ABCD - Tamási Áron

Tamási Áron ☰ Farkaslaka 1897.09.20 ☷ Budapest 1966.05.26 | akadémikus, férfi, író, színműíró, országgyűlési képviselő

657691

http://dka.oszk.hu/059000/059037/szept2_01.jpg

Tamás Áron (1048239 | - )
Tamás János (1048240 | - )
Tamási Áron (1048238 | - )

kitüntetések

Kossuth-díj, II. fokozat
1954.03.15

archontológia

Nemzetgyűlés
képviselő
1945.11.04 - 1947.08.31

Magyar Tudományos Akadémia
levelező tag
1943.05.14 - 1949.10.31

életrajzok

História TT

Földművescsaládban született, apja kisparaszt volt. Gyermekéveit szülőfalujában töltötte, itt járta ki a hat elemi osztályt. 1910-ben beíratták a székelyudvarhelyi gimnáziumba. 1916-ban behívták katonának. Az újonckiképzés után a cs. és kir. 46. gyalogezred kötelékében Hajdúdorogra, majd Boszniába vezényelték. Visszakerült Gyulafehérvárra, 1917-ben hadiérettségit tett, ezután a városban lévő tisztiiskolára küldték. Karpaszományos őrvezetőként 1918-ban kivitték az olasz frontra, ahol részt vett a tizenharmadik piavei offenzívában. A támadás során rendkívüli bátorságot tanúsított, amiért magas kitüntetést kapott, és előléptették hadapródjelöltté. 1918 őszén szabadságra távozott, és onnan már nem tért vissza az egységéhez. 1918-1921-ben jogászhallgató a kolozsvári tudományegyetemen. 1921 őszén átiratkozott a kereskedelmi akadémiára, ahol a következő évben szerzett diplomát. 1922-1923-ban rövid ideig a kolozsvári Hitelbankban, majd a brassói Népbankban dolgozott. 1923 júliusában az Egyesült Államokba utazott. Eleinte alkalmi munkából élt New Yorkban, majd 1924-1925-ben banktisztviselő, előbb az Indiana állambeli Garyben, azután a West Virginia-i Welchben. Itt szerzett élményei ihlették legsikerültebb művét, az Ábel a rengetegben című regényét, amely a patriarchális székely világ és az elgépiesedett modern kapitalizmus találkozását ábrázolja. Visszatérése után Kolozsvárott telepedett le. 1926–1927-ben az Újság belső munkatársa. Írásai mondanivalója hamarosan a magyar népi mozgalom élvonalába emelte. Szinte valamennyi erdélyi magyar irodalmi és szellemi mozgalommal – Erdélyi Helikon, Korunk, Erdélyi Fiatalok – kapcsolatot tartott, hasonlóképpen a magyarországi Válasz íróival. A népi mozgalommal közös szándék vezette: a legszélesebb rétegek szociális helyzetének demokratikus úton való megoldása. Egész pályafutása alatt a népben látta a politikai és a művelődési megújulás forrását. 1932-ben az Ábel a rengetegben megjelenésével pályája zenitjére érkezett. 1934 végén tagja lett a Válasz szerkesztőbizottságának. 1935. április 16-án a Gömbös Gyula miniszterelnök által az írókkal kezdeményezett, végül sikertelennek bizonyult megbeszélés egyik résztvevője. Az ő nevéhez fűződik az 1937-es népfrontos szellemű, erdélyi vásárhelyi találkozó létrehozása; ő volt a találkozó elnöke, cikkeket írt a rendezvény előtt és után, és részt vett az elfogadott Hitvallás megfogalmazásában. Amikor itthon vita kezdődött a Márciusi Front perspektívájáról – nem utolsósorban a romániai tapasztalatokból kiindulva –, a szellemi mozgalomnál való megmaradás mellett voksolt. Az 1940-es évek elején felszólították a Vitézi Rendbe való belépésre, amit megtagadott. 1941-ben behívták a 9. honvéd élelmezőraktár parancsnokságára, tartalékos hadapród őrmesteri rangban szolgált. Egészségi állapotára tekintettel leszerelték. 1943-ban üdvözletét küldte a népi mozgalom szárszói konferenciájára. Ekkortájt leginkább az írásnak élt. A székely falvak világának az ábrázolója, látásmódja, stílusa, szókincse itt gyökerezik. Az 1930-1940-es években több színpadi művet is írt. 1929-ben, 1930-ban, 1933-ban és 1943-ban Baumgarten-díjjal jutalmazták. 1944-ben végleg Budapestre költözött. 1945 novemberétől a Nemzetgyűlés tiszteletből meghívott képviselője. Egyidejűleg a Nemzeti Parasztpárt képviseletében a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja. Bár politikai nézeteit tekintve a parasztpárttal tartott, más politikai-közéleti funkciót nem vállalt. Kétszer is felajánlották neki a vallás- és közoktatásügyi tárcát, de a felkéréseket visszautasította. Az NPP-n belül Kovács Imre nézeteivel értett egyet, azt vallotta, hogy a parasztpártnak széles néppárttá kell válnia. A demokrácia fokozatos felszámolása lehangolta. 1949-ben megfosztották az akadémiai levelező tagságtól, amit még 1943-ban nyert el. Szimpatizált a Nagy Imre nevével fémjelzett „új szakasz” politikájával, elfogadta a tagságot az 1954 őszén megalakult Hazafias Népfront Országos Tanácsában, ahol az előző népfronttól eltérően a népi mozgalom centrista és apolitikus képviselői – Illyés Gyula, Kodály Zoltán – is szerepet vállaltak. 1956 szeptemberében az írószövetség közgyűlésén – ahol 1947 óta országos viszonylatban is az első szabad választást tartották – a szövetség társelnöke lett. Október 23. után az elsők között üdvözölte a változásokat; október 26-án a rádióban felolvasott Magyar fohász című írásában a forradalom elkerülhetetlenségéről, az igazi emberi lét utáni sóvárgásról beszélt. Kilencedmagával aláírta az írószövetség október 31-i nyilatkozatát, amely elítélte az utcai terrort. A parasztpárt újjáalakítása céljából aznap összehívott gyűlésen beválasztották a Petőfi Párt főleg írókból álló szellemi irányító testületébe. A forradalom leverése után ő szövegezte a Gond és hitvallás című felhívást, amelyet az írószövetség december 22-i ülésén fogadtak el. A dokumentum a szellemi ellenállás egyik jelentősebb, de egyben utolsó aktusa volt. 1957 szeptemberében az MSZMP politikai bizottsági ülésén Kádár János kijelentette, hogy neve csakis azért maradhat a népfront országos tanácsának a listáján, mert „nem jegyezte el magát a Horthy-fasizmussal”. Az MSZMP 1958-as, a népi írókat megbíráló állásfoglalása őt is durván és igaztalanul támadta. Az írószövetség 1959-es újjáalakításakor Illyéshez és Németh Lászlóhoz hasonlóan azonnal felvették a tagok közé. Az 1962-es közgyűlésen egyedül ő szólalt fel a népi írók közül. Beszédében a politika és az irodalom kérdését boncolgatva az irodalom autonómiája mellett emelt szót. Felszólalását a konszolidációt hirdető Kádár-rendszerrel való megbékélés szelleme hatotta át. 1963-ban az Országos Béketanács elnökségi tagjává választották. Farkaslakán helyezték örök nyugalomra. 1989-ben visszaállították az akadémiai tagságát.

Kortárs magyar írók, 1945-1997

Baumgarten-díj 1929, 1930, 1933, 1943; az MTA lev. tagja 1943-1949, 1989-ben posztumusz visszakapta; Kossuth-díj 1954.(Farkaslaka, Udvarhely vm., 1897. szept. 20.-Bp., 1966. máj. 26. [temették Farkaslakán]): író. [MO/ROM, 1923-1926 között USA; ROM, 1945-től MO]M.: Lélekindulás, elb., Kvár, 1925; Szűzmáriás királyfi, r., Kvár, 1928; Erdélyi csillagok, elb., Kvár, 1929; Hajnali madár, elb., 1929; Címeresek, r., Kvár, 1931 [megj. Czimeresek címmel is]; Helytelen világ, elb., Kvár, 1931; Ábel a rengetegben, r., Kvár, 1932; Ábel az országban, r., Kvár, 1933 <1934*KMIK]; Ábel Amerikában, r., Kvár, 1934; Énekes madár, d., Tornalja, 1934; Jégtörő Mátyás, r., Kvár, 1934 <1935*KMIK>; Rügyek és reménység, elb., 1936 <1935*KMIK>; Tündöklő Jeromos, d., Kvár, 1936; Virágveszedelem, elb., 1938; Ragyog egy csillag, r., Kvár, 1938; Virágveszedelem, elb., 1938; Szülőföldem, szociogr., Kvár, 1939; Három játék. Énekes madár. - Tündöklő Jeromos. - Vitéz lélek, színművek, Kvár, 1941; Magyari rózsafa, r., Kvár, 1941; Csalóka szivárvány, d., 1942; Összes novellái, 1942; Téli verőfény, elb., Kvár, 1942; Virrasztás, tan., 1943; A legényfa kivirágzik, elb., 1944; Szívbéli barátok, ifj. r., 1946; Hullámzó vőlegény, d., 1947; Zöld ág, meser., 1948; Kikelet, vál. elb., 1949; Bor és víz, jelenet, 1951; Búbos vitéz, mesejáték, 1952; Kossuth nevében, jelenet, 1952; Ördögölő Józsiás, d., 1952; Bölcső és bagoly, önéletrajzi r., 1953; Hazai tükör, ifj. r., 1953; Szegénység szárnyai, elb., 1954; Kakasok az Édenben, d., 1956; Elvadult Paradicsom, összegyűjtött elb.-ek 1922-1936, 1958; Világ és holdvilág, összegyűjtött elb.-ek 1936-1957, 1958; Hegyi patak, d., 1959; Szirom és Boly, r., 1960; Játszi remény, elb., 1961; Boldog nyárfalevél, d., 1962; Akaratos népség, I-II., d., 1962; Hétszínű virág, elb., 1963; Világló éjszaka, elb., 1966; Vadrózsa ága, visszaemlékezések, 1967 <1966*ÚMIL>; Összegyűjtött novellák, 1967; Rendes feltámadás, vál. elb., Bk., 1968; Ábel-trilógia, Bk., 1973; A bölcső és környéke [Szülőföldem. Bölcső és bagoly. Vadrózsa ága.], Bk., 1976; Ősvigasztalás, d., 1978; Összes novellák, 1979; Virágos veszedelem, vál. elb., 1979; Zeng a magosság, I-II., vál. elb., Bk., 1980; Tiszta beszéd. Publicisztika 1923-1940, Bk., 1981; Jégtörő gondolatok. Útirajzok, esszék, I-II., 1982; Ábel a rengetegben, Ábel az országban, Ábel Amerikában, regénytrilógia, 1984; Szólít a szülőföld (Bölcső és bagoly, Hazai tükör, Vadrózsa ága), 1985; Tündöklő Jeromos, színpadi játékok 1924-1944, Bk., 1985; Ördögölő Józsiás, színművek 1944-1966, Bk., 1986; Jégtörő Mátyás, Ragyog egy csillag, r.-ek, 1986; Tamási Áron színjátékai 1943-1966, I-II., 1987-1988; Szűzmáriás királyfi, Zöld ág, r., 1989; Szülőföldem, 1990; Összegyűjtött novellái, 1994-; Egyenes Tóbiás, elb., Kvár, 1994.TAMÁSI ÁRON [eredeti név: Tamás][ÚMIL,KMIK,OSZKK]

Magyar életrajzi lexikon, 1967-1994

Tamási Áron (Farkaslaka, 1897. szept. 20. – Bp., 1966. máj. 26.): író, az MTA l. tagja (1943 – 49), rendes tag posztumusz 1989, Kossuth-díjas (1954). Sokgyermekes földművesszülők gyermeke. Székelyudvarhelyen érettségizett 1917-ben, majd az olasz frontra került. 1919-től a kolozsvári egy. jogi karán, majd a Kereskedelmi Ak.-n tanalt. Rövid ideig bankhivatalnok. 1923-tól 1926-ig az USA-ban élt, többnyire New Yorkban. Itt szerzett élményei ihlették legsikerültebb művét, az Ábel a rengetegben c. regényét, amelynek humorát, ízességét a patriarchális székely világ találkozása adja az elgépiesedett modern kapitalizmussal. Visszatérése után Kolozsvárt telepedett le. Az 1940-es évekig Erdélyben élt. Három ízben kapott Baumgarten-díjat (1920, 1930, 1933). 1945 – 47 között a parlament behívott képviselője volt. Első novellája (Szász Tamás, a pogány) 1922-ben jelent meg a kolozsvári Keleti Újságban. Szinte valamennyi erdélyi m. irodalmi és szellemi mozgalommal kapcsolatot tartott: az Erdélyi Helikonnal, a Korunkkal, az Erdélyi Fiatalokkal, a Vásárhelyi Találkozóval, hasonlóképp a mo.-i Válasz, a Márciusi Front íróival. E csoportokkal közös szándék vezette: a nép kérdéseinek demokratikus úton való megoldása. Egész pályafutása alatt a népben látta a politikai és művelődési megújulás forrását. Az 1937-es Vásárhelyi Találkozó létrehozása az ő nevéhez is fűződik; ő volt a találkozó elnöke (1937). A főváros ostromát (1944–45) Bajor Gizi villájában vészelte át. 1949 után hallgatásra kényszerült 1954-től újra szerepelt novellákkal, színművekkel. Az 1956-os forradalom idején az Írószövetség elnökségének tagja. 1956. dec. 28-án tartott taggyűlésen az elnökség nevében felolvasta az általa fogalmazott Gond és hitvallás c. nyilatkozatot. 1963-tól a Béketanács elnökségi tagja volt. Farkaslakán temették el. A székely falvak világának ábrázolója, látásmódja, stílusa, szókincse, egész művészi világa itt gyökerezik. Tehetsége, fantáziája játszi könnyedséggel olvasztja egybe a tragédiát és komédiát, a misztikumot és a falu józan realizmusát. Műveiben az erdélyi szegénység életét, a megélhetésért az urakkal és a természettel folytatott küzdelmeit, a székelyek ügyességét és furfangos észjárását ábrázolta. Kigúnyolta a társadalmi igazságtalanságokat, a romlott erdélyi arisztokráciát. Későbbi műveiben kezdeti realizmusától eltávolodva, abba jelképes, népi miszticizmus keveredett. A 40-es években színpadi műveket is irt. Később fokozatosan visszatért kezdeti realizmusához, hitet tett a munkásosztály nemzet- és világformáló szerepe mellett. Egy m. népcsoport nyelvét irodalmi magasságba emelte s gondolkodásmódját a legmagasabb fokon fejezte ki. Számos műve, főleg novellái idegen nyelveken is megjelentek. – F. m. Lélekindulás (elb., Kolozsvár, 1925); Szűzmáriás királyfi (r., Kolozsvár, 1928); Erdélyi csillagok (elb., Kolozsvár 1929); Címeresek (r., Kolozsvár, 1931); Helytelen világ (elb., Kolozsvár, 1931); Ábel a rengetegben (r., Kolozsvár, 1932); Ábel az országban és Ábel Amerikában (mindkeltű Kolozsvár, 1934); Énekes madár (színmű, Bp., 1934); Rügyek és reménység (elb., Bp., 1935); Jégtörő Mátyás (r., Kolozsvár, 1936); Tündöklő Jeromos (színmű, Kolozsvár, 1936); Ragyog egy csillag (r., Kolozsvár, 1937); Virágveszedelem (elb., Bp., 1938); Magyari rózsafa (r., Bp., 1941); Vitéz lélek (színmű, Bp., 1941); Csalóka szivárvány (színmű, Bp., 1942); Összes novellái (Bp., 1942); Virrasztás (cikkek, Bp., 1943); A legényfa kivirágzik (elb., Bp., 1944); Hullámzó vőlegény (színmű, Bp., 1947); Zöld ág (r., Bp., 1948); Bölcső és bagoly (r.; Bp., 1953); Hazai tükör (r., Bp., 1953); Elvadult paradicsom (összegyűjtött novellák, 1922 – 1926, Bp., 1958); Világ és holdvilág (összegyűjtött novellák, 1936 – 1957. Bp., 1958); Szirom és Boly (r., Bp., 1960); Játszi remény (elb., Bp., 1961); Akaratos népség (összegyűjtött színművek, Bp., 1962); Hétszínű virág (elb., Bp., 1963). – Irod. Zsigmondi Ferenc: T. Á. (Prot. Szle, 1925); Makkai Sándor:T. Á. (Erdélyi Helikon, 1927); Németh László: T. Á. (Napkelet, 1928); Molter Károly: T. Á. (Erdélyi Helikon, 1928); Schöpflin Aladár: T. Á. (Nyugat, 1929); Bisztray Gyula: T. Á. (Magy. Szle, 1930); Kerecsényi Dezső: T. Á. (Prot. Szle, 1930); Sárközi György: T. Á. (Nyugat, 1930); R. Berde Mária: T. Á. (Erdélyi Helikon, 1931); Babits Mihály: T. Á. (Nyugat, 1933); Halász Gábor: T. Á. (Prot. Szle, 1934); Kós Károly: T. Á. (Erdélyi Helikon, 1936); Rónay György: T. Á. (Magy. Kultúra, 1938); Babits Mihály: Írók két háború közt (Bp., 1941); Kárpáti Aurél: Főpróba után (Bp., 1956); Illés Endre: Krétarajzok (Bp., 1957); József Attila: Összes művei (III., Bp., 1958); Béládi Miklós: T. Á. (Kortárs, 1961); Czine Mihály: T. Á. (Új Írás, 1965); Féja Géza: T. Á. (Bp., 1967.)

Magyar színházművészeti lexikon, 1994

(Farkaslaka, 1897. szept. 20.–Bp., 1966. máj. 26.): író. 1918-ban Gyulafehérvárott tisztiiskolát, 1922-ben Kolozsvárott Kereskedelmi Akadémiát végzett. 1923–1926 között az USA-ban élt. 1926-tól Kolozsvárott, 1944-től Bp.-en telepedett le. Első színművét 1935-ben az Új Thália mutatta be Bp.-en, majd a kolozsvári színház és a Nemzeti Színház is műsorra tűzte műveit. Kossuth-díjas (1954). Drámái: Ősvigasztalás (1924); Énekes madár (1933); Tündöklő Jeromos (1936); Vitéz lélek (1941); Csalóka szivárvány (1942); Hullámzó vőlegény (1946); Ördögölő Józsiás (1956); Boldog nyárfalevél (1961). – Ir. Salló L.: T. Á. színházi játékai (Bukarest, 1991).Tamási Áron

tudósportál

Az MTA tagja (l.: 1943. máj. 14.; tagsága megszûnt: 1949. okt. 31.; tagsága visszaállítva: 1989. máj. 9.).

könyvei