Kurzusleírás

Kezdjük a témát egy lágy felütéssel!

modell mozgókép archívum műsorszórás számítógép hálózat írásbeliség hangrögzítés

A kurzus során a kommunikáció szabályszerűségeivel foglalkozunk. A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségeinek elemzése után bemutatjuk azt is, hogy mi történik az emberekkel akkor, amikor a kommunikációs lehetőségeik bővítésére kommunikációs eszközöket alkalmaznak. 2025/26-os tanév, őszi félév beszámolási kötelezettség: teszt a tárgy Moodle oldalán 1. teszt: 7. hét (2026.10.20. 17:15-18:00) 2. teszt: 14. hét (2026.12.08. 17:15-18:00) pótlási lehetőség: 15. héten (2026.12.15. 1. pótteszt: 17:15-18:00 | 2. pótteszt: 18:00-18:45)

Információ

A kommunikáció jelenségének értelmezéséhez első lépésben az információ fogalmát kell megértenünk. A két kategória között aszimmetrikus a viszony: információ létezhet kommunikáció nélkül is, míg fordítva ez nem igaz. A kommunikációt nem lehet elképzelni az információ fogalma nélkül. Ezért kell előbb értelmeznünk az információ fogalmát. A fizikai világban érvényesülő hatásrendszerek közül az élőlények képesek olyan gyenge hatások érzékelésére, amelyek sikeresebbé tehetik őket életkörülményeik fenntartásában, javításában. E gyenge hatásrendszer központi kategóriája az információ.

Az információ fogalma

Az élő organizmusok hely- és helyzetváltoztatásra képesek. A külvilág hatásai pozitív, negatív vagy semleges következményekkel járhatnak az élőlényre nézve. Ezen hatásokat különböző dimenziókban mérni lehet, és a mindig adott, tényleges értékek a mérési sáv szélső értékei között mozoghatnak. A változások mértéke bizonyos dimenziókban lehet kritikus az élőlény túlélése szempontjából. Ha a külvilág hatásai közül bármi a kritikus tartományon túli értékek bekövetkeztét eredményezheti, akkor az organizmus olyan cselekvéseket próbál meg végrehajtani, amelyek révén a külső hatások újra a kritikus tartományon belüli értékeket vesznek fel.

A Kardos Lajos (1899-1985) által kidolgozott elmélet szerint az információ olyan semleges, közömbös (szakszóval: adiafor) hatás a külvilág felől az organizmusra, amely a kritikus hatástartományon belül marad (tehát nincs esély arra, hogy az adott hatásdimenzióban az élőlény a kritikus sávból kikerüljön). Ezen gyenge, ultrairreleváns hatás azonban előnyt jelenthet, ha olyan cselekvésre készteti az élőlényt, amely a külső környezet és az élőlény viszonyában pozitív változásokat eredményez vagy negatív változások bekövetkeztét megakadályozza. Az ilyen hatások érzékelése és az erre adott cselekvési válasz előnyös lehet az élőlényre nézve.

Az élőlénynek táplálékra van szüksége, amit a környezetéből szerezhet meg. Mivel az élelem az élőlényhez helyzetéhez képest máshol van a térben, ezért mozgásra van szükség a megtalálásához. Hogyan lehet képes az élőlény arra, hogy megtalálja az élelmet a környezetében? Az első – a természetben gyakran alkalmazott – megoldás a véletlenszerű mozgás, ami nem feltétlen mondható hatékonynak. Ebből a szempontból lehet evolúciósan előnyös az a képesség, amely a külvilágből érkező gyenge adiafor hatások alapján az élelem felé képes vezetni az állat mozgását.

Az információ mint adiafor jellegű környezeti hatás pontos értelmezéséhez szükség van még pár kérdés megválaszolására. Az a tény, hogy az élőlény képes érzékelni, majd befogadni az információt, még ad nem elégséges magyarázatot az információ fontosságára, az élőlény életében betöltött szerepére. A jelenség második lényegi mozzanataként kell felismernünk azt, hogy az információ érzékelése valamilyen "jelentéssel" kapcsolódhat össze, amely első lépésben kialakítja az élőlény irányultságát, orientációját valamilyen külső hatás irányába, aminek eredményeként valamilyen cselekvést hajt(hat) végre. A vizuális hatások folyamatosan érnek minket, egész életünkben ugyanazt a - hatásokban gazdag - világot fogadjuk be, ebben az értelemen folyamatosan ugyanannyi hatás ér minket minden pillanatban, így megválaszolandó, fontos kérdés az, hogy a minden irányból, állandó jelleggel ránk ömlő adiafor hatások közül melyekre reagálunk aktív módon és melyekre nem.

Az ilyen adiafor hatások érzékelésére az élőlényt az érzékszervei teszik képessé. A fizikai környezetben az ember képes a térben terjedő fényviszonyokban, a levegőben terjedő rezgésben, nyomásváltozásban, a kémiai reakciókban, valamint testek tömegeinek egymásra gyakorolt nyomásaiban bekövetkezett változások érzékelésére. Az ezen változások észlelésére, érzékelésére kialakult érzékszervi képességek a látás (fényszóródás), a hallás (levegőrezgés), a szaglás és ízlelés (kémiai változások), valamint a tapintás (fizikai tömeghatás).

Az adott érzékszervi csatornán keresztül érzékelt adiafor hatás folyamatos az élőlény számára: a szemünkbe érkező fényhatások állandóan érnek minket, de ezek nem minden esetben váltanak ki reakciót az élőlényben. A nyúl folyamatosan fogadja az előtte álló bokrokról felé szóródó fényinformációt anélkül, hogy ez a hatás bármilyen cselekvésre késztetné. Ha azonban a bokrok közül egy róka kidugja a fejét, ezt érzékelve a nyúl már futásnak indulhat. Az adiafor hatásra tehát csak akkor reagál az élőlény, ha - valamilyen mechanizmus ereményeként - úgy értékeli, hogy az számára releváns.

A kutya menet közben folyamatosan szagolja a földön, házfalakon, fák tövében érzékelhető szaginformációt, és ha "érdekes" szagot fog, akkor lecövekel és rendíthetelenül összegyűjt minden szagot az adott ponton. E helyszínszemle során nem lehet több információt összegyűjteni a környezetből, hiszen az adott lokáció változatlan marad szagügyi szempontból (most tekintsünk el attól, hogy a kutya persze beviszi az adott térbe a saját szagát és ezzel nyomot hagy a későbbi szaggyűjtő élőlények számára). A kitartó szaglás inkább a jelenlevő szaginformáció értékelése miatt szükséges.

A fényinformáció egész életünkben "körülvesz" minket, tipikus módon adiafor jellegű hatásként, de olykor biológiailag veszélyes erősségűvé válhat: például akkor, amikor hegesztés során erős fényhatás keletkezik. Ugyanezért nem nézünk a Napba sem, mert ekkor a fényhatás már nem adiafor jellegű.

A hangokra is ugyanazt mondhatjuk, mint a fény esetén: ezek is állandóan ott vannak körülöttünk – domináns módon adiafor jelleggel. Ritkán előfordulhat, hogy a bennünket ért hanghatások erősebbek az átlagosnál a megszokottnál, és ilyenkor szenvedhetünk akár halláskárosodást (hangágyúkkal akár komolyabb testi sérülést) is, de ezeket az eseteket ritka kivételként érdemes kezelnünk itt.

Információtipizálás az érzékszervek alapján

Az információ fogalmának első - legfontosabb - tipizálását az érzékszervek alapján végezhetjük el. Ezek alapján megnevezhetjük a különböző érzékelési folyamatokat, a hatások befogadását lehetővé tevő érzékszerveket, valamint az érzékelési folyamat során érzékelt hatásállapotokat. Ez utóbbiak lesznek a legalapvetőbb információtípusok. Az alábbi ábrán feltüntetjük az első tipizálás során felmerült kategóriákat. Az érzékszervi információkra megadjuk a szakmai és köznapi terminusokat is. Az egyes fogalmakra más teminusok is léteznek – részben vagy teljesen megegyező jelentéstartalommal. A versengő terminusok közül való választás részben önkényes, nem tartjuk itt lényegesnek ezt megindokolni, és a későbbiekben olykor használhatjuk a szinonimákat is. Az auditív helyett szokták használni az akusztikus, vokális, verbális, a gusztatorikus helyett az ízlelési, a taktilis helyett a haptikus vagy tapintási jelzőket is.

 

 

Ezek az érzékszervek nem véletlenül alakultak ki (és maradtak fent) az evolúció során, mindegyiknek van jelentősége az életfenntartás szempontjából. A későbbiekben még visszatérünk arra a kérdésre, hogy ezen információtípusok milyen vonásokkal bírnak, milyen előnyökkel, hátrányokkal járnak. Már itt ki kell azonban emelni, hogy az információérzékelésből eredő haszon annak tudható be, hogy az érzékelés valamilyen "jelentést" hordoz az érzékelő élőlény számára, ami - adott esetben - olyan cselekvés végrehajtására késztetheti az organizmust, amely számára előnyöket eredményez vagy hátrányokat akadályoz meg. Ha egy nyúl azt érzékeli vizuálisan, hogy egy farkas rohan feléje, akkor ennek a jelentése az lesz számára, hogy veszély fenyegeti az életét, és tanácsos azonnal futásnak indulnia. Az érzékelt információnak ezt a fajta értelmezését (értelmező használatát) fogjuk később természetes jelentésnek nevezni. A jelentéshez vagy másként: az információkezelés hasznosságához szükség van valamilyen relevanciakezelő mechanizmusra, amely az érzékszervi csatornákon keresztül érkező – adiafor – információfolyamban képes megkülönböztetni a lényeges információt a lényegtelentől.

Az érzékszerveinken alapuló információfeldolgozásra épül rá az a képességünk, hogy adott információtípus mentén nyelvi üzeneteket tudjunk cserélni egymással (e képesség kialakulását az ember kulturális fejlődésének talán legfontosabb mozzanataként minősíthetjük). A nyelvről önálló fejezet szól, itt csak azt az elemzési szempontot rögzítjük, hogy minden kommunikációs helyzetben meg kell válaszolnunk azt a kérdést, hogy nyelvi vagy nem-nyelvi információról (kommunikációról) van-e szó.

Az információtípusok alábontása

Bár öt érzékszervünk van, és mindegyiknek megvolt a haszna az emberi evolúció során, az emberiség technikai-kulturális fejlődésében kettő információtípusnak, a vizuális és auditív információnak sokkal komolyabb szerepe lett, mint a másik háromnak. Ez a kiemelt jelentőség leginkább annak tulajdonítható, hogy e két érzékszervi csatorna volt alkalmas arra, hogy nyelvi üzeneteket is lehessen kommunikálni rajtuk keresztül. Igaz ugyan, hogy a taktilis információt használva is lehetséges a nyelv kommunikáció (Braille-írás), de ennek hatékonysága összehasonlíthatatlanul kisebb a látás vagy hallás útján megvalósuló üzenetcseréhez képest, és csak olyan kényszerhelyzetekben használják emberek, amikor valamiért nem működik sem az auditív, sem a vizuális kommunikáció (például vakok esetében). A hang és kép elsőrendűen (illetve a tapintás másodrendűen) kiemelt szerepe természetesen nem jelenti azt, hogy a szag (és az íz) szerepét jelentéktelennek kellene tartanunk az ember életében. Vannak kutatások, amelyek a szaglás hétköznapi szerepével foglalkoznak, és ezekből kiderül, hogy bizonyos helyzetekben komolynak mondható funkciója van akár a szag-, akár az ízinformációnak. Az ember evolúciós útjában elig észrevehető az a – pár ezer éves – időszak, amikor maga által épített technológiával javította saját kommunikációját, és nyugodtan állíthatjuk, hogy a természetesen adott, "civilizációmentes" emberi kommunikáció a teljes emberi szenzóriumot használva volt igazán sikeres az emberi törzsfejlődés során.

A civilizációs-technikai fejlődés megindulásával egyre több dimenzióban növeltük a kommunikációs képességeinket, de mindezt azon az áron tettük/tehettük meg, hogy elvesztettük a teljes emberi szenzórium által nyújtott szimultán, öt-csatornás, egyéni kommunikációs készségünket. Fura, de érthető "ellentmondás", hogy az ember kommunikációja a technikai fejlesztésekkel egyre hatékonyabbá vált újabb és újabb szempontok szerint, miközben az egyéni képességei folyamatosan satnyultak az idők során. Ebben a történetben arra kell fókuszálnunk, hogy milyen módokon tudta az ember saját kommunikációját hatékonyabbá tenni, és ezt a hatékonysági szempontot egyaránt alkalmaznunk kell a kommunikáció mindkét oldalára, az adói és vevői szerepekre vonatkozóan (lásd erről a kommunikáció témakört). Befogadói oldalon megmaradt az öt-csatornás szenzórium, de kibocsátói oldalon csak háromfajta információtípus mentén tudtunk hatékonyságot növelni. Foglaljuk össze, hogy az egyes információtípusok szerint milyen lehetőségek jelentek meg az emberi kommunikáció számára.

 

Átváltás információtípusok között

grafonyelvi technikák (Jack Goody) struktúra adatbázis nyelv: beszéd (nyelv az auditív csatornán) => írás (nyelv a vizuális csatornán) => braille-írás (nyelv a taktilis csatornán) grafonyelvi technikák írás => szöveg (~ narratív tudáselrendezés) vagy adatbázis (~ paradigmatikus tudáselrendezés)

analóg vs. digitális beszédszintézis - text2speech beszédfelismerés - speech2text ()

Ha csak a nyelvi szinttel is rendelkező információtípusok vesszük figyelembe (tehát eltekintünk a szaglási, illetve ízlelési kommunikációtól), akkor a következő módon összegezhetjük a kommunikációs lehetőségeinket.

áttekintő ábra

MacKay információtipológiája

Donald MacCrimmon MacKay (1922-1987) információtipizálása, információ modális tipizálása, képi kommunikáció...

Szakirodalom:

• Kardos Lajos (1976). A neuropszichikus információ eredete. Akadémiai Kiadó
• Donald M. MacKay ().
• Thomas Dixon (2012). “Emotion”: The History of a Keyword in Crisis. Emotion Review, 4(4):338–344

Nyelvi kommunikáció

Az információ másik fontos tipizálási szempontjaként azt vehetjük figyelembe, hogy az információnak van-e valamilyen nyelvi rétege, komponense. Ha igen, akkor nyelvi vagy verbális információról (kommunikációról) beszélhetünk, ha nem, akkor nonverbális információról (kommunikációról). A nonverbális információ (kommunikáció) példáiként hivatkozhatunk a szemkontaktusra, a testbeszédre, a szociális távolságtartásra, az érintésre (haptics), a beszéd nyelvi tartalmán túl kifejezhető és érzékelhető beszédjellemzőkre (prozódiára, hanghordozásra, hangerőre, beszédsebességre stb.), a fizikai környezet informatív alakítására vagy tárgyak kommunikatív célú használatára. Mivel a nonverbális információra negatív meghatározást adtunk, először azt kell megvizsgálnunk, mit jelent a nyelvi információ (kommunikáció).

Nyelv

Az elemi – érzékszervi – információtípusok esetében külön altípusokat különíthetünk el alájuk rendelve aszerint, hogy az érzékelési/értékelési folyamatban szerepet játszik-e valamilyen nyelv. Elvileg mindegyik információtípus esetében előfordulhat, hogy az információnak van nyelvi komponense is. A hétköznapi életben a vizuális és auditív információt használjuk gyakran nyelvi kommunikációra, és inkább csak kivételesen – ha szükség van rá, és nincs más választásunk – alkalmazzuk a tapintáson alapuló nyelvi üzenetek cseréjét. Ha valamilyen információt nyelvinek minősítünk, akkor az valamelyik érzékszervi információtípus alá rendelten tehetjük meg, önmagában vett nyelvi információ nem elképzelhető. Az öt érzékszervünkön keresztül képesek vagyunk a világ hatásait érzékelni, és ezen hatások közül olykor felismerjük, hogy az érzékelt információnak létezik nyelvi minősége is.

Ezen a ponton kell tisztáznunk, mit is jelent ez a nyelvi minőség, mit értünk a nyelv fogalma alatt. A nyelv olyan információközlési lehetőség, amely

1. valamilyen elemi, érzékszervi információs egységhez
2. valamilyen szabály alapján
3. valamilyen jelentést kapcsol.

Mindez úgy történik meg, hogy

1. az adott érzékszerven keresztül felfogható információk bizonyos körét lehatároljuk, és ezen belül jól-felismerhető, állandónak mondható – nyelvileg is értelmezhető – egységeket különítünk el egymástól (ez lesz a nyelv szótára), majd
2. valamilyen kód, valamilyen szabályrendszer (valamilyen nyelvtan) révén a szótár elemeit egymáshoz illesztve
3. jelentéseket hordozó - összetett - információs egységeket ("mondatokat") képzünk.

Ez a komponálási folyamat az adott érzékszerven keresztül felfogható információsorozathoz jelentéseket rendel, és a nyelvi rétegben ezeket közvetítjük a másik fél felé. E kettős rétegű kompozíció alapját az érzékszervi csatornán keresztül felfogott információsorozat (kép-, hang- vagy térbeli kiterjedés-sorozat) adja (hiszen az élőlény a saját minőségében érzékeli az információsorozatot), de ezen kommunikatív aktus nyelvi rétegében a küldött jelentés teljes mértékben különbözik az érzékszerven keresztül felfogott információ minőségétől. Egy állatos pédával élve: korábban már említettük, hogy ha a nyúl meglátja a feléje rohanó farkast, akkor ezen vizuális információ kiváltja benne a menekülés cselekvését. Ha a nyúl nem látja meg a háta mögött lopakodó farkast, akkor nem kezd menekülésbe, hiszen nem jut el a vizuális információ hozzá, viszont ha a társa, aki észreveszi a rohanó farkast és figyelmeztető hangjelzést ad a társa számára, akkor a hanginformációhoz kapcsolt jelentés (="rohan a farkas feléd") ugyanúgy menekülésre késztetheti, mint amikor saját szemével látta a támadót. Ebben az esetben a társa által kibocsátott jelzést mint hanginformációt fogja fel, amely önmagában még nem váltaná ki a menekülési szándékot benne, de a kommunikációs aktus második rétegében közölt "nyelvi információ" már hordozza/hordozhatja azt a jelentést, ami ugyanazon hatás kiváltására képes, mint ahogyan az a közvetlen veszélyérzékelés esetén történt. Ez a többletinformáció csak akkor képes kialakulni és hatni, ha az adott kommunikáció aktus végrehajtó egyedek rendelkeznek azzal a közös tudással, hogy az elsődleges információs csatornákon küldhetnek egymásnak másodlagos - jelentést hordozó - üzeneteket.

A nyelvről itt elmondottakat elsősorban az ember nyelvhasználatára vonatkozóan tartjuk érvényesnek, de megjegyezzük, hogy valamilyen absztrakt értelemben lehet beszélni állati nyelvekről is. A korábbi nyulas példánk mutatja, hogy az állatok információszerző képességét is lehet arra használni, hogy arra épülve egy második – nyelvi – rétegben jelentéseket közvetítsenek egymás felé az állatok.

A nyelv szükségszerűen társas megállapodáson, konvención nyugszik, hiszen a lehetséges - potenciálisan végtelen számosságú - jelhordozók közül választani kell, hogy melyiket vegye a közösség használatba. Sokféleképpen lehet "megnevezni" azt az állatot, amelynek négy lába van, ugat és az ember hű társa, nevezhetjük úgy, hogy "kutya", "dog, "hund" stb. Az, hogy egy-egy nyelvhasználó közösség gyakorlatában melyik szó kerül használatba, csak a konvencióval tudjuk megmagyarázni. Az adott közösség a konvencionális nyomás - mint társadalmi mechanizmus - alkalmazásával eléri, hogy mindenki a kiválaszott szót használja a jelenség (példánkban a "kutyaság") jelölésére.

verbális információ =

a természetes és nem-természetes jelentés elkülönítése (Grice)

természetes jelentés =

nem-természetes jelentés =

Saussure nyelvelmélete

Ferdinand de Saussure (1857-1913) nagyhatású nyelvelméletéből itt csak azt a részt kell kiemelnünk, amely azt írja le, hogy nyelvhasználati képességünket két dimenzió mentén értelmezhetjük és különíthetjük el egymással. Saussure szerint ugyanis nyelvi megnyilatkozásainkat kétféle kompetencia mentén képezzük. Az a képességünk talán könnyebben észrevehető, ahogy a mondatainkat az aktuálisan használni kívánt szavakat megfelelő szintaktikai formára hozzuk (ragozzuk őket), majd lineárisan egymáshoz kapcsoljuk őket. Ez a lineáris sorbarendezési műveletet nevezzük konkatenációnak. (A szavak képzésével itt most nnm foglalkozunk.) Saussure alapján azt mondhatjuk erre, hogy a szintagmatikai tengely mentén megkomponáljuk a mondatainkat. Saussure szerint miközben ezt tesszük, igénybe vesszük egy másik nyelvi kompetenciánkat is, amit az asszociatív tengely mentén végrehajtott mveletként értelmez. Idők során az asszociatív tengely helyett inkább a paradigmatikus tengely kifejezés terjedt el szélesebb körben, így mi is ezt használjuk a továbbiakban. De milyen képességünket is használjuk ebben a dimenzióban? Nos, Saussure vette észre, hogy amikor beveszünk egy új szót az adott mondatba annak kialakítása során, – majdnem – minden esetben több lehetséges szó közül választhatunk, és az opcionálisan válaszható szavak valamilyen módon összekapcsolódnak egymással, vagyis valamilyen értelemben kicserélhetők egymással. Ez a összetartozást, ezt a kicserélhetőséget úgy írhatjuk le Saussure alapján, hogy ilyenkor a paradigmatikus (asszociatív) tengely mentén válogatunk a szavaink közül. Amikor a szintagmatikus tengely mentén megkomponáljuk a mondatainkat, akkor annak van kiterjedése és az eredménye azonnal befogadható. Saussure szerint ott van az időben (vagy írás esetén a vizuális térben), ahol éppen a felek kommunikálnak), ezzel szemben a paradigmatikus tengely mentén történő válogatás csak a megnyilatkozó "fejében zajlik le", a másik számára mindez nem érzékelhető. Az összetartozó "szóbokor" elemei ugyan nem jelennek meg mások számára befogadható (hallható, látható) módon, de ettől még ez a képességünk ugyanolyan erős módon alakítja a mondatainkat, mint a lineáris mondatképzési tudásunk (és egyébként a másik fél is elvégez egy érvényességvizsgálatot, hogy a megnyilatkozásunk megfelelően formált volt-e vagy sem).

Amikor azt mondjuk, hogy

Az élőlény hangot ad.

akkor a jelentésegységeket kicserélhetnénk másra. A következő példák mind az előző mondat sémájába illeszkednek, mindegyiket ki is mondhatjuk őket egymás után, de amikor ez megtörténik, a mondatséma argumentumhelyeinek kitöltését mindig csak fejben végezzük el, tehát ez a művelet nem érzékelhető a másik fél számára.

Az oroszlán ordít. | A kutya ugat. | A macska nyávog. | Az egér cincog. | Az ember beszél.

Ez a saussure-i megkülönböztetés azért fontos nekünk, mert erre alapozva tudjuk majd meghatározni azt, hogy milyen minőségében, miért más az adatbázis az "egyszerű" szöveghez képest.

Kétféle tudásreprezentációs mód

Jerome Bruner (1915-2016) pszichológus megkülönbözteti a tudásreprezentáció, tudásátadás kétféle módját amikor narratív, illetve paradigmatikus tudásról beszél.

Wittgenstein nyelvfilozófiája

Ludwig Wittgenstein (1889-1951) nyelvfilozófiája

- Megpróbálom röviden összefoglalni. Munkássága két korszakra („korai” és „késői”) osztható: az első korszak tipikus (és egyetlen könyv formában megjelent) műve a Logikai-filozófiai értekezés (Tractatus logico-philosophicus, 1919). Későbbi évei során problémával összefüggésben) elvetette a tractatusi gondolatok nagy részét. Kései korszakának egyetlen könyv formára hozott dokumentuma a Filozófiai vizsgálódások (1953) című mű. Wittgensteinre két filozófiai iskola is hivatkozik: az angolszász jellegű analitikus filozófia a korai filozófiájára, és az Austin által megalapozott hétköznapi nyelv filozófiája-irányzat (Ordinary Language Philosophy) a kései gondolatokra. Újabban a szimbolikus antropológia angolszász képviselői (pl. Mary Douglas) is kapcsolódnak hozzá. Az első korszak: Logikai-filozófiai értekezés A Tractatus egy igen tömör mű, Wittgenstein állításait számozott tételekként adja elő, kifejtés, magyarázat nélkül. A könyv a következő hét főtétel köré épül: 1. A világ mindaz, aminek esete fennáll. 2. Aminek esete fennáll, a tény, nem más, mint a körülmények megléte. 3. A tények logikai képe a gondolat. 4. A gondolat értelemmel bíró kijelentés. 5. Minden kijelentés az elemi kijelentések igazságfüggvénye. 6. Az igazságfüggvény általános formája a következő: [`p,`x, N(`x )]. 7. Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. A Tractatus egy jellemzően episztemológiai mű. Itt található meg a megismerés folyamatának kép-allegóriája. A megismerés folyamatában a Tractatus a nyelvre koncentrál, ezzel az ún. nyelvi fordulat egyik legfontosabb alkotását tartjuk a kezünkben. A világ tényekből áll és azok konfigurációiból, a tényállásokból [Sachverhalt]. A dolgok képezik a világ szubsztanciáját, melyek mint olyanok egyszerűek, változatlanok és a tényállásoktól függetlenek. A dolgok létezésére azonban csak a priori következtethetünk: ha nem lennének tárgyak, nem beszélhetnénk igazságértékekről sem. Számunkra sohasem jelennek meg, csupán a tényállásokból ismerhetjük őket. A tényállásban a dolgokat egy reláció kapcsolja össze. Ezek a relációk képezik a világ logikai vázát (logikai forma), a nyelv és a világ közösségét (a logikai forma minden képben közös). A tényállás általános formája reláció: "aRb" (a kapcsolatban áll b-vel). Az elemi mondatok tényállásokat képeznek le. Egy elemi mondat nevekből áll, amelynek jelentései a tárgyak és azok összekapcsolása (hieroglif írás). Egy mondat akkor értelmes, ha tényállások fennállását vagy nem-fennállását mutatja be. Egy mondat akkor igaz, ha a mondatban próbaképp összeállított tény fennáll. A tautológia és az ellentmondás nem képei a valóságnak, mert az egyik mindent megenged, a másik semmit sem. A Tractatus képe a nyelvről az analitikus-szintetikus distinkciót vetíti előre, Wittgenstein tulajdonképpen a nyelv állításait a következő halmazokra bontja. A természettudomány kijelentései empirikus tényállítások, a logika pedig tautológiákból áll. A misztikus az, ami ezen kívül van: Én, Isten, az erkölcs, a vallás, a művészet; erről Wittgenstein a Tractatus befejező mondatában ezt írja: "Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell." Egy fontos nézet, hogy Wittgenstein szerint a nyelvről beszélni nem lehet értelmes, filozófiai formában. Mivel Wittgenstein számára a filozófia viszont elsősorban nyelvi elemzés, ezért a filozófia maga is kérdésessé válik. Ebből következően Wittgenstein számára a filozófia nem lehet egy örök érvényű tézisrendszer, hanem ahogy ő mondja, egy létra, amelyre ha felmásztunk, eldobhatjuk azt. Azaz a filozófia egy olyan folyamat, amelyen ha mind végigmegyünk, a végén eldobjuk. Filozófiájának második korszakában, amit a Filozófiai vizsgálódások műben fejt ki, Wittgenstein igyekszik, ahogyan ő mondta: "kijavítani a Tractatusban elkövetett hibákat". Ezért e későbbi írása nem érthető meg az előbbi mű ismerete nélkül. A második korszakában Wittgenstein erős kritikával illette saját, a nyelvre vonatkozó korábbi felfogását. A késői Wittgenstein tagadja azt a korábbi állítást, hogy nyelvünk semmi másra nem alkalmas, mint a tények leképzésére. Azaz a nyelv nem szűkíthető le csupán a leíró, deskriptív funkcióra. A mesterséges nyelvek helyett a természetes nyelveket veszi előtérbe Wittgenstein. A természetes nyelv nem szorítható definíciók közé, ennek oka, hogy a nyelvünkben, mint az emberi világban mindenütt, a "családi hasonlóság" elve érvényesül: a jelentés. A gyermek a szavakat osztenzív, azaz "rámutató tanítással" tanulja meg. Asszociatív kapcsolat alakul ki a szó és a dolog között: a szót hallva a gyermek lelki szemei előtt a dolog képe jelenik meg. A nyelvről alkotott híres hasonlat ebben a könyvben a "nyelvjáték". Ez azt hivatott kifejezni, hogy a nyelv egy társas kommunikációs eszköz, és a szavak jelentése nem definíciók útján, hanem praktikusan a nyelv használatával, az interakcióval alakul ki, és azzal változik. Wittgenstein ezzel a nyelv leíró funkciója helyett a működését, a pragmatikus kérdéseket veszi előtérbe. "Primitív nyelv": A építményt emel kövekből, ehhez kockák, lapok, gerendák, oszlopok állnak a rendelkezésére. B A-nak a segédje, ő hordja neki a köveket. Hogy A építő megértesse magát B segéddel, e célból olyan nyelvet használnak, amely a "kocka", "lap", "gerenda", "oszlop" szavakból áll. A kiáltja a szavakat, B odaviszi. Valamit megnevezni ahhoz hasonlatos, mint mikor egy dologra névtáblát akasztunk. Ez az előkészület egy szó használatára. Egy nyelvet elképzelni annyi, mint egy életformát elképzelni. Egy szó nem veszti el jelentését, ha már nem felel meg a létező tárgynak. Mikor NN úr meghal, nem azt mondjuk, hogy a név halt meg, hanem a név hordozója. Ha a név megszűnne jelentéssel bírni, akkor nem lenne értelme azt mondani, hogy NN úr meghalt. Egy szó jelentését a használata határozza meg. Filozófiai problémák pedig akkor keletkeznek ha „a nyelv szabadságra megy”. A megnevezés a szó és a tárgy közötti különös kapcsolat. Privátnyelv-kritika: a nyelvtani szabályok nem lehetnek privát szabályok: egy szabály egyszeri betartása lehetetlen, akkor megszűnne a szabály szabálynak lenni. Ez a felismerés is a nyelv társas jellegét erősíti. A „privátnyelv-kritika" az ellen a nézet ellen irányul, miszerint lehetségesek „kimondhatatlan” érzések, amelyeket az érzékelőn kívül senki más nem érzékel. Ilyen például az olyan kijelentés: „csak én tudhatom, mit érzek, más nem is sejtheti!". Wittgenstein szerint értelmetlen az én tulajdonomról beszélni, ha az a valami nem is lehet a másé. Végső következtetés: a világ a nyelv által ki van mérve, határai logikailag, a ki nem mondható pedig megmutatható.

Szöveg

Adatbázis

Az emberi nyelven kifejezett közléseken belül elkülöníthetünk egy olyan formátumot, amely a "sima" szöveghez képest további, fontos vonásokkal bír.

A tudásreprezentáció két logikája

Nonverbális kommunikáció

A nonverbális információ vagy nonverbális kommunikáció Amíg a verbális információ voltaképpen verbális kommunikációval egyenértékűnek tekinthető, mert nem tudunk elképzelni verbális információt, hiszen a nyelv lényeg szerint kommunikációs helyzetekhez van kötve, addig nonverbális információ fogalma értelmes, elgondolható kommunikációs kereteken kívül is.

non-verbális információ =

vizuális információ: szemkontaktus, tetoválás, testbeszéd, térközszabályozás, fizikai környezet informatív alakítása, a tárgyak kommunikatív célú használata taktilis információ: az érintés, tánc auditív információ: prozódia, hanghordozás, hangerő, beszédsebesség

Társadalmi térköz szabályozás

A térközszabályozás vagy másként a szociális távolságtartás részben biológiai, részben társadalmi eredetű jelenség, amit az etológia tudománya vizsgál. Azt írjuk le ezzel, hogy milyen távolságot tartanak fent egymás között a kommunikációban résztveő felek. Négy térköztípust különítünk el, amelyeket egymásba ágyazódó koncentrikus körökként képzelhetünk el, és az egyes zónákba más és más embereket engedünk be, ileltve más és más tevékenységet végzünk bennük.

Kinesthetic factors: This category deals with how closely the participants are to touching, from being completely outside of body-contact distance to being in physical contact, which parts of the body are in contact, and body part positioning.

Haptikus kód: This behavioral category concerns how participants are touching one another, such as caressing, holding, feeling, prolonged holding, spot touching, pressing against, accidental brushing, or not touching at all.

Vizuális kód: This category denotes the amount of eye contact between participants. Four sub-categories are defined, ranging from eye-to-eye contact to no eye contact at all.

Hő kód: This category denotes the amount of testhőmérséklet that each participant perceives from another. Four sub-categories are defined: conducted heat detected, radiant heat detected, heat probably detected, and no detection of heat.

Olfaktorikus kód: This category deals in the kind and degree of odor detected by each participant from the other.

Hangerő:

Edward T. Hall

A nyelv nemverbális rétegei

Dajkanyelv:

• Egyszerűsített szemantikájú és grammatikájú mondatok (időnként agrammatikusak lehetnek)
• Gyakori főnévhasználat
• Éneklő hanghordozás, erőteljesebb hangsúlyozás
• Lassabb beszédtempó, hosszú szünetek
• Tiszta, tagolt kiejtés

Kommunikáció

A kommunikáció jelenségét legegyszerűben és legtömörebben úgy definiálhatjuk, hogy a fogalom azt a cselekvést írja le, amelynek során egy ágens valamilyen információt juttat el szándékosan egy másik ágens számára. Fontos a szándékoltság feltételezése, mert információ eljuthat a másik ágenshez akkor is, ha azt nem szándékosan küldték, és ez az információ adott esetben ugyanolyan hatással bírhat a fogadó fél számára, de ezt az esetet még nem tartjuk információközlésnek (csupán információészlelésnek).

A szó etimológiája

A fogalmak jelentésének alaposabb megértését olykor segítheti, ha ismerjük a szó keletkezésének, alakulásának történetét, etimológiai eredetét. Az alábbi ábra azt mutatja, hogy milyen szóképzési láncolaton keresztül juthatunk el a kommunikáció szóhoz, illetve ezen leszármazási/képzési láncolatban még milyen más szavak milyen jelentéssel szerepelnek.

Tanulságos, hogy ezen egymáshoz kapcsolódó szavak közös gyökeréből (munus) két irányban ágaznak le fogalmak: a "közös" (munis), illetve a "kötelező" (municus) jelentés mentén. Ezek a viszonyokra hivatkozva mondhatjuk, hogy a közösségek (communitas) tagjait összetartó közös hitek, értékek, kötelességek ezek közössé tételével vagyis kommunikáció révén tarthatók fent. A közösség és a kommunikáció közötti szoros fogalmi kapcsolatot mutatja az is, hogy az "ex" fosztóképzővel ellátott communicatio (excommunicatio) jelentése: közösségből való kizárás.

Shannon-modell

Claude Shannon távközlési mérnök az 1940-es évek végén dolgozta ki modelljét a telefon mint kommunikációs eszköz értelmezésére, amit alapul vehetünk a kommunikáció általános értelmezéséhez is. Shannon az alábbi modellt javasolta.

Előző Lépés Következő Lépés Visszaállítás

Információküldés mint cselekvés

Eddig a befogadás aktusára figyeltünk, de meg kell vizsgálnunk azt is, hogy mi történik a kibocsátói oldalon. A kommunikációs üzenetek létrehozása emberi cselekvést kíván meg Mi a cselekvés? Georg Henrik von Wright modellje állapotok - folyamatok (=állapottranszformációk) - cselekvések

Szakirodalom

• a kommunikáció modellje, in: [Syi 2007:13-25]
• az információ, in: [Syi 2007:26-106]
• a kommunikáció architektúrája, in: [Syi 2007:217-244]

Kommunikációstruktúra

Az egyszeri kommunikáció struktúrája

A kommunikáció elemi modelljét néhány ponton érdemes kigészíteni, pontosítani, hogy mindefajta kommunikációs helyzetre, eszközre alkalmazhatóvé váljék. A shannoni modellbe érdemes felvenni olyan szempontokat, hogy hányan vannak a kommunikációs végpontokban, milyen irányú kommunikációs lehetőségeket biztosít az adott technika, az üzenetek továbbítása nyilvános vagy privát módon valósul-e meg, milyen a kommunikáció szinkronicitása, milyen struktúrákon keresztül lehet kiterjeszteni a kommunikációt, ha sorba fűzünk kommunikációs aktusokat.

A kommunikáló ágensek számossága

Shannon modellje a kommunikáló feleket egy-egy ágensszereppel jelöli (küldő, illetve fogadó), és nem mond semmit a szerepek betöltőinek számosságáról. A telefon esetében alappal lehetett feltételezni, hogy ezekben a szerepekben egy-egy ágens van, de más kommunikációs helyzetekben már másfajta értelmezésre lehet szükségünk, szükség van a végpontokban levő ágensek számosságának figyelembevételére. Egyszerű, de hasznos tipizálást kapunk, ha csak annyit állapítunk meg, hogy a két végpontban egy vagy több szereplő létezését feltételezzük. Ez alapján négyféle kommunikációs helyzetet különíthetünk el.

a kommunikáció lehet			jellegű
	1:1	egy az egyhez
	1:M	egy a többhöz
	N:1	több az egyhez
	N:M	több a többhöz

E felosztás alapján szemléletesen lehet érzékeltetni különböző kommunikációs helyzetek eltérő minőségeit, illetve könnyű levonni belőlük jelentősnek mondható következményeket is Az 1:1-es kommunikáció képes biztosítani dialógus lehetőségét, ebben az értelemben a horizontálisan azonos pozícióban levő felek a maguk szempontjából a leghatékonyabb kommunikációs lehetőséghez jutnak ezáltal. Az 1:N-es kapcsolódási mintázattal ragadhatjuk meg a tömegkommunikáció hierarchikus, egyirányú vonását, ami a küldő fél szempontjából a kommunikációs erőfeszítések hatékonyságának a növeléseként értékelhető, viszont a befogadók fél részéről a nekik kiosztott passzív szerep indokot szolgáltathat az ilyen kommunikációs helyzetekben rejlő egyoldalúsága kritikájára, ez alapján a manipuláció lehetőségének felemlítésére. A N:1-es helyzet ritkábban fordul elő, de azért találhatunk kortárs és történelmi példákat is rá. Az újságok számára beküldött ovasói levelek vagy a diákok által a tanár felé küldött beszámolók, zárthelyik ilyen mintázatot valósítanak meg. Az N:M-es kommunikáció fogalma alá sorolhatjuk a kerekasztal-beszélgetések esetét, amikor az összes résztvevő üzeneteket küldhet mindenki más irányába.

A kommunikáció iránya

Ha megnézzük, hogy milyen a kommunikáció iránya, mindkét irányban lehet-e kommunikálni az adott helyzetben vagy sem, akkor az alábbi egyszerű tipizáláshoz juthatunk.

a kommunikáció lehet			jellegű
	egyrányú	szimplex
	kétirányú	duplex
	váltakozó irányú	half-duplex

Ez az egyszerű tipizálás segíthet abban, hogy rámutathassunk a tömegkommunikációs eszközök másik fontos minőségére, ti. az egyirányúságukra, amelyet megintcsak joggal lehet(ett) kritizálni. A tévé, rádió, újság, mozifilm példáival szemben sok más helyzet (és eszköz) kétirányú, tehát a dialógust lehetővé tevő kommunikációra ad alkalmat. Ilyen helyzet például az elemi beszélgetés, vagy a telefon, postai levél, email, online csetelés.

A kommunikáció címzése

A kommunikációs iparágak összehasonlításakor nagyon fontos különbséget vehetünk észre, ha megvizsgáljuk, hogy az üzeneteket milyen módon lehet eljuttatni a befogadóhoz. Ezt privát vagy nyilvános módon lehet megtenni. A privát kommunikációt úgy lehet biztosítani, ha valamilyen címzési technikát alkalmaznak és garantálják, hogy csak a címzett kapja meg a küldött tartalmat.

a kommunikáció lehet			jellegű
	címzett	(privát)
	szórt	(nyilvános)

A távközlési iparág működése alapvetően címzési technikára alapul, míg a médiaipar döntő mértékben szórja az üzeneteit. Érdekes viszont, hogy amikor az iparági konvergencia lezajlik a számítátógépipar, a távközlés és a médiaipar között, akkor a címzésen és szóráson alapuló technológiák egymásra épülnek, és egy kevert állapot jön létre. Ez teszi lehetővé az ekkor megjelenő profilirozás felbukkanását. Ezt jelenséget - fontossága miatt - máshol bővebben kifejtjük.

A kommunikáció szinkronitása

Vizsgálható, hogy az egymás követő elemi kommunikációs aktusok időben hogyan követik egymást, lehet-e szinkron módon üzeneteket küldeni a két végpont irányából vagy sem. Ebben az esetben természetesen feltételezzük, hogy a kommunikációs csatorna kétirányú.

a kommunikáció lehet		jellegű
	szinkron
	aszinkron

E szempontból tehetünk különbséget az élő vagy telefonbeszélgetés, illetve a levél- és emailküldés között. Amíg az élőbeszéd során mindkét fél ugyanabban az időben beszélhet a másik felé (még ha ez ritka jelenség is, aminek megvan a magyarázata), addig a levél, de még az email is elzárja egymástól az elemi kommunikációs aktusokat, ezek nem tudnak "átlapolódni". Miután megkaptuk a másik üzenetét, utána tudunk csak válaszolni neki, tehát az üzenetváltás aszinkron.

Az ismételt kommunikáció struktúrája

Eddig csak olyan helyzetekről volt szó, amelyeket mind felfoghattunk egyszeri kommunikációnak abban az értelemben, hogy a kommunikáló ágensek elküldték és megkapták az üzeneteiket. Vannak azonban olyan kommunikációs helyzetek is, amelyekben úgy lehet üzenetet küldeni az egyik kommunikációs végpontból egy másikba, hogy közben többszöri, egymást követő kommunikációs aktusra van szükség. Ezt nevezhetjük ismételt kommunikációnak. Ez a "szerkezet" eltér a kommunikáció számossága kapcsán bemutatott helyzettől, mert amikor a számosságról beszéltünk, akkor megengedhető volt, hogy több szereplő is legyen a szituációban, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy akkor "egyszeri" kommunikációrl beszéltünk. Most viszont magából a kommunikációs aktusból feltételezünk többet (amiből következően a kommunikáló felek száma is több lesz kettőnél - ez azonban itt másodlagos). Előzetes példaként a vállalatokon belül folyó hierarchikus információáramlásra hivatkozhatunk annak példájaként, hogy vannak olyan kommunikációs helyzetek, amelyekben az egyik pontól a másikba csak úgy lehet elküldeni az üzenetet, hogy a kommunikációs aktust meg kell ismételni: a vezérigazgató kiad egy utasítást a helyetteseinek, aki ezt továbbadják az ő beosztottjainak, akik küldik tovább a saját beosztottjainak és így tovább.

Az ismételt kommunikáció különböző típusai értelmezhetők úgy, hogy az egymást követő kommunikációs aktusokban a kommunikáló feleket összekapcsolja valamikéntaz a speciális reláció, hogy ugyanazon kommunikációs üzenet célba juttatásában közreműködnek, és ez a szereplők közötti hasonló viszony alapján az adott kommunikációs helyzetet adott struktúraként értelmezhetjük. A következő - az emberi praxisban - felbukkant, tipikus struktúrákat különíthetjük el.

• láncolt
• centrális
• hierarchikus
• monohierarchikus
• polihierarchikus
• heterarchikus

A felsorolásban feltüntett szerkezetek vizuális ábrái beszédesek abban az ételemben, hogy jelzik a szerkezet által felkínált kommunikációs lehetőségek előnyeit, hátrányait.

A láncolt szerkezet nem biztosít hatékony és gyors üzenettovábbítási módot a benne résztvevők számára, hiszen az üzenetet csak lépéseben, pontról-pontra haladva lehet továbbítani a két szélső végpont között. Ezt a szerkezetet csak akkor használták a múltban, ha nem volt más lehetőség az üzenetek továbbítására. Példaként hivatkozhatunk a nagy birodalmak határai mentén felépített jelzőrendszerekre, amelyek ezt a technikát alkalmazták. A kínai nagyfal mentén egymástól látótávolságra felállított jelzőőrség így tudott fényjelzéseket közvetíteni fáklyák segítségével, és ugyanezt a megoldást használták a római birodalom határvonalai mentén. De tudunk a láncolt szerkezet alkalmazására jelenkori példát is említeni. Amikor egy terrorista csoport számára az a feladat, hogy tartva a modern távközlési eszközök lehallgatóságától, futárokon keresztül küldjenek üzeneteket egyik pontból a másikba, akkor a láncolt szerkezet jelenti a legkisebb kockázatot arra nézve, hogy lebukás esetén fel lehessen göngyölíteni a teljes kommunikációs hálózatot (mert a futárok csak annyit tudnak, és csak ezt árulhatják el vallatóiknak, hogy kiktől kapták és kinek kell továbbítaniuk az üzenetet).

A centrális szerkezet érdemi hatékonyságövelés képes elérni azzal, hogy egy pontból egyszerre több pont felé el lehet küldeni ugyanazt az üzenetet, ami sokféle tevékenység információ vezérlésében megfelelő eszköz lehet. E módszer hátránya viszont, hogy a szerkezet egésze érzékeny a központi pozíció sérülékenységére. Ha a központ valamiért nem képes üzenetet küldeni, akkor az egész szerkezet megbénul kommunikációs szempontból.

Részben e hiányosság kiküszöbölésére, de talán nagyobb részben a központi pozíció tehermentesítése érdekében alkalmazzák a hierachikus vezérlési módot, amely kis centrális szerkezetek centrális összekapcsolásából áll. Ez a szerkezet nagyon népszerű, az egyértelmű vezérelhetősée miatt. Fagráffal reprezentálható – birtokolva ezzel a fagráf minden előnyét és hátrányát. Két altípusaként lehet elkülöníteni egymástól a mono- és polihierarchiát. A monohierarchia az "igazi" hierarchia (ennek feleltethető meg a fagráf), ezt alkalmazzák gyakrabban, de előfordulnak polihierarciák is, amelyek különös minősége az, hogy ebben a szerkezetben megengedhető, hogy többb "felettese" legyen egy pontnak. Bizonyos helyzetekben ez biztosíthat előnyöket e szerkezetnek, mivel kevésbé sérülékeny a felettes pontok kiesésére, hiszen jöhet információ másik felettes irányából is, tehát kevésbé bénül le a magasabb szintű pontok kiesésével az egész rendszer. Azonban mindkét hierarchikus szerkezetban van egyfajta merevség a központi pontok hangsúlyosabb szerepe, valamint az egyértelműség biztosítását hivatott egyirányúság miatt. Ez a rendsezre kevés alternternativitás képes ajánlani.

A legtöbb alternativitást és ezzel a legnagyobb rugalmasságot a heterarchikus szerkezet biztosíthatja az együttműködő elemek, a rendszer egésze számára. Ekkor az információ sokféle irányból érkezhet meg egy másik pontba, mert a kommunikációs lehetőség sokféle irányből és sokféle irányban biztosítva van.

Kommunikációs helyzetek

Az emberiség történelmében nagyon sokféle kommunikációs eszközt találtak ki és használtak hosszabb-rövidebb ideig. A jelenünkben is épp egy kommunikációs forradalom zajlik. Ezen eszközök előállítására külön iparágak formálódtak ki az idők során úgy, hogy ezek a kommunikációs iparágak sokáig egymás mellett, egymásról tudomást nem véve fejlődtek. Ahhoz, hogy megértsük, mikor, milyen eszközöket használtunk, használunk a különböző kommunikációs helyzetekben, ezek az eszközök milyen kommunikációs igények kielégítésére alkalmasak (és milyenekre nem), arra van szükség, hogy legyen egy tipológiánk magukra kommunikációs helyzetekre. Ezen a szinten a kommunikációs helyzeteket úgy lehet elkülöníteni egymástól, hogy figyelembe vesszük, hogy a különböző helyzetben milyen viszonyban vannak egymással a kommunikáló felek a téridő koordinátarendszeren belül. Azt mondhatjuk, hogy a kommunikációban résztvevő ágensek lehetnek a tér és az idő ugyanazon vagy eltérő pontján, vagyis egy kommunikációs helyzet lehet egyterű vagy többterű, illetve egyidejű vagy többidejű. Ezen szempont alaján négyféle kommunikációs helyzetet definálhatunk:

	egyterű	többterű
egyidejű	jelenlétkommunikáció	teret áthidaló (vagy térben eltolt) kommunikáció
többidejű	időt áthidaló (vagy időben eltolt) kommunikáció	médiakommunikáció

A négyféle kommunikációs helyzet részletesebb elemzése előtt az alábbi ábrán bemutatjuk, hogy ebben az elemzési térben hová helyzhető el pár ismertebb kommunikációs helyzet, kommunikációs eszköz.

Jelenlétkommunikáció

A kommunikáció jelenségét úgy lehet értelmezni, hogy kiindulásként rögzítjük a természetesen adott, közvetlen emberi kommunikáció legfontosabb vonásait. Ehhez az alapállapothoz képest lehet majd a következő lépésben vizsgálni azokat a kommunikációs helyzeteket, amelyekben már kommunikációs eszköket alkalmazunk a kommunikáció létrejöttének biztosítására és/vagy annak minőségének javítására.

A természetesen adott, közvetlen emberi kommunikáció létrejöttéhez két fontos feltétel együttes beteljesülése szükséges: az elemi kommunikáció csak akkor lehet sikeres, ha a kommunikáló felek a térnek és időnek ugyanabban a szegmensében (azaz a téridő ugyanazon pontján) vannak.

Teret áthidaló kommunikáció: távközlés

Időt áthidaló kommunikáció: médiakommunikáci

Elemi médiakommunikáció

A kommunikációs szolgáltatás jellege

Ha az elemi kommunikációs helyzetek vizsgálata helyett a két, hosszú történelemmel rendelkező iparágra, a távközlési iparra és a médiaiparra makroszinten tekintünk, akkor megállapíthatunk egy fontos különbséget a két iparág szolgáltatásának tartalmára, céljára vonatkozóan. A távközlési ipar olyan eszközöket és szolgáltatások nyújt a felhasználói számára, amelyek közös lényege az, hogy összekapcsolja a kommunikálni akaró emberket egymással. A szolgáltatás minősége, tartalma tehát maga a kapcsolat. Ezzel szemben a médiaipar azzal foglalkozik, hogy tartalmat adjon el a vásárlóinak, ezért mondhatjuk azt, hogy a médiaipar tartalomszolgáltató. Az utóbbi fél évszázadban megjelenő informatikai ipar ezekhez képest az egységes IT-infrastruktúrát, illetve az algoritmusok új minőségét "tette bele" a köztük lezaljó konvergenciafolyamatba. Amikor a három kommunikációs iparág közötti konvergenciáról beszélünk, akkor annak az a lényege, hogy az újonnan megjelenő IT-ipar közös technológiai platformot kínál az eddig – két fontos kivételtől eltekintve – egymástól szinte teljesen elszeparált, hatalmas kommunikációs ipar számára. Az alábbi ábrán feltüntetjük a három nagy, konvergálódó iparág legfontosabb jellemzőit.

Amit fontosnak tartunk itt kiemelni az iparági jellemzések közül, az az, hogy az IT-ipari tevékenység domináns része médiatevékenységként is értelmezhető, hiszen a számítógépek olyan eszközök, amelyek tartalmat tárolnak (és ez a médiaipar legfontosabb egyedi vonása). Az algoritmusok fontosságáról pedig írunk még a számítógépről szóló fejezetben.

Áttekintés

Szakirodalom:

Közvetlen emberi kommunikáció

A kommunikatív cselekvés elmélete, három világ modell, a kommunikáció rétegei, igazságra, hitelességre, helyességre vonatkozó érvényességigények és érvényességvizsgálatok (Habermas). Beszédaktus-elmélet (Austin és Searle). A társalgás szerkezete, a jelentés jelentése (Grice, Searle). A relevancia problémája, kommunikációs maximák. Kitekintés: a relavancia – kicsit más – fogalma a kereséstechnológiában.

Elméletek

elméletek

Austin beszédaktus-elmélet

Ha meg akarjuk érteni a nyelvet használó közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségeit, első lépésként meg kell ismernünk a beszédaktus-elmélet legfontosabb állításait. Ha egyetlen szemléletes mondattal kellene bemutatni a John Langshaw Austin (1911-1960) által kidolgozott elméletet, azt mondanánk, hogy Austin volt az, aki felismerte, hogy nem lehet olyan éles módon szembeállítani egymással a szavakat és a tetteket, mint ahogy addig gondolták: "ó, ezek csak szavak", "ideje lenne a tettek mezejére lépni". A szavainkkal sokszor ugyanolyan erős - komoly következményekkel járó - hatást tudunk kiváltani, mint a cselekedeteinkkel. A szavainkkal cselekszünk is egyben. Ha az anyakönvvezető előtt állva a leendő férj és feleség kimondja egymásnak az "igen" szót, érvényessé válik a házasságuk, és egy szó kétszeri kimondádának egész életükre kiható következményei lesznek - például örökölhetik egymás vagyontárgyait. Amikor a sikeres diplomavédés után a záróvizsga bizottság elnöke kihirdeti a hallgatók előtt, hogy "sikeresen megvédték a diplomájukat", ez a mondat sokszor jelentős mértékben felértékeli a diákok munkaerőpiaci értékét, akik jóval nagyobb fizetésre számíthatnak, mint egy nappal korábban. Amikor az újszülöttet elnevezik a szüleik, ezzel az elnevezési aktussal az a név (pár szó) egész életében a gyerekhez fog kapcsolódni.

beszédaktus performatívum illokúció illokúciós erő tartalom és szándék jelentés

Austin többször is utal az olyan kommunikációs helyzetekre, amelyekben a felek "nem veszik komolyan" a kommunikációt, és az ilyen helyzeteket a "nem-komolyan-vettség" miatt ki is zárja a tárgyalásból. A közvetlen emberi kommunikáció értelmezését azonban érdemes ezzel a megkülönböztetéssel kezdeni, mert sok olyan helyzet van az életünkben, amikor austini értelemben nem veszünk komolyan, ám még ettől ezek léteznek, és tudnunk kell, hogy miben különböznek (illetve hasonlítanak) a "komolyan vett" kommunikációhoz képest. A klasszikus példa lehet erre a "nem-komolyan-vett" helyzetre a színházi előadások során folytatott kommunikáció. Amikor a színpadon az egyik színész megfenyegeti vagy zsarolja a másik szereplőt, akkor senki sem gondolja komolyan (sem ők, ketten, sem mi, a nézők), hogy ott tényleges fenyegetés vagy zsarolás valósult volna meg, vagy ha a színpadon összeadnak két embert (látszólag ugyanúgy, mint a valós életben), nem gondoljuk azt róluk, hogy ténylegesen házasfelekké váltak volna. De az oktatási helyzetekben is sokszor kimond olyan mondatokat a tanár szemléltetésként, amit sem ő, sem a diákok nem vesznek szó szerint. Ha például egy tűzvédelmi oktatáson a tanár elkiabálja magát, hogy "tűz van, rohanjon ki mindenki a teremből", a diákok nem fogják ezt megtenni, mert tudják, hogy a felszólító mondat csak szemléltetó, oktatási céllal hangzott el, tehát a tanár figyelmeztető szándékát nem kell komolyan venni. Persze, ha egy kémia órán felrobban egy kémcső és a tanár megint csak felkiált, hogy "Tűz van, mindenki meneküljön!", a diákok - az égő tüzet látva - már komolyan fogják venni az elhangzott mondatot, és rohanni kezdenek.

megfelelési irány (Searle) világ-szó vagy szó-világ (world-word or word-world) beszédaktust megfeleltetési irány példák asszertívum szó-világ kijelentés, leírás, osztályozás, magyarázat direktívum világ-szó utasítás, parancs, kérés komisszívum világ-szó ígéret, fogadalom, felajánlás, megállapodás, jótállás, fenyegetés expresszívum nincs bocsánatkérés, köszönet, gratuláció, felköszöntés, részvét deklaráció szó-világ/világ-szó hadüzenet, kinevezés, házastárssá nyilvánítás

Mark Jary példája (Jary 2007). A (1) mondat ígéretként értelmezhető, ebben az értelemben explicit performatívumnak. (1) - Megígérem, hogy soha többé nem iszom. Akkor azonban, ha az (1)-es mondat a (2)-es kérdésre válaszul hangzik el: (2) Mit teszel, ha szörnyű másnapossággal ébredsz? már állításként értelmezhető.

Grice

Herbert Paul Grice (1913-1988) a jelentés fogalma a társalgás maximái

Searle

John Searle (1832-2025) jelentés fogalma társadalmi konstrukciók kétféle szabályfogalom

Habermas kommunikatív cselekvés elmélete

Jürgen Habermas (1929-) háromvilág elmélete A kommunikáció során folymatosan érvényességvizsgálatokat végzünk "egymással szemben". A kibocsátó mindig kétrétegű üzenetet küld el a másiknak. Amellett, hogy kinyilvánít valamilyen tartalmat, fellép még egy kommunikációs igénnyel is azzal az elvárással, hogy a partnere fogadja el érvényesnek ezt az igényt. A másik fél pedig a tartalom befogadásával együtt megvizsgálja ezt az igényt, és az érvényességviszgálat eredményétől függőn különbözőféleképpen reagált a partnerének.

Háromféle érvényességigénnyel lehet fellépni a kommunikációs során. "Deklarálni" lehet az igazságra, az őszinteségre, valamint a helyességre vonatkozó igényt. háromvilág-elmélet

Direkt vagy indirekt kommunikáció

egyenes (szószerinti) vagy átértelmezett kommunikáció Habermas a kommunikatív cselekvéselméletében kifejtett érvényességigények között említi az őszinteség kérdését. Ezen a ponton érdemes kiegészíteni ezt egy újabb szemponttal. Az őszinteségigény nem tévesztendő össze az indirekt kommunikáció mögött rejlő megfontolással. Hare tűz van játék színház

Relevanciaelmélet

Már Grice is elemezte a relevancia problémáját

Gestalt

Gestalt...

Proximity

közelség (proximity)

Similarity

hasonlóság (similarity)

Szakirodalom:

• Jary, Mark (2007). Are Explicit Performatives Assertions? In: Linguistics and Philosophy, 30(2): 207-234.
• jelentés: [Grice 2011]
• érvényesség: [Habermas 2011]

Elemi médiakommmunikáció

tetoválás

egyterű, többidejű kommunikáció

Szakirodalom:

Elemi médiakommmunikáció

tetoválás

egyterű, többidejű kommunikáció

Szakirodalom:

Fénykép

A villamosság (elektromosság) kultúrtörténete. A képrögzítés és képmegjelenítés előzményei...

Szakirodalom:

[Ivins 2001], camera obscura és lineáris perspektíva: [Kittler 2005:41-67],
laterna magica: [Kittler 2005:68-89],
fotográfia: [Kittler 2005:123-153],
film: [Kittler 2005:154.225], [Barbier & Lavenir 2004]

Távközlés

Valós idejű távközlés, a globális kommunikáció kezdete (telegráf, telefon, telex, telefax, képtelefon, mobiltelefon)... A műsorszám privatizálása: a videó.

Szakirodalom:

film: [Kittler 2005:154.225], [Barbier & Lavenir 2004], televízió: [Kittler 2005:226-244]

Írás

Írásbeliség, nyomtatás (írásbeliség, ábécé, írás, írógép, nyomtatás, képnyomtatás, sajtó, printer, tetoválás/testírás). Dokumentum és média.

Szakirodalom:

dokumentum: [Syi 2007:103-121]

Számítógép

számítógépeskommunikáció A digitális kommunikáció alapfogalmai, memóriaintézmények, archívumok... Navigáció, relevancia, kereséstipológia.

Szakirodalom:

számítógép: [Kittler 2005:245-252],
hipertext: [Syi 2007:50-61],
mi a média: [Syi 2007:249-263],
multimédia, interaktív média: [Kangyal-Laufer 2011: 48-60]

Hálózat

Hálózat, megosztás, platform, web, copyright és Creative Commons. A megosztás gazdaságtana és joga Tömegmédia és sokszorosítási technológiák... közösségi hálózatok, szociális szoftverek, a konvergencia szintjei.

Szakirodalom:

creative commons: [Lessig 2005], [Syi 2007:265-283],
megosztás, kollaboráció: [Benkler 2006], [Bodó - Szakadát 2007], [Bodó 2011], [Csigó 2009]

Kollektív intelligencia

Kollektív intelligencia, web2.0, Peer production... gépi intelligencia, nyelvtechnológia, ontológia.

Szakirodalom:

megosztás gazdaságtana: [Benkler 2006],
mi, a média: [Syi 2007:265-283],
konvergens tv: [Csigó 2011]

Ember-gép interakció

Az ember-gép interakció, az interfész kultúra kérdései... tudásszervezési rendszer, taxonómia, tezaurusz, folkszonómia, ontológia, címkézés.

Szakirodalom:

információelérés: [Syi 2007:273-303],
interfész: [Kangyal-Laufer 2011:29-195],
navigáció: [Kangyal-Laufer 2011:196-294], tudásszervezési rendszer: [Syi 2007:123-142]

Rádió

rádiótelegráf, rádió közszolgálati és kereskedelmi rádiózás

Szakirodalom:

digitális lábnyomok: [Golder & Macy 2014]

Film

Film, mozgókép, mozi történetmesélés, illúziótechnikák, fényképezőgép, filmkamera, mozi.

Szakirodalom:

adatbázis: [Syi 2007:59-101], How much info, [How 2003], [How 2009]

Információmérés

How much information, deep web, big data Adatbázisok, információs túltermelés, mérési, elemzési lehetőségek... A hálózati média által teremtett új lehetőségek: hálózatelemzés, big data.

Szakirodalom:

[Bourdieu 2008],
hatalmi szempontok: [Kittler 2005],
kontroll: [Beniger 2005],
nyilvánosság: [Habermas 1995]

Kommunikáció és hatalom

A média és a hatalmi alrendszerek összefonódása, kölcsönhatása (Kittler)... Média, nyilvánosság, tömegkommunikáció, propaganda, sajtó, politika (Habermas)

Szakirodalom:

[Bourdieu 2008],
hatalmi szempontok: [Kittler 2005],
kontroll: [Beniger 2005],
nyilvánosság: [Habermas 1995]

Elektromosság

A villamosság (elektromosság) kultúrtörténete.

Szakirodalom:

Televízió

Szakirodalom:

Hangrögzítés

A rögzített hang, hangkeltés, hangerősítés, hanglejátszás, mikrofon, fonográf, lemezjátszó, CD, magnó.

Szakirodalom:

Tudás

Az információ után tisztázni kell a tudás fogalmának jelentését, illetve e fogalom esetében is érdemes megvizsgálni, hogy milyen altípus-fogalmak rendelhetők alá. Ehhez használnunk kell majd a tudáshoz szorosan hozzá kapcsolódó vélekedés (hit) fogalmát is. Mind a tudás, mind a vélekedés fogalma azt fejezi ki, hogy egy ágens rendelkezik valamilyen információval. Egyelőre elégedjünk meg ezzel az értelmezéssel.

Ez a kategóriapáros fontos a logika tudománya számára is. Az episztemikus logika foglalkozik azzal a kérdésssel, hogy hogyan lehet logikai eszközökkel megragadni a tudás fogalmát, a doxasztikus logika pedig azt vizsgálja, hogy miként értelmezhető a vélekedés (hit) kategóriája. A tudás fogalmát a tud (vagy "tudja, hogy") predikátumból származtathatjuk. A tudás predikátumába mindig fel kell venni két argumentumot, amit azzal a szerkezettel fejezhetünk ki, hogy valaki tud valamit. Hasonlókat mondhatunk a vélekedés fogalmáról is.

tud(valaki, valamit).

vélekedik(valaki, valamit).

A tud predikátumhoz tehát mindig fel kell vennünk egy szubjektumot (ágenst), aki (vagy ami) rendelkezik valamilyen tudással, és meg kell mindig adni azt is, hogy mi az a dolog (tárgy), amivel a predikátum szubjektuma rendelkezik. A predikátumunkat így "pontosíthatjuk": tud(tudó, tudás). Ebből a formulából már az is látszik, hogy a tudás fogalmát egyszerűen kifejezhetjük úgy, hogy a tud fogalom jobboldali reifikátumaként definiáljuk (és természetesen mindezt megtehetjük a vélekedés fogalmával kapcsolatban is).

tudás = right-reification(tud).

vélekedés = right-reification(vélekedik).

Ezzel persze még nem oldottunk meg mindent, mert a tud predikátumot még nem definiáltuk. Az episztemikus logikában már elvégezték ezt a feladatot, amit itt nem fogunk részletesen bemutatni, csak egy vázlatos áttekintést adunk a megoldásra. A meghatározás lényege az, hogy a modális logika különböző tulajdonságú (erősségű) szükségszerűség fogalmai (pontosabban a fogalmakhoz rendelt sémák) közül a tudás fogalmához azt a tulajdonságot (sémát) rendeljük, amely azt állítja, hogy "ha valami szükségszerűen igaz, akkor az igaz". Ezt a sémát a tudás operátorra (predikátumra) alkalmazva a tudás lényegi tulajdonságának kell tartanunk azt, hogy ha valaki tud valamit, akkor annak igaznak kell lennie. A tudás predikátum tehát csak igaz állítások esetében alkalmazható. Ezzel szemben a vélekedés operátor értelmezésekor – egy másik modális sémával összekapcsolva, definiálva – már megengedhetjük azt, hogy a vélekedés tartalma ne legyen feltétlenül igaz. Ez a logikai leírás egybevág a két fogalom hétköznapi értelmezésével, használatával.
A tudás és vélekedés fogalmak modális logikai alapú leírásáról bővebben itt lehet olvasni (72-82.o.).

Amikor az episztemikus/doxasztikus logika a tudás fogalmát az igazsághoz köti, nem veszi figyelembe azt a filozófiai diskurzusban rágóta tárgyalt problémát, amely szerint előfordulhatnak olyan esetek, amikor az igaz vélekedést nem tartjuk tudásnak. Ha valaki eltalálja a lottó nyerőszámait, az előzetes vélekedése igaz lesz, hiszen "megmondta előre", hogy milyen számokat fognak kihúzni a sorsoláson, de ezt mégsem tartjuk tudásnak. A válasz a definíció eme "hiányosságra" az lehet, hogy kibővítjük egy továbbbi feltétellel a tudás meghatározását, és azt mondjuk, hogy a tudás igazoltan igaz vélekedés.

Azonban ezzel a definícióval kapcsolatban is felmerülhet egy probléma. Nemcsak az a baj, hogy a vélekedéseink lehetnek véletlenül igazak, de az is, hogy előforulhat olyan eset, amikor a vélekedéseink is véletlenül igazoltak. Lehetséges tehát, hogy egy vélekedés egyszerre legyen véletlenül igazolt és igaz. Erre a problémára Edmund Gettier (1927-1921) hívta fel a figyelmet egy rövid, nagyon sokszor hivatkozott cikkében. Egy hétköznapi példával szemléltetve a Gettier által feltárt problémát, gondoljunk arra az esetre, amikor valaki megkérdezi tőlünk, milyen meleg van a szobában, és azt válaszoljuk, amit leolvassunk a fali szobahőmérőről. Ha a barátunk elővesz egy profi műszert, amivel ellenőrzi ő is a szoba hőmérsékletét, és megerősíti, hogy valóban olyan meleg van, mint amennyit mondtam. Az állításom igaz tehát, és első körben mondhatnánk, hogy az igazoláshoz megfelelő módszert választottam, hiszen egy erre alkalmas, speciális mérőeszközt használtam, tehát a tudásom nem csak igaz, de igazolt is. Igen ám, de mi van, ha kiderül, hogy a fali hőmérőm elromlott valamikor, és korábban pont azon az értéken állt meg, amilyen a szoba hőmérséklete volt a történetünk időpontjában. Ezek alapján az így szerzett tudásomat már nem mondhatjuk megfelelő módon igazoltnak, hiszen csak a véletlennek köszönhettem, hogy a hőmérő pont azon az adott értéken állt meg, amikor elromlott. Ebben az értelmezésben a kijelentésem véletlenül lett igaz ugyanúgy, ahogy a lottónyertes eltalálja a nyertes számokat. Azóta folyik a vita, hogy hogyan kellene kiegészíteni a tudás definícióját. E törekvések célja az, hogy olyan kiegészítést találjunk, amely alapján az igazolás tévedhetetlen, infallibilis lesz, vagyis módszert keresünk a tévedhetetlenség kritériumának megállapítására.

Az igazolhatóság nem egyszerű feladat. Gondoljunk csak az optikai illúziókra! Ha a Penrose-háromszög ábráját nézzük, akkor egy háromdimenziós testet ábrázoló kétdimenziós képnek látjuk. A közvetlen érzékszervi tapasztalat alapján a testet létezőnek gondolhatnánk, de tudjuk, hogy a valóságban ilyen test nem létezhet. Az érzékszervi tapasztalatból szerzett tudás lehet megbízhatatlan. Természetesen a nyelvi-fogalmi műveletekre támaszkodó igazolások is lehetnek hibásak, csak a kétfajta igazolási hiba jellege, módszere eltérő. Erről még lesz szó akkor, amikor a tudás további tipologizálási lehetőségeit mutatjuk be.

Szakirodalom

• Jonathan Bennett. Why is belief involuntary? Analysis, 50(2):87–107, 1990.
• Joseph Raz and David-Hillel Ruben. The active and the passive. Proceedings of the Aristotelian Society, 71:211– 227+229–246, 1997.
• H. H. Price. The inaugural address: Belief and will. Proceedings of the Aristotelian Society, 28:1–26, 1954.
• Bernard Williams. Deciding to believe. In: Problems of the Self, pages 136–151. Cambridge University Press, 1973.
• Syi. syi.hu/cse. L'Harmattan, 2014, episztemikus logika és doxasztikus logika fejezet

Tudás mint élmény/tapasztalat vagy tudás mint állítás

tudás mint konkrét tapasztalati (érzékszerven keresztül szerzett) információ vagy a tudás mint nyelvi információ

Bertrand Russel (1872-1970) állított fel egy kettősséget a tudás fogalmára aszerint, hogy milyen módon jutunk a tudás birtokába. Az angol terminusok a knowledge by acquaintance, illetve a knowledge by description kifejezések voltak, amit Russel cikkének magyar fordításában "tudás ismeretség révén és tudás leírás révén" fordítottak le. A fordítás kérdését csak azért érdemes itt megemlíteni, mert nincs igazán jó szó magyarul, ami az "acquiantance" jelentését jól viszaadná. Az "ismeretség" terminus köznyelvi használatában nagyon másfajta jelentésű konnotációs réteg rakódott rá, ami eltolná a jelentésfókuszt más irányba az itteni kontextusban, így itt nem érezzük megfelelőnek a használatát.

Az ismeret/tapasztalat révén szerzett tudás fontos vonása a közvetlensége és partikularitása tapasztalati vagy érzéki vagy közvetlen tudás "hiszem, ha látom", "saját fülemmel hallottam", "saját szememmel láttam", "első kézből származó információ", "kezemben fogtam", szemtanu,fültanu, miről szerezhetünk közvetlen, érzéki információt, tapasztalatot biztosan mondható, hogy nem – nyelvi alapú – reprezentáció, kijelentésből érzékszerveinken keresztül a egyedi (partikuláris) információt (ezek állandóan és folyamatosan érnek minket a teljes szenzóriumunkon át) introspekció révén belső állapotainkról az emlékezetünk segítségével múltbeli emlékeinkkel önmagunkról ? - identitás ? univerzálékról A közvetlen tapasztalattal szerzett tudás másik fontos jellemzője az, hogy tudás fogalmának nem lehet üres a terjedelme. genuine relation - nem üres reláció, valamit létezőt érzékelünk minden esetben (amihez persze lehet téves interpretációt, jelentést rendelni - lásd illúzió)

ebben áll szemben a Russel másik kategóriája, a leíráson alapuló tudásnak lehet üres a terjedelme, a kijelentésekkel, fogalmakkal olykor nem létező dolgokat is reprezentálhatunk amíg az egyik elsődleges prezentáció, jelenlevő, megtapasztalt, addig a másik másodlagos prezentáció, vagyis reprezentáció, amely lehetővé teszi, hogy az elsődleges prezentáció ne legyen jelen. judgments, thoughts, concepts ... are intentional or representational in nature, i.e., they are about or represent other things. direct, immediate, non-conceptual awareness immediate feeling of pain or the perception of a specific color a sensation or an emotion or acquaintance is a nonjudgmental and nonconceptual form of awareness

ismeret elsődleges élmény, konkrét tapasztalat a tudás reprezentáció ?? talán másodlagos??, elvont, a propositional knowledge that is mediated or inferential, requiring the application of concepts. propozicionális tudás Knowledge by description pertains to truths and their truth-makers, requiring a judgment of how something fits the facts Minden rögzített tudás, minden gépi tudás deklaratív? az érzékelők, szenzorok által észlelt információ? az ismeret fogalmát többértelműen használjuk a köznyelvben ismeretterület, ismeret jellegű tudás esetében inkább tudni mit tudás, generális, reprezentációs jellegű tudás, direct awareness "ismerek valakit" mondat esetében acquaintance jellegű tudás ismeret, tapasztalat útján szerzett - direkt - tudás: prezentáció ("to say that S has acquaintance with O is essentially the same thing as to say that O is presented to S.") a leírás, nyelvi állítások útján szerzett tudás:reprezentáció (an awareness of X is indirect if it depends on awareness of something else, and direct otherwise),

knowledge by acquaintance =

knowledge by description =

Tudni mit vagy tudni hogyan

Gilbert Ryle (1900-1976) vezette be a filozófiai gondolkodásba a tudás fogalmának két altípusát, a tudni mit és a tudni hogyan fogalmát. A tudni mit szinonímájaként szokták használni még a propozicionális tudás, deklaratív tudás vagy elméleti tudás, a tudni hogyan kategóriája helyett pedig a procedurális tudás vagy gyakorlati tudás kifejezéseket. A tudni hogyan fogalmához szorosan kötődnek olyan fogalmak, mint kompetencia, képesség, készség, függvény, kód, algoritmus, procedúra, funkció. A tudás fogalmának ez a két altípusa más dimenzióban osztja fel a főfogalmat, mint a megelőző két kategória (tudni ismeretség, illetve leírás által). Amíg az utóbi fogalomkettős a tudásszerzás módjára utal, addig az előbbi fogalompár a tudásban rejlő képességpotenciál típusára.

know-what =

know-how =

Polányi Mihály (1891-1976) személyes tudás, előbbre vinni? ez is a tudásszerzésről szól...

Affordancia

James J. Gibson (1904-1979) ökológiai pszichológiája - affordance

Donald A. Norman (1935-) UI - felhasználói élmény (user experience) vizsgálatok

Közös tudás, kölcsönös tudás, kollektív tudás

egyéni tudás vs. kollektív tudás (közös tudás, közismert tudás)

Szakirodalom:

Archívum

A médiakommunikáció lényege, hogy a későbbi befogadhatóság céljából rögzítjük az információt valamilyen hordozóra. Ennek a vonásnak nagyon fontos következménye lesz, hogy egyre több dokumentumot hozunk létre, miközben a korábban létrehozott dokumentumok is megmaradnak. A dokumentumok tehát sokasodni kezdenek, és hamar felmerül az a kérdés, hogy hogyan lehetne sokak (bárki) számára hozzáférhető tenni ezeket. A válasz pedig az archívum intézményének "bevezetése" lesz. Az archívum fogalmát köznyelvi diskurzusban leszűkített jelentés mentén használjuk, de itt a lehető legáltalánosabb módon értelmezzük. Minden olyan megoldást archívumnak minősítünk, amelynek célja dokumentumok tárolása, megőrzése és hozzáférhetővé tétele. Ebben a tág felfogásban nemcsak a köznapi értelemben vett - írásos anyagokat - őrző közgyűjtemények minősíthetők archívumnak, de minden más közgyűjteménytípus (könyvtárak, filmtárak, zenetárak stb.) is. De ebbe a fogalomba kell sorolnunk az olyan vállalati, iskolai, politikai, társadalmi szervezeti, vagy akár személyes dokumentumgyűjteményeket, amelyek valamilyen dokumentumkollekciót gyűjtenek. Ide kell sorolnunk a vállalati irattárakat, iskolai könyvtárakat, szervezeti iratnyilvántartásokat, de még az otthoni könyvespolcon tárolt könyveket, vagy hanglemez-, videókazetta, vagy CD-lemez gyűjteményeket, sőt az egész internet is egy hatalmas, igaz szegmentált archívumnak tekinthető. Az archívumokról szóló szakmai diskurzusban az archívum szinonimájaként beszélni szoktak memóriaintézményekről is, amit olykor mi is használatba veszünk. Utóbbi az előbbihez képest pontosabb kifejezőerővel bír, de a gyakorlatban kevésbé elterjedt.

Az archívum felépítése, funkció

Memóriaintézmények, archívumok. Sok évszázados tapasztalatok alapján alakították ki - elsősorban a könyvtárak világában, de a többi predigitális memóriaintézmény esetében három térfogalom

A fenti leírás a predigitális világban létező archívumokra érvényes ilyen letisztult formában, azonban a digitális világban is megmaradtak ugyanazok az elvárások az archívumokkal szemben, így a fenti funkciók végrehajtására a digitális archívumok minden fajtájának képesnek kell lennie. A digitális dokumentumok tárolására ugyanúgy szükség van, mind az intézményi, mind a privát, egyéni dokumentumtulajdonosok esetében, tehát ez az igény folyamatos kihívást, állandó feladatot jelent a digitális világban is. Tűnhetne úgy is, hogy a digitális világnak már nincs szüksége katalógustermi szolgáltatásra, de a számítógépről szóló fejezetben lesz szó arról, hogy itt is ugyanolyan fontos, sőt, talán még fontosabb a visszakereshetőség, megtalálhatóság problémája. A digitális átalakulás az olvasóterem tekintetében valóban lényegi változást hoz viszont. Mondhatjuk, hogy ebben a világban nincs már szükség rá, hiszen a "minden mindenhonnan elérhető" elvének megvalósítása szükségtelenné tette a befogadásra alkalmas terek intézményi elkülönítését.

Információvisszakeresés - metaadat

Ha tároljuk az információt, ha archívumokban helyezzük el a releváns dokumentumainkat, akkor az egyik legfontosabb új elvárás, illetve az ezt kielégítő új funkió a keresett információ/dokumentum megtalálása lesz. A rögzített információt tartalmazó dokumentumokra vonatkozóan képezhetünk olyan információkat, amelyek logikai értelemben másodrendű információnak számítanak, hiszen információra vonatkozó információként értelmezhetők. Ezt a fajta információt szokás metainformációnak nevezni. A metainformáció legfőbb funkciója az, hogy segítsen megtalálni az egy helyen tárol dokumentumok közül azokat, amelyek valamilyen tartalmi, formai, egyéb) szempontbó érdekesek lehetnek az érdeklődők számára. A metaadatoknak többféle típusát termelték ki az évszázadok során az archívumi (könyvtári, levéltári, múzeumi stb.) gyakorlatokban.

• tartalmi metaadat
• formai metaadat
• adminisztratív metaadat
• strukturális metaadat
• forgalmi metaadat

Szakirodalom:

Gépi intelligencia

web3, internet of things, ontológiák, LLM, generatív MI.

A párpeszédtől a gépbeszédig: a tudásszerzés folyamatának történeti vázlata

jelenlétkommunikáció - párbeszéd

a téridő-elhelyezkedés kényszerei, irányultság, számossági mintázat, nyelv (talán a legfontosabb tényező), nyelv és kontextus, interakció (cselekvéselmélet), párbeszéd: kérdés-válasz interakció, 1:1 vagy 1:n-es mintázat

médiakommunikáció

Az idő- és térbeli kényszerek felszámolása (az idő, illetve tér áthidalása), médiumra rögzítés, megmarad a médium térbeli kényszere, média (többezer év) és médiaipar (500 év) megkülönböztetése

talán a második legfontosabb tényező: tudomány, ipar, civilizáció, archívum, keresés metaadatban, Engelbart-idézet: tudni hol, válasz helyett válaszhely, nagyon korlátozott értelmű interakció, befogadói passzivitás, a tömegkommunikáció kora: 1:N-es mintázat

számítógépes kommunikáció

keresés a tartalomban, interakció: interaktív média, felhasználói aktivitás, N:M-es mintázat: felhasználói tartalom

hálózati kommunikáció

web, korlátlan világarchívum: téridő korlát megszűnése a hordozóra, egyre növekvő adattartam és adatforgalom, how much info projekt, multimédia, közösségi média

a szemantikus web projekt (kudarca)

miért lett hatalmas bukta? - ellenpontozás: a Google szemantikus keresőmotorjának eredményei

a webes keresés és relevanciaképzés

dokumentum "túltermelés" a Google sikere: relevanciakezelés új módja

a webes keresés gyengeségei

válaszhelyeket ad, nem válaszokat

a kérdés-válasz (Q&A) rendszerek kudarca

miért lett bukta?

különutas sikersztori: az adatbázis

mi az adatbázis? Ferdinand de Saussure nyelvelmélete, történeti és elméleti értelmezés, dialóguslogika, az adatbázisok előnyei, nehézségei

a nagy nyelvi modellek berobbanása

a fordulat "oka: 2017-es cikk, az elosztott tudást egybeintegrálja (tudásfogalmak: egyéni vagy kollektív tudás, közös, kölcsönös vagy elosztott tudás), majdnem teljes párbeszéd, de nem az: nem tud igazán kérdezni, bár szimulálja azt (John Searle: kérdés és vizsgakérdés különbsége)

ágencia hiánya, akarat kérdése, utópiák és disztópiák, Asimov robotika három törvénye, kérdés-válasz tanítás: mire tanítják, mire nem?

válaszgépek, tudásfeltárás, az egyetemek, a tudomány, az oktatás radikális átalakulása, üzleti modell problémája, centralizáció,

„... még ha el is fogadjuk, hogy egy ilyen MI nyelvi modellnek kialakulhat valamiféle belső szubjektív tudatossága, azt akkor sem fogja tudni kommunikálni az emberek felé. Ugyanis az egyetlen kimenet, amire programozva lett, hogy kitalálja, a tréningadatok, az emberek által létrehozott internet alapján mi a legvalószínűbb szöveges válasz a felhasználó által feltett kérdésre.” (Szegedy 2023)

Szakirodalom:

Jelentés

Grice

Szakirodalom:

Dokumentum

Nem lehet sokat írni róla, mégis érdemes egy rövid fejezetet szánni egy olyan fogalomnak, amely pontos értelmezése fontos minden itt vizsgált egyéb témakörön belül. Annál is inkább figyelmet kell szánni a fogalomnak, mert a hétköznapi közbeszéd értelmezéséhez képest némiképp eltérő, speciális meghatározást kell adni neki úgy, hogy sokaknak kontraintuitívnak is tűnhet az így definiált fogalmi jelentés. Ez a kulcskategória a dokumentum fogalma. Ha a médiakommunikáció általában azt jelenti, hogy az információt hordozóra rögzítve időben eltolt módon tesszük hozzáférhetővé, akkor e jelenség

Szakirodalom:

Jel

Jeltipológia – szemiológia

A szemoitika tudománya a jelek természetével foglalkozik, és értelemszerűen kapcsolódik az információ fogalmához. A szemiotika a jelek, jelzések világát a jel(hordozó), a jelzett (referencia) és jelentés mint az első két kategória közötti reláció hármas viszonyában értelmezi. Charles Sanders Pierce (1830-1914), a tudományterület egyik nagy alakja, az egyik leghíresebb, leggyakrabban idézett – a jelek hármas felosztásáról szóló – tipológiájában elkülönítette egymástól az ikon, index, szimbólum fogalmait, amelyekre a következő értelmezéseket adta:

• az ikon az a jel, amely
• az index az a jel, amely
• a szimbólum az a jel, amely

tisztázni: a jel szándékos, de jelhordozó a fizikai minőségében "belesimul" a környezetbe, ugyanolyan lesz, mint a nem szándékoltan ott levő más információ a szándékoltság miatt koordinációs probléma keletkezik, hiszen a jelérzékelés csak akkor lehet sikeres, ha a jelhagyó és a jelérzékelő ugyanabba a térszegmensbe "kommunikál" egymással. A koordinációs helyzetekkel a játékelmélet foglalkozik. Az ilyen helyzetek egyik megoldása az, hogy szembeszökő megoldásakat keresnek a "kommunikálni kívánó" egyedek. A kutyák azért jelölik meg, illetve szagolják gyakrabban a fák tövét, mert a fa "kiemelkedik" a környezetéből, könnyebb azonosítani mindkét oldalról.

Jelek és jelzések a biológiában

Az élőlények kommunikációjával kapcsolatban a biológiában megkülönböztetik a kulcs és a jelzés (cue vs. signal) fogalmait. cue - nyom, kulcs,
„A signal is everything that intentionally changes the behavior of the receiver. A cue is everything that unintentionally changes the behavior of the receiver.” „When a mouse by accident makes a rustling sound in the leaves and attracts a predator increasing the risk of being killed, the sound is a cue for the predator about the location of its prey. When an alert animal deliberately gives a warning call to a stalking predator resulting in the predator giving up the hunt, this sound, the alert call, is a signal both for conspecifics and the predator. Different species can, thus, communicate by means of signals which both recognize and behave accordingly.” "In biology, signals are traits, including structures and behaviours, that have evolved specifically because they change the behaviour of receivers in ways that benefit the signaller. Traits or actions that benefit the receiver exclusively are called "cues". For example, when an alert bird deliberately gives a warning call to a stalking predator and the predator gives up the hunt, the sound is a "signal". But when a foraging bird inadvertently makes a rustling sound in the leaves that attracts predators and increases the risk of predation, the sound is not a signal, but a cue" Reference to absent entities is the first step towards symbolism, the capacity that underlies all of human cognition including language competitive vs. collaborative cooperation a fogadó oldalon mind a szignál (signal), mind jelzés (cue) információ fogadását jelenti, ezen a szinten nincs lényegi különbség a kétféle jel hatása között. A kibocsájtói oldalon viszont másként értékeljük a kétféle jelhez való viszonyulást.

"A növényi és állati kommunikáció közt a fő különbség az, hogy a növényeknél nincs meg az organizmus szintjén központosított jelfeldolgozás/értékelés/válasz koordináció, azaz nincs központi idegrendszerük. Nincsenek az egyedi ingereket felfogó specializált érzékszerveik sem. Az érzékelés, a feldolgozás a szervezetben mindenütt történhet." [Szigeti & Parádi 2020]

Szakirodalom

• Deacon T: The Symbolic Species New York, Norton; 1997.
• Brink I, Gärdenfors P: Co-operation and Communication in Apes and Human. Mind & Language 2003, 18:484-501.
• Boyd R, Gintis H, Bowles S: Coordinated punishment of defectors sustains cooperation and can proliferate when rare. Science 2010, 328:617-620.
• Dawkins, M. S., and T. Guilford (1991). The corruption of honest signalling. Animal Behaviour 41:865–873.
• Dawkins, R. and Krebs, J. R. (1978). Animal signals: information or manipulation? In: Behavioral Ecology (Krebs. J. R. & Davies, N. B., eds) pp. 282-309. Oxford: Blackwell Scientific Publications.
• Donath, J. (2007). Signals, cues and meaning (February draft for Signals, Truth and Design. MIT Press)
• Grafen, A. (1990). Biological signals as handicaps. Journal of Theoretical Biology 144, 517-546.
• Hasson, Oren (1997). Towards a general theory of biological signaling. Journal of Theoretical Biology 185: 139-156.
• Hauser, Marc D. and Mark Konishi, eds. (1999). The design of animal communication. Cambridge: Bradford/MIT Press.
• Maynard Smith, John and David Harper (1995). Animal signals: Models and terminology. Journal of Theoretical Biology 177: 305-311.
• Maynard Smith, John and David Harper (2003). Animal signals. Oxford University Press, UK.
• McFarland, D. (1999). Animal Behaviour. Pearson Education Limited, UK.
• Otte, D. (1974). Effects and functions in the evolution of signaling systems. Annual Review of Ecology and Systematics 5:385–417.
• Saleh, N et al. (2007) Distinguishing signals and cues: bumblebees use general footprints to generate adaptive behaviour at flowers and nest. Arthropod-Plant Interactions, 2007, 1:119–127
• Schaefer, H. M. and Braun, J. (2009). Reliable cues and signals of fruit quality are contingent on the habitat in black elder (Sambucus nigra). Ecology, 90(6): 1564–1573.
• Searcy, W. A., and S. Nowicki (2005). The evolution of animal communication. Princeton University Press, Princeton, New Jersey, USA.
• Tinbergen, N. (1952). The curious behavior of the stickleback. Scientific American
• Zahavi, A. (1975). Mate selection: a selection for a handicap. Journal of Theoretical Biology 53:204–214.
• Zahavi, A. (1987). The theory of signal selection and some of its implications. In: International Symposium on Biology and Evolution, Bary, Italy, 1986 (Delphino, U. P., ed.) pp. 305-327. Bari: Adriatica Editrica.

Szakirodalom:

• Szigeti Zoltán, Parádi István (2020). A növények kommunikációjáról – ami a föld felett történik, Botanikai Közlemények, 107(1):19-32, DOI: 10.17716/BotKozlem.2020.107.1.19, web: https://www.researchgate.net/publication/341534164_A_novenyek_kommunikaciojarol_-_ami_a_fold_felett_tortenik

Videók

https://www.facebook.com/reel/701284879381837

Szakirodalom:

Relevancia

Amikor az ipari kamerák folyamatos felvételeit kellett felügyelni Angliában, akkor a relevancia problémáját kellett megoldani. Az ipari kamerák ugyanis folymatosan közvetítették a videójelet a "központba", de ezen jelek közül csak az volt az érdekes, amikor valamilyen incidens történt a helyszínen (például betörés egy boltba zárás előtt vagy után). Nagy általánosságban a helyszíneken nem történt semmi, a vizuális jelek tehát érdektelenek voltak, és kellett valamilyen mechanizmus arra, hogy miként lehet detektálni, amikor releváns dolog volt látható a videófolyamban (például betörés). Az Internet Eyes project keretében ezt a feladatot úgy próbálták megoldani, hogy a kamerák videófolyamát a neten keresztül lehetett felügyelni az erre a "munkára" jelentkezőknek. Általában nyugdíjasok, kisgyereket otthon nevelő szülők jelentkeztek, akik nem állandóan nézték a monitort, csak alkalmanként pillantottak oda a képernyőre a hétköznapi rutinfeladataik végzése közben, de ez a szórt figyelem elég volt arra, hogy észleljék és jelezzék a központnak, ha valami szokatlant észleltek.

Szakirodalom: