História TT

Régi debreceni cíviscsaládból származott. Szülei 174 kat. hold földön gazdálkodtak. 1905-ben a Debreceni Református Kollégiumban érettségizett, utána a református jogakadémián tanult, majd 1909-ben a kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen államtudományi doktorátust szerzett. Rövid ügyvédjelölti gyakorlat után, 1909-ben Debrecenben közszolgálatba lépett. 1914 decemberében a városi tanács tagjává választották. A Tanácsköztársaság alatt munkatársai bizalma a köztisztviselők szakszervezete helyi elnöki tisztségébe emelte. Belépett az egységes munkáspártba, a Magyarországi Szocialista Pártba is. A Tanácsköztársaság bukása után a „keresztény-nemzeti” kurzus alatt folyó igazolási eljárás során nem igazolták. 1922-ben a debreceni 1. számú választókerületben az Egységes Párt képviseletében – Bethlen István támogatásával – elindult a választásokon, de a szavazatok 27, 27 százalékával a második helyen végzett. 1926-tól debreceni polgármester-helyettes főjegyző, majd 1929. december 2-ától Debrecen polgármestere. Az önkormányzati jogok harcos védelmezője volt. A világgazdasági válság alatt jelentős közmunkákkal csökkentette a munkanélküliséget. Kiterjedt közművesítést és útépítést végeztetett, nevéhez fűződik a Déri Múzeum, az egyetem központi épülete, stadion és fedett uszoda és az ország első krematóriumának az építése. A debreceni egyetem 1933-ban díszdoktorrá avatta. Mint az ország második legnagyobb városának a polgármestere, s mint Bethlen István híve a Gömbös–Bethlen-ellentétek ütközőpontjává vált, a kormányzat a Nemzeti Egység Pártja támogatásával, koholt vádak alapján fegyelmi eljárást indított ellene, és 1934. augusztus 24-én kényszernyugdíjazták. Fellebbezése nem járt sikerrel: bár a közigazgatási bíróság neki adott igazat, Kozma Miklós belügyminiszter 1935. július 11-én jóváhagyta a kényszernyugdíjazását. Az 1920-1930-as években, Debrecenben a Városi Takarékpénztár igazgatóságának, egyidejűleg a Debrecen–Nyírbátor Vasút igazgatóságának az elnöke. Emellett elnöke volt még a Magyar Városok Kulturális Szövetsége Állandó Bizottságának, a Stefánia Szövetség helyi szervezetének, a Kelet-magyarországi Rádiótársaságnak, a Debreceni Zenekedvelők Körének és a Városi Dalegyletnek. A református egyház presbitere, 1930-1937-ben főgondnoka, később a Tiszántúli Református Egyházkerület világi főjegyzője, 1940-től tanácsbírája. A polgármesteri tisztségről történt leváltása után beválasztották a városi törvényhatósági bizottságba. 1938-ban belépett a Független Kisgazdapártba. A párt debreceni listáján 1939-ben országgyűlési képviselő lett. 1941-ben Bajcsy-Zsilinszky Endrével és Szentiványi Lajossal együtt a fasiszta államokat tömörítő háromhatalmi egyezményhez való csatlakozás ellen szavazott. A német megszállás alatt visszavonultan élt. 1944. október 19., Debrecen felszabadítása után újra a város polgármestere, 1944. december 5-től a városi nemzeti bizottság, majd a törvényhatósági bizottság tagja, október-novemberben részt vett a kisgazdapárt újjászervezésében, 1944. december és 1945. február között az FKGP Ideiglenes Országos Vezetőségének, majd augusztus 20-ától a politikai bizottságnak és az országos nagyválasztmánynak a tagja. 1944. december 14-étől 21-ig az Ideiglenes Nemzetgyűlés Előkészítő Bizottságának az elnöke. A Debreceni Nemzeti Bizottság december 15-16-i ülésén az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőjévé választották. 1944. december 22-étől 1945. július 21-ig az ideiglenes kormány pénzügyminisztere volt. 1945-ben a Legfelső Honvédelmi Tanács tagja. 1945. november 4-étől a Hajdú és Bihar vármegyei választókerület mandátumával nemzetgyűlési képviselő, 1945. november 29-étől 1946. május 2-ig a Nemzetgyűlés háznagya, október 23-ig a politikai bizottság tagja. 1946. március 12-én, mivel nem értett egyet a pártvezetőségnek a baloldal javára engedményeket tevő politikájával, a munkáspártok nyomására tizenkilenc társával együtt kizárták a Független Kisgazdapártból. Megtartotta a mandátumát, és részt vett az ellenzéki Magyar Szabadság Párt megalapításában, 1946. március 15-étől – Sulyok Dezső mellett – a párt társelnöke, az országos elnöki tanács tagja. A párt 1947. július 21-i önfeloszlatása után a Pfeiffer Zoltán vezette Magyar Függetlenségi Párthoz csatlakozott, és az 1947. augusztus 31-i választáson a Hajdú megyei kerületben ismét bejutott a parlamentbe. 1947. október 29-én lemondott a Gazdák Biztosító Szövetkezetében 1946-tól viselt elnöki tisztéről is. Pfeiffer külföldre távozása után, 1947. november 18-án tizenegy társával kilépett a Magyar Függetlenségi Pártból; két nap múlva az Országos Nemzeti Bizottság törvénytelen módon megsemmisítette a párt összes mandátumát. Képviselősége megszűnte után visszavonult a közélettől. 1949-ben megvonták miniszteri nyugdíját. 1951 karácsonyán a honvédség igénybe vette a debreceni lakását. Az 1944-ben örökölt 34 kat. hold földjét még 1949-ben felajánlotta az államnak. Időszakos munkákat vállalt, többek között a Selypi Cukorgyárban dolgozott. Később Zelemérre költözött Baltazár Dezső református püspöknek a házába, majd 1953-tól haláláig leányánál lakott Debrecenben.

Magyar életrajzi lexikon, 1967-1994

Vásáry István (Debrecen, 1887. jan. 29. – Debrecen, 1955. aug. 25.): kisgazdapárti politikus, pénzügyminiszter. Szülővárosában végzett jogot, utána 1900-ban a város szolgálatába lépett. 1925-től Debrecen polgármester-helyettese, 1928-tól 1935-ig polgármestere. 1939-ben a Független Kisgazdapárt programjával képviselővé választották. 1944-ben a Debrecenben alakult Ideiglenes Kormányban 1944. dec. 21-től 1945. júl. 2-ig a pénzügyminiszteri tárcát töltötte be. 1945 után a Független Kisgazdapárt jobboldali szárnyának egyik vezetője volt. 1946. márc. 12-én az MKP vezette Baloldali Párt nyomására kizárták a pártból. Később tagja lett Sulyok Dezső Szabadságpártjának. 1947-ben visszavonult a politikai élettől.

Politika CD

1887. január 29-én született Debrecenben. 1928-1935-ben debreceni polgármester. Parlamenti képviselő 1939-1947 között, illetve városi tisztviselő 1939-1946 között. Az FKGP egyik vezetője, 1945-1946-ban az FKGP PB tagja. 1944-ben az Ideiglenes nemzetgyűlést előkészítő bizottság elnöke volt. Az ideiglenes nemzeti kormány pénzügyminisztere 1944-1945-ben, nemzetgyűlési háznagy 1945-1946 között. 1946 márciusában - a Baloldali Blokk nyomására - kizárták az FKGP-ből. 1946 májusában a Magyar Szabadságpárt egyik alapítója, majd annak 1947 júliusi megszűnése után 1947 augusztusa és novembere a Magyar Függetlenségi Párt egyik vezetője, a "hetesfogat" tagja. Ezután visszavonult a politikai életből. 1955. augusztus 25-én Debrecenben elhunyt.

• A magyar legújabb kor lexikona. Szerk. Kerkápoly M. Emil. Bp., 1930. Europa ny. 1151 o., ()
• Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. 4. bőv., jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 1992. 486 [1] o.; 5. bőv. jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 2004. 549 o., ()
• Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek 1938-1948. Bp., Európa, 1997. 517 o., ()
• Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. köt. Erdély. 4. köt. Délvidék.]. Fel. szerk. és kiadó Hortobágyi Jenő. Bp., 1940. 1292 o., 2 db., ()
• Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969. ill., ()
• Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-., ()
• Magyar politikai és közigazgatási compass (1919-1939). Szerk. Madarász Elemér. [Bp.], Magyar Politikai és Közigazgatási Compass Kiadóváll., [1939]. 755 o., ill., ()
• Országgyűlési almanach az 1939-1944. évi országgyűlésről. Szerk. Haeffler István. Bp., 1940. MTI ny. 640 o., ()
• Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. 16 db., ()
• Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub. I. köt. A-Cs. 2001; II. köt. D-Gy. 2002; III. köt. H-K. 2002.; IV. köt. L-Ő. 2003; V. köt. P-S. 2004.; VI. köt. Sz-Zs. 2007., ()

• Debreceni Déri múzeum avatása (r.: , 1930)
• MFI 402 (r.: , 1931)    
• MFI 250 (r.: , 1928)
• Debrecen népe tiltakozik a trianoni szerződés ellen | Felvonulás a Nagytemplomnál (r.: , 1930)