Nemeskéri János     ☰ Budapest 1914.04.09   ☷ Budapest 1989.09.05   |   antropológus, férfi
648929
Nemeskéri János (2773615 | - )
 
életrajzok

Magyar életrajzi lexikon, 1967-1994

Nemeskéri János (Bp., 1914. ápr. 9. – Bp., 1989. szept. 5.): antropológus, a biológiai tudományok kandidátusa (1952). A Pázmány Péter Tudományegy.-en 1939-ben szerzett doktori diplomát Adatok a hajdúk antropológiájához c. tanulmányával. 1937-1945 között előbb a Magy. Nemzeti Múz. Néprajzi Múz.-ának munkatársa, majd az Orsz. Történeti Múz. Régészeti Tárában az antropológiai gyűjtemény gondozója volt. 1945-ben megszervezte a Természettudományi Múz. Embertani Tárát, amelynek vezetőjeként dolgozott 1965-ig. 1965-től a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetében működött, és mint tudományos tanácsadó innen ment nyugdíjba 1983-ban. Az egy.-i oktatásba 1947-től kapcsolódott be, a bp.-i tudományegy. bölcsészkarán a régészeknek antropológiát adott elő. 1971-től 1983-ig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegy. (KLTE) Állattani és Embertani Tanszékén (ma Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék) látta el az antropológiai részleg oktatási és kutatási munkájának vezetését. Pályája kezdetén etnikai és történeti antropológiai kutatásokkal foglalkozott. Így jutott el a biológiai rekonstrukció problémájának feldolgozásához. Az Embertani Tárban töltött két évtized alatt kiemelkedő szakmai eredménye volt a nem- és életkor-meghatározás komplex módszerének kidolgozása, a paleodemográfiai kutatások új irányának megindítása, amely a paleodemográfiai rekonstrukcióhoz vezetett. Acsádi Györggyel közösen írt könyve History of human life span and mortality nagy nemzetközi siker volt, a szakmában még ma is ezt az 1970-ben megjelent munkát tekintik a paleodemográfia alapművének. Kiemelkedő tudományos jelentőségűek a bodrogközi demogenetikai és populációgenetikai, ill. az ivádi izolátum komplex humángenetikai, demográfiai vizsgálatai is, amelyeket széles körű hazai és külföldi kollaborációban végzett. 1976 és 1983 között a Népességtudományi Kutató Intézetben biodemográfiai témaként foglalkozott az egy.-i (főisk.), ipari szakmákra jelentkező és a sorköteles fiatalok testfejlettségével. Ezek a monografikus jellegű munkái a Népességtudományi Kutató Intézet közleményeiként jelentek meg. 1972-ben megszerezte és vezette a Bp.-en egy naptári évben halállal végződött öngyilkosságok vizsgálatát (Harsányi László és Szuchovszky Gyula közreműködésével). Ismeretlen nemű és életkorú személyazonosságának megállapítására a „szuperpozíciós” vetítésű eljárás antropológiai kérdéseit dolgozta ki. 1962-ben a biológiai rekonstrukció kidolgozásáért, illetve antropológiai alkalmazásáért MTA elnöki jutalmat kapott. 1977-ben MTA-díjban részesült munkatársaival a Budapesten halállal végződött öngyilkosságok vizsgálata című monográfiájáért. 1953-58-ig, majd 1960-80-ig elnöke volt az MTA Biológiai Tudományok Osztálya mellett működő Antropológiai Bizottságnak. Tagja volt az MTA Demográfiai Bizottságának, az Ember és környezete (Man and Biosphere) Nemzeti Bizottságának, 1954-1957 között a Magy. Biológiai Társ. Embertani Szakosztályának titkára, 1985-től a Szakosztály elnöke. 1968-1976 között szerkesztette az Antropológiai Közleményeket. Több külföldi antropológiai társ. választotta tagjának, szerkesztőbizottsági tagja volt az Indoeuropeans Studies és a Journal of Human Evolution folyóiratoknak. – F. m. Ivád község – Ivády család (1944); Honfoglaláskori magyarság – Árpádkori magyarság (Bp., 1947); Ivád község népességének embertani vizsgálata (társszerzőkkel, Bp., 1953); A csontvázleletek életkorának meghatározási módszereiről és azok alkalmazhatóságáról (Harsányi Lászlóval, Bp., 1958); History of human life span and mortality (Acsády Györggyel, Bp., 1970); Az 1966. évben egyetemi (főiskolai) felvételre jelentkezettek demográfiai és testfejlettségi vizsgálata (Bp., 1970); A Budapesti öngyilkosok vizsgálata 1972 (többekkel, Bp., 1976); A székesfehérvári királysírokról. Pro memoria az 1936-1937. évi ásatásról (Bp., 1983); Principles of paleodemography (Göttingen, 1986). – Irod. Eiben Ottó-Valkovics Emil: Megemlékezés N. J.-ról (Statisztikai Szle, 1989. 12. sz.); Frayer, D. W.: N. J. Obituary (American Journal of Physical Anthropology, 1991. nov. 2.); Kralovánszky Alán: In memoriam J. N. (Éry Kinga összeállításával N. J. szakirodalmi munkásságáról, Anthropológiai Közl., 1989-90); Lipták Pál: A magyarság őstörténetének embertani problémái (Magy. Tud., 1990. 3. sz.); Tóth Tibor: The beginning of modern trends in Hungarian anthropology. In memoriam N. J. (Anthropologia Hung., 1990. 5. sz.).

Magyar orvoséletrajzi lexikon, 2004

Nemeskéri János (Bp., 1914. ápr. 9. – Bp., 1989. szept. 5.) antropológus, a biol. tud. kandidátusa (1952). 1939-ben szerezte meg antropológusi és doktori oklevelét a bp.-i Pázmány P. Tudományegy.-en. 1937–1945-ben az MNM néprajzi, majd az Orsz. Tört. Múz. régészeti tárában az antropológiai gyűjt. kezelője. 1946–1965-ben a Természettud. Múz. embertani tárának a vezetője, 1965–1983-ban a Közp. Statisztikai Hiv. Népességtud. Kutató Int.-ben tud. tanácsadó. 1947-től az ELTE-n, 1971-től a debreceni Kossuth L. Tudományegy.-en az antropológia előadója. Előbb történeti és technikai antropológiával foglalkozott, majd a biológiai rekonstrukció kérdéskörét tárta fel. Megteremtette a nem- és életkor-meghatározás komplex módszerét, kutatásai megalapozták a paleodemográfiai rekonstrukció módszerét. Jeles demo-, popoláció-, illetve humángenetikai, demográfiai kutató. Nevezetes eredménnyel járt a Bodrogközben végzett demo-, illetve populációgenetikai vizsgálata. 1976–1983-ban széles körű biodemográfiai kutatást végzett az ipari szakmákra jelentkező és korköteles fiatalok testfejlettségével kapcsolatban. 1972-ben megszervezte és vezette az egy naptári évben halállal végződött öngyilkosságok kérdésére irányuló vizsgálatot. Kidolgozta az ún. szuperpozíciós vetítési eljárás antropológiai módszerét, amellyel ismeretlen korú és nemű személyek azonosságát lehet megállapítani. Nevéhez fűződik a székesfehérvári királysírok feltárása (1981). Élete végén részt vett Nagy Imre és Maléter Pál csontvázának exhumálásában és azonosításában. 1962-ben MTA-aranyérmet, 1977-ben MTA-díjat kapott. 1953–1958-ban, majd 1960–1980-ban elnöke az MTA Antropológiai Bizottságának, tagja az MTA Demográfiai Bizottságának, az Ember és Környezet Nemzeti Bizottságának, 1954–1957-ben a M. Biol. Társ. Antropol. Szakoszt. titkára, 1985–1989-ben elnöke, 1968–1976-ban szerkesztette az Anthropológiai Közleményeket. Az Indoeuropeans Studies és a Journal of Human Evolution szerk. biz. tagja. Több külföldi társaság tb. és lev. tagja. – Fm.: Adatok a hajdúk antropológiájához (Bp., 1938); A győri avartemető koponyáinak antropológiai vizsgálata (Győr, 1943); Ivád község – Ivády család (1944); Honfoglaláskori magyarság – Árpádkori magyarság (Bp., 1947); Ivád község népességének embertani vizsgálata (társszerzőkkel, Bp., 1953); A csontvázleletek életkorának meghatározási módszereiről... (Harsányi L.-val, Bp., 1958); History of human life span and mortality (Acsády Gy.-gyel, Bp., 1970); A budapesti öngyilkosok vizsgálata (Bp., 1976); A székesfehérvári királysírokról (Bp., 1983); Principles of paleodemography (Göttingen, 1986) – Irod.: Eiben O. – Valkovics E.: Megemlékezések N. J-ról (Statisztikai Szle, 1989, 12. sz.); Kralovánszky A.: In memoriam N. J. (bibl.-val, Anthropológiai Közl., 1989–1990); Tóth T.: In memoriam N. J. (Ann. Hist.-Nat. Musei Nat. Hung., 1990); Farkas L. Gy. – Dezső Gy.: A magyar antropológia története a kezdettől napjainkig (Szeged 1994).

könyvei

róla szóló könyvek
film
filmszereplés
linkek