan., 1971; Testvérek, d., 1972; Bölcsek a fán, színmű, 1972; Bál a pusztán. Bölcsek a fán, színművek, 1972; A háromágú tölgyfa tündére, népmese-feldolgozás, 1973; Minden lehet, v., 1973; A kiskondás, mesefeldolgozás, 1973; Lúdas Matyi, népmese-feldolgozás, 1973; Az ünnepelt, d., 1973; Dupla vagy semmi, d., 1974; A deszkavári királyfi, népmese-átdolgozások [Benedek Elek nyomán], 1975; Orfeusz a felvilágban, d., 1975; Hattyúdal ébreszt vagy a népnek lehet-e művészete, esszé, 1976; Dániel az övéi közt, d., 1976; Állomások hosszán, vál. v., Szekszárd, 1977; Csak az igazat, d., 1977; Különös testamentum, v., 1977; Szellem és erőszak, cikkek, tan., 1978 [terjesztése 1988-ban]; Homokzsák, színmű, 1979; Beatrice apródjai, r., 1979; Amikor az óceán partjára jutottam, vál. v., 1980; Szemelt szőlő, vál. v., 1980; Babits visszhangjaként, v., 1981; Közügy, v., 1981; Konok kikelet, vál. v., 1981; Poesis hungarica, vál. v., 1981; Babitshoz, vál. v., 1982; Mert szemben ülsz velem, vál. v., 1982; Sorsválasztók, d., 1982; Táviratok, epigrammák, verses prózák, 1982; Válogatott művek, 1982; Kiegyezés, d., 1982; A Semmi közelít, hátrahagyott v., 1983; Szülőföldem [szerk. Vadas Ferenc], Szekszárd, 1984; Ozorai füzet [szerk. Vadas Ferenc], Szekszárd, 1986; A költő felel. Beszélgetések Illyés Gyulával [szerk. Földes Anna], 1986; Naplójegyzetek 1929-1945 [szerk. Illyés Gyuláné], 1986; Naplójegyzetek 1946-1960 [szerk. Illyés Gyuláné], 1987 <1988*KMIK>; A Szentlélek karavánja, r. [befejezetlen], 1987; Szellem és erőszak [1978], 1988; Naplójegyzetek 1961-1972 [szerk. Illyés Gyuláné], 1989; Naplójegyzetek 1973-1974 [szerk. Illyés Gyuláné és Illyés Mária], 1990; Hű nevelőim, dunántúli dombok, v. [vál. N. Horváth Béla], Szekszárd, 1990; Naplójegyzetek 1975-1976 [szerk. Illyés Gyuláné és Illyés Mária], 1991; Három kívánság - Lúdas Matyi [angolul], 1991; Naplójegyzetek 1977-1978 [szerk. Illyés Gyuláné és Illyés Mária], 1992; Naplójegyzetek 1979-1980 [szerk. Illyés Gyuláné], 1994; Válogatott versei, 1995; 29 poems - 29 vers [kétnyelvű, angolra ford. Tótfalusi István], 1996.

Magyar életrajzi lexikon, 1967-1994

Illyés Gyula, Illés (Felsőrácegrespuszta, 1902. nov. 2. – Bp., 1983. ápr. 15.): költő, prózaíró, Baumgarten-díjas (1931, 1933, 1934, 1936), Kossuth-díjas (1948, 1953, 1970), József Attila-díjas (1950), az MTA tagja (I. 1946-49). Kozmutza Flóra gyógypedagógus, pszichiáter férje. Pusztai cselédházban született, ősei uradalmi juhászok és mesteremberek, apja Illés János uradalmi gépész. A szülőföld, a családi környezet, a Rácegrespusztáról hozott élményanyag alakító erővel volt jelen egész életművében. Az elemi isk. négy osztályát Rácegrespusztán felekezeti népisk.-ban végezte. Családjával 1912-ben hagyta el a pusztát. Dombóváron járt a gimn. első osztályába, Bonyhádon a második és harmadik osztályba. Fejlődésében fontos szerephez jutott néhány anyai ági rokona Cecén. 1916-tól kezdődően, miután szülei elváltak, anyjával, Kállai Idával Bp.-en élt. A Munkácsy Mihály utcai Gimn.-ban végezte a negyedik gimn.-i osztályt, tanulmányait 1917-től az Izabella utcai kereskedelmi isk.-ban folytatta. Lelkesítették az 1918 őszi, forradalmi események, eljárt a Galilei Kör előadásaira, agitátorképző iskolán vett részt. 1919. jan. 29-én ott volt Ady Endre temetésén. A forradalom bukása után, a letartóztatások idején vállalta a Vörös Segély pénzküldeményeinek szétosztását a letartóztatottak családtagjai között. 1920-ban megjelent – név nélkül – első verse a Népszavában. 1921 nyarán kereskedelmi és különbözeti érettségit tett, ősszel beiratkozott a bp.-i tudományegy. bölcsészkarára, a filozófia-művészettörténet szakot vette fel. Amikor a segélyakciókban való részvétele miatt letartóztatás fenyegette, Ausztriába menekült. Rövid bécsi, berlini, majd Rajna-vidéki tartózkodás után jutott el Párizsba 1922 tavaszán. Alkalmi munkákat végzett, kitanulta a könyvkötészetet. Részt vett a m. szocialista emigráció politikai és irodalmi szervezeteiben. A Sorbonne-on irodalmat, lélektant és szociológiát hallgatott. Kapcsolatba került Károlyi Mihállyal, Déry Tiborral, Gara Lászlóval. Megismerkedett a francia szürrealizmus vezéralakjaival, P. Éluard-ral, T. Tzarával, L. Aragonnal, A. Bretonnal. Párizsi és amerikai m. sajtótermékeken kívül a bécsi Ék és a Ma tette közzé néhány írását, verseket, modern francia fordításait, prózai írásait, 1925-től Illyés Gyula névaláírással. 1926-ban hazatért Mo.-ra. A Phoenix Biztosító Társ.-nál kapott állást. Kassák Lajos Dokumentum c. folyóiratában és a Munka első évfolyamában jelentek meg cikkei, versei, fordításai. Részt vett a Dokumentum szerkesztésében. A Láthatár c. lapban megjelent versére (Szomorís béres) Füst Milán levélben hívta fel a Nyugat szerkesztői figyelmét. Kapcsolata a Nyugattal 1927 végén kezdődött egy kritikai írásával G. Duhamel oroszo.-i utazásáról. 1928-tól a Nyugat rendszeresen közölte verseit, cikkeit. Barátságot kötött József Attilával, Németh Lászlóval, Szabó Lőrinccel, Erdélyi Józseffel. Első kötete a Nyugat kiadásában jelent meg (Nehéz föld, 1928), Baumgarten- jutalomban részesült. A Sarjurendek (1930), a Három öreg (1931) kötetei nemcsak Babits Mihály barátságát szerezték meg számára, hanem a kor m. költészetének fordulatát is jelentették, az új népi irányzat kezdeményezését. Részt vett a népi írók csoportjának alakulásában, az új népiesség (népiség) irányának létrejöttében. 1931-ben feleségül vette Juvancz Irmát. 1932-ben perbe fogták, mert részt vett József Attila oldalán Sallai Imre és Fürst Sándor halálra ítélése alkalmával a halálbüntetés ellen közzétett röpirat megfogalmazásában. Riportot írt a dunántúli magyarság pusztulásáról, amelyben az egyke mellett mint fenyegető veszedelmet tárta fel a németek terjeszkedését a m. falvakban (Pusztulás, Nyugat, 1933. II). 1934-ben részt vett Moszkvában Nagy Lajossal együtt a szovjet írók első kongresszusán. Erről riportkönyvet írt Oroszország címen. Moszkva után fölkereste szülőföldjét. Útjának eredménye a falukutató irodalom klasszikus műve, a Puszták népe, amely az akkor induló Válasz c. folyóiratban jelent meg folytatásokban (1934), könyv alakban a Nyugat kiadásában 1936-ban. 1935. ápr. 16-án Zilahy Lajos közvetítésével Féja Géza, Móricz Zsigmond, Németh Imre, Németh László és Tamási Áron társaságában találkozott Gömbös Gyulával. Nem tévesztette meg a min. elnök reformprogramja, az „új szellemi front” jelszava, az írók mozgalmát elhatárolta a politikai harc eszközeitől. A népi kultúra formálására, értékeinek megismertetésére törekedett. Plebejus demokratizmusának összefoglalásaként írta meg Petőfi életét, a mindmáig legjobb Petőfi Sándor könyvet adva evvel a közönség kezébe, Petőfi szellemének vállalására figyelmeztetve (1936). Jelen volt a Múzeum-kertben 1937. márc. 15-én a Márciusi Front megalakulásánál, részt vett a Front szervezésében. 1937-től a Nyugat társszerk.-je volt. Az évtized végéig megjelent két új verseskötete (Szálló egek alatt, 1935, Rend a romokban, 1937) és az Összegyűjtött verseit tartalmazó kötet (1940). Naplójegyzeteit 1938-ban Magyarok címmel tette közzé. 1938-tól a Nemzeti Banknál volt sajtóreferens. Miután Juvanecz Irmától elvált, 1939-ben feleségül vette Kozmutza Flórát. Tanulmánykötetét (Lélek és kenyér, 1939) feleségével együtt írta. A Magyarok Könyvtára sorozatban jelent meg Ki a magyar? (1939) c. esszéje, melyben elhatárolta magát a faji mítosztól, s a szabadságszeretetet minősítette a magyarság legértékesebb történelmi örökségének. A Nyugat 1941. márc. 12-én. ~-estet rendezett a Zeneművészeti Főisk. nagytermében, Babits Mihály bevezető sorait Jankovich Ferenc olvasta fel. 1941-ben felépült háza Budán (Józsefhegy u. 9.). Babits Mihály halála után ~ szerk. a Nyugat utódát, a Magyar Csillagot (1941. okt. 1.-1944. márc. 19.), egybefogva benne a népi és polgári írókat antifasiszta irodalmi egységet teremtett. Bátor esszéjében, amelyet A francia irodalom kincsesháza c. antológia bevezetőjéül írt 1942-ben, (a kötetet ő szerkesztette) nyíltan hitet tett a német fasizmussal szemben. Megjelent egy regénye (Koratavasz, 1941), egy esszékötete (Csizma az asztalon, 1941), emlékirata (Mint a darvak, 1942). Első drámai kísérlete, A tűfoka (1944) nem került színpadra. Mo. német megszállása után (1944. márc. 19.) rákerült a letartóztatandók listájára, vidéken kellett bujkálnia. A főváros ostromát Budán élte át. 1945 tavaszától a Nemzeti Paraszt Párt (NPP) egyik vezető személyisége, ngy.-i, majd ogy.-i képviselő. Riportsorozatot írt a dunántúli földosztásról (Kolozsvár, 1945). Legújabb verseit adta közre az Egy év c. kötetben (1945). 1946-tól 1949-ig Sárközi Mártával együtt szerk. az újraindított Válasz c. folyóiratot. Az első számban Az idő kérdései c.-en írt programcikket. A Hunok Párisban c. regényében (1946) párizsi éveit jelenítette meg, bemutatta, milyen zsákutcába vezet a szektás munkásmozgalom s milyen gátja lehet a művészi fejlődésnek a szélsőséges, önmaga dogmájába merevedő avantgárd. Cikkeket írt az NPP lapjába, a Szabad Szóba. 1947-ben utazásokat tett Romániában, Bulgáriában, Olaszo.-ban, Svájcban, Franciao.-ban. Megírta a Franciaországi változatok c. útirajzát, bulgáriai utazásáról verses naplóban számolt be (Tizenkét nap Bulgáriában, 1947). 1946-tól a nyarakat tihanyi házában töltötte. Megjelentek Összes versei három kötetben és új versei (Szembenézve, 1947). A Köznevelés c. folyóirat 1946. aug. 15-i számában közölte Kiáltvány a parasztság művelődése ügyében c. írását a Magy. Népi Művelődési Intézet megalakulása alkalmából. Az Intézet elnöke volt lemondásáig (1948. máj. 19.), nem várva be az Intézet megszüntetését (1948. okt. 13.). 1948 végétől távol tartotta magát a közéleti szerepléstől, többször húzódott vissza tihanyi házába. 1950-ben megírta Két kéz c. hosszú versét. Ötvenedik születésnapjára a Szépirodalmi Kiadó megjelentette Válogatott verseinek gyűjteményét. Ezt némaság követte. 1956-ig nem jelent meg új verseskötete. Racine összes drámai műveinek kiadását szerk., Molière-t fordított, népmesegyűjteményeket adott ki. 1948-tól fordult határozottabban a drámaírás felé. A líra mellett a történelmi drámát tartotta a legalkalmasabb műfajnak a nemzeti tudat ébren tartására és formálására. Az Ozorai példa c. színjátékának bemutatója 1952. máj. 22-én volt a Nemzeti Színházban. A darabot Kossuth-díjjal tüntették ki. A miskolci Nemzeti Színház is bemutatta (1952. szept. 19.). Film készült belőle (Föltámadott a tenger), melynek forgatókönyvét ő írta. A Fáklyaláng c. drámáját a Katona József Színházban játszották először 1952. dec. 12-én, műsorra tűzte a szegedi Nemzeti Színház (1953), a debreceni Csokonai Színház (1953), a szolnoki Szigligeti Színház (1953), a győri Kisfaludy Színház (1954). Dózsa György c. történelmi drámájának ősbemutatója a Nemzeti Színházban volt (1956. jan. 20.). 1956. máj.-ban Erdélybe látogatott, Marosvásárhelyen részt vett a Fáklyaláng századik előadásán. Bartók Béla halálának tizedik évfordulójára írta Bartók c. versét 1955 nyarán. A verset a Színház és Mozi c. hetilap közölte. A megjelenés után a lapot elkobozták. A vers 1956-ban jelent meg a Kézfogások c. kötetében. Hasonló sorsra jutott az Egy mondat a zsarnokságról c. verse. Az Irodalmi Újság közölte 1956. nov. 2-án. Külföldön a m. emigráció több orgánumában látott napvilágot, itthon csak harminc év után jelenhetett meg posztumusz verseskötetében (Menet a ködben, 1986). A hatvanas évektől a helyes nemzettudatról, a nemzeti sorskérdésekről fogalmazta meg véleményét, kisregényben (Ebéd a kastélyban, 1962), tanulmányokban, (Ingyen lakoma, 1964), esszékben, útirajzokban, interjúkban (Hajszálgyökerek, 1971), színművek sorában. Színpadra került a Kegyenc (bem. Madách Színház, 1968. ápr. 26.), a Tiszták (bem. pécsi Nemzeti Színház, 1969. dec. 19.), a Malom a Séden (bem. veszprémi Petőfi Színház, 1970. febr. 11.), a Testvérek (bem. pécsi Nemzeti Színház, 1972. szept. 29.). 1963-tól kezdődően rövidebb-hosszabb utazásokat tett Európában. 1966-ban részt vett a New York-i PEN-kongresszuson. Hatvanadik születésnapja alkalmából emlékszámot adott ki a müncheni Új Látóhatár. A Szépirodalmi Könyvkiadó megkezdte munkáinak életműkiadását. A halállal, az elmúlással méltósággal vetett számot szabálytalan műfajú, a naplót, az elbeszélést, az elemző elmélkedést ötvöző könyvében: Kháron ladikján (1969). Beatrice apródjai c. regénye (1979) az 1919-es bukott kommunista hónapok után játszódik, s az érlelődő fiatalember szemével, reflexióival mutatja be az ország és a nemzet sorsát, a regény hátterében a trianoni tragédiával. Hagyatékában a tervezett folytatás néhány fejezete és jegyzetei megmaradtak, ezek alapján Száraz György restaurálásában jelent meg a Szentlélek karavánja c. posztumusz regény (1987). Összeállított egy tanulmánykötetet 1979-ben a m. nép sorskérdéseiről Szellem és erőszak címmel. Művét közvetlenül a megjelenés előtt betiltották, csak tíz évvel később kerülhetett az olvasók kezébe. 1982. okt.-ének utolsó napjaiban, nyolcvanadik születésnapjáról valamennyi folyóirat és napilap különszámban emlékezett meg. Megjelent műveinek kiadása a Magyar Remekírók sorozatban három kötetben Béládi Miklós gondozásában. Az Eötvös Loránd Tudományegy. (ELTE) magy. irodalmi tanszéke, az MTA Irodalomtudományi Intézete és a Magy. Irodalomtörténeti Társ. tudományos ülésszakon emlékezett meg munkásságáról. A Nemzeti Színház felújításban játszotta Tiszták c. drámáját. A bemutatón még ott volt. Számtalan nemzetközi kitüntetést kapott: a Le Grand Prix International de Poésie díjat (1966), Herder-díjat (1970), az Ordre des Arts et des Lettres kitüntetés „parancsnoki fokozatát” (1974), a Prix des Amitiés Françaises-t (1978), Mondello-díjat (1981). Mo.-on több állami kitüntetést, Veszprém városa Batsányi-díját (1971). Művei több kiadásban jelentek meg a legtöbb európai nyelven. Székesfehérváron 1992. nov. 27-én I. Gy. emlékülést tartottak. – M. Drámák (1-2, Bp., 1969); Puszták népe-Ebéd a kastélyban (Bp., 1970); Hunok Párisban (Bp., 1970); Petőfi Sándor (Bp., 1971); Koratavasz-Mint a darvak (Bp., 1972); Haza a magasban. Összegyűjtött versek 1920-1945 (Bp., 1972); Teremteni. Összegyűjtött versek 1946-1968 (Bp., 1973); Szíves kalauz (Bp., 1974); Újabb drámák (Bp., 1974); Iránytűvel (1-2., Bp., 1975); Itt élned kell (1-2., Bp., 1976); Embereljük meg magunk. Három dráma (Bp., 1977); Nyitott ajtók. Összegyűjtött versfordítások (1-2., Bp., 1978); Beatrice apródjai (r., Bp., 1981); Kháron ladikján (esszér, Bp., 1982); Csak az igazat (három színmű, Bp., 1983); A semmi közelít. Hátrahagyott versek (sajtó alá rend., szerk., utószóval ellátta Domokos Mátyás, Bp., 1983); Szemben a támadással. Összegyűjtött versek 1969-1981 (Bp., 1984); Ebéd a kastélyban (r., Bp., 1985); Szülőföldem (önéletrajzi visszaemlékezések vál., sajtó alá rend. Vadas Ferenc, Szekszárd, 1984); Menet a ködben (lírai oratórium, versek, vál., szerk. Domokos Mátyás, Bp. 1986); Ozorai füzet 1935-1985 (versek, szerk., bev. Vadas Ferenc, Szekszárd, 1986); Naplójegyzetek (vál., szerk., sajtó alá rend. Illyés Gyuláné, 1946-1960, Bp., 1987; 1961-1972, Bp., 1989; 1973-1974, Bp., 1990; 1975- 1976. Bp., 1991): Hű nevelőim, dunántúli dombok (versek, vál., szerk., utószóval ellátta N. Horváth Béla, Szekszárd, 1990); A világ minden országának íróihoz és irodalmi szerveihez. Felhívás a világ íróihoz 1956 (közreadta és bev. Csoóri Sándor, Hitel, 1991. 23. sz.). – Irod. Gara László: Az ismeretlen I. (Washington, 1965); Vörös László: I. Gy. lírájának realizmusa (Szeged, 1967); Tanulmányok I. Gy.-ról (Petőfi Irodalmi Múz. Évkönyve, szerk. Illés László, Bp., 1972); Fodor Ilona: Szembesítés. I. Gy. életútja Párizsig (Bp., 1975); Gombos Gyula: Igazmondók (New York, 1981); Czine Mihály: I. Gy. (C. M.: Nép és irodalom, Bp., 1981); I. Gy. élete képekben (összeáll. Illyés Gyuláné, a képeket összegyűjt., vál. Moldován Domokos, tervezte Szántó Tibor, Bp., 1982); Izsák József I. Gy. költői világképe 1920-1950 (Bp., 1982); Tüskés Tibor: I. Gy. Arcok és vallomások (Bp., 1983); Schöpflin Gyula: I. Gy. emlékezete (Irod. Ujság, 1983. 3. sz.); Pomogáts Béla: I. Gy. (Hungarológiai Értesítő, 1983. 1-2. sz.); I. Gy. Emlékkönyv (Írások I. Gy.-ról 1927-1983) (vál., szerk. Ilylyés Gyuláné terv. Ginács László, a képeket vál. Molnár Edit, Bp., 1984); Csoóri Sándor: Emlékező sorok a prózaíró I.-re (Tiszatáj, 1985. 4. sz.); Benedek András: I. Gy. drámái (Új Írás, 1985. 6. sz.); Görömbei András: A drámaíró I. Gy. (Alföld, 1985. 9. sz.); A költő felel (Beszélgetések I. Gy.-val, szerk. Földes Anna, Bp., 1986); Izsák József I. Gy. költői világképe 1950-1983 (életrajzi vázlattal, Bp., 1986); Bodnár György: A Puszták népe ötven éve (Új Aurora, Bp., 1987. 2. sz.); Vadas József I. Gy. első iskolája (Szekszárd, 1987); Hubay Miklós: A Tiszták írójáról (Kortárs, 1987. 4. sz.); Alföldy Jenő: Emléksorsok I. Gy.-ról születésének nyolcvanadik évfordulóján (Élet és Irod., 1987. 44. sz.); Czine Mihály: I. és a mai magyar irodalom (Alföld, 1988. 4. sz.); Kányádi Sándor: Krónikás ének (Alföld, 1988. 4. sz.); Domokos Mátyás: Megkésett könyvecske (Hitel, 1988. 2. sz.); Tamás Attila: I. Gy. (Bp., 1989); Fekete Gyula: A kirekesztett I. (Válasz Évkönyv, 1989. 2. sz.); Czimer József Dante apródja (Bp., 1990); Csányi László: A naplóíró I. Gy. (Új Írás, 1990. 10. sz.); Illyéstől Illyésig (a kötetet összeáll. Pásztor Bertalan, Bp., 1990); Bodosi György: I. Gy. Tihanyban (Pécs, 1990); Kiss Ferenc: I. Gy. A Hajszálgyökerek (Tiszatáj, 1991. 4. sz.); „Költő, felelj! ” Tanulmányok I. Gy.-ról (Bp., 1993). – Szi. Versek az I. Gy. Emlékkönyvben.

Magyar színházművészeti lexikon, 1994

(Felsőrácegrespuszta, 1902. nov. 2.–Bp., 1983. ápr. 15.): író, költő drámaíró, műfordító. Középiskolai tanulmányai után 1922–1926 között Bécsben, Berlinben, Párizsban élt, majd hazatérve a biztosítási és bankszakmában helyezkedett el. Írásait 1927-től közölte a Nyugat, a Korunk és a Társadalmi Szemle. A népi írók mozgalmának egyik vezéralakja lett. 1937-től 1941-ig Babits Mihály mellett a Nyugat társszerkesztője volt, majd 1944-ig Magyar Csillag névvel vitte a lapot tovább. Első darabja, A tű foka c., 1944-ben jelent meg, de bemutatására már nem került sor. 1952-től folyamatossá vált drámaírói működése. Molière-vígjátékokat és García Lorca-műveket fordított. F.M. A lélekbúvár (1948); Az ozorai példa, Fáklyaláng (1952); Tűvétevők (1953); Dózsa György (1956); Bolhabál (1965); A kegyenc (1968); Tiszták (1969); Malom a Séden (1970); Bölcsek a fán (1971); Bál a pusztán, Különc, Testvérek (1972); Az ünnepelt (1973); Dupla vagy semmi (1974); Orfeusz a felvilágban (1975); Dániel az övéi közt (1976); Csak az igazat! (1977); Homokzsák (1979); Sorsválasztók (1981).Illyés Gyula

tudósportál

Az MTA tagja (l.: 1945. máj. 30.; tagsága megszûnt: 1949. nov. 29.; tagsága visszaállítva: 1989. máj. 9.).

Veszprém megyei életrajzi lexikon

Az Ozoráról indult és Párizs szellemétől felfrissült költő már 1944-ben kapcsolatba került a Balatonnal, mindenekelőtt Tihannyal, amikor Németh Lászlóval, Szántódon át szökve itt találtak menedéket. A nemzeti hagyományt, európaiságot és modernséget magában hordozó gazdag életmű tetemes részét itt, a tihanyi otthonában alkotta. Számos versét és prózáját ihlette a balatoni táj és Tihany. Ilyenek a Tihanyi barátaimhoz és a Jegyzetfüzet c. versek. Az 1953-ban írt Fáklyaláng c. drámáját a Veszprémi Petőfi Színház 1967. október 6-án, erre az alkalomra átírt formában mutatta be. Életműsorozata 1969–1986 között jelent meg. Az utóbbi években naplójegyzeteiből több kötet került az olvasók kezébe. Munkásságáért megkapta az Európai Költészet Nagydíját és a Kossuth-díjat. Balatonfüreden utcát neveztek el róla, a Balaton Pantheonban tábla őrzi emlékét. A tihanyi iskola 1998 októberében felvette nevét.ILLYÉS Gyula, 1925-ig Illés GyulaI.: NAGY Péter: ~ ötven éve. = Mérlegen, 1955. – DIÓSZEGI András: ~ őszikéi. = Kt., 1961. 10. sz. – Illyés Gyula élete képekben. 1982. – LIPTÁK Gábor: Nyitott kapu. Bp., 1982. – BODOSI György: ~ Tihanyban. Pécs, 1990. – „Jól legyetek jól." ~val beszélget DOROGI Zsigmond. = ÚH., 1991. 2. sz. – HEGEDŰS Géza: ~ (1902–1983). = MIAc., 2. köt. Bp., 1992. – DOMOKOS Mátyás: Tündér Tihany. Az ~ születésének 90. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás megnyitása a tihanyi múzeumban. = ÚH., 1992. 4–5. sz. – kgy.: Illyés nevét vette fel a tihanyi iskola. = N., 1998. nov. 3. – PRAZNOVSZKY Mihály: ~ és Németh László Balatonfüreden. Bf., 2007. – Harmath–Katsányi. – BfÉL – MKtL V. köt. – RÚL X. köt. – ÚMÉL III. köt. – ÚMIL 2. köt.író, költő, műfordítóM.: Ozorai példa. (d.) Bp., 1952. – Tűvé tevők. (d.) Bp., 1953. – Kézfogások. Bp., 1956. – Dózsa György. (d.) Bp., 1956. – Új versek. Bp., 1961. – Nem volt elég. (Vál. v.) Bp., 1962. – A kegyenc. Bp., 1963. – A különc. (d.) Bp., 1963. – Dőlt vitorla. Bp., 1965. – Fekete–fehér. (v.) Bp., 1968. – Kháron ladikján. Bp., 1969. – Összegyűjtött versei. Bp., 1977.( Rácegrespuszta [Pálfa], 1902. november 2. - Budapest, 1983. április 15. )

könyvei