História TT

Alkalmazotti családban született, apja könyvelő, egy magáncég tisztviselője volt. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Az érettségi után, 1905-ben a fővárosba utazott, ahol a Magyar Királyi József Műegyetemen építészmérnöki tanulmányokba kezdett. Okleveles mérnökként előbb budapesti építészeknél dolgozott, majd Bécsben letöltötte katonai szolgálatát. 1913-ban állami szolgálatba lépett. A Magyar Államvasutak szegedi üzemvezetőségén a délvidéki állomásépületek bővítését tervezte, ezt követően a vállalat budapesti igazgatóságán a magasépítési osztály főmérnökeként lakóépületek, valamint a Keleti pályaudvar toldaléképítkezéseinek tervezési munkálatait irányította. Elsőéves egyetemistaként tagja lett a Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesületének. 1908-ban részt vett a Galilei Kör megalakításában. Később a technikusszakosztály elnökévé is megválasztották. Elbeszélései jelentek meg a Pesti Hírlapban és az Új Időkben. Szegedi tartózkodása idején is bekapcsolódott a szellemi életbe, 1913-tól a világháború végéig a Szegedi Napló munkatársaként előbb színikritikákat, majd vezércikkeket írt. 1924 után politikai nézetei miatt B-listára helyezték, s elbocsátották. Ekkor magántervező lett, előbb társával vállalkozott, majd egyedül dolgozott. Terveivel több hazai és nemzetközi pályázaton vett részt. 1928-ban elindult a genfi Népszövetségi Palota megépítésére, valamint Belgrádban a topcsideri városrész rendezésére kiírt nemzetközi tervpályázaton; munkájával díjat is nyert. Harmadmagával ő tervezte az első magyar toronyházat, amiért 1934-ben Lechner Ödön-emlékéremmel tüntették ki. Építészeti tevékenységét a Magyar Képzőművészek Egyesülete ezüstéremmel is elismerte. Szakmája mellett érdeklődési köre rendkívüli színes volt. A fővárosba kerülve rendszeresen írt irodalmi, művészeti és közgazdasági kérdéseket tárgyaló tanulmányokat a Nyugat című folyóiratba. Egyebek között ő ismertette először Albert Einstein relativitáselméletét magyar nyelven, de a francia és az angol modern irodalomról is jelentek meg írásai. 1928-tól tizenegy éven át a Századunk című társadalomtudományi szemlében publikált. 1924-ben megbízták a Magánmérnökök Országos Szövetsége hivatalos lapja, a Közmunka szerkesztésével; hat évig állt az újság élén. 1934-1935-ben az Állam és Polgár című időszaki folyóirat főmunkatársa. 1945-ben, a háború befejezése után megbízták a Nemzeti Színház és a Szépművészeti Múzeum első helyreállítási munkálatainak vezetésével, amiért később emlékéremmel tüntették ki. A következő évben az Építés- és Közmunkaügyi Minisztérium területrendezési osztályára került, miniszteri osztálytanácsos rangot kapott. 1945-ben belépett a Magyar Radikális Pártba, a két év múlva újraindított Huszadik Század szerkesztőbizottságában is feladatokat vállalt. Az 1947. augusztus 31-én megrendezett országgyűlési választásokon a Borsod-Gömör, Zemplén és Abaúj megyei választókerületben pótképviselő lett, behívására 1949. március 10-én került sor. A Magyar Radikális Párt és a Polgári Demokrata Párt fúziója után is szerepet vállalt a pártszövetségben. Az 1949. májusi népfrontos választásokon újból pótképviselő lett, de ezúttal nem hívták be a törvényhozásba. Kapcsolatba került a szabadkőműves mozgalommal, 1950-ben a Corvin Mátyás Páholy főrendező-helyetteseként tartották nyilván. 1950-ben áthelyezték a Lakóterv Vállalathoz, vezető főmérnökként, állami beruházások kivitelezését irányította vidéki településeken. 1953-tól 1958. évi nyugdíjazásáig a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat irodavezetője. Nyugdíjasként a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet tervtanácsában az építési tervek gazdaságosságát elemezte, emellett a VII. kerületi tanács végrehajtó bizottságában építési és lakáskérdésekkel foglalkozott. Élete végéig széles körű irodalmi, közírói és művészettörténeti munkásságot folytatott.

Magyar életrajzi lexikon, 1967-1994

Sós Aladár (Temesvár, 1887. júl. 4. – Bp., 1975. jún. 11.): építész. Kéryné Sós Júlia apja. A bp.-i műegy.-en 1910-ben kapott diplomát. Már egy.-i hallgató korában részt vett a Ritz Szálló és a Gerbeaud-palota tervezésében. Diplomájának megszerzése után a palicsi fürdőtelep, a marosvásárhelyi kultúrpalota, a dévai színház, a pozsonyi kultúrpalota tervezésében és kivitelezésében vett részt. 1918-tól aktív tagja volt a Galilei Körnek. Az 1920-as évek folyamán több fázisban tervei alapján készültek a Vidámpark (volt Angolpark) épületei és főkapuja. Magántervezői tevékenységét Jakab Dezsővel folytatta. Jakab Dezsővel és Komor Marcellel közösen tervezte az Orsz. Társadalombiztosító Intézet (OTI) Fiumei úti központját (ma SZTK- Központ, Mező Imre út 19.), amelyért Lechner Ödön-emlékéremmel tüntették ki (1934). Jelentősebb alkotásai még az Izraelita Hitközösség óbudai bérháza (Bp., Frankel Leó u. 49., 1932–33), a Melinda Társasüdülő a Sváb-hegyen, Vajda Andorral közösen (1940), bérházépülete a Kandó Kálmán utcában (1936), valamint néhány villaépület a Rózsadombon (1935). Sikerrel vett részt építészeti tárlatokon. A Műcsarnok 1926. évi kiállításán Alföldi városház, Belgrádi központi pályaudvar és Templomudvar c. terveivel szerepelt, majd 1928-ban részt vett a genfi Népszövetségi Palota tervpályázatán. 1934-ben a Műcsarnok kiállításán bérháztervével II. díjat nyert. 1937-ben ~ rendezte a „Milyen legyen a mai lakás” c. kiállítást a Tamás Galériában. Közéleti tevékenységet is folytatott. Főmunkatársa volt az Állam és Polgár c. folyóiratnak (1934–36). 1917-től 1949-ig a M. Radikális Párt képviselője volt, 1946-ban a Közlekedésügyi Minisztériumban művészeti tanácsnoknak nevezték ki. Állami beruházások kivitelezését irányította Salgótarjánban, Tatabányán, Sztálinvárosban, majd a BUVÁTI városrendező irodájának vezetője lett. Építési és lakáskérdésekkel foglalkozott a Bp., VII. ker.-i Tanács végrehajtó bizottságában. Irodalommal is foglalkozott, tanulmánya jelent meg Huxley-ről és Proustról. – Irod. A Dohány utcai Hősök temploma (Tér és Forma, 1929); Az OTI budapesti székháza (Tér és Forma, 1938); N. N.: A Melinda társasüdülő a Svábhegyen (Tér és Forma, 1942); S. A. 75 éves (Magyar Építőművészet, 1963); Fekete Gyula: Egy galileista életmű (Budapest, 1977. 5. sz.).

• Magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1981. XV, 900 o., ill. (Kiegészítések és helyesbítések az 1. és 2. kötethez 871-900. l.) 2. változatlan kiadás. 1985. XV, 956 l. (Függelék: Kiegészítések és helyesbítések a Magyar Életrajzi Lexikon I., II. és III. kötetéhez 871-956. l.), ()
• Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Bp., Zsidó Lexikon, 1929. [12] 1028 o., ()
• Művészeti kislexikon. [Szerk. Lajta Edit]. Bp., Akadémiai Kiadó, 1973. 687 o., ()
• Művészeti lexikon. Fel. szerk. Lajta Edit. Bp., Akadémiai Kiadó, 1965-1968. 4 db., ()
• Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub. I. köt. A-Cs. 2001; II. köt. D-Gy. 2002; III. köt. H-K. 2002.; IV. köt. L-Ő. 2003; V. köt. P-S. 2004.; VI. köt. Sz-Zs. 2007., ()