1998-as választás

1933-ban születtem Budapesten, apám orvos, anyám tanárnő volt. Érettségi után villanyszerelő szakmunkás lettem, 53 és 57 között elvégeztem a BME Villamosmérnöki Karának Híradástechnikai szakát. Részt vettem a forradalomban, az ellenállás szervezésében. Szervezkedés vezetéséért halálra ítéltek, majd életfogytiglani börtönre változtatták. Szabadulásom után kutató fejlesztő mérnökként dolgoztam, egy sor találmányt alkottam. 1975 óta részt vettem az ellenzék tevékenységében, 1989-ben a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon, az SZDSZ megalakításában. 1990-ben Újpalota-Pestújhely, (23.vk.) o.gy. képviselője, 1994-ben budapesti listás képviselő, 1990-94. között a Honvédelmi Bizottság alelnöke, 1994-től elnöke lettem. Nyolc gyermekem van, feleségem Magyar Fruzsina színházi dramaturg.

94-es képviselői életrajzok

1933. szeptember 4-én született Budapesten. Édesapja, Mécs Imre (1897-1977), egy felvidéki szlovák falu magyar kántortanítójának fia, orvos volt. Édesanyja, Lengyel Irén Klára (1912-1994) felvidéki nemesi családból származott. Nyelvtanár volt, gyermekeit nevelte. Testvérei: Bernadette (1935) orvos, Klára (1940) röntgenasszisztens. Nős (1986), felesége Magyar Fruzsina színházi dramaturg. Két házasságból született gyermekei: Mónika (1967) főiskolai hallgató, Imre (1970) banktisztviselő, László (1973) egyetemi hallgató, Máté (1987), Anna (1988), Bálint (1990), János (1991) és Dávid (1994). Az elemi iskolát Budapesten végezte. A nyolcosztályos gimnáziumot a budapesti Bencés Gimnáziumban kezdte, majd az államosításig a pécsi Jezsuita Kollégiumban tanult. 1951-ben a budapesti Eötvös József Gimnáziumban érettségizett. Egy évig villanyszerelőként dolgozott a Budapest VI. Kerületi Építő és Tatarozó Vállalatnál, majd 1952-ben felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára. 1957-ben abszolutóriumot szerzett. 1956-ban eljárt a Petőfi Kör vitáira. Részt vett a forradalomban, a nemzetőrség szervezésében. A bukás után részt vett az utóvédharcokban, majd az ellenállásban, amelyet az egyetemek, a munkáscsoportok és a felkelő csapatok maradványainak részvételével szerveztek. 1957. júniusban letartóztatták. 1958. május 22-én 'a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetéséért' halálra ítélték. Az ítéletet 1959. februárban életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. 1963. márciusban az általános amnesztia keretében szabadult. Három évig rendőri felügyelet alatt állt, tíz évig politikai jogvesztés sújtotta. Szabadulása után nehezen tudott elhelyezkedni, végül 1963-tól 1974-ig a Híradástechnikai Szövetkezet fejlesztőmérnöke lett. 1974-1975-ben az Elektrotechnikai Szövetkezet főkonstruktőre, 1976-1983 között az Óra és Műszer Szövetkezet tanácsadó mérnöke, majd 1983-tól 1990-ig a Ganz K. K. fejlesztőmérnöke volt. Éveken keresztül kérvényezte, hogy egyetemi tanulmányait befejezhesse, de csak 1975-ben védhette meg villamosmérnöki oklevelét. Tudományos fokozatot politikai múltja miatt nem szerezhetett, kutatóintézetben sem dolgozhatott, annak ellenére, hogy harminckét szabadalma van az elektronika különböző szakterületein, és mintegy hatvan tudományos cikke jelent meg magyar és külföldi folyóiratokban. 1969 óta a Híradástechnikai Tudományos Egyesület, 1970 óta a Magyar Elektrotechnikai Egyesület és a Méréstechnikai és Automatizálási Tudományos Egyesület, 1972-től a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság tagja. A Kiváló Feltaláló kitüntetés ezüst fokozatát egyszer, arany fokozatát háromszor nyerte el. 1975-ben kapcsolatba került a szerveződő demokratikus ellenzékkel. 1979-ben aláírta a csehszlovákiai Charta '77 mozgalom bebörtönzött vezetői melletti szolidaritási nyilatkozatot. 1983-ban egy volt halálraítélt bajtársa temetésén elmondott beszédéért rendőrhatósági figyelmeztetést kapott, állását felmondták. 1984-től 1989-ig a Duna Mozgalom tagja. 1985-ben ellenzéki képviselőjelöltek állítását szorgalmazta a választásokon, és népszavazást kezdeményezett a bős-nagymarosi vízi erőmű kérdésében. 1988-ban alapító tagja és szóvivője a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, alapítója tagja a Szabad Demokraták Szövetségének és a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak. 1988-ban beválasztották az SZDSZ ügyvivői testületébe, e tisztében 1996. novemberig az összes tisztújítás alkalmával megerősítették. A TIB-ben is vezetőségi tag volt, de tisztéről a szervezet politikai irányvonalának a megváltozása miatt 1992-ben lemondott. 1997. január 16-án a francia becsületrend tiszti fokozatával tüntették ki. Az 1990. évi országgyűlési választások második fordulójában Budapest 23. sz. (Rákospalota, Újpalota és Pestújhely) választókerületében az első helyen végzett. 1990. május 3-tól a parlament honvédelmi állandó bizottságának és nemzetbiztonsági különbizottságának a tagja. A honvédelmi állandó bizottságon belül a személyi ügyek, szervezés albizottság munkájában vett részt. 1992. februárig a bizottság alelnöke volt. 1992. június 13-án az SZDSZ szociálliberális platformjának egyik alapítója és vezetője. Az 1994. évi országgyűlési választásokon volt választókerületében indult, s szerepelt az SZDSZ budapesti (4.) és országos (11.) listáján is. Mint egyéni jelölt a választások második fordulójában Hajdu László (MSZP) mögött 30,18 százalékkal a második helyen végzett, mandátumát a budapesti területi listáról szerezte. Az Országgyűlés honvédelmi állandó bizottságának az elnöke, ezen belül elnöke az elvi, biztonságpolitikai, katonai albizottságnak is. Az SZDSZ-frakció honvédelmi munkabizottságának is a vezetője. Az IPU magyar csoportja magyar-indonéz baráti tagozatának az elnöke, a magyar-izraeli, magyar-osztrák és magyar-thaiföldi baráti tagozatok tagja.Az SZDSZ 1996. novemberi tisztújító küldöttgyűlésén elvesztette ügyvivői testületi tagságát; az országos tanács 1997. januári tiszújításakor sikertelenül pályázott a testület elnöki tisztére.

Országgyűlési Almanach, 1990-94

1933. szeptember 4-én született Budapesten. Édesapja, Mécs Imre, egy felvidéki szlovák falu kántortanítójának fia, orvos volt. Édesanyja, Lengyel Irén Klára felvidéki nemesi családból származott. Nyelvtanár volt, de állást nem vállalt, gyermekeit nevelte. Testvérei: Bernadette (1935) orvos, Klára (1940) röntgen asszisztens. Nős (1986), felesége Magyar Fruzsina színházi dramaturg. Két házasságból született gyermekei: Mónika (1967) főiskolai hallgató, Imre (1970) banktisztviselő, László (1973) egyetemi hallgató, Máté (1987), Anna (1988), Bálint (1990) és János (1991). Az elemi iskolát Budapesten végezte. A nyolcosztályos gimnáziumot a budapesti Bencés Gimnáziumban kezdte, majd az államosításig a pécsi Jezsuita Kollégiumban folytatta. 1951-ben a budapesti Eötvös József Gimnáziumban érettségizett. Egy évet villanyszerelőként dolgozott a Budapest VI. kerületi Építő és Tatarozó Vállalatnál, majd 1952-ben felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára. 1957-ben abszolutóriumot szerzett. 1956-ban tagja lett a Petőfi Körnek. Részt vett a forradalomban, a nemzetőrség szervezésében. A bukás után részt vett az utódvédharcokban, majd az ellenállásban, amelyet az egyetemek, munkáscsoportok és a felkelő csapatok maradványaival szerveztek. 1957. júniusban letartóztatták. 1958. május 22-én 'a Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetéséért' halálra ítélték. Az ítéletet 1959. februárban életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. 1963. márciusban az általános amnesztia keretében szabadult. 3 évig - politikai jogvesztése hatályáig - még rendőri felügyelet alatt állt. Szabadulása után nehezen tudott elhelyezkedni, végül 1963-tól 1974-ig a Híradástechnikai Szövetkezet fejlesztőmérnöke lett. 1974-75-ben az Elektrotechnikai Szövetkezet főkonstruktőre, 1976-1983 között az -ra és Műszer Szövetkezet tanácsadó mérnöke, majd 1983-tól 1990-ig a Ganz K. K. fejlesztő mérnöke volt. Éveken keresztül kérvényezte, hogy egyetemi tanulmányait befejezhesse, de csak 1975-ben szerezhette meg a villamosmérnöki oklevelet. Tudományos fokozatot politikai múltja miatt nem szerezhetett, kutató intézetben nem dolgozhatott. 32 szabadalma van az elektronika különböző szakterületein. Mintegy hatvan tudományos írása jelent meg magyar és külföldi folyóiratokban. 1969 óta a Híradástechnikai Tudományos Egyesület, 1970 óta a Magyar Elektrotechnikai Egyesület, a Méréstechnikai és Automatizálási Tudományos Egyesület, 1972-től a Neumann János Számítógéptudományi Társaság tagja. A Kiváló Feltaláló kitüntetés ezüst fokozatát egyszer, arany fokozatát háromszor nyerte el. 1975-ben került kapcsolatba a szerveződő demokratikus ellenzékkel. 1979-ben aláírta a Charta '77 mozgalom bebörtönzött vezetői melletti szolidaritási nyilatkozatot. 1983-ban egy volt halálraítélt bajtársának temetésén mondott beszédéért rendőrhatósági figyelmeztetést kapott, állását felmondták. 1984-től 1989-ig a Duna Mozgalom tagja, 1985-ben ellenzéki képviselőjelöltek állítását szorgalmazta és a Bős-Nagymarosi Vízierőmű kérdésében népszavazást kezdeményezett. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának alapító tagja és szóvivője, az SZDSZ és a Történelmi Igazságtétel Bizottság egyik alapítója. Azóta az SZDSZ ügyvivője. A TIB vezetőségi tagja volt, de tisztéről a szervezet politikájának megváltozása miatt 1992-ben lemondott. Az 1990. évi választások második fordulójában szerzett mandátumot Budapest 23. sz. (Rákospalota, Újpalota és Pestújhely) választókerületében. 1990. május 3-tól a parlament honvédelmi állandó bizottságának és nemzetbiztonsági különbizottságának tagja. A honvédelmi állandó bizottságon belül a személyi ügyek, szervezés albizottság tagja. 1992. februárig a bizottság alelnöke volt. 1990. szeptember 4-től az IPU magyar-osztrák, 17-től magyar-indonéz, magyar-izraeli és magyar-thaiföldi baráti tagozatai tagja, szeptember 11-től a magyar-német baráti tagozat alelnöke. 1992. június 13-án az SZDSZ szociálliberális platformjának egyik alapítója és vezetője.

• Magyarország 1956, [1986]
• Kivégzések a forradalom után, 1988
• Halálraitéltek �56, 1993, 1989
• Maléter Pál, 1995
• Maléter Pál, 2002
• Napirend után, 2006
• Az alkotmánnyal a kézben,
• Az első szabadon ünnepelt március 15-e,

• Katolikus világiak a magyar közéletben. Szerk. Huszthy Ádám. [Bp.], Corvinus Kiadó, 2000. 240 o., ()
• Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999. XXXII, 1820 o. 2 db, ()
• Magyar ki kicsoda 1990. Több mint 6000 élő magyar életrajza. Főszerk. Hermann Péter, szerk. Markóczy Mária. Bp., Láng Kiadó–TEXOFT Kft., 1990. 667 o., ()
• Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-., ()
• Országgyűlési almanach / Sturm–féle országgyűlési almanach; szerk. Sturm Albert et al.; Bp., 1886-1940, ()
• Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. 16 db., ()
• Veszprém megyei kortárs életrajzi lexikon. Főszerk. Varga Béla. Veszprém, Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése, 2001. 2 db. 1114 o., ill., ()

• Filmvallomások | Halálraítéltek '56 (r.: Zsombolyai János, 1990)
• Hős vagy áruló (r.: Kiss Róbert, 2004)
• Göncz | Kötik rám a méltóságot | Repülés ellenszélben (r.: Papp Gábor Zsigmond, 2001)
• Görög magyarok (r.: Káldor Elemér, 2005)