ABCD - Vas Zoltán

Vas Zoltán ☰ Budapest 1903.03.30 ☷ Budapest 1983.08.13 | férfi, fordító, író, politikus, újságíró, országgyűlési képviselő

648316

Weinberger Zoltán (1033079 | - )
Vas Zoltán (1033078 | - )

archontológia

MKP Központi Vezetősége Központi titkárság
osztályvezető
1945.01.22 - 1945.02.22

Ideiglenes Nemzetgyűlés
képviselő
1944.12.17 - 1945.11.04

Nemzetgyűlés
képviselő
1945.11.04 - 1947.08.31

Miniszterelnökség
címzetes államtitkár
1945.12.20 - 1947.09.27

Országgyűlés
képviselő
1947.08.31 - 1949.05.15

MDP KV Politikai Bizottsága
póttag
1948.06.14 - 1951.03.01

Országgyűlés
képviselő
1949.05.15 - 1953.05.17

Országgyűlés
képviselő
1953.05.17 - 1957.05.09

Miniszterelnökség
politikai államtitkár
1947.09.27 - 1983.08.13

életrajzok

História TT

Szülei jó polgári sorban élő vallásos zsidók voltak. Barcsay utcai gimnázium tanulójaként a Tanácsköztársaság idején belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A kommün bukása után is tagja és szervezője maradt a kommunista ifjúsági mozgalomnak. Tevékenysége miatt 1920-ban kizárták a gimnáziumból. Csehszlovákiába távozott, ahol bekapcsolódott a kommunista emigráció ifjúsági mozgalmába. Pártmegbízatást teljesítve 1921-ben illegálisan visszatért Magyarországra; április végén letartóztatták. A rögtönítélő bíróság lázadás bűntette miatt tizenöt évi fegyházra ítélte; a másodfokon eljáró Kúria 1921. november 10-én fiatal korára való tekintettel tíz évre mérsékelte a büntetést. 1922 júliusában fogolycsere keretében Szovjet-Oroszországba került, ahol 1925-ig a moszkvai egyetem hallgatója volt. A KMP első, 1925. augusztusi bécsi kongresszusán megválasztott központi bizottság a tagjai közé kooptálta, és kinevezte a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége központi titkárává. A Komintern megbízatásával titokban ismét Magyarországra utazott, de egy Rákosi Mátyással szervezett konspiratív találkozón szeptember 22-én újra lebukott. November közepén – az ún. első Rákosi-perben – statáriális, majd rendes bíróság elé állították, 1926 augusztusában nyolcévi fegyházbüntetésre ítélték, amit a fellebbviteli tábla hat évre csökkentett. 1929 augusztusában – az év eleji éhségsztrájkban való részvételét követően – a törvényszék hatálytalanította a korábbi döntést, és összbüntetésül tizenhárom és fél évi fegyházzal sújtotta. A börtönből 1940. október 30-án szabadult, a hatóságok lehetővé tették, hogy a Szovjetunióba távozzon. 1940. november elejétől Moszkvában élt, ahol előbb a Komintern és a moszkvai Kossuth rádió munkatársa lett, majd – belépve a Vörös Hadseregbe – frontpropagandával, illetve a hadifogolytáborok antifasiszta átnevelő tanfolyamainak a szervezésével foglalkozott. 1944. október 10-én a moszkvai magyar emigrációból elsőként tért vissza Magyarországra. Miután a Vörös Hadsereg egyenruháját viselte, mozgásszabadsága volt a front mögötti területeken, s a következő két és fél hónapban jelentős pártszervező munkát fejtett ki a tiszántúli területeken. Bekapcsolódott az Ideiglenes Nemzetgyűlés előkészítő munkálataiba, 1944. december 17-én Pécsett a Magyar Kommunista Párt részéről maga is képviselő lett. 1944. december 23-án az akkor Debrecenben működött központi vezetőség rábízta a katonai és karhatalmi, valamint a pártgazdasági ügyek intézését. 1945. január 5-én mint a Magyar Kommunista Párt debreceni központi vezetőségének a képviselője Budapestre érkezett. Január 19-én a párt budapesti központi bizottsága ülésén osztályvezetői rangban megbízták a központi titkárság vezetésével. E tisztségében leginkább a pártszervezetek infrastrukturális ellátása és gazdasági ügyeinek az intézése hárult rá. Február 15-étől Budapest közellátási kormánybiztosa volt. A debreceni központi vezetőség fővárosba költözése után, 1945. április 13-án kooptálták az egyesített központi vezetőségbe. Tagságát 1956. október végéig folyamatosan megőrizte. 1945. május 16-án Budapest főpolgármesterévé választották, tisztét 1945. november 28-ig töltötte be. Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választásokon az MKP nagy-budapesti listájáról bejutott a törvényhozásba, 1945. december 5-én kinevezték az akkor életre hívott Gazdasági Főtanács főtitkárává Az intézmény lényegét tekintve egy önálló rendeletalkotási joggal felruházott gazdasági és kereskedelmi csúcsszerv volt; főtitkárként nem a koalíciós kormány, hanem az MKP gazdaságpolitikai elképzeléseihez tartotta magát. Tisztségéből adódóan 1945. december 20-ától miniszterelnökségi címzetes államtitkár. Mandátumát 1957. május 9-ig folyamatosan megtartotta. Az 1947. évi választások után, szeptember 27-től ugyanott politikai államtitkár. A Magyar Dolgozók Pártja 1948. június 12-14-i alakuló kongresszusán póttagként beválasztották a politikai bizottságba. 1949. június 3-án, amikor a Gazdasági Főtanácsot megszüntették, és a szervezet feladatköreit felosztották az egyes tárcák, az új Népgazdasági Tanács, valamint az Országos Tervhivatal között, megbízták a tervhivatal elnöki teendőinek az ellátásával. Az MDP 1951. februári, II. kongresszusán a politikai bizottság rendes tagjává választották. 1952-1953 fordulóján törés mutatkozott pályáján. Összeütközésbe került Gerő Ernővel, amiért a tervhivatal elnökeként ellenezte a teljesíthetetlen gazdasági célkitűzéseket. 1953 februárjában leváltották az Országos Tervhivatal éléről, a Komlói Szénbányászati Tröszt igazgatójává „fokozták le”, a politikai bizottságból is kikerült. A következő években karrierje bizonyos mértékig Nagy Imre mindenkori hatalmi pozíciójához igazodott. Fél évvel Nagy első kormányalakítása után visszatérhetett a komlói „száműzetésből”. 1954. február 22-étől a Minisztertanács titkárságán belül életre hívott anyag- és termékgazdálkodási titkárság szervezője, majd vezetője. Április 27-étől a miniszterelnök kinevezte saját közvetlen munkatársává, a Minisztertanács titkárságának a vezetőjévé. A Nagy Imre pozícióját aláásó 1955. január 13-i politikai bizottsági ülést követően január 23-án a külkereskedelmi tárca miniszterhelyettesi posztját bízták rá, majd 1956 júniusában – még inkább visszaminősítve – a Szövetkezetek Országos Szövetsége elnökévé választották. 1956. október 27-étől Nagy Imre második kormányában közellátási kormánybiztos. November 4-én a forradalom idején tisztséget vállaltak egy részéhez hasonlóan élt a jugoszláv követség által felajánlott menedékjoggal. November 18-i távozásakor a szovjet hatóságok letartóztatták, majd 23-án a csoport többi tagjával egyetemben Romániába internálták. A Nagy Imre-perből kihagyták, de csak 1958 végén térhetett haza Magyarországra. Néhány nap múlva kézhez kapta az értesítést arról, hogy az Elnöki Tanács eljárási kegyelemben részesítette. Nem igazolták át a Magyar Szocialista Munkáspártba. A pártközpont által biztosított havi járandósága, 1963 nyarától öregségi nyugdíja mellett fordításokból és írásaiból tartotta fenn magát. 1973. februárban izgatás címén eljárást indítottak ellene tervezett életrajzi regénye miatt.

Kortárs magyar írók, 1945-1997

(Bp., 1903. márc. 30.-Bp., 1983. aug. 13.): író, újságíró.M.: Halhatatlan ifjúság, Szeged, 1944; Tizenhat év fegyházban, Moszkva, 1944 [Szeged, 1944]; A fény felé, 1955; Két igaz férfi, 1956 [bőv. kiad. Cserébe a világot címmel, 1961]; Esik eső karikára, 1965; Kossuth Lajos élete, 1965; Hamburg fia. Ernst Thälmann élete, 1967 <1962*MÉL4>; Ha még egyszer azt üzeni, 1967; Annyi áldás szálljon rája, 1968; Őfelsége szárnysegéde: Horthy Miklós, r., 1969; Hazatérés, 1944, 1970; Horthy vagy a király, 1971; Horthy, 1975; Viszontagságos életem, életrajzi r., 1980; Akkori önmagunkról. Önéletírás II.,1982; posztumusz: Betiltott könyvem, 1990.[ÚMIL,MIB8,MÉL4]VAS ZOLTÁN [Weinberger]

Magyar életrajzi lexikon, 1967-1994

Vas Zoltán (Bp., 1903. márc. 30. – Bp., 1983. aug. 13.): író, politikus. Mint kommunista forradalmár, fiatalságát, rövid megszakításokkal börtönben töltötte. 37 éves volt, amikor a váci fogházat elhagyta. Ekkor a SZU Rákosi Mátyással együtt kiváltotta az 1849-ben hadizsákmányként elvitt ötvenhat honvédzászlóért. 1944 őszén a szovjet csapatokkal együtt tért haza. 1945 februárjától a főváros közélelmezési kormánybiztosa, májustól novemberig polgármestere volt. 1946–49-ben a Gazdasági Főtanács titkára, 1953-ban, Nagy Imre kormányában a Tervhivatal elnöke. Mikor Rákosi Mátyás visszakerült a hatalomba, – száműzetésnek szánva – Komlóra helyezték bányaigazgatónak. A bányavidék fejlesztéséhez új szakmát kellett tanulnia, de megnyerte a munkához a bányamérnökök segítségét és eredményeket ért el. 1956-ban a forradalom és szabadságharc hónapjaiban Nagy Imre mellé állt. Kormányában közellátási kormánybiztos volt. Felelős a főváros élelmezéséért. 1956 november 4-én a jugoszláv követségre vitték és onnan Romániába, Snagovba internálták. 1958. augusztusában tért vissza Bp.-re. Nem került bíróság elé, mert Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke kegyelmi úton ügyében pertörlést rendelt el. Ezután mint nyugdíjas csak fordítói és írói tevékenységet folytatott. – M. A fény felé (Bp., 1955); Két igaz férfi (Bp., 1956); Cserébe a világot (1961); Hamburg fia. Ernst Thälmann élete (Bp., 1967); Őfelsége szárnysegéde: Horthy Miklós (Bp., 1969); Horthy vagy a király (Bp., 1971); Kossuth Lajos élete (Bp., 1973); Viszontagságos életem (Bp., 1980); Akkori önmagunkról (Bp., 1982); Betiltott könyveim (Bp., 1990). – Irod.: Fekete Sándor: V. Z. tanúvallomása (kritika, 1971); Zöldi László: Az emlékezések ködei (Napjaink, 1981); Kőhát Zsolt: Viszontagságos életem (Kritika, 1981); Vadász Ferenc: Akkori önmagunkról (Kritika, 1983); Ember Judit: Menedék jog – 1956. A Nagy Imre-csoport elrablása (Bp., 1989); Demény András: V. Z. Betiltott könyveim (Kritika, 1991).Vas Zoltán, Weinberger (Bp., 1903. márc. 30. – Bp., 1983. aug. 13.): politikus. 1919-ben belépett a KMP-be és harcolt a Vörös Hadseregben. A proletárdiktatúra bukása (1919. aug. 1.) után részt vett a kommunista ifjúsági mozgalom újjászervezésében. 1920-ban a kommün alatti magatartásáért és kommunista agitáció miatt kizárták a bp.-i Barcsay utcai gimn.-ból. Ezután Csehszlovákiába ment, ahol bekapcsolódott a kommunista emigráció ifjúsági mozgalmába. 1921-ben pártutasításra titokban visszatért Mo.-ra, ahol 1921. ápr.-ban letartóztatták. A rögtönítélő bíróság lázadás bűntette miatt 15 évi fegyházra ítélte, amit a Kúria fiatal korára tekintettel 10 évre mérsékelt. 1922-ben a fogolycsere-egyezmény keretében kijutott a SZU-ba, ahol egy.-re járt. A KMP első kongresszusa (1925) után a KMP Központi Bizottságának tagjai közé kooptálta és a KIMSZ (Kommunista Ifjúmunkás Szövetség) Központi Bizottságának titkárává nevezték ki. 1925-ben illegális úton, mint a Komintern küldötte, visszatért Mo.-ra. 1925. szept.-ben másokkal együtt letartóztatták, nov.-ben statáriális bíróság elé állították lázadás vádjával, de a nemzetközi tiltakozás hatására ügyüket rendes bírósághoz tették át. 1926. aug.-ban, az első Rákosi-perben a bp.-i büntetőtörvényszék 8 évi fegyházra ítélte, amit a tábla 6 évre mérsékelt. 1929. jan.-ban részt vett a váci fegyházban szervezett éhségsztrájkban. 1929. aug.-ban hatálytalanították korábbi ítéletét, és összbüntetésül 13,5 évi fegyházra ítélték. 1940. okt.-ben a SZU Rákosival együtt 1848-as magyar zászlókért kicserélte. 1940. nov.-től Moszkvában élt és a Komintern munkatársa volt. 1942-ben belépett a Vörös Hadseregbe, közben a moszkvai Kossuth Rádió adásaiban is közreműködött. 1943 elejétől részt vett a frontpropagandában és az antifasiszta iskolák tanfolyamainak szervezésében. 1944. okt.-ben visszatért Mo.-ra. 1944. dec.-től 1945. jan.-ig felügyelete alá tartoztak a katonai, a karhatalmi és pártgazdasági ügyek. 1945. jan.-febr.-ban a Központi Vezetőség (KV) Központi Titkárságának vezetője, 1945. jan.-ápr.-ban a KV Titkárság tagja, 1945. febr.-máj.-ban Bp. közellátási kormánybiztosa, 1945. máj.-nov.-ben Bp. polgármestere. 1945-49-ben a Gazdasági Főtanács főtitkára, 1945-46-ban a szénügy kormánybiztosa. 1948-51-ben az MDP Politikai Bizottságának póttagja, 1951-53-ban tagja. 1949-53-ban az Orsz. Tervhivatal elnöke. 1953-ban tisztségeiből leváltották és „önkritika” gyakorlására kényszerítették. 1953-54-ben a Komlói Szénbányák ig.-ja, 1954-55-ben a Minisztertanács Titkárságának vezetője, Nagy Imre köréhez tartozott. 1955-56-ban külkereskedelmi miniszterh., 1956-ban a SZÖVOSZ elnöke, 1956. okt. 26-tól a Közellátási Kormánybiztosság elnöke, okt. 28-tól közellátási kormánybiztos. 1956. nov. 4-én a bp.-i jugoszláv követségre menekült, ahonnan nov. 18-án távozott, amikor a szovjet hatóságok letartóztatták és Romániába internálták. 1958 végén térhetett vissza Mo.-ra. Visszavonultan élt, kizárólag irodalmi tevékenységet folytatott. – F. m. Tizenhat év fegyházban (Moszkva, 1944; több nyelven is); Halhatatlan ifjúság (Cikkgyűjtemény, Moszkva, 1944); Nemzetgazdaságunk helyzete és fejlődése (Bp., 1949); A hároméves terv befejezése: népünk győzelme (Bp., 1950); Az ötéves terv második évének feladatai (Bp., 1951); A Szovjetunió ötéves terve hatalmas lépés a kommunizmus építésének útján (Bp., 1952); A fény felé (Bp., 1955); Két igaz férfi. Marx és Engels életregénye (Bp., 1956); Cserébe a világot (Bp., 1961); Hamburg fia. Ernst Thälmann élete (Bp., 1962); Esik eső karikára (Kossuth élete. Bp., 1965); Ha még egyszer azt üzeni (Kossuth Lajos élete 1849-1861. Bp., 1967); Annyi áldás szálljon rája (Kossuth Lajos élete 1861-től haláláig. Bp., 1968); Hazatérés, 1944 (Visszaemlékezések. Bp., 1970); Őfelsége szárnysegéde: Horthy Miklós (életrajz, Bp., 1969); Horthy vagy a király (Bp., 1971); Horthy (2. átdolgozott, bővített kiadás. Bp., 1975); Viszontagságos életem (Bp., 1980); Akkori önmagunkról (Visszaemlékezések. Bp., 1982); Betiltott könyvem (szerk., előszót írta Veliky János. Bp., 1990). – Irod. Sükösd Mihály: V. Z. Végjáték (Magy. Napló, 1990. 35. sz.); „Nem nézhetek úgy a tükörbe” (interjú, riporter Boros István, Magy. Nemzet, 1991. 58. sz.); Interjú V. Z.-néval (riporter Kozák Zoltán, Buksz, 1992. nyár); Ember Judit: Menedék jog – 1956. A Nagy Imre-csoport elrablása (Bp., 1989.).

Politika CD

1903. március 30-án született, Budapesten, eredeti neve Weinberger. 1919-ben a tanácsköztársaság idején 16 évesen, gimnazistaként lépett be a KMP-be, harcolt a Vörös Hadseregben. A összeomlás után közreműködött a kommunista ifjúsági mozgalom újjászervezésében. 1920 elején kommunista agitációért, a kommün alatt tanúsított magatartásáért kizárták a budapesti Barcsay utcai gimnáziumból. Ezt követően Csehszlovákiába ment és ott bekapcsolódott a kommunista emigráció ifjúsági mozgalmába. 1921-ben pártmegbízatást teljesítve titokban visszatért Magyarországra, de április végén letartóztatták. A rögtönítélő bíróság lázadás bűntette miatt 15 évi fegyházra ítélte, a Kúria azonban fiatalkorúságára tekintettel 1921 novemberében 10 évre mérsékelte az ítéletet. 1922 júliusában fogolycsere révén Szovjet-Oroszországba került. Itt egyetemre járt 1925 májusáig. A KMP első kongresszusán (Bécs, 1925. augusztus 18-21.) megválasztott KB első teljes ülésén tagjai közé kooptálta és kinevezte a KIMSZ központi titkárává. Ezután a Kommunista Internacionálé küldötteként titokban visszajött Magyarországra. Szeptemberben elfogták Rákosival és másokkal, novemberben statáriális bíróság elé állították, lázadás bűntette miatt, de a nemzetközi tiltakozás miatt ügyüket két nappal később rendes bíróság vette át. 1926 augusztusában az első Rákosi-perben a Budapesti Büntető Törvényszék 8 évi fegyházra ítélte, ezt a Tábla 6 évre mérsékelte. Részt vett az 1929 januári váci fegyházi éhségsztrájkban. 1929 augusztusában a törvényszék hatálytalanította korábbi végzését és összbüntetésül 13 és fél évi fegyházra ítélte. A börtönben titokban írta meg 'A fény felé' című regényét valamint a 'Tizenhat év fegyházban' című börtönnaplóját. A szovjet-német közeledés idején, 1940 októberében a Szovjetunió Rákosival együtt kicserélte a 48-as zászlókért. Novemberben érkeztek Moszkvába. Itt felesége, Vadas Sári révén összebarátkozott Farkassal, de elsősorban Rákosihoz állt közel, emlékirataiból minduntlanul kitetszik Gerővel szembeni ellenszenve. A KI munkatársa lett, börtönnaplója kiadásának előkészítésén dolgozott. 1942 júniusában a német támadás után belépett a Vörös Hadseregbe, közben részt vett a moszkvai Kossuth Rádió munkájában. 1943 januárjától részt vett a frontpropaganda szervezésében, az antifasiszta iskolák tanfolyamainak előkészítésében. A moszkvai emigráns kommunista vezetők közül elsőként, 1944. október 10-én lépett hazai földre. "Boldog voltam, hogy a szovjet hadsereg soraiban, végre ennek tisztjeként hazatérhettem Magyarországra. Dicsőségnek tekintettem a szovjet hadsereg Magyarországot felszabadító hadjáratát. De itt én akkor már nemcsak a szovjet hadsereg tisztje, Züszmanovics 'alárendeltje' voltam, hanem a kommunista párt Moszkvából hazatért egyik vezetője. A feladatom már nemcsak az volt, hogy bomlasztó propagandával a magyar hadseregben elősegítsem a szovjet hadsereg felszabadító hadjáratát. Mindenekelőtt az, hogy a máris felszabadított magyarországi területeken az adott körülmények és lehetőségek között képviseljem a kommunista párt hazai politikáját. [...A felszabadult területeken] egyik megindítója voltam a legálissá vált kommunista párt szervezésének, képviseltem és hirdettem ennek politikáját. Részt vettem egyben a két országrész forradalmi közigazgatásának megszervezésében. Újságokat alapítottam. Segítettem kommunista lapot indítani. Tárgyaltam mindenütt a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megszervezéséről. A pártok helyi, sőt felszabadult területeken élő országos politikai vezetőivel, akikkel többször találkoztam." Az 1944. december 23-ai KV-ülésen felügyelete alá rendelték a katonai és karhatalmi valamint a pártgazdasági kérdéseket, amíg Debrecenben volt.. 1945. január 5-én érkezett meg Budapestre és a debreceni KV képviselőjeként instruálta a budapesti KB-t. "A budapesti Központi Bizottságból csak Kiss Károlyt ismertem." Január 23-ig, Gerő Budapestre érkezéséig töltötte be ezt a szerepet. Ezután a főváros közélelmezését szervezte. 1945. január 22-től a KV Központi Tiktárság vezetője. "[...] kevésbé vettem részt a budapesti Központi Vezetőség politikai munkájában. Reám, akartam, nem akartam, a központi pártszervezés technikai és anyagi feltételeinek megteremtése szakadt." "[...] pártvonalon hosszú évekig hozzám tartozott a Központi Vezetőség Gazdasági Osztálya." 1945. január 26-tól a KV Titkárság alapító tagja. Február 15-től Budapest közellátási kormánybiztosa. Hatásköre a magyar közigazgatásban példátlan volt: személyek és áruk felett korlátlanul rendelkezett. A KV 1945 februári üléséig volt a Központi Titkárság vezetője. Az áprilisi KV-plénumon kimaradt a KV Titkárságból. "Minthogy [1945. május 16-án -Ny.A.] megválasztottak Budapest főváros polgármesterének, lényegében eddigi kormánybiztosi tevékenységemet folytattam." A pünkösdi konferencia után (május 22.) nem került be az akkor megszervezett Politikai Bizottságba. "Az én kimaradásomat a Politikai Bizottságból a moszkvaiakkal megelőzően bizalmasan, hosszan, együtt mérlegeltük.Kialakult az a vélemény, új munkám, a polgármesterség nem feltétlenül igényli a pártpolitikai vezető szerepemet. Megértettem, hogy kikerültem a párt felsőbb politikai vezetéséből. Gyakorlatilag a Politikai Bizottság minden ülésére meghívtak." 1945. november 28-án lemondott a főpolgármesteri hivatalról, december 5-én kinevezték a gazdasági döntések kormánynál is fontosabb fórumának, a Gazdasági Főtanácsnak főtitkárává és a szénügy kormánybiztosává; utóbbi hivatalát 1946. március 15-ig töltötte be. "1948 júniusában [az MDP I. kongresszusán -Ny.A.] a gazdasági vezető munkám eredményessége hozott vissza a Politikai Bizottságba [póttag lett -Ny.A.] Ezidőtájt már olyan döntően előtérbe kerültek az országépítő gazdasági kérdések, hogy a Gazdasági Főtanács főtitkáraként nem maradhattam ki a párt legfelső politikai vezetéséből." 1949. június 11-én a koalíciós idők feltételeire szabott Gazdasági Főtanácsot megszüntették, mert nem indokolta semmi, hogy az Országos Tervhivatallal párhuzamosan létezzen. Az OT új elnöke a GF eddigi főtitkára, Vas lett, feladata továbbra is az operatív irányítás biztosítása volt. 1950 júniusában szabályozták a KV-Titkárság és a PB felügyeleti rendjét, felügyelete alá került a Bizalmas Ügykezelési és a Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya. Az MDP II. kongresszusán (1951 február) a Politikai Bizottság rendes tagja lett. 1951 februárjában bejelenti a parlamentben a terv felemelését 1953. február 26-án kimaradt a Politikai Bizottságból és eddig volt az Országos Tervhivatal elnöke; személyes okokból váltották le. Ezután Komlón dolgozott a bányaépítkezés és szénbányászat igazgatójaként. "[...] Nagy Imre első miniszterelnöksége idején, 1954 elején mellé kerültem a Minisztertanács Titkársága vezetőjeként. Kényelmességét a magam részéről igyekeztem áthidalni: helyette az aktuális, nem döntően politikai feladatokat elvégezni, vele jóváhagyatni." Nagy Imre eltávolítása után, 1955. január 23-án leváltották és külkereskedelmi miniszterhelyettesé nevezték ki. Nagy Imre személyi köréhez tartozott. 1954 decemberében téziseket dolgozott ki a gazdaságpolitikai reformprogram kialakításához. 1956. október 26-tól a Közellátási Kormánybizottság elnöke, október 28-án közellátási kormánybiztos lett. Mikoján felajánlotta neki, hogy a Szovjetunióba meneküljön, de nem fogadta el, bár felesége már elment. Lukács György szerint november 4-én "[...] azért menekült a jugoszláv követségre, mert azt hitte, felesége együtt jön a benyomuló csapatokkal, és számon kéri tőle a szélhámosságot: akkor már a mostani feleségével élt együtt." Vásárhelyi Miklós: "Amikor már mindannyian bent ültünk, és vártuk, hogy mi lesz, egyszer csak feláll Vas Zoltán: 'Elvtársak, fontos bejelentenivalóm van.' Azt hittük, tud valamit, mire Vas: 'Kérem, vegyék tudomásul, hogy mostantól Dicike a feleségem.' Erre a mellettünk ülő Lukács a szivarja mellől kipöfögte 'Tudniillik ez most itten a legfontosabb." November 18-án Lukáccsal és Szántóval elhagyták a jugoszláv követséget, de a szovjet hatóságok letartóztatták és Romániába internálták őket. Novemberben Münnich, januárban Kállai próbálta meg rávenni őket álláspontjuk módosítására. "[...] amikor Romániából 1958 végén hazatérhettem, megkaptam a Legfőbb Ügyészség kegyelmi közlését a Nagy Imre perben való szerepemről. Itthon szabadon jöhetek-mehetek. Tevékenykedhetem. 1958. december 16-án levélben fordultam a pártvezetőséghez. Ha egyetértenek velem, a magam részéről leghelyesebbnek tartanám, ha maximális politikai visszavonultságban írással foglalkoznék. Ez esetben a nyugdíjaztatásom kielégítene. Az hiszem, mondanom sem kell, minden kijelölt posztot elfogadok, igyekszem megállni a helyemet. Megírtam azt is, hogy általában is minden törekvésem segíteni a párt és vezetése politikájának érvényesítését. E törekvésemben nem fognak csalódni bennem [...] Válaszként Aczél György és Sándor József, a Központi Bizottság tagja foglalkozott itthoni megtelepedésem, tevékenységem ügyével. Azelőtt nem voltam velük közelebbi baráti viszonyban, csak jól ismertem őket. [...] Barátságos szívélyességgel, segítőkészséggel fogadtak. Aczél vitte a szót. Mivel kívánok itthon foglalkozni? - kérdezte Aczél és Sándor. Megismételtem, amit a Központi Bizottságnak írtam: írni akarok. Szeretném befejezni és kiadni új könyvemet: 'Cserébe a világot', Marx-Engels életrajzát, amivel már Romániába kerülésem előtt és ott tartózkodásom idején is foglalkoztam. Ha mégis úgy vélik, bármilyen állást elvállalok. - Munkába nem küldhetünk. Ötvenöt éves vagy. Nyugdíjba még nem mehetsz. - mondotta Aczél. - Helyes, írjál. Adatunk neked 2000 Ft támogatást a fővárostól, hogy átmenetileg megélhess. - Elfogadtam javaslatukat. A 2000 Ft akkoriban egy gyengén képzett szakmunkás keresetének felelt meg. [...] Bukarestből hazatérve senki vezetőt, régi barátokat nem kerestem fel. Aki akar, amúgy is jelentkezik, gondoltam. Az akkori, 1956 utáni politikai helyzetemben kevesen maradtak barátok. Kedvező változást hozott életembe, hogy véletlenül összeakadtam Szirmai Istvánnal, a Politikai Bizottság tagjával, régi barátommal. A párt Tudományos és Kulturális Osztályát vezette. A legnagyobb megbecsüléssel írok róla. Egykori barátként, most hogy találkoztunk, hosszan beszélgettünk. Nem titkoltam előtte rendkívül rossz anyagi helyzetemet. Segíteni akart rajtam. Megígérte, elolvassa a 'Cserébe a világot' könyvem kéziratát. Ha jónak találja, feltétlenül kiadatja. Neki köszönhetem, hogy megjelent a Gondolat Kiadónál. [1960-ban ...] 1966 újéve alkalmából a legnagyobb meglepetésemre a Fővárosi Tanács levélben boldog új esztendőt kívánt. Közölték azt is: mostantól reám is vonatkoztatják azt a határozatot, hogy a főváros egykori és jelenlegi vezetőihez hasonlóan, ingyen bérlettel utazhatom a főváros közlekedési eszközein. A fővárosi fürdőket szabadjeggyel igénybe vehetem. Még később, 1970-ben, mint Budapest egykori kormánybiztosát, majd polgármesterét meghívtak a főváros huszonöt éves felszabadulási ünnepségére a Vígszínházba. Nem az elnökségbe." (Másutt így folytatta élete történetét:) "[...] 1973 februárjában kora reggel nyolc óra tájt, megjelent nálam a rendőrség politikai osztályának négy tisztje. Vezetőjük egy alezredes. Tudatták velem, hogy a még kéziratban levő önéletrajzomban elkövetett szovjetellenes izgatással vádolnak. Úgy követtem el, hogy odaadtam olvasni néhány barátomnak, nagyon ismert neveknek. Bevittek Edittel együtt kihallgatni a Gyorskocsi utcába. Reggeltől késő estig vallattak, egymást felváltva. Felállnom sem volt szabad a székről. Késő este tíz óra után azzal, hogy jelenlétemben házkutatást tartanak a lakásomon, hazavittek. Editet is. Elvitték önéletírásomnak és bármiféle kéziratomnak minden fellelhető példányát és egy zsáknyi jegyzetemet. A házkutatás végével közölték, hogy itthon maradhatok, de másnap és harmadnap is vallatták Editet a lakásomon és a Gyorskocsi utcában. Végül hosszú napok gyötrelme után a hivatalos bűnügyi eljárás ellenem azzal záródott, hogy ugyancsak a Gyorskocsi utcában a Legfőbb Ügyészség helyettes vezetője, idős koromra és az elmúlt időkbeni politikai érdemeimre tekintettel a büntető törvénykönyv megfelelő szakaszai alapján a Legfőbb Ügyészség utolsó figyelmeztetéssel eltekint a bűnvádi eljárástól ellenem. Ugyanezt másfél év múlva megismételték, mert megtudták, hogy létezik egy negyedik példány kézirat. Ez így is volt. A házkutatáskor elvitt kéziratokat csak azután kaptam vissza, amikor közöltem a pártbeli illetékesekkel, hogy a kézirat egy példányát letétbe helyzetem külföldön. De kijelentettem, hogy békés állampolgárként csakis itthon akarok élni, itthon akarom a kéziratot megjelentetni. Ha ezt nem engedik megtenni, állok elébe, jelenjék meg a kézirat külföldön. Visszakaptam mindent a rendőrségtől, útlevelemet is, miután évekig nem engedtek külföldre utazni a kézirat miatt. Négy év múltán először utazhattam külföldre. Nem jelent meg ott a kijuttatott kézirat." 1983. augusztus 13-án halt meg.

könyvei