ABCD - László Gyula

László Gyula ☰ Kőhalom 1910.03.14 ☷ Nagyvárad 1998.06.17 | férfi, festő, festőművész, grafikus, író, képzőművész, művészettörténész, régész, történész, őstörténész, történetkutató

652628

László Gyula (1040431 | - )

kitüntetések

Széchenyi-díj
1991.03.15

életrajzok

Kortárs magyar írók, 1945-1997

A történelemtud. doktora 1966; A Finn Oroszlánrend Lovagja 1968; Fitz József-díj 1988; Széchenyi-díj 1991; Nagy Lajos-díj 1993; A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal 1995; Magyar Örökség Díj 1998.(Kőhalom, Nagyküküllő vm., 1910. márc. 14.-Nagyvárad, 1998. jún. 17.): régész, őstörténész (képzőművész).LÁSZLÓ GYULAM.: Adatok az avarkori műipar ókeresztény kapcsolataihoz, 1935; Kolozsvári Márton és György Szent-György szobrának lószerszámja, Kvár, 1942; A honfoglaló magyarok művészete Erdélyben, Kvár, 1943; Erdély településtörténetének vázlata Szent István koráig, Kvár, 1943; A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge, 1943; A honfoglaló magyar nép élete, 1944; Forradalmak az újkori művészetben, 1945; Ősvallásunk nyomai egy szamosháti kocsitörténetben, Kvár, 1945; A népvándolás lovasnépeinek ősvallása, Kvár, 1946; Varázslat egy középkori falusi templomunkban. Jegyzetek a magyarszentpáli pillérfő néprajzához, Kvár, 1947; Lehel kürtje, 1952; Medgyessy Ferenc, 1956; Botticelli, 1959; Őstörténetünk legkorábbi szakaszai, 1961; Barcsay, 1963; Leonardo, Michelangelo, Raffaello, 1963; Borsos, 1965; Hunor és Magyar nyomában, 1967; Az ősember művészete, 1968; Sírfelirat Rudnay Gyula - 1881-1957 - emlékére, Kaposvár, 1968; A népvándorláskor művészete Magyarországon, 1970; A honfoglalókról. Diószegi Vilmos emlékének, 1973; Vértesszőlőstől Pusztaszerig. Élet a Kárpát-medencében a magyar államalapításig, 1974; Régészeti tanulmányok, 1977; A nagyszentmiklósi kincs [Rácz Istvánnal], 1977; Művészetről, művészekről. Írások a képzőművészetről, 1978; A kettős honfoglalás, 1978; Emlékezzünk régiekről.... A Kárpát-medence egykori népeinek története és a magyar honfoglalás, 1979; Őstörténetünk. Egy régész gondolatai néppé válásunkról, 1981; Számadás népünkről, 1986; Árpád népe, monogr., 1988; Őseinkről, 1990; Arckép és kézírás, Veszprém, 1992; A Szent László-legenda középkori falképei, 1993; A zurói temető, 1993; 1910-ben születtem, memoár, 1995; Ex libris. Mesterségem: régész, 1996; A honfoglaló magyarok, 1996; Góg és Magóg népe, vál. írások [a szerző válogatása], Ungvár-Bp., 1996; The Magyars. Their Life and Civilisation, 1996.[MIL,FÉL,MKK,KK92,MTAA,ÚML,ÚMIL,OSZKK]

Kortárs magyar művészeti lexikon, 2001

1926-28.: szabadiskola, mestere: Szőnyi István. 1933: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Rudnay Gyula, Csók István és Réti István; 1935: Pázmány Péter Tudomány Egyetem 1937-40 között a Magyar Nemzeti Múzeumban segédőr, 1940-44 között a kolozsvári egyetem magántanára, 1944-51 között nyilvános rendes egyetemi tanára, 1951-57 között a Magyar Nemzeti Múzeum muzeológusa, osztályvezető, 1957-80 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanára. 1988: Fitz József-díj; 1991: Széchenyi-díj, 1993: Budapestért Díj. 1995: A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje; 1998: Magyar Örökség Díj. Festészeti tevékenységét kezdetben mesterei hatása határozta meg. Később egyéni, látomásos-szimbolista-szürrealista kompozíciókat készített, majd ettől elszakadva a realista szemléletű plein air festészethez pártolt. Igen sok rajzot készített nagynevű kortársairól, írókról, festőkről, színészekről, tudósokról. Ezek mindig a modell jelenlétében készültek, és az illető autográfját is tartalmazzák, portréhitelességük mellett kordokumentum értékük is becses. Művészi képessége egyszerű vonalrajzaiban és rézkarcaiban bontakozott ki leginkább.1962 • Fényes Adolf Terem, Budapest19681973 • Kortársaim, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest (kat.)1979 • Móra Ferenc Múzeum, Szeged (gyűjt.)19811993 • Országos Széchenyi Könyvtár, Budapest1998 • Rudnay Terem, Eger.Barcsay Jenő, A művészet kiskönyvtára, Budapest, 1963Borsos Miklós, A művészet kiskönyvtára, Budapest, 1965Egyéni kiállításokgrafikus, festő, régész, (Kőhalom, 1910. március 14. - Nagyvárad [Oradea, RO],, 1998. június 17.)GyulaÍrásaiKöztéri műveiLÁSZLÓMagyar Művészeti Akadémia, Budapest.Magyar Nemzeti Galéria, BudapestMedgyessy Ferenc, 1956Mestereimuvesz_5617Művészetről, művészekről, tan., 1978Nagy Imre kétszáz rajza, Bukarest, 1973Nagyszámú régészeti és művészettörténeti írása mellett az alábbi munkái szólnak a kortárs képzőművészetről: Forradalmak az újkori művészetben, Kolozsvár, 1945Pogány GáborSoproni Horváth József, Sopron, 1998.Szőnyi István, Rudnay Gyula, Csók István, Réti István.

Romániai magyar irodalmi lexikon, 1981

László Gyula (Kőhalom, 1910. márc. 14.) – régész, történetkutató, művészettörténész, képzőművész. Bár 1918 után szüleinek repatriálása folytán korán Budapestre került, ahol a Kölcsey Ferenc Reálgimnáziumban érettségizett (1928), történeti és művészi érdeklődése révén mindig mélyen kötődött szülőföldjéhez. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Csók István, Réti István és Lyka Károly tanítványa. 1940-ben Kolozsvárra kap kinevezést mint az ETI tanára, majd 1944-től egyetemi tanár 1949-ig. Ez idő alatt korszerű követelmények szerint átszervezte Kolozsvárt az Erdélyi Nemzeti Múzeum régészeti tárát, részt vállalt Szabédi Lászlóval együtt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum újjászervezésében is. 1949-ben Magyarországra távozik, ahol a népván-dorlás és a középkor régészetének tanára az Eötvös Loránd Tudományegyetemen nyugalomba vonulásáig. A szabatos gyakorlati ténykutatás és az alkotó művészi képzelet sajátos egysége teszi tudós életművét jellegzetessé. Mint történész egy emberközpontú régészet úttörője: a kiásott tárgyak keletkezését és a mindennapokban betöltött szerepét vizsgálva az egykori ember s általában a népélet teljes világára következtet. Saját kutatásai és a rokonnépek néprajzából vett összehasonlítások alapján tárta fel és magyarázta meg a hagyományos magyar nagycsaládi életformát. 1942-ben a német megszállás alá került Kijevben az ukrajnai szovjet múzeumrendezés gyakorlati eredményeit tanulmányozta, s találóan “múzeumi dramaturgia” néven igyekezett idehaza is élethűen megjeleníteni az emberi nem és társadalom fejlődés-történetét. Az Utunk első számában (1946) az iskolai történelemtanítás életszerűségét hirdette. Erdélyben megjelent munkáiban Erdély településtörténetének a nyers táj átalakítására gyakorolt hatását vizsgálta; a bánsági Mokrin mellett feltárt avar sír leletanyagából a keleti lovasnépek ősvallásának eddig ismeretlen vonatkozásaira következtetett. Kolozsvárt folytatja a pogány magyarok 1914 előtt elkezdett Zápolya utcai sírkertjének feltárását, s ugyanebben az időben jelenteti meg kötetét is A honfoglaló magyar nép élete címmel. A köznép sorsát igyekszik az ásatások és összehasonlítások adataiból kiolvasni, felfedve a családi viszonyok szokásvilágát. A székelyföldi Szent László-freskókról írt tanulmányaiban egy Anjou-királyfi legendáskönyvének miniatúráit elemezve s a freskó-ábrázolások keleti rokonait felmutatva tárja fel a székelyföldi falfestmények gyökereit a sztyeppei őskultúrában. Új értelmezést ad a Bécsben őrzött nagyszentmiklósi leletnek, amely szerinte egy magyar fejedelmi vagy királyi udvar férfi- és női asztalkészlete. Különféle folyóiratokban megjelent több mint 500 tanulmánya népdalaink, népszokásaink, meséink jelképeit magyarázza meg, bemutatja régi korok szerszámait és használati tárgyait, a lovasnépek hiedelemvilágát, s számos nemzeti kegytárgyról – Lehel kürtjétől s Szent István kardjától – a Petőfi-mondaképződésekig minden nosztalgia és múltbafeledkezés nélkül helyreállítja a valóságos képet. Munkái művészkeze nyomán sajátos képszerűséget kapnak, így Hunor és Magyar nyomában c. írt és megrajzolt kiadványa valóságos népkönyvvé vált, akárcsak 50 rajz a honfoglalókról c. munkája. Művészi ihletettség jellemzi a “kettős honfoglalás” történelmi megjelenítésében is, mely szerint Árpád magyarjait már megelőzte volna egy előzetes magyar betelepedés az avar–szláv világba; a kérdés élénk viták és további kutatás tárgya. Mint művészettörténész a Termés hasábjain közölt cikkeivel (1942–44) a fiatal művésznemzedék útját egyengette. Forradalmak az újkori művészetben c. munkája össze-foglalja a nonfiguratív művészeti irányzatokat (1945). Ugyanekkor egy marosvásárhelyi képtárlaton az ismert erdélyi magyar művészekkel együtt felvonultatta a fiatalokat is, akiket külön kiállításokon mutatott be a Bolyai Tudományegyetemen s értékelt az Utunk hasábjain (1946–49). Az erdélyi tárgykörhöz távozása után is hű maradt. Barcsay Jenő képei előtt (1966/5), Utolsó beszélgetés Nagy Alberttel (1972/8–9) és Baráti sorok Incze Jánosról (1974/2) c. tanulmányait a Korunk közölte. Előszavával jelent meg Nagy Imre Kétszáz rajz c. albuma (1973), amely szerint – jellegzetes párhuzamban – “még a mítoszteremtő Tamási Áron és a nyers valóság poétája, Nagy Imre is valóban egymás képére formálódnak”. Egyébként nemcsak a zsögödi művész, hanem ő maga is rajzokban örökítette meg erdélyi író-kortársait. Művei közt egy Medgyessy-monográfia vagy Leonardo-, Michelangelo-, Raffaelo-, Botticelli-tanulmány is időtlen európai szépségek szerelméről vall. Főbb munkái: Erdély településtörténetének vázlata Szent István koráig (4 színes térképvázlattal, ETF 167. Kv. 1943); Kolozsvári Márton és György Szent György-szobrának lószerszámja (Kv. 1943); A honfoglaló magyarok művészete Erdélyben (Kv. 1943); A honfoglaló magyar nép élete (Bp. 1944); Forradalmak az újkori művészetben (Kv. 1945); A korszerű régészeti múzeum (ETF 196. Kv. 1945); A népvándorlás lovasnépeinek ősvallása (Kv. 1946); Varázslat egy középkori falusi templomunkban (Kv. 1946); Lehel kürtje (Bp. 1953); Őstörténetünk legkorábbi szakaszai (A finnugor őstörténet régészeti emlékei a Szovjetföldön. Bp. 1961); Barcsay (Bp. 1962); Hunor és Magyar nyomában (Bp. 1967); Medgyessy Ferenc (Bp. 1968); A nagyszentmiklósi kincs (Rácz István fényképfelvételeivel, Corvina Kiadó, Bp. 1977); Régészeti tanulmányok (Bp. 1977); Őstörténetünk (Egy régész gondolatai néppé válásunkról. Bp. 1981); Őseinkről (tanulmányok, Bp. 1989). (B. E.)

Veszprém megyei életrajzi lexikon

A történettudományok doktora. Az elemi iskoláit szülővárosában és Kolozsvárott végezte, 1928-ban Budapesten érettségizett. Művészeti előtanulmányokat Szőnyi István magániskolájában kezdett, a Képzőművészeti Főiskolát 1933-ban fejezte be, 1935-ben a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Tanulmányúton Párizsban, Londonban, Rómában és Firenzében járt. 1940–1949 között a kolozsvári egyetemen tanár, az erdélyi művészeti élet egyik élesztője. Visszatérve Budapestre a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállítások ügyeivel foglalkozott, 1957 után, 1980-ban történt nyugdíjazásáig, a budapesti tudományegyetem tanára, tanszékvezetője. Első tanulmányai még egyetemista korában jelentek meg. Érdeklődési köre főként a Kárpát-medence honfoglalás előtti története, valamint az Árpád-kor kérdései. A Honfoglaló magyarságművészete Erdélyben, valamint A honfoglaló magyar nép élete című 1943-ban, illetve 1944-ben megjelent munkái szakmai szempontból korszakalkotó művek. Az 1960-as évek közepén dolgozta ki a kettős honfoglalás elméletét, amelyet érdemben cáfolni még senki nem tudott. Nagy rész vállalt a régészet népszerűsítésében, művészeti munkái is megjelentek. Több tucat önálló kötete és félezernél is nagyobb számú tanulmánya látott napvilágot. A nyári hónapokat a Balatonrendesen lévő házában töltötte, az Új Horizont c. folyóirat több tanulmányát és két önálló kötetét jelentette meg. Munkásságáért 1988-ban Fitz József-díjat, 1991-ben Széchenyi-díjat, 1993-ban Nagy Lajos-díjat és Budapestért Díjat kapott.I.: LÁZÁR István: Egy kiállítás képei. ~ hetven éves. = ÉS., 1980. 12. Sz. – PESTI János: Termékeny bizonytalanság. Beszélgetés ~ régészprofesszorral. = ÉS., 1980. 25. sz. – FODOR István: A régészeti néprajz módszerének bontakozása ~ műveinek tükrében. Valóság, 1982. ~ „…én nem vagyok magyar?" Vallomás és számvetés. = Él., 1984. – BENKŐ Samu: Kőhalomtól Váradig. Búcsú ~tól. = ÚH., 1998. 4–5. sz. – VÉKONY Gábor: Gyászolja Szent Paulinus. = ÚH., 1998. 4–5. sz. – MKtL. VII. köt. – MvL III. köt. – RÚL XIII. köt. – ÚMÉL. IV. köt. – ÚMIL. 2. köt. – VpMKÉL.( Kőhalom, 1910. március 14. - Nagyvárad, 1998. június 17. )LÁSZLÓ GyulaM.: A honfoglaló magyarok művészete Erdélyben. Kolozsvár, 1943. – A honfoglaló magyar nép élete. Kolozsvár, 1944. – A népvándorlás lovas népeinek ősvallása. Bp., 1946. – Hunor és Magyar nyomában. Bp., 1967. – Az ősember művészete. Bp., 1968. – A népvándorláskor művészete Magyarországon. Bp., 1970. – A honfoglalókról. Diószegi Vilmos emlékének. Bp., 1973. – Vértesszőlőstől Pusztaszerig. Élet a Kárpát-medencében a magyar államalapításig. Bp., 1974. – Régészeti tanulmányok. Bp., 1977. – A nagyszentmiklósi kincs. (Tsz.) Bp., 1977. – Művészetről, művészekről. Írások a képzőművészetről. Bp., 1978. – A "kettős honfoglalás". Bp., 1978. – "Emlékezzünk régiekről". A Kárpát-medence egykori népeinek története és a magyar honfoglalás. Bp., 1979. – Őstörténetünk. Egy régész gondolatai néppé válásunkról. Bp., 1981. – Számadás népünkről. Bp., 1986. – Árpád népe, monográfia. Bp., 1988. – Őseinkről. Bp., 1990. – Arckép és kézírás. 1–2. köt. Vp., 1992. – A Szent László-legenda középkori falképei. Bp., 1993. – A zurói temető. Bp., 1993.régész, történész, festőművész, író

könyvei