Papp Simon ☰ Kapnikbánya 1886.02.14 ☷ Budapest 1970.07.27 | akadémikus, férfi, geológus, igazgató, olajmérnök

Papp Simon

kitüntetései

Széchenyi-díj, posztumusz
1990.03.15

pozíciói

Magyar Tudományos Akadémia
levelező tag
1945.05.30 - 1949.10.31

életrajzai

Magyar életrajzi lexikon, 1967-1994

Papp Simon (Kapnikbánya, 1886. febr. 14. – Bp., 1970. júl. 27.): geológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1945, r. 1946–49), a földtudományok doktora (1957). A magyar kőolajbányászat megteremtője, a Magyarhoni Földtani Társulat (1941–1944), az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (1944–1948) elnöke. Az egy.-et Kolozsvárott végezte. 1909-ben ásványtan, földtan és fizikai földrajz tárgyakból doktorált s utána első tanársegéd lett a kolozsvári tudományegy. ásvány-földtani tanszékén, Szádeczky-Kardoss Gyula professzor mellett. 1911-ben Böckh Hugó hívta tanársegédül a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola földtani és telepismerettani tanszékére. Mint Böckh H. első munkatársa, tevékeny részese volt a nagy sikerű erdélyi földgázkutatásnak. Jelentős szerepe volt a Nyitra megyei Egbell (1914) és a horváto.-i Bujavica (1918) kőolaj- és földgáz-előfordulásainak felfedezésében. Pávai Vajna Ferenccel együtt a horváto.-i redők dunántúli, zalai folytatásának kutatásával bízta meg mestere. Ők ketten mutatták ki a nagy jelentőségű budafai boltozatot. – 1915-ben kinevezett geológus mérnök a kolozsvári kutató bányahivatalban, 1916-ban a pénzügymin. bányászati főosztályán bányatanácsos főgeológus. Ebben a beosztásban részt vett az akkori Mo.-on úgyszólván minden geológiai kutatómunkában: ércet, ásványt, szenet, sót, kőolajat és földgázt kutatott. – Az I. világháború után kivált az állami szolgálatból. Kőzettani, majd térképező geológusi munkásság után bányászati, majd elsősorban a szénhidrogénkutatásokkal foglalkozott. Olajkutatásairól írott jelentései négy kontinensen végzett munkáiról számolnak be. 1920–1932 között angol vállalatok megbízásából Európa öt országában kutatott Angliától Albániáig; továbbá Kisázsiában, Ausztráliában, Új-Guineában, az USA-ban és Kanadában más olajvállalatok képviseletében. 1933-ban végleg hazatért és akciót indított a dunántúli fiatal harmadidőszaki rétegekben meggyőződése szerint fellelhető szénhidrogén-telepek feltárására. Végül az amerikai érdekeltségű European Gas and Electric Company (Eurogasco) 1933-ban megkezdte a korszerű vizsgálatokat, két évre rá a fúrási munkálatokat. A ~ által ajánlott Budafa 1. mélyfúrással 1937. febr. 9-én feltárták az ország első ipari jelentőségű kőolajtelepét. A siker után alakult (1938) Magyar–Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) főgeológusa, majd vezérigazgatója 1947-ig. 1941–1944 között irányította az É-erdélyi földgázkutatásokat is. 1944 márciusában személyes összeköttetései révén akadályozta meg, hogy a megszálló németek birtokba vegyék a MAORT üzemeit. 1944-ben a műszaki egy. soproni karán az olajkutatási és termelési tanszékre ny. r. tanárrá nevezték ki. Az általa alapított tanszéknek 1948-ig professzora. – Az olajipar államosításakor hamis vádak alapján életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 1955-ben szabadult, rehabilitálták. Ismét az olajiparban dolgozott 1962-ig, nyugdíjba vonulásáig. – F. m. A dunántúli petróleum- és földgázkutatások (Ásványolaj, 1938); A magyarországi kőolaj- és földgázkutatás az 1780-tól 1945-ig terjedő időszakban (I–II., MTA Műszaki Osztályának Közl., 1963–1964). – Irod. Dr. P. S. (Bányászat, 1970. 2. sz.); Csiky Gábor: Dr. P. S. emlékezete (Földrajzi Közl., 1971. 4. sz.). – Szi. Galgóczy Erzsébet: Vidravas (r. 1984).

tudósportál

Az MTA tagja (l.: 1945. máj. 30.; tagsága megszûnt: 1949. okt. 31.; tagsága visszaállítva: 1989. máj. 9.).

könyvei