ABCD - Szentágothai János

Szentágothai János ☰ Budapest 1912.10.31 ☷ Budapest 1994.09.08 | akadémikus, anatómus, férfi, orvos, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő, agykutató, neuroanatómus, MTA elnök

652503

Schimert János (1040203 | - )
Szentágotai János (1040206 | - )
Szentágothay János (1040205 | - )
Szentágothai János (1040204 | 1941 - )

kitüntetések

Kossuth-díj, II. fokozat
1950.03.15

Állami díj
1970.08.20

archontológia

Magyar Tudományos Akadémia
levelező tag
1948.07.02 - 1967.05.05

Magyar Tudományos Akadémia
megbízott elnök
1976.10.26 - 1977.05.06

Magyar Tudományos Akadémia
elnök
1977.05.06 - 1985.05.10

Országgyűlés
képviselő
1985.06.08 - 1990.05.02

Országgyűlés
képviselő
1990.05.02 - 1994.06.28

Magyar Tudományos Akadémia
rendes tag
1967.05.05 - 1994.09.08

életrajzok

História TT

Ismert orvosdinasztia tagjaként született. 1930-ban iratkozott be a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen Orvostudományi Karára, 1931-től famulus az I. sz. Anatómiai Intézetben. 1935 őszétől szigorló orvosként díjas gyakornok lett ugyanott. 1937-ben tanársegéd, 1940-ben adjunktus, 1942-ben magántanári képesítést szerzett a neuroanatómia tárgyköréből. 1939-1940-ben a bázeli tudományegyetem Anatómiai Intézetében tanult. 1944 októberétől katonai szolgálatot teljesített, 1945-ben, Németországban amerikai hadifogságba esett, 1946-ban elején tért haza. Idehaza megbízták a pécsi egyetem Orvostudományi Kara Anatómiai Tanszéke vezetésével; előbb az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet nyilvános rendkívüli tanára, 1951-től nyilvános rendes tanára, 1952-től egyetemi tanár volt; egyúttal az intézeti megbízott vezető, 1947-től igazgató. 1963-ban áthelyezték a Budapesti Orvostudományi Egyetem I. sz. Anatómiai tanszékére, amelyet 1977-ig vezetett. 1948-ban választották meg a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1967-ben rendes tag lett. Az MTA alelnöke 1973. május 11-én lett, 1976. augusztus 16-án ideiglenes elnökké, 1977. május 6-án az MTA elnökévé választották meg, megbízatása 1985. május 10-ig tartott. 1985-től az MTA elnökségi tagja volt. 1985. június 8-án, az országos listán országgyűlési képviselővé választották meg, az Elnöki Tanács tagja 1985–1989-ben. 1990-ben a Magyar Demokrata Fórum országos listáján választották ismét képviselővé, 1990. májusban belépett az MDF-be. A Római Klub tagja. 1989-től a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület, 1989-től a TIT, 1990-től haláláig a Magyar Természettudományi Társulat elnöke volt. 1950-ben, Kossuth-díjjal, 1970-ben az Állami Díj első fokozatával tüntették ki.

Magyar orvoséletrajzi lexikon, 2004

Szentágothai János (Budapest, 1912. okt. 31. – Bp. 1994. szept. 8.) orvos, agykutató, egy. tanár, az MTA elnöke, az MTA tagja (lev. 1948. r. 1967). Orvoscsaládból származott, apja és öt fivére szintén az orvosi pályát választotta. Ősei között szerepel Lumniczer Sándor, Schöpf-Mérei Ágoston és Antal Géza. 17 éves korától foglalkozott mikroszkópos vizsgálatokkal. 1936-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i tudományegy. orvosi karán, medikusként demostrátor Lenhossék Mihály anatómiai int.-ben, majd itt kezdte orvosi és kutatói pályáját. 1946-ban meghívták a pécsi Erzsébet Tudományegy. orvosi kara anatómiai int.-nek a vezetésére. Ny. r. tanárként működött itt 1963-ig, amikor a bp.-i orvostud. egy. anatómiai int.-nek az élére állították. E pozíciójáról 1977-ben lemondott, de haláláig itt végezte kutató munkáját. 1973-ban az MTA alelnöke, 1977-ben az MTA elnöke lett. 1985 és 1994 között tagja volt a rendszerváltás előtti utolsó és az azt követő első országgyűlésnek. Elsősorban az idegrendszer szerkezetét kutatta. Első önálló vizsgálatainak eredményei alátámasztották a neurontant, vagyis azt az elképzelést, hogy az idegrendszert önálló, de egymással morfológiailag és funkcionálisan összekapcsolódó idegsejtek alkotják. A kísérletes beavatkozás után elpusztuló idegrostok kimutatására alkalmas módszert dolgozott ki, és ennek segítségével – ma elképzelhetetlen türelemmel és kitartással – számos gerincvelői és agytörzsi idegpályát írt le. Kitalálója és értelmezője volt számos fejlődéstani vizsgálatnak, amelyeket azután munkatársai valósítottak meg. A pécsi évek kutatásainak eredményeit a vestibu-laris rendszer és a szemizmok közötti kapcsolatokról (1952), ill. a neuroendokrin szabályozó mechanizmusról (1962) írt monográfiák jelentik. Előbb Kossuth-díjat, majd számos külföldi elismerést kapott. Munkásságának a középpontjába később inkább az idegsejtek közötti kapcsolatok kutatása került. Ilyen szempontból vizsgálta a gerincvelőt és a kisagyat. Erről monográfiát írt (1967) amerikai és japán szerzőtársakkal. Ezután foglalkozott az agykéreg szerkezetével, amit egyre összetettebb rendszerben, modulokban képzelt el. Lehetőség nyílt az idegsejtek nyúlványainak térbeli rekonstrukciójára, illetve a neuronok és végződések kémiai azonosítására. Jeles és kiemelkedő oktató volt. Kiss Ferenccel együtt szerkesztette a számos kiadást megérő Anatómiai Atlaszt, majd egyedül a hét kiadást megért Funkcionális anatómia című tankönyvet. Jeles tudománypolitikus, természetvédő, igazi „homo universalis” volt. Számos hazai társaság, külföldi akadémia választotta tiszteletbeli tagjává. – Fm.: Az ember anatómiájának atlasza (Kiss F.-cel, I–III. köt., Posner, 1946); Die Rolle der einzelnen Labyrinthrezeptoren bei der Orientation von augen und Kopf im Raume (1952); Hypothalamic control of the anterior pituitary (1962); The cerebellum as a neuronal machine (Berlin – Heidelberg – New York, 1962); Neural mechanism. Structure, function and dynamics (MTA Press, 1967); Funkcionális anatómia (I–III. köt., Bp., 1972); Conceptual models of neural organization (M. A. Ardibbal, Cambridge, Mass., 1975) – Irod.: Sz. J. ünnepelése (Bp., 1987); Laudatio J. Sz. (Bp., 1992); Sz.: Ulyssesként az agy körül (Term. Vil., 1994); Flerkó B.: Sz. J. (Bp., 1998).

Országgyűlési Almanach, 1990-94

Budapesten született 1912. október 31-én, az ismert Lumnitzer-Schöpf-Merei orvosdinasztia sarjaként. Édesapja, Schimert Gusztáv erdélyi szász származású orvos. Édesanyja, Antal Margit a családi háztartást vezette. Eredeti családi nevét 1940-ben, a náci rendszer elleni tiltakozásaként változtatta meg. 1938-ban kötött házasságot Biberauer Alice-szal. Három leányuk született: Katalin (1939), Klára (1941) és Mária Krisztina (1951), valamennyien orvosok. Elemi és középiskoláit Budapesten végezte. 1930-ban iratkozott be a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karára. 1931 januárjától famulus volt a Lenhossék Mihály vezette az I. sz. Anatómiai Intézetben. 1935 őszétől, még szigorló orvosként lett díjas gyakornok Kiss Ferenc mellett az I. sz. Anatómiai Intézetben, ahol orvosdoktorrá avatása után is hosszabb ideig dolgozott. 1937-ben tanársegéd, 1940-ben adjunktus, 1942-ben magántanári képesítést nyert a neuroanatómia tárgyköréből. Közben, 1939-1940 között Bázelben járt tanulmányúton. 1944 őszén katonai szolgálatra hívták be, de hamarosan hadifogságba esett, ahonnan 1946 elején tért vissza Magyarországra. Hazatérése után megbízták a megürült pécsi - akkor még Erzsébet Tudományegyetem - Orvostudományi Kara Anatómiai Tanszéke vezetésével. A Pécsett töltött közel húsz év termékenyen telt el, többek között ekkor készült el Az emberi test anatómiájának atlasza, amely 1948-1987 között 86 kiadást ért meg, s közel harminc nyelvre lefordították. 1963-ban áthelyezték a Budapesti Orvostudományi Egyetem I. sz. Anatómiai Tanszékére, amelyet 1977-ig, az MTA elnökévé választásáig vezetett. 1986 eleje óta nyugdíjas, mint szerződéses kutató professzor az I. sz. Anatómiai Intézetnél működő Akadémiai Kutató Bázist vezeti. Az egyetemi oktatásban mindmáig részt vesz, főleg előadásokkal. Tudományterülete a funkcionális neuroanatómia: neuroláncok és hálózatok degenerációs és még újabb módszerekkel való elemzése, speciális agytörzsi reflexrendszerek, az izmok saját reflexei, labirintusreflexek. Újabb munkássága főbb csomópontjait a hypotalamus-agyfüggelékmirigy kapcsolatai, a kisagykéreg funkciós modellje, az agykéreg neuronhálózati modelljei, az idegi központok moduláris szerkezete képezik. 1948-ban választotta meg a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése levelező, 1967-ben rendes tagnak, 1967-ben a VIII. Osztály titkárává, 1970-ben elnökévé. 1973-ban az MTA alelnöke, 1976. májustól megbízott elnök. Az 1977. évi közgyűlés az MTA elnökévé választotta. Ezt a posztot két cikluson át, az 1985. évi közgyűlésig töltötte be, azóta az MTA Elnökség választott tagja. Számos külföldi akadémia - tiszteletbeli, külföldi valamint rendes - tagja, köztük a Washingtoni National Academy, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája, az angol Royal Society, a Svéd Királyi Akadémia, a Finn Akadémia és a Vatikáni Pápai Akadémia, a Leopoldina Német Természettudományi Akadémia tagja. 1950-ben Kossuth-díjjal, 1970-ben az Állami Díj első fokozatával, 1973-ban az amerikai Lashley-díjjal, 1980-ban Apáczai Csere János-díjjal, 1982-ben - 70 éves születésnapja tiszteletére - a Magyar Népköztársaság Zászlórendje rubinokkal ékesített fokozatával, 1985-ben Akadémiai Aranyéremmel, Semmelweis-, Jancsó- és Hőgyes-díjjal tüntették ki. 1985 óta országos listán megválasztott országgyűlési képviselő. 1985-90-ben a külügyi állandó bizottságban tevékenykedett. 1985-1989 között az Elnöki Tanács tagja volt. Az 1990-es évvel kezdődő új parlamenti ciklusban a Magyar Demokrata Fórum fölkérésére vállalt újból képviselői munkát, az MDF országos listáján választották képviselővé. 1990. májusban belépett az MDF-be. 1990. júliustól az IPU magyar csoportja vezetőségi tagja, szeptember 4-től magyar-osztrák, 10-től magyar-brit, 11-től magyar-német, november 13-tól magyar-USA baráti tagozatai tagja. Az Interparlamentáris Tanács az Antiszemitizmus Ellen tagja. 1990. május 3-tól a külügyi állandó bizottságban dolgozik.

tudósportál

Az MTA tagja (l.: 1948. júl. 2.; r.: 1967. máj. 5.).

könyvei